Címkézett bejegyzés

Boldog születésnapot!

Március 20-án, azaz ma ünnepli 61. születésnapját örökös legendánk Pásztor József!

Pásztor József, becenevén Paszi, (Vencsellő, 1954. március 20.) a Békéscsabai Előre egykori emblematikus játékosa és edzője, mindkettő minőségében talán a legsikeresebb az egykoron Békéscsabán játszók és edzősködők közül. Az Előre csapatának kezdőtagja volt 1974-es élvonalba jutástól kezdve, 1978-ban az év játékosa, kilencszeres válogatott. Edzőként 1991–1996, 1997–98, 2002, valamint 2010–2012 között irányította az Előrét, a legsikeresebb bajnoki évadot tudhatja maga mögött, az 1993–1994-es bajnokságban a 3. helyezést érte el a csabai egylettel, ami azóta is klubcsúcs.

Pásztor Józsefnek a Békéscsaba 1912 Előre minden dolgozója nevében boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

Ötvenkettedik születésnapja alkalmából szeretettel köszöntjük Barkász Sándort is, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. többségi tulajdonosát és elnökségi tagját! További sikeres munkát és jó egészséget kívánunk!

20150320_uj

Huszonhetedik születésnapja alkalmából szintén a mai napon köszöntjük Koszó Balázs Tibort, csapatunk 5-ös számú mezét viselő védőjét. Sok boldogságot és további sikereket kívánunk lila-fehér színekben!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Száz éve SZÚR!

ELMARAD! KÉSŐBBI IDŐPONTBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2020. szeptember 18. (péntek) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsabai Jókai Színház – TeÁtrium

Egy este a színház, a futball és az újságírás jegyében. Pódium beszélgetés és zenés randevú 2 részben. Nosztalgikus találkozó a színház, a futball és az újságírás jegyében. Makrai Pál és Kuczmann Ágnes zenés estje dalok, musicalek a 20-as, 30-as évekből és napjainkból.

A beszélgetés résztvevői:

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, tagja a Magyar Színészválogatott labdarúgó csapatának

Pásztor József, a Békéscsabai Előre egykori emblematikus játékosa és edzője

Balázs Pali, énekes, dalszerző, tagja a Magyar Színészválogatott labdarúgó csapatának

Borsi Gergely, a Nemzeti Sport korábbi újságírója, a SZÁZ ÉVE SZÚR című könyv egyik meghatározó szerzője, az Újságíró válogatott oszlopos tagja

Borsi László, a SZÁZ ÉVE SZÚR című könyv szerkesztője, a Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott vezetője

Házigazda:

Seregi Zoltán és Borsi László

Jegyár: 2.000,- Ft

Schindler Szabolcs máshol folytatja

Schindler Szabolcs vezetőedző közös megegyezéssel, saját kérésére távozik klubunktól és máshol folytatja pályafutását.

A szakember 2019. június elején kezdte meg munkáját a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében vezetőedzőként. Sajnos a 2019/2020-as csonka szezonban tevékenysége nem tudott kiteljesedni, azonban a vezetőség továbbra is bizalmat szavazott számára, és igyekezett a rendelkezésre álló eszközökkel és erőforrásokkal minden lehetőséget megadni ahhoz, hogy a 2020/2021-es idényben minden a tervek szerint alakulhasson. A szezon igen jól indult, összeállni látszott az együttes és hét forduló után – egyedüliként a mezőnyben – továbbra is veretlenül áll a bajnokságban. A sors azonban ismét közbeszólt, és Schindler Szabolcs jelezte a vezetőség felé távozási szándékát, valamint kérte szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását. A többségi tulajdonos és a vezetőség mérlegelve azt a tényt, hogy a vezetőedző nem Békéscsabán képzeli el további pályafutását, ezt szem előtt tartva hozzájárult távozásához.

A munkát egyelőre változatlan összetételben végzi a szakmai stáb, kiegészülve Pásztor József szakmai vezetővel, aki többségi tulajdonosunk kifejezett kérésére vállalta el a feladatot.

Barkász Sándor, többségi tulajdonos: – Az élet ezt a helyzetet hozta, de a csapatra nézve semmiféle problémát nem fog jelenteni. Kinéztük az új vezetőedzőt, és nem is kockáztatunk majd akkorát, mint Schindler Szabolccsal és Boér Gáborral, hiszen ők még ismeretlenebb edzők voltak, amikor szerződtettük őket. Most tizenkilencre nem húzunk lapot, nagyobb biztonságra törekszünk a jövőben.

Nemsokára további részletekkel és információkkal is szolgálunk majd.

Schindler Szabolcs munkáját ezúton is köszönjük, sok sikert kívánunk és bízunk benne, hogy megtalálja számítását a jövőben is!

Ünnepeltjeink

Természetesen márciusban sem feledkeztünk meg ünnepeltjeinkről és ezúton is köszöntjük őket.

Március 7-én Lustyik Levente nyitotta a sort, március 19-én Nikola Pantovic vághatta meg ünnepi tortáját, majd 20-án Barkász Sándor többségi tulajdonosunk, valamint Pásztor József szakmai tanácsadónk ünnepelhetett. Végül, de nem utolsósorban akadémiánk vezetőedzőjét, Jakab Pétert köszönthettük március 21-én.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Élsportolói fogadás

Békéscsabán, a városháza dísztermében 2020. január 15-én (szerdán) délután tartották meg a város önkormányzatának ­hagyományos élsportolói fogadását. A rendezvényen adták át a Békéscsaba Sportjáért, valamint a Békéscsaba ­Halhatatlan Sportcsillaga kitüntetéseket.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/koszontottek-bekescsaba-legjobb-sportoloit-2436192

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: