Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr

Tizenegy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt és nyolc nap alatt harmadszor pályára lépve, 2021. március 7-én (vasárnap) 14:30 órától a WKW ETO FC Győr együttesét fogadjuk Békéscsabán, a Merkantil Bank NB II Liga 28. fordulójában.

Tovább fogyatkozva, de törve nem – lehetne a rövid összefoglalója az előttünk álló bajnokinak, hiszen újabb sérültek és eltiltott is nehezíti sorsunkat. Ettől függetlenül pontra-pontokra van szükségünk, hiszen a bajnokságból még mindig sok van hátra és a táblázaton mögöttünk elhelyezkedő csapatok is igyekeznek menteni a menthetőt. Emellett szinte létfontosságú lenne végre egy hazai győzelem, hiszen a fejekben nagy valószínűséggel már csak ez tenne rendet. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk a győzelemre – mentalitásban, kitartásban és odaadásban egyaránt százszázalékos teljesítményre van szükség. Ehhez lehet némi adalék, illetve kapaszkodó a két mérkőző fél egymás elleni mérlege: ugyanis az ETO 2018 óta nem tudott győzni a Békéscsaba ellen – kulcsszó: mumus. Bár az utolsó két találkozásunk alkalmával döntetlen eredmények születtek, előtte kétszer, illetve 2017-ben egyszer a Békéscsaba győzött. Az eddigi hat másodosztályú mérkőzés alapján tehát papíron mi lennénk az esélyesebbek, és a bajnoki táblázat pillanatnyi állása sem tükröz égbekiáltó különbséget. Az első osztályú múlt jóval bővebb, hiszen a két csapat szám szerint 52 alkalommal találkozott, melyből huszonegy alkalommal a győriek, tizenötször pedig mi győztünk, a fennmaradó tizenhat mérkőzésen pedig döntetlen eredmények születtek.

A Győr 11 győzelem, 6 döntetlen, 10 vereség, valamint 39 pont birtokában a 10. pozíciót foglalja el, míg csapatunk 8 győzelem, 9 döntetlen, 10 vereség után, 33 egységgel a tabella 12. helyén áll. Egy győzelem esetén sem lépnénk azonban ebben a fordulóban előrébb, hiszen az előttünk álló Szolnok is 39 ponttal bír, viszont a hátrafelé tekintgetés miatt létfontosságú lenne, hogy elkezdjük a felzárkózást és csökkentsük lemaradásunkat. Az ETO két győzelemből érkezik a Viharsarokba, így egészen biztosan szeretnék folytatni a megkezdett jó sorozatot, mi viszont 4-1 arányban kikaptunk Nyíregyházán, így a vereségekből és döntetlenekből kitörve, ráadásul a hazai pálya átkát megtörve, végre a szerencse is mellénk állhatna. Kecskét biztosan nem fogunk áldozni, ellenben a szerencséért inkább tennünk kell, így a hétközi fordulóban mutatott teljesítménynél jóval, de jóval többre lesz szükség és inkább fejben, hitben kell rengeteget javulnunk. El kell hinnünk amit tudunk, tanultunk, gyakoroltunk, hiszen csak így lehet győzni!

Mindezt nagyban nehezíti a keretet sújtó sérüléshullám, hiszen sajnos tovább fogyatkozott az amúgy is igen foghíjas létszám. Fazekas Lóránt agyrázkódást szenvedett a Szpari elleni összecsapáson, akinek az orvosok legalább két hét pihenőt írtak elő. Jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk! A Dorog elleni mérkőzésen kiállított Lukács Raymond két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így ezen a hétvégén még nem léphet pályára. Továbbra is sérült: Hursán György, Hodonicki Márk, Gránicz Patrik és Pilán Márkó. Mészáros, Nagy, Farkas és Király szereplése bizonytalan, Szabó egy medvepuszival lett gazdagabb Nyíregyházán, de ettől függetlenül talán tudja vállalni. Egy szó, mint száz talán már egy komplett csapatot ki lehetne állítani sérültjeinkből, így az a csoda, hogy valamilyen szinten pályára tudunk lépni.

Az ETO keretében régi ismerősként üdvözölhetjük Bagi Pistát, aki ugyan február óta nem lépett pályára sérülése okán. A március 2-án közzétett hírek alapján Király, Szuhodovszki, Vashkeba és Molnár is maródi. A tél folyamán többen is érkeztek Csató Sándor keretébe: Sipos Zoltán (Pakstól kölcsönbe), Horváth Olivér (Szombathely), Egerszegi Tamás (DVTK), Molnár Rajmund (Benfica), Vincze Ádám (Ménfőcsanak), Tuboly Máté (profi szerződést kapott), Hanzli Péter (profi szerződést kapott), Kerkez Markó (profi szerződést kapott), Vukasovic Marko (Csákvár), valamint több további játékosával és utánpótlás korú labdarúgójával kötöttek már szerződést, illetve hosszabbítottak. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az ügyeletes gólfelelősre Priskin Tamásra, aki 16 találatával holtversenyben vezeti a liga góllövő listáját.

Csató Sándor: – Természetesen örülünk az elmúlt két mérkőzésen aratott győzelmeknek. Nagyon fontos volt, hogy a három meccses sikertelen széria után, végre a hazai találkozókat meg tudtuk nyerni két olyan csapat ellen, ami a kiesés ellen küzd. Különösen a Kazincbarcika ellen meccs második félidejében volt észrevehető a játékunkon, hogy sokat javult. A helyzeteinket ki tudtuk használni, ezáltal gólokkal tudtunk nyerni, ami jót tett az önbizalmunknak. Hétvégén Békéscsabára látogatunk, ahol biztos vagyok benne, hogy hasonló stílus vár ránk, mint az elmúlt hetekben. Az utóbbi időben nem szerepelnek túl jól, biztos vagyok benne, hogy ellenünk próbálnak majd javítani. Ettől függetlenül természetesen nekünk az a célunk, hogy pontokkal térjünk haza Békéscsabáról.

A Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Márkus Pétert és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1988-as születésű sporival utoljára 2021. január 31-én, a Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 0-3 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 407 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 28. fordulóját március 6-án (vasárnap) 14:00 órától DVSC – Kaposvári Rákóczi FC, 14:30 órától Budaörs – PMFC, BFC Siófok – FC Ajka, Szolnoki MÁV FC – Vasas FC, Gyirmót FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Nyíregyháza Spartacus FC, Szentlőrinc – Dorogi FC, 17:00 órától Szombathelyi Haladás – Soroksár SC, valamint Kolorcity Kazincbarcika – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a Vasas  (55 pont) vezeti, második helyen a DVSC (54 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (51 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Csákvár-Kazincbarcika-DEAC trió osztozkodik.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derült, napos időjárás várható, a hőmérséklet +8 Celsius fok körül alakulhat, csapadék pedig nem valószínűsíthető. A Nap 2021. március 7-én 17 óra 39 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 27. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

4-1 (2-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. március 3. (szerda) 14:30 óra

Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion

Cím: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24/A.

Játékvezető: Radványi Ádám

Asszisztensek: Berényi Ákos, Rózsa Dávid

Tartalék játékvezető: Rúsz Márton

Nyíregyháza: Fadgyas Tamás László, Jánvári Gábor, Paku Roland, Márkus Attila Márk, Papucsek Barna, Gresó Mátyás, Galambos Ádám, Szokol Zsolt, Hamed Yasin, Hornyák Marcell, Kalocsai László. Cserék: Fejér Csongor Béla, Fodor Ferenc, Farkas Aurél, Zamostny Balázs, Papp Máté, Starosta Dávid, Herczku Alex, Végső Előd Zalán, Svedyuk Alex Pál, Györgyi Arthur.
Vezetőedző: Gálhidi György

Békéscsaba: Krnács Richárd, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Bora György, Horváth Péter, Styecz Bence, Paudits Patrik. Cserék: Uram János, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Kovács Ádám Tibor, Kasik Ákos, Szabó Zsombor.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerzők: Márkus Attila Márk (16. perc), Hornyák Marcell (34. perc), Fazekas Lóránt (53. perc) – öngól, Szabó Péter (65. perc), Papucsek Barna (68. perc).

 Sárga lap: Papucsek Barna (57. perc).

A 4. percben Paudits lesről emelt a hazaiak kapujába. Három perccel később Hamed 26 méterről lőtt fölé. Az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott a hétközi mérkőzésen. A 12. percben Paudits egy baloldali beadás után, estében lőtt hét méterről a kapusba lőtte a labdát. A 16. percben egy közeli fejessel megszerezte a vezetést a hazai együttes. A 24. percben Gresó 16 méterről a bal kapufát találta el. A 34. percben újabb gólt lőttek a hazaiak, akik ebben az időszakban irányították a játékot, míg a lila–fehérek nem sok veszélyt jelentettek a hazaiak kapujára. A 38. percben Hamed lőtt lesről a vendégek hálójába.

Fordulás után a 46. percben a hazai védők hibáját kihasználva Paudits csapott le a labdára, aki a visszaérő Papucsek szorításában pontatlanul lőtt kapura. Letámadott a Békéscsaba, ami nem ízlett a hazaiaknak. Azonban az 53. percben esett csabai öngóllal végleg eldőlt a három pont sorsa. A 65. percben Szabó Péter tizenegyesből szépített. Nem sokáig örülhettek a vendégek, hiszen három perccel később újabb gólt szerzett a nyírségi alakulat. A hajrában mindkét együttes többet is cserélt, de az eredmény már nem változott.

Gálhidi György: – Nem szeretek gólt kapni, de ma rúgtunk négyet, így nem lehetek elégedetlen. Ma kevesebb helyzetünk volt, de azokat jó százalékkal értékesítettük.
Preisinger Sándor: – Eddig is voltak sérültjeink, ma további három csatlakozott hozzájuk. Ezt egy csapat sem bírja ki. A hazaiak pontrúgásai rendre veszélyt jelentettek, holott erre készültünk.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/419141589186362

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Valószínűleg telt ház előtt fogadjuk 2014. március 1-jén (vasárnap) 14:00 órától, a gyulai Grosics Akadémia centerpályáján a Csákvárt. A fiúk és a szakmai stáb is hatalmas elszántsággal készül a megmérettetésre – az eddigi egymás elleni mérleg és a nagy érdeklődés miatt mindenképp szeretnék megnyerni ezt a fontos mérkőzést.

A heti programban periodikus edzésmunka, taktikai értekezlet is helyet kapott – így játékosaink remek formában, hangulatban és kondícióban várják a találkozót. A kijelölt keretben Prasler Thomas Michel még nem százszázalékos, a többiek viszont egészségesek.

A bajnokságban jelen pillanatban a 13. helyen álló Csákvár az előző fordulóban a Kaposvárt győzte le 4-2-re az alsóházi rangadón. Némileg nehezebb feladat vár rájuk a viharsarokban, hiszen a Békéscsaba 93 százalékos mutatóval zárta a felkészülési időszakot és bár ikszelt a Zalaegerszeg ellen a múlt héten, de a megszerzett egy pont később még nagyon sokat érhet.

Ellenfelünk igen lelkes és mindent megtesz a kiesés ellen, ezért nem vesszük félvállról Toldi Gábor alakulatát.

Egy szó, mint száz, komoly és határozott fellépéssel, megfelelően felkészülve fogadjuk ellenfelünket! Reméljük mindenki ott lesz, aki csabai és együtt győzni tudunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 26. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

1-1 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. február 28. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Pillók Ádám

Asszisztensek: Baghy Csaba, Kovács II. Gábor

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Szabó Péter, Babinyecz Balázs, Fazekas Lóránt, Bora György, Horváth Péter, Kasik Ákos, Paudits Patrik. Cserék: Uram János, Tóth Bence, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Kovács Ádám Tibor, Zelik Csaba, Styecz Bence, Sipaki Patrik Martin.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Dorog: Borsos Vilmos, Ryashko Mykhaylo, Kanalos Tony-Markos, Mészáros Áron, Berkó Ádám, Szedlár Zoltán, Szabó Lukas, Papp Máté, Dlusztus András, Nyíri Vince Tóbiás, Csillag Dárius. Cserék: Tulipán Ákos, Nagyházi Dávid, Zuigéber Ákos Lajos, Beliczky Gergő, Váli Balázs, Szerencsi Miklós, Girsik Áron Róbert, Tomás Lénárt.
Vezetőedző: Fenyvesi László

 Gólszerzők: Kitl Miklós (59. perc), Dlusztus András (89. perc).

