Címkézett bejegyzés

Minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően a soron következő bajnoki mérkőzés előtt, ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre első keretének játékosai és a stáb tagjai.

Az éjszaka folyamán megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink ebből a szempontból teljesen egészségesek, így részünkről nincs semmiféle akadálya a szerdán 18:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzésnek.

Játékosaink és a vendég csapat által használatos helyiségeket folyamatosan fertőtlenítjük és a kialakított sportzónába továbbra is kizárólag negatív COVID-19 teszt birtokában lehetséges a belépés. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kórház utcai Stadion egész területén továbbra is kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése!

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért a járvány-helyzetre való tekintettel továbbra is a szigorúbb egészségügyi protokoll marad érvényben.

Hajrá Lilák!

Az újabb tesztek is negatív eredményeket mutatnak

Az MLSZ előírásainak megfelelően 2021. január 28-án (csütörtökön) reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

A ma reggel megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink ebből a szempontból teljesen egészségesek, így részünkről nincs semmiféle akadálya a vasárnap délutáni Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzésnek.

Hajrá Lilák!

Végre minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően, 2020. november 27-én (pénteken) ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

Az eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink teljesen egészségesek, így nincs akadálya a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr bajnoki mérkőzés megrendezésének.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért a Kórház utcai Stadion területén kialakított sportzónába továbbra is tilos a belépés!

Majdnem minden játékosunk tesztje negatív

A Siófok elleni mérkőzés után 2020. november 23-án (hétfőn) reggel újra PCR-tesztelésen vettek részt csapatunk tagjai, hiszen november 25-én (szerdán) már Szolnokon kell pályára lépnie együttesünknek. Jó hír, hogy majdnem minden labdarúgónk eredménye negatív lett.

Azonban nehéz és hosszú folyamat vár a srácokra, és mindenkinek meg kell értenie, hogy nincs szó semmiféle mártírkodásról. A koronavírus nagyon megtépázta a csapatot, fizikailag és lelkileg is, nem egyszerű visszatérni a normál ütemhez a karanténok után. Bár az edzőpályára már szinte mindenki visszatért, a folyamat nem egyszerű, ezért – elsősorban a vírus-szkeptikusok kedvéért -, valamint, hogy mindenki tisztában legyen a dologgal, pár mondatban összefoglaljuk a vírusfertőzés utáni menetet, melyhez csapatorvosunk segítségét kértük.

Tudni kell, hogy a pozitív COVID-19 tesztek mögött betegség is van, ez nem csak egy teszteredmény és a súlyossága egyénenként változó, ez a csapaton belül is így alakult. Volt, akinek komolyabb tünetei voltak, ágynak esett és volt, aki tünetmentesen töltötte a karantén idejét. Volt, aki 10-14 nap alatt panaszmentessé vált, és van olyan is, akinek jelenleg sincsenek még teljesen rendben a laboratóriumi értékei.

Az úgynevezett „felszabadító vizsgálatok” magukban foglalják a panaszmentességet és a laboratóriumi negativitást. Ezeket a vizsgálatokat csak a 10 nap karantént követően, panaszmentes állapotban lehet elkezdeni. Addig a játékos semmiféle fizikai tevékenységet, edzést nem végezhet. Két egymást követő negatív teszt után jöhetnek az egészségi állapot felmérését célzó tesztek, laborvizsgálatok, mellkas RTG és egy komplex kardiológiai kivizsgálás. Ha minden rendben van, akkor lehet elkezdeni eleinte még a kis terheléssel járó edzésmunkát, amit fokozatosan lehet növelni, folyamatos és szigorú kontroll mellett. A terhelhetőség és erőállapot javulása mellett, ennyi kihagyás és ilyen betegség után, fokozott a sérülésveszély. Ezt is figyelembe kell venni a visszatérésnél. Tudjuk, hogy mindenkinek van véleménye, vannak ismeretei, olvasott ezt-azt a témával kapcsolatban, talán át is esett a betegségen, vagy esetleg valamelyik ismerőse-hozzátartozója volt érintett, így nyilván lehetnek tapasztalataik is, de higgyék el komoly dolog ez: volt olyan játékos, aki a visszatérés után egy lépcsőn is alig tudott feljönni, előtte pedig gond nélkül végigfutotta a kilencven perceket. A betegség nem megfelelő elővigyázatosság, vagy hirtelen terhelés esetén akár maradandó egészségkárosodást is okozhat, úgyhogy a szakmai stáb nem véletlenül állítja össze a keretet, vagy éppen cserél egy mérkőzésen, még akkor is ha az adott esetben egy kívülálló számára esetleg furcsának tűnhet.

Tehát akárhogy számolunk is, a betegség utáni visszatérést és erőállapot visszaállítását nem lehet, nem szabad siettetni.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Az újabb PCR-tesztjeink is negatívak

Az MLSZ előírásainak megfelelően 2020. október 16-án (péntek) reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

Az éjszaka folyamán megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink továbbra is teljesen egészségesek, így nincs akadálya a vasárnap délutáni Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésnek.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért továbbra is kérjük a szurkolók türelmét és együttműködését!

Hajrá Lilák!