Címkézett bejegyzés

Záróvacsora

December 19-én (szerdán) gyakorlatilag is véget ért a szezon a Lilák számára, hiszen a hagyományoknak megfelelően a klubvezetés záróvacsorán látta vendégül játékosainkat, a szakmai stábot és családtagjaikat egyaránt.

A helyszín ezúttal változott, hiszen – ilyen létszámban először – a Csaba II. Park egyik vadonatúj létesítménye fogadta az Előre-család tagjait. Az est hivatalos programmal indult és először Kozma János, az igazgatóság elnöke emelkedett szólásra. Beszédében elmondta, hogy a szerényebb, de őszinte célkitűzés ellenére nagyon örvend annak, hogy a csapat ilyen szinten túlteljesítette az elvárásokat. Kiemelte a szakmai stáb munkáját, akik egységgé kovácsolták a fiatalságot és a rutint. Köszönetet mondott a lelkesedésért és elmondta, hogy ilyen szerethető gárda régen volt az Előrénél. Szavaiban méltatta, egyben köszönetet mondott többségi tulajdonosunknak Barkász Sándor úrnak, hiszen segítsége és támogatása nélkül a klub egészen biztosan nehezen boldogulna. Zárásként kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt, valamint reményét fejezte ki a jó tavaszi folytatás iránt, egyben bízik benne, hogy a csapat kitűnő teljesítménye a jó idő beálltával a nézőtéren jelenlévők létszámában is megmutatkozik majd.

A folytatásban Boér Gábor vezetőedző évzáró felszólalásában elmondta, hogy a nehézségek és akadályok ellenére a bizalom minden játékos irányában megvolt és úgy érzi, hogy a néha kritikusabb szavak ellenére abszolút elégedett a csapat és a keze alatt dolgozó labdarúgók és szakmai stáb munkájával. Az erőn felüli teljesítmény annak köszönhető, hogy mindenkire egyaránt, bármikor számítani lehetett és ezt az eredményt a szezon előtt vakon aláírta volna. Némi hiányérzést fogalmazott meg, hiszen elmondása alapján az elért helyezés és pontszám talán jobb is lehetett volna. Ennek ellenére köszönetét tolmácsolta a jelenlévők felé az elvégzett munkáért és hangsúlyozta, hogy mindenki bebizonyította, hogy értékes ember. Tisztelettel megköszönte többségi tulajdonosunknak és a vezetőségnek a bizalmat és támogatást. “Azért jó Békéscsabán dolgozni, mert itt hagyják az embert dolgozni.” – kezdte utolsó mondatait szakvezetőnk, majd szurkolóink és a csabai közönség felé is hálát fogalmazott meg: “Tudjuk, hogy a közönség jó részét szinte csak az eredmény érdekli, de aki a mai világban időt, pénzt és energiát tud arra szánni, hogy hétről-hétre személyesen biztassa a csapatot és akár idegenbe is elkísérje, azok előtt megemelem nemlétező kalapom – hatalmas szükségünk van rájuk! Hangsúlyozta, hogy ilyen fiatal csapat soha nem volt az Előrénél és akárki-akármit mond, ez mindenképpen az utánpótlás-nevelést is pozitívan minősíti. A célt, hogy saját nevelésű, helyi kötődésű fiatalokból kell csapatot alkotni, bőven elértük – így nincs szükség arra, hogy megvédjük bárkitől-bármitől az Akadémiát -, a tényeket nem kell magyarázni, mert a számok magukért beszélnek. Végezetül boldog ünnepeket és jó pihenést kívánt mindenkinek!

A hivatalos rész zárásaként Pásztor József – legendánk kapta meg a szót, aki gratulált az elért eredményhez és elmondta, biztos benne hogy ez a jó irány, a járható út Békéscsabán. A fiatalok jól beépültek a csapatba, a tapasztaltabb játékosok pedig jól húzták a szekeret. Bízik benne, hogy amint ifjú labdarúgóink a rutint is megszerzik, akkor nem lehet gond a csabai focival. Tudja, hogy olyan játékos még nem született, aki ne vétett volna hibákat, de egységben és egymás kezét fogva ezeket ki lehet javítani, aminek egészen biztosan meglesz a pozitív hozadéka. Kellemes ünnepeket kívánt, majd poharát emelte a jelenlévők felé.

Az est hangulatfelelőse Szikszai László elnökségi tag volt, aki egyben az ízletes fácánlevest és a főfogásként felszolgált őzpörköltet is szállította az egybegyűltek részére! Köszönetünket fejezzük ki a Vagyonkezelő Zrt. felé a helyszín biztosításáért és az egész szezonban nyújtott támogatásért!

A közös koccintás előtt születésnapjuk alkalmából együtt köszöntöttük Boér Gábort és Ribánszki Lászlót, majd átadásra kerültek az “őszi szezon legjobb játékosa”, valamint a “gólkirályi” címekért járó emlékplakettek. Előbbit Viczián Ádám, utóbbit Szatmári István vehette át. Gratulálunk!

Szavazás

A Békéscsaba 1912 Előre szavazást indított szurkolói, vendégei, weboldalunk látogatói és az érdeklődők részére: “Szavazz, a 2018/2019-es őszi szezon legjobb játékosára!” címmel.

A lehetőség 2018. december 3-án (hétfőn) indult és 2018. december 16-án (vasárnap) 12:00 óráig volt elérhető. A már szokásosnak nevezhető módon hatalmas volt az érdeklődés és rengeteg voks érkezett, így az eredmények alapján Viczián Ádám, csapatunk 22-es számú mezét viselő játékosa győzött.

Klubunk a hagyományoknak megfelelően külön díjazza a szezon gólkirályát Szatmári Istvánt is, aki 10 találattal járult hozzá csapatunk sikereihez és nem mellesleg az országos góllövő listán jelenleg a 7. helyen áll.

Gratulálunk srácok a nagyszerű teljesítményhez!

Gólösszefoglaló 2017/2018-as őszi szezon

Ezért végeztünk a 2017/2018-as bajnokság őszi szezonjának bronzérmes pozíciójában: 11 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 39 rúgott gól, és az ezzel együtt járó 37 pont.

Az NB II góllövő listáját Birtalan Botond vezeti, de a többiek sem tétlenkedtek, így jött össze a mérkőzésenkénti 1,8-as átlag: 1. Birtalan Botond 12 gól, 2. Urbin Péter 6 gól, 3. Szatmári István 5 gól, 4. Mészáros Márk 4 gól, 5. Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Nagy István, Szélpál Norbert, Tóth Dániel 2 gól, 10. Kiss László, Nagy Sándor 1 gól.