Címkézett bejegyzés

Ünnepeltjeink

Természetesen júniusban sem feledkeztünk meg ünnepeltjeinkről és ezúton is köszöntjük őket.

Június 7-én Anton Bidzilya nyitja születésnaposaink sorát, akit 13-án Bukor Zoltán Márk, 15-én pedig Kincses Ádám asszisztens edzőnk követ. Pilán Márkó és Ilyés Tamás egy napon, június 17-én vághatja meg tortáját. Máris Dominik június 22-én húzhat még egy strigulát életkora mellé, a sort pedig Szabó Zsombor június 26-án, valamint Czinanó Antal Áron zárja a hónap utolsó napján.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Videó csütörtök

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Ünnepeltjeink

Júniusban két születésnapot ünnepelhet az Előre-család.

Június 17-én töltötte be jubileumi 20. életévét tehetséges, fiatal támadónk Ilyés Tamás, aki a 2017/2018-as szezonban sérülése miatt szinte csak tavasszal tudott hozzájárulni – elsősorban Megyei I. osztályú csapatunk sikeréhez. Szintén a mai napon lett ugyancsak 20 éves Pilán Márkó, aki az elmúlt másodosztályú szezonban 24 alkalommal volt kerettag és összesen 1.761 percet töltött bevetésben.

Mindkettőjüknek sok boldogságot, további lila-fehér sikereket és jó felkészülést kívánunk!

Ünnepeltjeink

Júniusban három születésnapost is köszönthetünk az Előre kötelekében.

Pilán Márkó, a Lilák 27-es számú mezét viselő támadója június 17-én ünnepelte 19. születésnapját. Márkó a 2016/2017-es szezonban 31 alkalommal lépett pályára, ebből tizenötször kezdőként és az összegyűjtött 1.364 játékperc alatt 2 gólt is szerzett.

Június 21-én töltötte 56. életévét Szenti Zoltán – egykori legendás labdarúgónk, és a 2016/2017-es szezonban NB3-as csapatunk vezetőedzője.

Június 30-án válik nagykorúvá Czinanó Antal Áron, a 2016/2017-es szezon második csapatának kapusa. A 196 cm magas, tehetséges hálóőr is az első csapattal készül és minden esélye megvan arra, hogy előbb-utóbb a Lilák egyik meghatározó egyéniségévé válhasson.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

 

Pilán Márkó bemutatkozott az első osztályban

Újabb stratégiai továbblépés történt a Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás nevelésében, amikor 2016. február 13-án (szombaton) a Ferencváros elleni hazai mérkőzésen kezdőként léphetett pályára tehetséges fiatal labdarúgónk, a mindössze 17 éves Pilán Márkó. A szakmai stáb megingathatatlanul hisz abban, hogy a békéscsabai labdarúgás újraélesztésének lehetősége a saját nevelésű játékosok megtartásában és megfelelő szintre fejlesztésében rejlik, így a törökországi edzőtábor után – ahol több fiatal focistánk is lehetőséget kapott – elérkezett a következő állomás, amikor Márkó éles helyzetben is kamatoztathatta az eddig megszerzett tapasztalatait és tudását. A klub alapvető koncepciója, hogy egyre több ilyen lehetőséget tudjon biztosítani – ezért nem meglepő, ha a tavaszi szezonban több hasonló bemutatkozással is találkozhatunk majd.

20160217_01

Márkóval néhány nappal a Fradi meccs után beszélgettünk, hiszen a felfokozott izgalmi állapot, valamint az élmények letisztulásához és feldolgozásához szerettünk volna némi időt hagyni.

– Kérlek, mutatkozz be szurkolóinknak!

– Pilán Márkó vagyok és 1998. június 17-én születtem. Jelenleg is Kisdombegyházán élek és ott is kezdtem el focizni a helyi klubnál. Battonya és Mezőhegyes után 13 évesen kerültem Békéscsabára és egy iskolai foci tornán figyeltek fel rám – ezután kerültem az Előréhez.

– Hogy alakult a pályafutásod az itt töltött évek alatt?

