Címkézett bejegyzés

Osztályozós résztvevők

A 29. forduló után sem tisztult tovább a kép, igaz korábban már Észak-Keleten is kiderült, hogy a Putnok a bajnok, ezzel együtt jogosulttá vált az osztályozó mérkőzéseken való részvételre.

Osztályozós résztvevők

A helyzet úgy alakult, hogy a Dunán innen már mindent tudunk, Dunántúlon viszont az utolsó körre maradt a döntés. Mivel az Észak-Nyugati csoportban a Tatabánya és a Bicske is győzött, a két csapat közötti különbség három pont maradt a Komárom-Esztergom vármegyeiek javára. Ilyen módon a 30. fordulóban gyakorlatilag matematikai esélye azért még maradt a bicskei csapatnak, bár pontazonosság esetén az egyéb mutatók alapján, jó eséllyel mégis a Tatabánya maradna az első helyen. Azonos szerzett pontszám esetén egyébként a sorrend a következők szerint kerül meghatározásra: 1. a bajnokságban elért több győzelem, 2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége, 3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól, 4. az egymás ellenjátszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége, 5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége, 6. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés, 7. sorsolás. Dél-Nyugaton sem a Szentlőrinc, sem az Iváncsa nem tudott hibázni, így a szezonpremier előtt egyetlen pont előnye van a Baranya vármegyeieknek, tehát amennyiben az Iváncsa győz az utolsó fordulóban, akkor a Szentlőrincnek is nyerni kell a bajnoki cím megszerzéséhez, mert a döntetlen nem elegendő.

Izgalmak tehát maradtak a végére, de egy hét múlva már biztosan kiderülnek a további lehetséges ellenfeleink kiléte is. Ezzel együtt a Békéscsaba 1912 Előre gratulál a Putnok csapatának is!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

 

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

Körösladányi MSKBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
29. forduló

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

1-5 (1-2)


Időpont: 2024. május 19. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Körösladány, Wenckheim Béla utcai sportpálya

Cím: 5516 Körösladány, Wenckheim B. u. 5.

Játékvezető: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Benkő Róbert, Balla Levente

Körösladány: Kertész Dániel, Ruzsa Zoltán, Wéber László, Bakk Ádám, Csicsely János, Zelenyánszki László, Krajcsó Krisztián, Rajsli Tamás, Sztankó László Márk, Geiger Norbert Attila, Malkócs Marcell Milán. Cserék: Selmeczi-Tóth András, Raducu Constantin Sorin, Szántó Bence, Farkas János, Papp Zsolt, Szilágyi Dávid, Talpalló Norbert Lajos.
Vezetőedző: Ekker Attila

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (3), Zvara Levente Mátyás (8), Zádori Krisztián (9), Hulicsár Máté (14), Himics László (15), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55). Cserék: Czinanó Antal Áron (1), Krnács Richárd (35), Komáromi Csongor (2), Mihály Bálint (6), Pintér Norbert (7), Vólent Roland (10), Hodonicki Márk (16), Ilyés Tamás (17), Albert István (25), Szabó Csaba (42), Sármány Kristóf (70).
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Krajcsó Krisztián (26. perc), Zádori Krisztián (32. és 45. perc), Hodonicki Márk (54. perc), Sármány Kristóf (70. perc), Vólent Roland (82. perc).

 Sárga lapok: Hodonicki Márk (49. perc), Wéber László (56. perc), Hulicsár Máté (63. perc), Papp Zsolt (76. perc), Zvara Levente Mátyás (79. perc), Vólent Roland (89. perc).


