Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre

Negyvennyolc nap telik el 2018. december 16. és 2019. február 3. között, mire tétmeccsen ismét pályára léphet csapatunk a Ceglédi VSE ellen, vasárnap 14:00 órakor a Zsengellér Gyula Sporttelepen.

Az eltelt idő sok is, kevés is. Hosszú volt az uborkaszezon, mert – valljuk be őszintén – meccs nélkül kiböjtölni ennyi időt, hát… Rövid viszont azért, mert egy évvel ezelőtt csak február 25-én kezdődött a bajnokság tavaszi szezonja. Ilyen formán viszont, 2019-ben már május 19-én véget ér a bajnokság, így a nyár még hosszabbnak ígérkezik. Na, de ne szaladjunk ennyire előre és koncentráljunk a 22. fordulóra. Végül eldőlt, hogy a Cegléd mégsem Tiszakécskén, hanem 3 év után újra otthon fogadhatja ellenfeleit. Bár a centerpálya még nem készült el, így másodosztályú mérkőzések megrendezésére nem alkalmas, de a Malomtó széli Sporttelep 2. számú edzőpályája az lett. Az összesen hatszáz néző befogadására alkalmas létesítményben, csupán 60 fő vendég szurkoló fogadására van lehetőség, így őrületes hangulatra nem túl nagy esély mutatkozik.

Az MLSZ Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzata szerint az átigazolási időszak a profi osztályokban – hivatásos labdarúgók belföldi átigazolása esetén – január 15-től február 14. éjfélig tart, így ezen téren még nem lehet lezárni az eseményeket, azonban a saját szempontunkból gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a keret. Ahogy arról már beszámoltunk visszatért Békéscsabára Vólent Roland, és az első csapattal folytatja pályafutását Mácsai László, valamint Styecz Bence is.

Vendéglátóink is igyekeztek felkészülni a 2019-es évre, hiszen jelenlegi helyzetükben erre igencsak rászorulnak. A 6 győzelemmel, 5 döntetlennel és 10 vereséggel összegyűjtött 23 bajnoki egység pillanatnyilag a tabella 15. pozíciójába sorolja őket, ami azért nem éppen megnyugtató. Közvetlen üldözőik a Siófok és a Balmazújváros mindössze egy mérkőzésnyi távolságban, két ponttal lemaradva próbálják behozni hátrányukat, így a ceglédiek számára továbbra is gyakorlatilag létkérdésnek számít minden mérkőzés. A télen elköszöntek Nánási Balázstól, Nyilas Elektől és Asztalos Dávidtól, az igazolási oldalon pedig Földi Botond (Mezőkövesd), Szilágyi Péter (Siófok) – aki korábban Békéscsabán is szerepelt, Pallagi Botond (Érd), valamint Fejes János (Jászberény) jelentkezett játékra.

Az elmúlt év végén és a felkészülés alatt is sok szó esett sérültjeinkről – nem véletlenül, hiszen ezen a téren nem álltunk túl fényesen. Ez a helyzet azonban kiegyenesedni látszik, hiszen a lábadozó Tóth Dániel, a jelenleg vírusos betegséggel küzdő Gránicz Patrik, a még nem százszázalékos Hursán György és Máris Dominik kivételével, hozzávetőleg mindenki hadra fogható lett és vállalni is tudja a játékot. Ez tényleg jó hír, hiszen variációs lehetőségek és a rotáció szempontjából így némileg nagyobb mozgástere lesz a szakmai stábnak.

Mindent összevetve továbbra is jó esély mutatkozik, hogy csapatunk folytassa őszi produkcióját. Azt azonban mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy a többi résztvevő sem ült a babérokon, mindenki megpróbálta játékoskeretét megfelelőképpen megerősíteni – nyilván a pénztárcája és lehetőségei függvényében – és a számtalanszor elmondott mondat ismét terítékre kerül: ebben a kiegyenlített, szoros bajnokságban továbbra is igen nehéz dolga lesz minden résztvevőnek. Emlékeztetőül a Békéscsaba a negyedik pozícióból folytathatja, 10 győzelemmel, 6 döntetlennel, 5 vereséggel és az ezzel együtt járó 36 ponttal a zsebében. Az élen a Gyirmót 43 ponttal, második a Zalaegerszeg 41 ponttal, a bronzérmes helyet pedig a Kaposvár birtokolja ugyancsak 41 ponttal.

