Címkézett bejegyzés

Nem ez lesz az első

Nem ez lesz az első, hogy a Debrecen jön velünk szembe a Kupában és az sem hogy igen nehéz, szinte lehetetlennek tűnő küldetés előtt állunk. A 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC MOL Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló kapcsán természetesen felemlegetjük a korábbi találkozásokat.

Lássuk mi történt a kupakiírásokban! Háromszor találkoztunk a Magyar Kupában és négy mérkőzést játszottunk.

Első alkalommal az 1942/43-as kiírásban, 1942. október 4-én a CSAK pályán, a Réthy (ma Kórház) utcában, a 32 közé jutásért. Az Előre – akkori nevén Törekvés – szerzett vezetést egy öngóllal, ezt még szünet előtt kiegyenlítette a Loki, majd szünet után két gólt szerezve már 3:1-re vezettek a vendégek. Ezután egy tizenegyessel zárkóztak a hazaiak a 70. percben. 10 percre rá jött az egyenlítés, majd 10 percre rá, vagyis a 90. percben a győztes csabai góllal 4:3 a hazaiaknak.

Legközelebb a számunkra oly emlékezetes, kupagyőzelemmel záruló 1988-as évben játszott egymással a két csapat. Helyszín a Csányi utca, március 2-án 2.000 néző előtt játszott a bajnokságban a kiesés ellen küzdő (Békéscsaba a 14., a Debrecen 13. helyen állt) két együttes. A 8 közé jutásért játszva a DMVSC néven szereplő vendégek szereztek vezetést Bücs góljával, szünet előtt még Szekeres egyenlített, majd fordulás után sorrendben Szekeres, Ottlakán és Gruborovics góljával 4-1 a hazaiaknak és csabai továbbjutás.

Hat év szünet után immár két, az NB I-ben dobogóért küzdő együttes találkozott, tét ismét a 8 közé jutás, de 2 mérkőzésen eldöntve azt. 1994. november 23-án mindössze 1.200 néző előtt Kiss J., Major és Mracskó góljával 3-0, megnyugtató előny birtokában várhattuk a visszavágót. Egy héttel később Debrecenben 2.000 néző előtt gólnélküli első félidő után Sándor Tamás és Arany góljával az 51. percben már 2-0, de sikerült kihúzni további kapott gól nélkül a mérkőzést, így harmadszor is csabai továbbjutással zárult a párharc.

A két csapat a nem túl jó emlékű Liga Kupában is meccselt egymással 2014 őszén a csoportmérkőzések során. Érdekesség, hogy mindkétszer vendéggyőzelemmel zárult a mérkőzés, Debrecenben 2-3 (Vólent 2 gólt is lőtt), Békéscsabán 0-6 (a 31. perctől emberelőnyben játszott a DVSC) volt az eredmény.

Hajrá Lilák!

Köszönjük szépen a hasznos összeállítást Juhász Zoltánnak!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Válts belépőjegyet Előre!

Felhívjuk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők figyelmét, hogy érdemes elővételben megváltani a 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – DVSC MOL Magyar Kupa 2024/2025. 3. forduló labdarúgó mérkőzésre érvényes belépőjegyeket!

Békéscsaba 1912 Előre - DVSC

Mivel az érdeklődés már most igen jelentős – ami a keleti rangadó kapcsán teljes mértékben érthető is -, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg előre belépőjüket, hogy elkerülhessék a felesleges sorban állást! Az Előre Székház első emeletén található gazdasági irodában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között lehet megvásárolni a hazai szektorokba érvényes jegyeket. A mérkőzés biztonsági szempontból alap fokozatú, így mindenféle azonosítás nélkül lehet belépőjegyet váltani – azaz nem szükséges hozzá személyazonosításra alkalmas igazolvány. Egy személy akár több jegyet is vásárolhat egyszerre, tehát nincs semmiféle limitáció. A megváltott szezonbérletek természetesen érvényesek. A mérkőzés napján a pénztárak 17:00 órakor, tehát két órával a meccs kezdési időpontja előtt nyitnak majd. Figyelem: amennyiben megtelik a lelátó, tehát amikor annyi belépőjegy kerül eladásra ahány szabad ülőhely rendelkezésre áll, akkor a pénztárak bezárnak és már nem fogunk tudni több látogatót beengedni!

Online módon NEM értékesítjük a belépőjegyeket és Békéscsabán elővételben kizárólag a hazai részbe lehet jegyet vásárolni! A vendég szektorba csak elővételben, Debrecenben lehetséges belépőket vásárolni és amennyiben a mérkőzés előtt elfogynak a vendég szektorba érvényes belépők, akkor a meccs napján ki sem nyit a vendég pénztár.