– Az U14-es csapatban játszottam először, de a bajnokságban az ellenfeleink egy évvel idősebbek voltak. Ezután az U15-ös első osztályú bajnokság következett Oláh Ferenc edző irányításával, majd az U17, ahol Purguly Árpád volt a trénerem – aki jelenleg a felnőtt csapatnál, Zoran Spisljak asszisztens edzője. A 2014/2015-ös szezonban az U21-es együttesben dolgoztam Láza János irányítása alatt, majd 2015-ben a téli felkészülést már a felnőtt csapattal kezdtem. Ezután már bemutatkozhattam a másodosztályú bajnokságban, ahol a Zalaegerszeg ellen léptem pályára először. Sajnos nem sokkal később megsérültem és csak az utolsó néhány fordulóra tudtam visszatérni az U21-esek közé.

Úgy látom jól sikerült a felépülés?

– Igen. Szerencsés vagyok, mert az edzők és vezetők végig segítettek-biztattak. Zoran bácsi és Árpi bácsi sokszor ült le velem beszélgetni, tanácsokat adtak és buzdítottak. Nagyon sok segítséget kaptam Gera Imre bácsitól, aki folyamatosan támogatott, mind az orvosi, mind az iskolai ügyek intézésében. Emellett Barta Szabolcs doktor úr, Kovalcsikné Czifrák Tímea gyógytornász és Knyihár János gyógymasszőr hathatós közreműködése kellett ahhoz, hogy teljesen egészségesen térhessek vissza a pályára.

A nyarat már az NB III-as csapatnál kezdtem, itt Boér Gábor lett az edzőm. Ősszel 14 mérkőzésen léptem pályára, emellett négyszer játszottam az U19-es együttesnél is. Idén másik két U19-es csapattársammal (Konyecsni Zoltánnal és Czinanó Áronnal) együtt lehetőséget kaptunk a törökországi edzőtáborban való részvételre.

20160202_belek_01

Térjünk rá az interjú apropójára. Nem akármilyen mérkőzésen, hazai pályán a Fradi ellen, kezdőként mutatkozhattál be az első osztályban – ez nem semmi! Mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy kezdő leszel a mérkőzésen?

– Először nagyon meglepett a dolog, aztán büszkeség töltött el, majd igyekeztem mindent nagyon jól csinálni. Sokat jelentett, hogy az edzők mellett a társak is buzdítottak-segítettek. Csodálatos érzés, de egyben félelmetes is, hogy olyan volt és mostani válogatott játékosokkal együtt focizhattam, mint Vukasin Poleksic, Laczkó Zsolt, Vaskó Tamás – akiket nemrég még csak a TV-ben nézhettem. Köszönet nekik, mert csak pozitív dolgokat kaptam tőlük! Az is eszembe jutott, hogy az NB I-es bemutatkozásom utat mutathat a többi utánpótlás játékosnak, hogy Békéscsabán el lehet jutni a felnőtt csapatig – ezért is igyekeztem és mindent beleadtam. Egyetlen rossz dolog volt ezen a napon, hogy édesapám már nem láthatta, hogy az első osztályban a Fradi ellen rúghattam a labdát – sajnos Őt tavaly elvesztettük. A testvéreim viszont a stadionban nézhették végig a mérkőzést és ez nagyon jó érzés volt számomra. Az első negyedórában nagyon izgultam és szinte még fel sem fogtam igazán, hogy a pályán vagyok – csak a taktikára és az elvégzendő feladatra összpontosítottam. A mestertől kapott utasítások alapján különösen figyelnem kellett a védekezésre, a három középpályásra, de legfőképpen Nagy Ádámra. Mindenképpen meg kellett akadályoznom, hogy a forgató játékosok indítani tudjanak.

20160217_02

– Azt már tudjuk, mi lett a végeredmény. Belülről hogy láttad a mérkőzést?

