Címkézett bejegyzés

A Kórház utca marad a hazai pálya

Tavasszal is a felújítás alatt álló Kórház utcai stadionban fogadja ellenfeleit a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata. Erről a csütörtöki pályabejáráson döntött a klub a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a hatósági szervek képviselőivel.

Fotó: Kovács Dénes

A téli szünet ellenére a Kórház utcában decemberben és januárban sem állt meg az élet. Az új lelátón zajló munkálatok mellett a létesítmény jelenleg is használható részét vizsgálták a biztonságtechnikai bejáráson.

– Minden félszezon előtt, nyáron és januárban az esetleges változások miatt kötelező megvizsgálni a pályát, hogy megfelel-e az előírásoknak. Az első szempont mindig a nézők biztonsága, mindenki ebből a szempontból vizsgálódik. A legfontosabb, hogy megfelelő-e a vendégek kiszolgálása, megfelelő-e beléptetés, biztosítottak-e a menekülési útvonalak, megfelelő állapotban vannak-e a szociális helyiségek – emelte ki Kozma János, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnöke.

A mérkőzések megrendezésének nincs akadálya, azonban a jelenleg is használatban lévő lelátón a következő hetekben ki kell alakítani a kameraállások helyét az esetleges élő tévé-közvetítések miatt.

Az új lelátó építési munkálatai jelenleg belülről látványosabbak, habár most még nehezen felismerhető a hazai együttes öltözője. A kivitelező ezekben a napokban a gipszkartonfalakat állítja fel, de folyamatosan zajlanak a gépészeti- és elektromos szerelések is. Emellett jelentős lépésnek számít a padlófűtés kialakítása.

– A jó időre való tekintettel gyakorlatilag tudunk külső munkákat is végezni a létesítményen. Jelen pillanatban a tenisz klub felőli homlokzatot állványoztuk fel, a bádogozási, illetve a hőszigetelési munkákat helyeztük előtérbe – árulta el Szolga Krisztián építésvezető.

A következő hetek egyik leglátványosabb pontja a tetőszerkezet tartóvázának elhelyezése lesz. Kozma János igazgatósági elnök hangsúlyozta: a megvalósítás közben több változtatásra is szükség volt, így a tervek szerint júniusra készül el teljesen az új lelátó.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://behir.hu/elore-a-korhaz-utca-marad-a-hazai-palya

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Csütörtökön reggel 09:30 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, az Országos Mentőszolgálat, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat és megtekintették a stadionrekonstrukciós munkálatok pillanatnyi állapotát is.

Ami biztos, hogy a jelenleg használható Kórház utca felőli lelátón a szezon kezdetéig szükséges még kialakítani a kameraállások helyét, és a hozzá tartozó infrastruktúrát is, hiszen könnyen előfordulhat, hogy valamelyik hazai mérkőzést élőben közvetítik majd. Ettől függetlenül nincs akadálya a további hazai mérkőzések lebonyolításának. A résztvevő felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a sportszövetség és a hatóságok gyors, eredményes munkáját, segítségét, valamint konstruktív hozzáállását!

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Hétfőn délelőtt 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat és megtekintették a stadionrekonstrukciós munkálatok pillanatnyi állapotát is. Alapvetően csak néhány, gyorsan kezelhető feladat megoldása szükséges még, így a bejárás teljes sikerrel zárult. Nincs tehát akadálya a további hazai, másodosztályú mérkőzések lebonyolításának. A résztvevő felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a sportszövetség és a hatóságok gyors, eredményes munkáját, segítségét, valamint konstruktív hozzáállását!

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Szerdán délelőtt 11:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, Békéscsaba Megyei Jogú Város, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat és megtekintették a stadionrekonstrukciós munkálatok pillanatnyi állapotát is. Alapvetően csak néhány, gyorsan kezelhető feladat megoldása szükséges még, így a bejárás teljes sikerrel zárult. Nincs tehát akadálya a további hazai, másodosztályú mérkőzések lebonyolításának. A résztvevő felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a sportszövetség és a hatóságok gyors, eredményes munkáját, segítségét, valamint konstruktív hozzáállását!

Létesítmény felülvizsgálat

A Kórház utcai Stadion és a hozzá tartozó létesítmények szezon előtti, hatósági felülvizsgálata 2016. június 22-én (szerdán) sikeresen lezajlott.

Tekintettel az ismét megváltozott körülményekre a hatóságok kezdeményezték a stadion biztonságtechnikai vizsgálatát. A másodosztályú bajnokságban nem kötelező a névre szóló jegyértékesítés, így a klub a beléptető rendszer használatától az NB2-ben eltekint. Ezzel párhuzamosan a Rendőrség elsősorban arra volt kíváncsi, hogy ez mennyiben változtatja meg a jegy- és bérlet értékesítés, valamint a beléptetés módját. A találkozón képviseltette magát a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békéscsabai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, a Vagyonkezelő ZRt. és természetesen a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. képviselői.

A Felek meghatározták, hogy mindenki közös érdeke a 2016/2017-es bajnoki szezon, hazai mérkőzéseinek biztonságos és zökkenőmentes lebonyolítása, a drukkerek és vendégek zavartalan szórakozásának biztosítása – természetesen az előírások és szabályok maximális betartása és betartatása mellett.

A következő bajnoki idényt a Békéscsaba 1912 Előre mindenképpen a Kórház utcai Stadionban kezdi meg. Kozma János, az igazgatóság elnökének tájékoztatása szerint a stadion rekonstrukciós projekt jó úton halad – bár jelentős késéssel, de a rövidített közbeszerzési eljárás lebonyolítása elől minden akadály elhárult és akár idén szeptember környékén elindulhat a konkrét kivitelezés. Az építkezés megvalósulása – a bajnoki meccsek megrendezésével kapcsolatosan – újabb megoldandó feladatokat támaszt a klub elé, hiszen a fedett lelátó felőli oldalt teljes egészében építési területnek minősítik majd, így ezt a részt egyáltalán nem lehet majd használni. A szükséges infrastruktúra ideiglenes átépítése, szerelése és a változtatások engedélyeztetése újabb procedúra lesz, de mindenképpen azon leszünk, hogy nézőink a hazai mérkőzéseket Békéscsabán, a Kórház utcai centerpályán tekinthessék meg.

Klubunk ezúton is köszöni a hatóságok konstruktív és rugalmas hozzáállását!