Figyelmükbe ajánljuk az alábbi kapcsolódó hivatkozásokat, melyek segítségével weboldalunkon minden szükséges információt részletesen és mindenre kiterjedően elérhetnek.

Töltsük meg a lelátót és szurkoljunk együtt a srácoknak! Ne maradj otthon, nem érdemes!

Hajrá Lilák!


Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Időpont: 2024. szeptember 14. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - DVSC


A mérkőzésre érvényes hazai belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Kapu- és pénztárnyitás: 17:00 órakor. A hazai pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Természetesen a szezonbérletek érvényesek a MOL Magyar Kupa mérkőzésre is!

Felhívjuk a vendég szurkolók figyelmét, hogy a vendég szektorba érvényes belépőket kizárólag Debrecenben, elővételben lehet megvásárolni. Az értékesítés részleteiről a debreceni klub ad részletes tájékoztatást. Békéscsabán elővételben egyáltalán nem értékesítünk vendég belépőt és amennyiben a rendelkezésre álló jegyek elfogynak, akkor a vendég pénztár a mérkőzés napján sem nyit ki! A vendég szektorban összesen 216 darab engedélyezett hely áll rendelkezésre, tehát ennyi belépőjegyet tudunk a DVSC részére átadni.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 17:30 órától szolgálják ki vendégeinket. A körgát felőli oldalon készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges, a ligeti oldalon és vendég büfében csak készpénzt tud az üzemeltető elfogadni.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre

BVSC-ZuglóBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés 2024/2025.

BVSC-Zugló – Békéscsaba 1912 Előre

4-1 (0-1)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. szeptember 6. (péntek) 12:00 óra

Helyszín: BVSC Tatai úti sportpálya

Cím: 1142 Budapest, Tatai utca

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Hodonicki Márk (16), Kovács Gergő (28), Komáromi Csongor (2), Kóródi Nándor (8), Pusztai András (18), Tóth Máté (6), Maronyay Zalán Gábor (15), Szatmári István (11), Zádori Krisztián (9), Sármány Kristóf (13). Cserék: Uram János (26), Tóth Patrik (73), Csató Martin (24), Viczián Ádám (23), Mikló Roland (19), Szabó Bálint (5), Gyenti Kristóf (20), Pintér Norbert (7), Vólent Roland (10), Czékus Ádám (26).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Zádori Krisztián (40. perc), Bacsa Patrik (50. perc), a 11-es számú játékos (59. perc), Souza Dos Santos Paulo Vinicius (75. perc), Nwachukwu David (89. perc).


A 39. percben Maronyay feltartóztathatatlanul tört előre, a hazai védők pedig csak szabálytalanság árán tudták megállítani a büntetőterületen belül. A jogosan megítélt tizenegyest Zádori értékesítette (0-1). A második játékrész rosszul kezdődött számunkra, egy szögletet megint nem tudtunk levédekezni, így Bacsa Patrik egyenlített az 50. percben (1-1). Kilenc perccel később a 11-es számú játékos találatával már a BVSC vezetett (2-1). A 75. percben tovább növelte előnyét a fővárosi együttes, az elmúlt vasárnapi bajnoki mérkőzéshez hasonlóan Souza Dos Santos Paulo Vinicius ismét betalált (3-1). A végére aztán már minden összejött a sárga-kékeknek, Nwachukwu David is gólt szerzett a 89. percben (4-1).


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


 

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

Békéscsaba 1912 ElőreBVSC-Zugló

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló

2-2 (0-1)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. szeptember 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Ring Kevin, Szabó Dániel

Tartalék játékvezető: Dobai János

Békéscsaba: Uram János (26), Kovács Gergő (3), Szabó Bálint (5), Tóth Máté (6), Pintér Norbert (7), Vólent Roland (10), Mikló Roland (19), Viczián Ádám (23), Csató Martin (24), Czékus Ádám (37), Gyenti Kristóf (42). Cserék: Póser Dániel (90), Komáromi Csongor (2), Zádori Krisztián (9), Szatmári István (11), Hodonicki Márk (16), Hursán György (17), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Kóródi Nándor (27), Sármány Kristóf (70), Maronyai Zalán Gábor (71).
Vezetőedző: Csató Sándor