A Békéscsaba 1912 Előre NB II-es csapata a 2018/2019-es tavaszi szezonban

Felső sor (balról-jobbra): Hursán György (19), Viczián Ádám (22), Szatmári István (9), Vólent Roland (69), Ribánszki László (23), Szélpál Norbert (42), Urbin Péter (13), Babinyecz Balázs (20), Dávid Zoltán Gergő (3), Baráth Bence (), Uram János (24).

Középső sor (balról-jobbra): Kovács Tamás – erőnléti edző, Bacsa Zoltán – masszőr, Szalai Dániel (16), Pilán Márkó (27), Hanyecz János – kapusedző, Boér Gábor – vezetőedző, Makra Zsolt – asszisztens edző, Nagy Sándor (5), Sinan Sinanovic (77), Elekes Sándor – masszőr, Steigerwald Ernő – technikai vezető.

Alsó sor (balról-jobbra): Tóth Dániel (11), Mészáros Márk (8), Mezei Szabolcs (7), Lustyik Levente (6), Ilyés Tamás (17), Mácsai László (89), Zahorán Balázs (2), Király Patrik (18), Máris Dominik (15).

A fotózáson betegség miatt nem tudott jelen lenni: Gránicz Patrik (10).

Színes cédulák miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs, így a szezonpremierre mindkét szakvezető a pillanatnyilag legjobb tizenegyet – eltekintve a sérültektől – küldheti pályára.

A Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival legutóbb 2018. november 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 424 sárga- és 47 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Berényi Ákost és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A bajnokság 22. fordulóját 2019. február 3-án (vasárnap) 14:00 órától Soroksár SC – Vác FC, KBSC FC – Duna Aszfalt TVSE, Credobus Mosonmagyaróvár – Kaposvári Rákóczi FC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre, BSS Monor – Aqvital FC Csákvár, Vasas FC – BFC Siófok, Dorogi FC – Budafoki MTE, 17:00 órától Gyirmót FC Győr – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, valamint 18:00 órától ZTE FC – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Cegléd térségében a mérkőzés napján hidegfront érkezése várható. A hőmérséklet napközben akár 12 Celsius fok is lehet és körülbelül 3 mm csapadékra lehet számítani. A Nap 2019. február 3-án (vasárnap) 16 óra 49 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.cegledfoci.hu/hirek/a-bekescsabat-fogadjuk-eloszor-cegleden.html

Menetrend 22-38. forduló

A 2018-2019. évi Merkantil Bank Liga NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 22-38. forduló bajnoki mérkőzéseinek kezdési időpontjai.

20190110_menetrend_22_38_fordulo

Kapcsolódó hivatkozások:
http://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2018-2019-nb2/

http://1912elore.hu/site/naptar/

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 38. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!

 

Békéscsaba 1912 Előre
0
KBSC FC
3
0'
Baráth Bence, Zahorán Balázs, Mezei Szabolcs, Mészáros Márk, Szatmári István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Viczián Ádám, Pilán Márkó. Cserék: Czinanó Antal Áron,  Dávid Zoltán Gergő, Ilyés Tamás, Mácsai László, Vólent Roland, Sinanovic Sinan. Vezetőedző: Boér Gábor
0'
Fila Károly, Palmes Raul-Ioan, Lukács Raymond Barna, Tóth László, Kanalos Tony-Markos, Kiss Bence András, Krausz Raul-Zoran, Oltean Sergiu Adrián, Belényesi Csaba, Mikló Roland, Toma György. Cserék: Botló Ádám, Ignácz Ruben, Takács Péter, Kismarton Balázs, Ádám Ferenc József, Gábor Lukács József, Virág Ákos Márk. Vezetőedző: Gálhidi György
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga-kék szerelésben a vendégek. A hazai csapat kezdte a találkozót.
5'
Király szöglete után Szalai fejese elkerülte a vendég kaput.
7'
Király újabb szöglete után Szatmári lőtt a kapu fölé.
17'
Szatmári baloldali beadását fogta a vendég kapus.
19'
Hazai hiba után Lukács Raymond lépett ki egy az egyben, kicselezte a kapust és a hálóba gurította a labdát.
21'
Szatmári lépett ki egy jó indítással, de az utolsó pillanatban Oltean szögletre mentett.
22'
Szatmári lőtt 20 méterről, a kapus a léc alól ütötte ki a labdát, a szöglet után Szalai lőtt, Fila újra védett.
23'
Egy támadás végén Szalai adott középre, de a kapus kiütötte a labdát Urbin elől.
30'
Kényszerű csere a csapatunknál, Babinyecz helyett Vólent folytatja.
31'
Kavaródás a hazai kapu előtt, végül Szalai szabadított fel.
36'
Kanalos góljával a vendégek növelték az előnyüket.
41'
Szalai jobboldali beadása után egy vendég védő csúsztatta ki a labdát.
42'
Viczián bedobása után Urbin csúsztatott kapura, de Fila hárított.
45'
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
45'
Kanalos több mint 30 méterről lőtt el egy szabadrúgást, de Baráth védett.
45'
Zahorán Balázs
45'
0-2
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
46'
Zahorán helyett Sinan a pályán.
47'
Vólent gólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette.
51'
Krausz Raul-Zoran
53'
Vólent harcolt meg a labdáért az alapvonal közelében, éles szögből leadott lövése azonban elkerülte a kaput.
57'
Lukács ment el a jobboldalon, beadása azonban hosszú volt Kanalosnak.
63'
Toma György cselezte be magát a csabaiak tizenhatosára, lapos lövését Baráth lábbal védte.
67'
Urbin helyett Ilyés Tamás folytatja.
67'
Kanalos helyett Ádám Ferenc a pályán.
73'
Ádám Ferenc góljával 0-3.
73'
Gábor Lukács folytatja Lukács Raymond helyett.
78'
Tóth László nagy helyzetben fölé rúgott.
81'
Pilán Márkó
82'
Tóth Lászlót váltja Takács Péter.
84'
Ilyés 18 méterről lőtt, a labda nem sokkal ment a jobb kapufa mellé.
88'
Szatmári lövését bravúrral védte Fila.
90'
Oltean fejesét bravúrral védte Baráth.
90'
0-3

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 36. forduló

 

Békéscsaba 1912 Előre
3
Soroksár SC
5
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Király Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Szélpál Norbert, Sinanovic Sinan. Cserék: Uram János, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Mácsai László, Vólent Roland. Vezetőedző: Boér Gábor
0'
Kovács Dániel, Orosz Márk, Lőrinczy Attila, Valencsik Dávid, Kundrák Norbert, Molnár Róbert, Huszák Tamás, Gyömbér Gábor, Derekas Zoltán, Dvorschák Gábor, Erdélyi László. Cserék: Steer Bence, Kovács Dávid Szilveszter, Lakatos István, Tamási Zsolt, Bor Dávid Ferenc, Pál András, Korozmán Kevin. Vezetőedző: Lipcsei Péter
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga-fekete szerelésben a vendégek. A hazai csapat kezdte a találkozót.
5'
Az első pár perc mezőnyjátékkal telt, majd Szélpál távoli lövése kerülte el a kaput.
10'
Sinan jobboldali elfutása után a beadást Dvorschák tisztázta.
11'
Szalai jobboldali beadására Urbin érkezett, a csatár azonban, estében a kapu fölé lőtt.
14'
Orosz Márk
15'
Király ívelt középre, Szélpál pedig csak centikkel maradt le a beadásról.
18'
Orosz lőtt mintegy 30 méterről, a kapu közebébe tartó labdát Ribánszki magabiztosan fogta.
22'
Egy vendég szöglet után, Gyömbér érkezett a hosszú oldalon és fejelt közelről a hazai kapuba.
36'
Kényszerű, kettős csere a csapatunknál, Ribánszki helyett Uram és Király helyett Vólent folytatja.
45'
A játékvezető 5 percet hosszabbít.
45'
Szatmári kapott nagy kiugratást, a támadó 15 méterről átemelte a kapust, de a labda a felső lécről pattant vissza a mezőnybe.
45'
Szélpál Norbert
45'
0-1
45'
Információ sérültjeinkről: az elsődleges orvosi diagnózis szerint, Király Patrik agyrázkódást, Ribánszki László pedig koponya-arccsont törést szenvedett. Mindkét játékost kórházba szállították további kivizsgálásra. Gyors felépülést kívánunk!
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
48'
Szélpál 20 méterről eresztett el egy jobblábas lövést, Kovács bravúrral tolta ki a labdát a jobb alsó sarok elől.
52'
Kundrák átcselezte magát a védelmen, majd kilőtte a jobb felső sarkot.
54'
Ismét Kundrák lépett ki, ezúttal viszont Uram jött a labdáért.
55'
Sinan két csel után középre lőtt labdáját a támadóink nem tudták a kapu felé irányítani.
56'
Zahorán szögletét Viczián fejelte a kapuba.
58'
Orosz Márk találatával ismét két góllal vezetnek a vendégek.
59'
Zahorán helyett Máris Dominik a pályán.
61'
Lőrinczy Attila lesen volt.
65'
Huszák Tamás
66'
Dvorschák helyett Bor Dávid folytatja.
70'
Korozmán Kevin váltja Erdélyi Lászlót.
72'
Szatmári szabadrúgását védte a kapus.
73'
Urbin lövése még kijött a védőkről, az ismétlést viszont Máris lőtte kíméletlenül a kapuba.
74'
A csereként beállt Korozmán gyorsan módosította az eredményt.
77'
Egy vendég szögletet semlegesítettek a csabai védők.
78'
Szélpál fejese veszélyesen tartott a felső léc alá, de végül fölé ment a próbálkozás.
79'
Újabb békéscsabai szöglet, de kifejelték a védők.
80'
Újabb gól, ezúttal Urbin talált be.
81'
Ilyen nincs, megint egy védelmi kihagyás, Korozmán pedig védhetetlenül lőtte el Uram kapus mellett.
84'
Orosz helyett Pál András kap még lehetőséget Lipcsei mestertől.
85'
Lőrinczy szögletét tisztázta Urbin, majd eladtuk a labdát.
87'
Egy rosszul sikerült hazaadást Uram már nem ért el, úgyhogy sarokrúgás lett belőle.
89'
Nagy nyomás alatt a vendég kapu, de egyelőre nem tudunk újabb gólt szerezni.
90'
Valencsik Dávid.
90'
Szalai Dániel
90'
Két perc lesz a hosszabbítás.
92'
Molnár Róbert lőtt fölé.
93'
3-5