Hetvenhárom percet töltöttem a pályán és úgy gondolom, hogy egy iksz simán benne volt a meccsben. Nagyon sajnálom, hogy a békéscsabai közönséget nem tudtuk egy szép eredménnyel megörvendeztetni. Az első félidőben még nagyon izgultam és a tempó is sokkal gyorsabb volt, mint az NB 3-as meccseken – bele kellett rázódni. A második félidőre némileg megnyugodtam és sikerült felvenni a ritmust, úgy érzem ekkor már sokkal jobban teljesítettem. Nagyon elfáradtam, hiszen sokat kellett koncentrálni, futni.

– További tervek?

– Természetesen nem elégszem meg ennyivel. Sokkal jobban kell teljesítenem, hogy rendszeresen lehetőséget kapjak az első osztályú mérkőzéseken. Fejlődnöm kell a támadásban, szoknom kell az összjátékot és többet kell gyakorolnom a fejjel való labdakezelést. Bízom benne, hogy elkerülnek a sérülések és akkor nagyon sokat tudok még fejlődni Zoran bácsi segítségével!

Gratulálunk az NB I-es debütáláshoz és további sok sikert kívánunk! Büszkék vagyunk rád!

 line_purple

Érdekes párhuzamot találtunk, amikor Marik Lászlót kérdeztük Pilán Márkóról. Az akadémia szakmai vezetője 30 évvel ezelőtt ugyancsak az FTC ellen mutatkozott be az első osztályban.

– Ez így igaz, 1986-ban én is a Ferencváros elleni hazai mérkőzésen mutatkozhattam be az NB I-ben. Akkor döntetlent játszottunk, így nagyon sajnálom, hogy most nem sikerült pontot szereznünk – pedig megérdemeltük volna.

– Hogy értékeled Márkó teljesítményét és miként látod azt a fejleményt, hogy Viczián Ádám után, újabb fiatal debütált a mennyeiben?

– Nagyon büszkék vagyunk, hiszen az Ő bemutatkozása az egész Akadémia sikere. Nem csak az edzőké, vezetőké, hanem a sok srácé is, akik nálunk játszanak. Márkó jó fizikai mutatókkal rendelkezik, megvan a sebessége és az állóképessége is ahhoz, hogy előbb-utóbb stabil első osztályú játékos lehessen. Technikai téren még fejlődésre van szükség, de mesterünk személye garancia arra, hogy ez is megvalósulhasson. Óriási akarattal és elszántsággal rendelkező játékos, aki képes a nehéz helyzeteken is felülkerekedni. Ezt bizonyította, hogy a Fradi ellen is megállta a helyét. Az elején kissé megilletődötten játszott, de a második félidőre összekapta magát és több jó megoldással vétette észre magát.

Nagyon várom Viczián Ádám felépülését is, mert az Ő játéka nagyon hiányzik a támadásainkból. Nagyon jó lenne Ádámot és Márkót együtt látni a pályán. Az Akadémia nagy köszönettel tartozik Zoran Spisljaknak és stábjának, mert rengeteg idő- és energiaráfordítással folyamatosan segítik az utánpótlás munkáját. Figyelemmel kísérik a játékosok fejlődését, és ami nagyon fontos: lehetőséget biztosítanak a legtehetségesebbeknek. Ezzel nem csak irányt mutatnak a csabai talentumoknak, de komoly anyagi eszközökhöz is juttatják a klubot, hiszen az MLSZ kiemelten támogatja azokat az egyesületeket, ahol a saját nevelésű fiatalok lehetőséget kapnak a felnőtt csapatban is. Büszkék voltunk arra is, hogy Márkó mellett a 17 éves kapus – Czinanó Áron és a 18 éves támadó – Konyecsni Zoltán is részt vehetett a csapat törökországi edzőtáborában. Rajtuk kívül még három ifjúsági korú játékos: Kálmán Szilárd, Orovecz Ádám és Bogár Imre került fel az NB III-as csapat keretébe. Ezek iszonyúan lényeges dolgok, mivel az Akadémia elsődleges célja, hogy játékosokat neveljen a felnőtt csapatunk számára. Ehhez viszont szoros kapcsolatra van szükség a felnőtt csapat és az Akadémia között. Békéscsabán ez igen jól működik, így bizakodóak vagyunk a jövőt illetően is!