Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

A válogatott szünet utáni nyolcadik fordulóban nem kellett pályára lépnie csapatunknak, hiszen a korábban kizárt Balmazújvárossal mérkőzött volna. A nagyüzem azonban 2019. szeptember 18-án (szerdán) 16:00 órától ismét beindul, hiszen a Szombathelyi Haladás együttesét fogadjuk a Viharsarokban.

Tudjuk, az időpont hagy némi kívánnivalót maga mögött, hiszen a hétköznap kora délutáni kezdésre sokan nem tudnak megérkezni, ráadásul ezen napon 18:00 órától a női kézilabda csapat Debrecenben vendégszerepel, amely tovább oszthatja szurkolóinkat. A szerdai játéknap egyébként főképp a szeptember 21-én és 22-én megrendezendő Magyar Kupa forduló miatt esedékes, ráadásul valamikor be kell hozni a válogatott szünet miatt “elvesztegetett” napokat. A kezdési időpontokat a szövetség jelölte ki, módosítási igények érvényesítésére ezúttal nem volt lehetőség. Ettől függetlenül a 44. Békéscsaba – Haladás összecsapás következik, amely a múltra is visszatekintve mindig tartogathat nyalánkságokat. Az első osztályban lejátszott 41 meccs összesítése minimális Haladás előnyt jelez, hiszen 16 alkalommal következő vendégeink tudtak győzni, míg tizenötször mi szereztük meg a három pontot. Mindössze 10 olyan mérkőzést olvashatunk ki a statisztikából, melyeken döntetlen eredmény született és akárhogy nézzük, gól nélkül utoljára 1975-ben maradtunk a két mérkőző fél összecsapásai alkalmával. Ez szurkolói szempontból mindenképpen jó hír, hiszen nagy valószínűséggel találat(ok) nélkül ilyen formán ezúttal sem maradunk. A másodosztályban mindössze kétszer találkozhattunk a Halival, ezek viszont – sajnos – számunkra negatív előjellel végződtek: 1972. december 3-án Haladás – Békéscsaba 4-0, valamint 1973. március 4-én pedig Békéscsaba – Haladás 0-2. Utoljára 2016. április 9-én az NB I-ben mérkőzhettünk bajnokin a nyugat-magyarországiakkal, akkor idegenben 1-0 arányú zöld-fehér siker született.

Következő ellenfelünk hosszú évek óta az első osztályban vitézkedett, míg a tavalyi idényben a különböző problémáknak köszönhetően is, búcsúzni kényszerült az élvonaltól. Jó ideig második vonalbeli indulásuk is veszélyben forgott, aztán rendeződtek a körülmények – bár valószínűleg nem minden téren, hiszen a gyakorlatilag teljesen átszabott szombathelyi gárda eddig nem egészen úgy szerepel, mint ahogy nevük-hírük szerint várható lett volna. A szaksajtó és a drukkerek is jócskán esélyesként titulálták őket a feljutás szempontjából, ennek ellenére 8 lejátszott mérkőzés után, 8 egységet gyűjtve, a tabella 16. pozícióját foglalják el. Nincsenek jó sorozatban, hiszen egy hónap telt el az utolsó három pontot érő mérkőzésük időpontja óta (Haladás – Szolnok 3-0). Azóta kikaptak a Csákvártól (3-1), döntetlent játszottak a Budaörssel (0-0) és a Doroggal (1-1), majd hazai pályán kikaptak a Soroksártól (0-1). Az eredménysor azt is jelenti, hogy ebben az idényben mindössze egyetlen alkalommal tudtak győzni, tehát döntetlennel és vereséggel tele a padlás. Mindent összevetve vendégeinket a jobb szereplés, a magukra találás – minket pedig a visszavágás, valamint a Budafok ellen elszenvedett vereség feledtetése is hajt – amely valódi, izgalmakkal és fordulatokkal teli mérkőzést aposztrofál.