Az első percekben megpróbált letámadni a hazai együttes, de nem tudtak túl sok zavart okozni. Az ötödik percben Borát rúgták fel, ezért állt a játék. A folytatásban feljebb tolta védekezését a Békéscsaba, így próbáltuk megakadályozni a ladányiak labdakihozatalát. Az első sarokrúgásra a 14.percig kellett várni, melyet Tóth Máté végezhetett el, különösebb eredmény nélkül. A 16. percben Kovács Gergőnek tartott kiselőadást Újhelyi játékvezető. A 22. percben a hazaiak végezhettek el szabadrúgást, Póser kapus azonban biztos kézzel öklözte ki labdát. A 24. percben ismét egy szögletből veszélyeztettünk, de Kertész kapus a helyén volt. A 26. percben némileg váratlanul egy hazai sarkrúgásból Krajcsó szerezte meg a vezetést (1-0). A 30. percben egy kontra végén Sztankó lőtt ballal, de Zvarának sikerült szögletre menteni. A 32. percben jött az egyenlítés, Zádori szerzett gyönyörű gólt egy újabb sarokrúgás után (1-1). A 36. percben Hulicsár lőtt távolról, az irányzék azonban még igazításra szorult. A 45. percben átvettük a vezetést: szép labdajáratás végén Zádori játszotta magát tisztára és talált ismét a hálóba (1-2).

Körösladányi MSK - Békéscsaba 1912 Előre 1-5 (1-2)

A félidőben Csató mester cserélt: Himics helyett Hodonicki folytatta. A 49. percben Hodonicki volt túlságosan lelkes, sárga cédulával illette a játékvezető. Az 54. percben Hulicsár lövését Hodonicki terelte a kapuba (1-3). Az 59. percben a hazai mester két helyen is változtatott. A 60. percben Hulicsár lőtt közelről a kapusba. A 65. percben a Békéscsaba is cserélt, Vólent és Sármány érkezett Hulicsár, valamint Zádori helyére. A cserék inkább a hazaiaknak tettek jót első ránézésre, mert több ígéretes támadást is sikerült vezetniük, némileg be is szorultunk. A 70. percben egy hatalmas védelmi hibát kihasználva Vólent adott gólpasszt Sármánynak (1-4). A 72. perc környékén a csereként beállt Raducut kellett hosszan ápolni, majd cserével be is fejezte a mérkőzést. A 76. percben Papp lépett oda keményen Zvara Leventének. Egy perccel később Vólent lőtt, de a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A folytatásban Zvara besárgult, majd Csató Sándor le is cserélte, helyette Mihály kapott még körülbelül 10 perc játéklehetőséget. A 82. percben Sármány visszaadta a lehetőséget és gólpasszal kedveskedett Vólentnek (1-5). A hátrelévő időben még volt egy kis keménykedés, mindkét csapat megpróbált támadni, de nem változott az eredmény.

Csató Sándor: – Gratulálok a fiúknak, akik bizonyították, hogy nem érdemtelenül nyertük meg a bajnokságot. Nagyon jó hozzáállással és motiváltan győztünk még ilyen arányban is. Jó kezdés után bosszantó gólt kaptunk, de szerencsére gyorsan egyenlítettünk, előnnyel térhettünk pihenőre, a második félidő pedig egészen extrára sikerült.

Ekker Attila: – Felvállaltunk egy bátor játékot, hogy lemérhessük valójában hol tartunk. A bajnokságban megmutatkozó különbséget a pályán nem tudtuk eltüntetni, sőt a mai meccsen mi tettük negatívvá azt elkövetett hibáinkkal. Teljesen megérdemelten nyerte meg a bajnokságot a Békéscsaba és a mai mérkőzést is. Sok sikert kívánunk az osztályozóhoz!

Összességében elmondható, hogy a mérkőzés jól szolgálta az osztályozókra való felkészülést és a látottak alapján elmondható, hogy a győzelemhez nem fért kétség a mai napon! Szép volt srácok!


A vendég belépőjegyek ára egységesen 1.000,- forint és a 14 éven alatti szurkolók részére ingyenes a belépés. A vendég szektorban üzemel majd a büfé és külön mellékhelyiség is biztosított. Belépők kizárólag a mérkőzés előtt a pénztáraknál válthatók. Pénztárnyitás: 16:00 órakor.


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Első a negyedik ellen

Az utolsó előtti bajnoki forduló következik a 2024/2025-ös idényben, amikor május 19-én (vasárnap) 17:00 órától Körösladányban vendégszerepel első csapatunk.