 Sárga lapok: Ryashko Mykhaylo (9. perc), Dlusztus András (37. perc), Fazekas Lóránt (40. perc), Paudits Patrik (88. perc), Kitl Miklós (92. perc).

 Piros lap: Mészáros Áron (51. perc), Lukács Raymond Barna (70. perc).

51. perc: Mészáros Áront reklamálásért kiállította a játékvezető. Valami nagyon csúnyát mondhatott a dorogi játékos, hogy azonnali piros lett a jutalma.

59. perc: Paudits játszotta vissza a labdát Kitl elé, aki mintegy 18 méterről, bal külsővel a bal felső sarokba bombázta a labdát, 1–0.

70. perc: Dlusztus és Paudits szólalkozott össze, majd előbbi látványosan eldobta magát. Lukácsot kiállította a játékvezető.

89. perc: Zuigéber újabb szabadrúgását követően Krnács öklözte ki a labdát a mezőnybe, éppen Dlusztus elé, aki a kapu közepébe fejelte, 1–1.

Fotó: Imre György

Nem igazán találtak fogást egymáson a csapatok a mérkőzés első húsz percében, jobbára a pálya közepén zajlott a játék. A keménységért nem mentek a szomszédba a labdarúgók, ami azt jelezte, hogy mindkét csapat nagy energiát fektetett a játékba azért, hogy megkaparintsa a rendkívül fontos három pontot.

Alaposan feltüzelhették az edzők a játékosokat a szünetben, mert megélénkült a játék, több helyzetet is feljegyezhettünk. Mészáros Áron kiállítása nehéz helyzetbe sodorta a Dorogot, az emberelőnyt hamar ki is használta a Békéscsaba egy látványos, gyönyörű találattal. Amikor Paudits kiállítását követően az Előre létszáma is tíz főre olvadt, felpörögtek a dorogiak és addig ostromolták a csabai kaput, amíg Dlusztus ki nem egyenlített.

Preisinger Sándor: – Várható volt, hogy nem lesz szép futball. Megrúgtuk azt a gyönyörű gólt, a kiállítás után teljesen a kezünkben volt a mérkőzés, de megint jött a fegyelmezetlenség, amiből visszahoztuk ellenfelünket a meccsbe. A szabadrúgásból kapott gól eléggé fájó, mert rengeteget dolgoztunk, ez egy agyonnyert meccs volt.

Fenyvesi László: – Kivárásra játszott mindkét csapat, de az első félidőben nem volt túl sok lehetőség egyik kapu előtt sem. Nem nagyon értem miért kerültünk emberhátrányba, utána kicsit visszahúzódtunk, kaptunk átlövésből egy gólt, amire nagyon jól reagált a csapat, emberhátrányban is tudtunk még előre menni.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/319650369497157

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Szurkolói információk

Mivel a hétvégi Csákvár elleni mérkőzés időpontja és helyszíne véglegessé vált, ezért a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége, a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy tovább folytatódik a belépőjegyek elővételben történő értékesítése – a korábbiak szerint közzétett formában.

A jegyek árai változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft / db, felnőtt 700,- Ft / db. Amint a rendelkezésre álló és engedélyezett számú tikettek elfogynak, több szurkolót már nem áll módunkban beengedni. A még rendelkezésre álló belépők számáról rendszeresen tájékoztatjuk majd az érdeklődőket, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés!

A jegyek elővételben a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. kórház utcai székházának gazdasági irodájában válthatók 2014. február 27-ig, reggel 08:00-10:00 óra között. Kérjük a rendelkezésre álló időpontok pontos igénybevételét!

A belépőket természetesen a helyszínen is meg lehet majd vásárolni – a férőhelyek függvényében.
Pénztár nyitás: 13:00 órakor.

Féléves szezonbérletet pedig az Előre Shop-ban továbbra is vásárolhatnak:
http://1912elore.hu/shop/index.php?route=product/category&path=67