Ellenfelünk keretében ismerőssel is találkozhatunk, hiszen a korábban Békéscsabán is szereplő Eszlátyi István a Haladás eddig szerzett góljainak egynegyedét (2) tudhatja magáénak. Ellenfelünknek színes lapok miatti eltiltással nem kell számolnia, Schindler Szabolcs viszont ezúttal nem számíthat Király Patrik játékára, hiszen a Budafok elleni mérkőzés 84. percében, talán kicsit könnyű síppal kiállították. Sérültjeink közül többen is visszatérhetnek, így ilyen szempontból bővülhet a merítési lehetőség, ám Lustyik Levente továbbra is rehabilitálódik. Néhány apróbb ütés-kopás itt-ott előfordul, de bízzunk benne, hogy a szerdai napra minden játékosunkat sikerül megfelelőképpen felkészíteni.

A Békéscsaba a Vác elleni (0-2) idegenbeli siker után, hazai pályán kikapott a Budafoktól (0-3), így a jól megkeveredett – ezáltal nem teljesen reális képet festő – tabella 10. helyén áll. Pillanatnyi mérlegünk 3-3 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen, amelyek összességében 10 bajnoki pontot hoztak a konyhára. Mivel a középső szegmensben jelenleg hat tízpontos együttes található, ráadásul tizenegy csapat egy mérkőzésnyi (3 pont) távolságban van egymástól, így igen fontos lenne a príma hazai fellépés, de az eredmények alakulása ismét jócskán megkeverhetik a lapokat.

A válogatott szünet azonban adott egy szusszanásnyi időt, ami talán jól jött számunkra – hiszen a pofon után lehetett rendezni a sorokat, mélyebben elemezni és javítani a hibákat. Az is plusz motivációt adhat játékosainknak, hogy a szünet alatt sikerült átköltöznünk az új épületbe, mindent átpakoltunk, átszereltünk és igyekszünk belakni az új öltözőt, valamint az egyéb napi használatú helyiségeket. Nyilván vannak még a költözésből eredő apróbb fennakadások, de ezeket próbáljuk folyamatosan, napi szinten orvosolni és javítani. Mindez azt is jelenti, hogy ezentúl a vendég csapatokat és a játékvezetőket is itt fogadjuk és a mérkőzésre már az új játékoskijárón keresztül érkeznek az együttesek a centerpályára. A régi székházat az utánpótlás (SE) örökölte meg, akik amúgy is folyamatos helyhiánnyal küszködtek, így számukra is nagy könnyebbség lesz az öltözők és egyéb helyiségek számának növekedése.

Schindler Szabolcs: – Szinte soha nem jön jól egy ilyen időszak, amit azonban sok munkával töltöttünk el, próbáltuk kijavítani azokat a hibákat, amelyek a Budafok ellen előfordultak. Fizikai felkészítés is folyt, de mentális is, mert a Vasas és az MTK elleni jó játék után a Budafok ellen kipukkadtunk. Ellenfelünk vasárnap otthon kapott ki a Soroksár ellen, ám nehéz mérkőzés vár ránk a szombathelyiek ellen. Mi mindenesetre csak győzelemre játszhatunk! Még gondolkodom, hogy a két szóba jöhető játékos közül ki lép az eltiltott Király Patrik helyére. Az aktuális forma és a hozzáállás dönt.

Supka Attila: – Természetesen csakúgy mint a többi mérkőzést, a Soroksár ellenit is átbeszéltük, kielemeztük. Leginkább az elfogadhatatlan hozzáállást emeltem ki, mert rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem. Azt a meccset el kell felejteni, és muszáj új lapot nyitni – Békéscsabán is nehéz dolgunk lesz. Nagyon rosszul fest a tabella, éppen ezért hiszem, hogy valamennyi játékosom átérzi a találkozó fontosságát és megszerezzük első idegenbeli győzelmünket. Mindegy, hogy most itthon vagy idegenben lépünk pályára, csakis a három pont elfogadható. Sem sérült, sem eltiltott játékosunk nincs.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2019. április 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 700 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Tőkés Róbertet és Varga Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szigetvári Márk látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon kilencedik fordulóját szeptember 18-án (szerdán) 16:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás, Soroksár SC – Gyirmót FC Győr, Dorogi FC – BFC Siófok, Budaörs – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika – Vác FC, Duna Aszfalt TLC – Budafoki MTE, 18:00 órától Vasas FC – MTK Budapest, 19:00 órától pedig Aqvital FC Csákvár – Szolnoki MÁV FC, valamint WKW ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg. Az FC Ajka együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

Szeptember 18-án (szerda) Békéscsabán gyengén felhős, szeles nap várható, a hőmérséklet maximuma 19 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 18 óra 52 perckor nyugszik, így amennyiben az időjárás nem követeli meg, nem szükséges villanyfényt kapcsolnunk.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

Időpont: 2019. szeptember 18. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Élő tudósítás

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon. A meccset NEM közvetíti egyik televízió csatorna sem és élő stream-et sem adunk. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon tekinthetik majd meg.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 14:00 órakor, a vendég kassza pedig 15:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG AZ ÚJ, FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú (teljesen új bejárat) kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Tömegközlekedési eszközként a hétköznapra való tekintettel a 3 és 3V jelű autóbuszokat javasoljuk vidékről érkező vendégeink számára, amelyek a Veres P. utcából (Jamina) indulva, az Autóbusz pályaudvar (Vasútállomás) érintésével 20-30 percenként közlekednek az Előre pálya felé.

A hivatalos menetrend itt érhető el:
https://www.dakk.hu/images/menetrend/bekescsaba/3.pdf

Közlekedési információ:

Figyelem! A Dedinszky Gyula utca egy részén építési munkálatok miatt, csak az egyik sáv járható – torlódásra számíthatnak. Amennyiben tehetik, kerüljék el és érkezzenek a Puskin vagy a Telep utcán.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 7. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

0-3 (0-2)

Időpont: 2019. szeptember 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Bornemissza Norbert, Garai Péter

Tartalék játékvezető: Nazsa Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Farkas Márk, Faragó Tomás, Nikola Pantovic, Szalai Dániel, Király Patrik, Kovács Ádám Tibor, Szélpál Norbert, Anton Bidzilya, Burai Erik Csaba. Cserék: Uram János, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Máris Dominik, Hursán György, Pilán Márkó, Gréczi Márton Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Budafok: Kovács Zoltán, Margitics Andor, Oláh Bálint, Ihrig-Farkas Sebestyén, Kovács Dávid, Filkor Attila, Vaszicsku Gergő, Romic Danijel, Kirják Henrik, Soltész István Zoltán, Szabó Máté Norbert. Cserék: Póser Dániel, Opavszky Balázs Szilárd, Vankó Imre, Micsinai Miklós, Veszelinov Vladimir, Kulcsár Kornél, Króner Martin.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Gólszerzők: Vlaszicsku Gergő (17. perc), Kovács Dávid (26. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (62. perc).

Sárga lapok: Kirják Henrik (38. perc), Szalai Dániel (50. perc), Filkor Attila (51. perc), Anton Bidzilya (57. perc), Kovács Ádám Tibor (76. perc).

Piros lap: Király Patrik (84. perc).

Nézőszám: 1.210

17. perc: Bal oldali beadás után a jól helyezkedő hórihorgas védő, Vaszicsku néhány lépésről a hálóba bólintotta a labdát, 0–1.

26. perc: Ismét a csabai tizenhatos előtt járatta a labdát a Budafok, majd Kovács Dávid 18 méterről váratlanul a jobb alsó sarokba bombázta a labdát, 0–2.

62. perc: Kovács Dávid célozta meg a csabai kaput, Ribánszkiról kipattant a labda, Ihrig-Farkas ismételt, a labda pedig a jobb alsóba vágódott, 0–3.

84. perc: A spori szerint Király Patrik rúgta meg (szerintünk nem történt szabálytalanság, hiszen teljesen tisztán a labdát érte először) a pálya közepén Filkort és mivel már volt egy sárgája, így villant a piros.