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

Újra vármegyei rangadó következik, de ezúttal számunkra már gyakorlatilag tét nélkül, hiszen a Békéscsaba már korábban megnyerte a bajnokságot. A ladányiak viszont még ostromolhatják a bronzérmes pozíciót, hiszen jelen pillanatban a Hódmezővásárhely 5 ponttal előzi meg őket, így matematikai esélyük mindenképpen maradt. Ez a lehetőség nyilván hajtani fogja őket, mint ahogy mi sem fogjuk félvállról venni a mérkőzést, hiszen a jó statisztika és az eredménysor, na meg a felkészülés az osztályozókra továbbra is igen lényeges! Következő ellenfelünk 28 teljesített játéknap után 15 győzelem, 7 döntetlen, 6 vereség, valamint 52 bajnoki pont birtokában a negyedik pozíciót birtokolja a bajnoki táblázaton, így kiesési gondokkal egyáltalán nem kell foglalkozniuk, gondolkozhatnak kicsit előre, építhetik a következő szezon csapatát. Ehhez igen jó erőpróba a Békéscsaba elleni mérkőzés, ami egyébként jó eséllyel közönségszórakoztatónak is ígérkezik, mert a csapatok eddigi találkozásai alkalmával sosem maradtunk gólok nélkül. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a Körösladány hazai pályán nyújtott eddigi teljesítménye a hazai/vendég táblázaton a negyedik, míg a Békéscsaba idegenbeli produktuma továbbra is legjobb a mezőnyben. A két együttes közös múltja inkább a megyei szintre korlátozódik, a harmadosztályban mindössze háromszor, 2022. november 19-én2023. május 14-én, valamint 2023. november 5-én találkoztunk, melyeken egy-egy győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, utoljára pedig döntetlenre (2-2) végeztek a Kórház utcában a felek.

A két csapat keretét némileg befolyásolhatják az előző fordulóban összegyűjtött színes lapok, így a hazaiaknál Czirok József, míg a Békéscsabánál Mikló Roland jutott az automatikus eltiltás sorsára. A lila-fehéreknél számos sérülés, illetve betegség is hátráltatja a megszokottnak nevezhető összeállítás pályára küldését, de nyilván az osztályozó mérkőzésekre való felkészülés, illetve pihentetés is nagy szerepet játszik a szakmai stáb döntéseiben, tehát aggódni azért nem kell.

Csató Sándor: – Eddig sem volt könnyű egyetlen mérkőzésünk, egy vármegyei rangadó pedig még nehezebb kilencven percet ígér, ahogy ezt megtapasztaltuk már a ladányiakkal kapcsolatban az őszi Kórház utcai találkozón is. Biztosra veszem, hogy plusz motivációval fognak harcolni és nem csak azért, hogy a céljaikat megvalósíthassák. Számunkra viszont az osztályozó előtt fontos minden pont és győzelem, az önbizalom további növelése érdekében. Mindenképpen szeretnénk az idegenbeli jó szériánkat megőrizni, ponttal vagy pontokkal a tarsolyban, továbbra is veretlenül tudnánk le házon kívül az évet, ami jól mutatna a bizonyítványban. Az évad végén rendre akadnak olyan játékosok, akik izomsérüléssel bajlódnak, nem kivétel ez a hét sem, emiatt akadnak kérdőjelek a kezdő tizenegyet illetően.

A Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Benkő Róbertet és Balla Leventét akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2024. április 14-én, a Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 638 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 29. fordulóját 2024. május 19-én (vasárnap) 11:00 órától Vasas FC II. – ESMTK, Kecskeméti TE 1911 II. – Füzesgyarmati SK 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre, Hódmezővásárhelyi FC – BKV Előre, Ceglédi VSE – Meton-FC Dabas SE, Pénzügyőr SE – Budapest Honvéd-MFA II., valamint Monor SE – Martfűi LSE  párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Körösladány térségében hidegfront érkezése várható, záporokra-zivatarokra is számítani lehet, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont +26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. május 19-én (vasárnap) 20 óra 21 perckor nyugszik.