BVSC: Erdélyi Benedek Miklós (22), Hesz Olivér (03), Ureche Alexandru (05), Zamostny Balázs (07), Szilágyi Máté (08), Pekár László (09), Benkő-Bíró Norbert (15), Király Ákos (25), Hidi Patrik (26), Nwachukwu David (44), Souza Dos Santos Paulo Vinicius (90). Cserék: Megyeri Gábor József (01), Petroff Zsombor Bence (12), Májer Gergő (02), Kelemen Patrik (10), Nemes Marcell (19), Bacsa Patrik (20), Szilágyi Zsombor (24), Kovács Dominik László (30), Batai Tamás (55), Kocsis Bence Máté (77).
Vezetőedző: Csábi József

Gól Gólszerzők: Pekár László (28. perc), Czékus Ádám (52. perc), Souza Dos Santos Paulo Vinicius (85. perc), Szatmári István (92. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Pekár László (37. perc), Zamostny Balázs (62. perc), Tóth Máté (70. perc), Csábi József (72. perc), Hesz Olivér (78. perc), Czékus Ádám (81. perc), Csató Sándor (89. perc), Hidi Patrik (93. perc), Maronyay Zalán (95. perc).

Nézőszám: 930


A nappal szemben kezdték a mérkőzést a vendégek és az első negyed órában főképp a csabai térfélen csordogált a játék különösebb esemény nélkül. Néhány apróbb szabálytalanság törte meg a játékot, nagyon úgy nézett ki, hogy a rekkenő hőség igencsak rányomta bélyegét a mérkőzésre. A 16. percben egy veszélyesnek tűnő fővárosi támadást les miatt állított meg a játékvezető. A 20. percben Nwachukwu kapott egy nagyszerű kiugratást, szerencsére Kovács utolérte, Uram pedig felszedte a labdát. A 23. percben ivószünet miatt állt a játék. A 25. percben Miklót rúgták fel, rossz volt nézni, de szerencsére kemény fából faragták, így tudta folytatni a játékot. A 28. perc után egy kipattanó labda Pekár elé került, aki gyakorlatilag az üres kapuba passzolt (0-1). A 30. percben egy szöglet utáni feje borzolta a kedélyeket, nem sok kellett, hogy a vendégek megduplázzák előnyüket. A 37. percig kellett várni az első valamirevaló hazai akcióra, amikor Czékus húzta meg a bal oldalon és adta be a labdát, sajnos senki sem érkezett rá. A 40. percben Mikló lőtt kapásból, de nem okozott gondot Erdélyi kapusnak. A három perc hosszabbításban pedig már nem változott az eredmény.

Békéscsaba 1912 Előre - BVSC-Zugló 2-2 (0-1)

Fotó: Bencsik Ádám

A félidőben Maronyay érkezett Gyenti helyére. Az 52. percben Czékus ugrott ki pompásan, majd elegánsan emelt a kapus mellett, a labda pedig a kapufáról befelé pattant (1-1). Az 54. percben Miklót kellett ápolni és a fején egy kötéssel tudta csak folytatni percekkel később. Az 59. percben Szatmári és Sármány váltotta, Vólent Rolandot és Szabó Bálintot. Sorozatos ápolások miatt állt a mérkőzés, majd a 65. percben ivószünetet rendelt el a játékvezető. Két helyen változtattak a folytatásban a vendégek: Ureche és Nwachukwu helyén Májer, valamint Batai kapott lehetőséget. A 68. percben Czékus és Szatmári okozott zavart a vendég kapu előtt, ide-oda pattogott a labda, amíg fel tudtak szabadítani. A 69. percben aztán Maronyay ellen elkövetett kőkemény szabálytalanság miatt zúgolódott a közönség. A 70. percben Tóth Máté kapott sárgát törlesztésért. A 72. percben Csábi József kapott sárga cédulát, a játékvezető ugyanis megunta a sorozatos beszólásokat. A 79. percben újabb cserék a vendégeknél: Nemes és Kocsis lépett pályára Pekár, illetve Szilágyi helyén. A 81. percben Czékus kapott sárga lapot, majd el is hagyta a pályát, helyére Zádori érkezett. A 85. percben egy pontrúgás után érthetetlen módon Souza maradt üresen és az első gólhoz hasonlóan simán gurította el Uram mellett a labdát (1-2). A 88. percben Pintér Norbert helyett Kóródi Nándor lépett még pályára. A mérkőzés végén még cseréltek egyet a sárga-kékek, nyilvánvalóan időhúzó jelleggel. A játékvezető hat percet hosszabbított, tekintettel arra, hogy a sérülések miatt tényleg sokat állt a játék. A 92. percben Szatmari lőtt el egy szabadrúgást, amely érintés nélkül jutott el a hálóba – beállítva a végeredményt (2-2).




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.