A Budafok lépett fel támadólag, a 7. percben Kovács Dávid beadása után Ihrig-Farkas került ziccerbe, de a csabai védők kikanalazták a labdát. A 16. percben Szalai vagy Faragó (nem láttuk tisztán) közreműködésével a budafoki hálóba került a játékszer, de a játékvezető nem adta meg a gólt. Vaszicsku fejes-gólját azonban már igen, ami tulajdonképpen már érett is, annyira átadta az első percektől kezdve a területet ellenfelének a Békéscsaba. A gól után is maradt a budafoki fölény, tűzijáték után Ihrig-Farkas végül sikertelen próbálkozása hozta rá a szívbajt a publikumra. A következő vendéghelyzet már gólt hozott, Kovács Dávid találata után nehéz helyzetbe került az Előre. Mintha ekkor ébredt volna fel a Csaba, a 37. percben Király szabadrúgása után csak centikkel kerülte el a labda a látogatók kapuját.

Egy teljesen másik Békéscsabát láttunk a pályán a szünet utáni percekben. Agresszív letámadással igyekezett zavarba hozni a budafokiakat, akik nem is lubickoltak úgy, mint az első játékrészben. Márist ugratták ki középen, de mielőtt lőtt volna a kifutó kapus tisztázott. A 62. percben a budafokiak újabb találatával gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, alábbhagyott a lilák lendülete. Király kiállítása miatt pedig 10 emberrel volt kénytelen befejezni a találkozót a vendéglátó Békéscsaba.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/898047563899176/’ width=’680′]

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1675059795961336/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Időpont: 2019. szeptember 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 15:00 órakor, a vendég kassza pedig 16:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG AZ ÚJ, FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú (teljesen új bejárat) kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el. Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét! VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Tömegközlekedési eszközként a 8V jelű autóbusz áll a vidékről érkező vendégeink rendelkezésére. amely az Autóbusz pályaudvarról (Vasútállomás) indulva a Bartók Béla út – Jókai utca – Luther utca – Széchenyi utca – Gyulai út – Péter Jilemniczky utca – Kórház utca útvonalon közlekedik a Körgát sor megállóig. Vasárnaponként 14 óra 24 perckor indul az utolsó járat.

Közlekedési információ:

Figyelem! A Dedinszky Gyula utca egy részén autóbusz megálló építése miatt, csak az egyik sáv járható – torlódásra számíthatnak. Amennyiben tehetik, kerüljék el és érkezzenek a Puskin vagy a Telep utcán.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE

Hatpontos rangadó előtt állunk, hiszen következő ellenfelünk a Budafok mindössze két egységgel előzi meg a Békéscsabát, így igen fontos lépést tehet, aki megszerzi a győzelmet, a szeptember 1-én (vasárnap) 17:00 órától kezdődő bajnokin.

Bár messze még a bajnokság vége és nyilván nem ezen a három ponton múlik majd egy-egy csapat sorsa, azért az erőviszonyokat tekintve igen fontos lehet, melyik egylet kerül lépéselőnybe a válogatott szünet előtt. Annál is inkább hiszen a két 1912-ben alapított gárda egymás elleni mérlege eddig abszolút kiegyenlített eredményt mutat: ötször mi, ötször pedig leendő vendégeink tudtak győzni. Szurkolói szempontból igen hasznos, hogy gólnélküli döntetlent még soha nem játszottak egymás ellen a résztvevő felek. A sorminta szerint mi következnénk győzelemmel, hiszen 2018. szeptember 30-án mi tudtunk nyerni (Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-0), 2019. március 17-én viszont a XXII. kerületiek győztek (Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-1). Amennyiben maradunk a sorminta mentén, akkor a budafokiak eddigi teljesítménye is csabai sikert aposztrofál, hiszen utóbbi két mérkőzésüket megnyerték, előtte viszont kétszer kikaptak – tehát addig tudjuk csűrni-csavarni, amíg az következik a dologból, hogy a piros-feketéknek két vereség következik. Hát, úgy legyen… Csizmadia Csaba neveltjei kiválóan kezdték az idényt, hiszen a két újoncot fektették határozottan két vállra (Szeged – Budafok 0-3, Budafok – Szolnok 3-0). Majd egy kis megtorpanás következett: Csákvár – Budafok 2-1, Budafok – Budaörs 2-3. Az utóbbi két fordulóban viszont köszörülték a csorbát és a dorogiakat verték 1-2 arányban, utoljára pedig a Soroksár ellen győzedelmeskedtek hazai körülmények között (1-0). Minden összevetve – bár a Balmaz kizárása némileg átrendezte a tabellát és a fekete-piros mezesek ezzel igencsak jól jártak – az eddig összegyűjtött hat bajnoki egység a táblázat második helyét jelenti számukra.