A mérkőzést némileg rendhagyó módon ezúttal nem a Békéscsaba 1912 Előre hivatalos YouTube csatornáján követhetik élőben, hanem az alábbi hivatkozás alatt:

Élőben közvetítjük a Körösladány–Békéscsaba mérkőzést

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

Rangadó a köbön


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Az utolsó idegenbeli bajnoki következik

Az utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzés következik 2024. május 19-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a 29. fordulóban a Körösladány ellen lépünk pályára.

Békéscsaba 1912 Előre csapata – 2023/2024.

Ez a pillanat is elérkezett a hosszú és fáradtságos szezon vége felé és ezen kívül már csak egyszer, az osztályozó meccs oda- vagy visszavágójára szükséges majd elutaznunk – sorsolás függő. A Szeged II. elleni döcögősebb győzelmet (1-0) követően még két bajnoki mérkőzést kell teljesíteni csapatunknak, így a ladányi túra után, május 26-án (vasárnap) 17:00 órától még a Vasas második együttesét fogadjuk a Kórház utcában. Aztán várhatjuk az osztályozó sorsolását (május 28.) és lehet tovább tervezni, szervezni. A bajnoki címünk már korábban biztossá vált, így ennek tudatában és fényében készülhet csapatunk a mindent eldöntő és ideális esetben feljutást jelentő osztályozó mérkőzésekre.

Míg a Dél-Keleti csoportban a Békéscsaba nem hagyott kérdéseket a bajnokság megnyerésével kapcsolatban, a többi csoportban még most sem lehet kihirdetni a győzteseket. Összesen hat szerezhető pont maradt a kalapban, így Észak-Keleten a Putnok ötpontos előnye a Cigánddal szemben sem elegendő a bajnokavatáshoz. Ha és amennyiben a Cigánd nem szerez egy pontnál többet, akkor a Putnok eredményeitől függetlenül már bajnok lehet a hétvégén. Észak-Nyugaton sem tisztult jelentősebben a kép, mert a Tatabánya (60 pont), III. ker. TVE (57 pont), Bicskei TC (57 pont), valamint VSC 2015 Veszprém (56 pont) sorrend miatt gyakorlatilag semmi sem biztos. Amennyiben a III. kerület le tudná győzni a Balatonfüred (Preisinger Sándor csapata) együttesét hazai körülmények között, akkor az utolsó fordulóra maradhatna a döntés ebben a csoportban is függetlenül attól, hogy a Tatabánya milyen eredményt ér el. Dél-Nyugaton ismét új első van, mert a Szentlőrinc megnyerte idegenben az Iváncsa elleni rangadót, így hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé. Mivel a két csapat között egyetlen pont a különbség a Szentlőrinc javára, így semmi sem dőlt el, óriási izgalmak várhatók az utolsó két fordulóban. Abban az esetben, ha a lőrinciek győzni tudnak és az Iváncsa kikap, lehetne bajnokot hirdetni már a 29. felvonás után.

A Keleti-csoportban már biztosan kiesett a Cegléd és hét év után ismét a Vármegyei I. osztályba kényszerül a Füzesgyarmat is. Az Észak-Keleti csoportban már korábban kiesett a Gyöngyös, akik igencsak kilógtak lefelé az osztályból, hiszen 28 forduló alatt mindössze 8 pontot sikerült gyűjteniük. Ugyanilyen sorsra jutott a REAC is, a Salgótarján, valamint a Sényő pedig még harcban áll a bennmaradásért. Észak-Keleten már három búcsúzóról tudunk: Csorna, ZTE II., valamint a Szombathelyi MÁV Haladás VSE. Itt azért még necces szituációba kerülhet az ETO Akadémia, a Balatonfüred és a Kelen csapata is. Dél-Nyugaton hasonlóképpen a bajnoki címhez, a kiesők sem dőltek még el, mert annyira szoros a táblázat alja, amennyire csak lehet. A Dunaújváros, PTE-PEAC, Fehérvár II. és Mohács egyaránt 25-25 bajnoki ponttal állnak az utolsó négy pozícióban, a sorrendet gyakorlatilag a gólkülönbség és a több lőtt gól határozza meg, így az utolsó két felvonásban vérre menő csata várható a bennmaradásért, hiszen az első üdvösséget érő pozícióban álló Szekszárd mindössze egyetlen egységgel húz üldözői előtt.

Merkantil Bank Liga

Átváltva a másodosztály eseményeire elsősorban a Szombathelyi Haladás körül kialakult helyzet foglalkoztatja a közvéleményt. Hangsúlyozzuk, hogy bár a Haladás másodfokon sem kapott érvényes licencet, azért mindenképpen érdemes megvárni a fellebbezési határidő (8 nap) leteltét, hiszen addig azért még rendeződhet helyzetük. Amennyiben nem így történik és az MLSZ határozata jogerőre emelkedik, akkor a zöld-fehérek függetlenül a bajnokságban elért eredményüktől, biztosan nem indulhatnak majd NB-s bajnokságban. Tudni kell, ha csapatuk nem áll ki az utolsó két fordulóban, akkor 3-0-ás eredménnyel írják jóvá a mérkőzést ellenfeleik számára, esetleges további büntetésre csak később lehet számítani, viszont ezért kizárás automatikusan nem jár. Amennyiben a vonal alatt végeznek, tehát pontszámaik alapján esnek ki, akkor az esetleges feltöltési procedúra semmissé válik, mert értelmét veszti a másodosztály mezőnyének szempontjából. Ha a vonal felett végeznek, azaz elméletben bennmaradnának a másodosztályban, akkor léphet életbe a Szövetség feltöltési szabályzata, amely a harmadosztály osztályozói miatt speciálisabban alakul. Ebben az esetben a négy csoport győztesének a kiírás szerint le kell játszani az osztályozó mérkőzéseket. A két győztes természetesen feljut, majd a két vesztes közül kerülhet feltöltésre az üresen maradt hely a másodosztályban. Az osztályozó mérkőzések két vesztesének pontszámaihoz ilyenkor hozzáadják még a két osztályozó mérkőzésen elért eredményét, majd átszámolják az eredménysort százalékos értékekre. Amelyik csapatnak ez jobb és rendelkezik a másodosztályú induláshoz szükséges feltételekkel, az a csapat juthat fel harmadikként és töltheti be az üresen maradt helyet. Nyilván egyelőre az egészről szituációról csak feltételes módban lehet beszélni.

A másodosztályban már korábban eldőlt, hogy bajnokként feljutott a Nyíregyháza, akiknek szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk az OTP Bank Ligában! Bízunk abban is, hogy időben elkészül vadonatúj stadionjuk, hogy a hosszú-hosszú éveken át várva-várt első osztályú tagságukat méltóképpen tudják majd képviselni! Még egyszer gratulálunk a Nyíregyháza vezetőségének, szakmai stábjának, szurkolóinak és csapatának egyaránt!

A másodosztályú események ezzel közel sem értek véget, hiszen a második feljutó kiléte sem dőlt még el. Annyi már ismeretes, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Siófok elleni döntetlen (1-1) eredményeképpen kiszállt a játékból, amely Alekszandar Sztevanovics vezetőedző állásába is került. A feljutásért ilyen módon a Vasas (64 pont), valamint az ETO (63 pont) maradt még harcban, de jó eséllyel jövő hétfőn, amikor ez a két csapat egymással mérkőzik, akár pont is kerülhet a mondat végére. A táblázat végén biztos kiesőként a harmadosztályban folytatja majd a Mosonmagyaróvár, valamint a Siófok is, a Tiszakécske és a Pécs viszont matematikailag még nem búcsúzott, bennmaradásuk azonban már nem csak saját kezükben van és ehhez azért némi csoda is szükségeltetne.

Végül, de nem utolsósorban az első osztályból kiesett a Kisvárda és a Mezőkövesd, ezáltal jó eséllyel találkozunk majd velük a következő idényben.

Egy szó mint száz, alakulnak a 2024/2025-ös idény bajnokságainak résztvevői és jó eséllyel néhány napon belül már ismét tisztulhat a kép.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics Akadémia

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
28. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád GA II.