Annyit még mindenképpen érdemes a számtengerből kivadásznunk, hogy egy évvel ezelőtt igen hasonlóképpen álltunk. Akkor a 4. pozíciót birtokoltuk 11 ponttal, így a 2019/2020-as idényben hat meccs után 10 egységgel, az ötödik helyen állni – a jelen bajnokság színvonalát tekintve – egyáltalán nem rossz, sőt nagyszerű!

A Budafok keretében ismerős lehet számunkra a korábban Békéscsabán is szereplő Ihrig-Farkas Sebestyén, valamint Póser Dániel is. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Szabó Máté Norbertre, aki eddig három találattal járult hozzá csapata sikereihez. A csabai házi góllövő-listát Kovács Ádám Tibor vezeti négy hálózörgetéssel.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sincsenek eltiltottak és sérültjeink is szépen lassan újra hadra foghatókká válnak. Hursán az előző megyei mérkőzésen már megmérettette magát, Ribánszki Laci pedig már a Vác elleni idegenbeli mérkőzésen vissza tudott térni. Lustyik Levente, Mácsai László és Olasz Dénes még maródi.

Csizmadia Csaba: – Békéscsabán egy erős rivális és nehéz mérkőzés vár ránk. Szervezett csapattal találkozunk majd, amely hozzánk hasonlóan jól szerepel. Hogy dobogón vagyunk-e vagy sem, jelen pillanatban nem foglalkoztat. Nagyon sok van még hátra a szezonból. Nyilván mindig jó a tabella elején lenni, de most az a legfontosabb, hogy gyűjtögessük a pontokat. Mivel háromnaponta játszunk, egy bizonyos szinten rotálni kell a játékosokat, mert nem szeretném, ha a fáradtság miatt gyengébb teljesítményt nyújtanának. Azért vannak ennyien a keretben, mert mindenki képes élni a lehetőséggel. A szerdai, Soroksár elleni mérkőzésen játékban és a helyzetek kidolgozása szempontjából is jól teljesítettünk, ráadásul megint nem kaptunk gólt, ami külön öröm.

Schindler Szabolcs: – Feszített a program, hiszen vasárnap nyolc napon belül már a harmadik bajnoki mérkőzésünket játsszuk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk a nyáron megerősödött, szervezetten futballozó Budafok ellen. A vendégeknél több kiváló labdarúgó szerepel, így a korábbi válogatott Filkor Attila, a gólerős támadó Horváth Roland, a remek középpályás Kovács Dávid és a Puskás Akadémiától érkezett fiatal támadó, Szabó Máté, aki eddig három gólt szerzett. Nekünk hazai pályán, szurkolóink támogatása mellett, végig fegyelmezetten kell játszanunk és az adódó lehetőségeinket az eddiginél jobban kell kihasználnunk, hiszen csak akkor érhetünk el kedvező eredményt.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-as születésű sporival legutóbb 2019. május 19-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Kazincbarcika 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 617 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bornemissza Norbertet és Garai Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon hetedik fordulóját szeptember 1-én (vasárnap) 16:30 órától Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Kazincbarcika – Nyíregyháza Spartacus FC, Duna Aszfalt TLC – MTK Budapest, 17:00 órától FC Ajka – Vác FC, Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE,  Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, Szolnoki MÁV FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától pedig Gyirmót FC Győr – Budaörs, valamint szeptember 2-án (hétfő) 20:00 órától WKW ETO FC Győr – Vasas FC párosításokban rendezik meg. A Soroksár ebben a fordulóban pihen (a Balmaz kizárása miatt), az 5. fordulóból elmaradt FC Ajka – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzést pedig szeptember 7-én (szombat) 17:00 órától pótolják.

Szeptember 1-én (vasárnap) Békéscsabán közepesen felhős időjárás, de kánikula – akár 34 Celsius fok – is lehet. A Nap 19 óra 26 perckor nyugszik, így a második félidőre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon negyedik hazai mérkőzésére!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.