1-0 (1-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. május 12. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Tóth Tamás

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Gergely Márton

Békéscsaba: Krnács Richárd (35), Komáromi Csongor (02), Farkas Márk (04), Pintér Norbert (07), Zvara Levente Mátyás (08), Vólent Roland (10), Kuzma Hunor Álmos (22), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55), Sármány Kristóf (70). Cserék: Somogyi Pál (78), Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Óvári Balázs (05), Mihály Bálint (06), Zádori Krisztián (09), Hulicsár Máté (14), Himics László (15), Ilyés Tamás (17), Mikló Roland (19, Szabó Csaba (42).
Vezetőedző: Csató Sándor

Szeged: Onódi Ákos, Sándor Márton, Berta Martin, Benyó Imre, Lestyán Lionel, Doncsecz Levente, Bakó László, Dudás Balázs, Nagy Dániel, Gyuga Barnabás, Pataki Zoltán. Cserék: Szalontai Bálint, Mikó Vince, Lippai Gergely, Maronyai Zalán Gábor, Milencovici Nemania, Budai Balázs, Fábiánkovits István, Gera Bence, Kapic Amir.
Vezetőedző: Bilic Igor

 Gólszerző: Vólent Roland (1. perc).

 Sárga lapok: Benyó Imre (27. perc), Tóth Máté (42. perc), Bilic Igor (47. perc), Maronyai Zalán Gábor (78. perc), Mikló Roland (88. perc).

 Piros lap: Lestyán Lionel (93. perc).

Nézőszám: 550


Rögtön az első percben, az első támadásunkkal megadtuk az alaphangot, hiszen Vólent szerezte meg a vezetést (1-0). Az ötödik percben Doncsecz lőtt kapura és a labda a hazai kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Már majdnem jóváírtuk az egyenlítő találatot, de a játékvezetés les miatt érvénytelenítette a gólt, szerencsére nem változott az eredmény. A 11. percben Tóth Máté próbálkozott lövéssel, Onódi kapus védett nagyot. A 16. percben egy szegedi támadás után sarokrúgást végezhettek el a vendégek, miután némileg beszorultunk és csak üggyel-bajjal sikerült felszabadítani. A következő percekben főleg a mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. Kényszerű cserét hajtott végre a Szeged: Maronyai érkezett Nagy Dániel helyére. A 41. percben Csató mester is változtatott: Kovács Gergő jelentkezett játékra Farkas Márk helyett. Ugyanebben a percben Tóth Máté ápolása miatt is állt a játék. A hosszabbításban még egy szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, de az eredmény nem változott.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád GA II. 1-0 (1-0)

Fotó: Bencsik Ádám

A második játékrész első komolyabb lehetőségére az 52. percig kellett várni, amikor Komáromi beadása után Kóródi Nándor fejesét Onódi fogta. A 62. percben közel állt az egyenlítéshez a Szeged, de Doncsesz lövését Krnács szép mozdulattal védte. Csató Sándor érzékelte, hogy a második félidő eleje inkább a szegedieké volt, így hármas cserére szánta el magát a 67. percben: Hulicsár Máté, Zádori Krisztián és Mihály Bálint érkezett Vólent, Sármány Kristóf és Komáromi helyére. A 73. percben egy beadás után Zádori fejelt mellé. A 84. percben Bakó László megpattanó lövése veszélyesen szállt a csabai kapu felé, de Krnács ezt is védte. A 92. percben Lestyán Lionel utolsó emberként szabálytalankodott Mihály Bálinttal szemben, amiért a játékvezető kiállította. A tizenhatos széléről járó szabadrúgást Pintér Norbert a bal felső sarok fölé lőtte. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így a Békéscsaba 1-0-r győzött. A Szeged 26 ponttal maradt a kiesést jelentő 14. pozícióban. Az Előre a Körösladány és a Vasas II. ellen zárja a dél-keleti csoport küzdelmeit.

Néhány ígéretes helyzeten kívül egyik oldalon sem jegyezhettünk fel jelentősebb mennyiségű lehetőséget, így összességében szerény színvonalon leketyegett a meccs úgy, hogy az eredmény már nem változott. Felforgatott kerettel, sok sérülttel álltunk fel, de ennél nyilván jóval többre lesz majd szükség az osztályozó mérkőzéseken.



Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.