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 34. forduló

 

Békéscsaba 1912 Előre
2
Vác FC
1
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Babinyecz Balázs, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Máris Dominik, Vólent Roland, Sinanovic Sinan. Asszisztens edző: Makra Zsolt
0'
Halasi Péter, Hegedűs Csaba, Gyürki Gergely, Varga Szabolcs, Zsolnai Richárd Tibor, Sóron Tibor, Pintér Bence, Szabó Norman Áron, Varjas László, Szekszárdi Tamás, Mátyás Zsolt. Cserék: Abu Attila, Földi Máté, Kákonyi Dániel, Murai Sándor Márk, Lami Bálint, Búrány Zoltán, Wieland Dominik. Vezetőedző: Horváth Károly
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér-piros szerelésben a vendégek. A vendég csapat kezdte a találkozót.
1'
Jobboldali váci akció, végén Varjas beadását Sóron lőtte a bal kapufa mellé.
5'
Mezei indult el a jobboldalon, beadásába belelépett egy váci védő.
11'
Pofás adogatás után Pilán adott be jobbról, azonban Halasi kapus biztos kézzel szedte föl a játékszert.
12'
Sóron szögletet harcolt ki.
16'
Egy hazai szabadrúgás után Szélpál szögletet harcolt ki, melyet Zahorán végzett el.
18'
Némi zavar a hazai kapu előtt, de sikerült felszabadítani.
18'
Zsolnai fordulásból lőtt, Ribánszki éppen hogy a felső lécre tudta tolni a lasztit.
20'
Hegedűs lőtt távolról, jócskán mellé ment.
24'
Nagy Sándor
28'
Gyürki gurított keresztbe, de senki sem érkezett a beadásra.
33'
Szatmári szaladt el a bal oldalon és lőtt kapura. Jó próbálkozás volt.
38'
Hegedűs adott be baloldalról, de a centerezésre nem érkezett senki.
43'
Varga Szabolcsot ugratták ki, de az asszisztens lesen állította meg a támadót.
45'
Varjas lövése a kapu mellé ment.
45'
1-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
49'
egy váci szabadrúgás Ribánszki kezében landolt.
51'
Szalai lépett ki a védők közül nagy helyzetben, bal lábbal a jobb kapufa mellé lőtt.
58'
Szatmári helyett Sinanovic folytatja.
60'
Varjas fejelt, Ribánszki tolta ki a labdát a bal felső sarok elől.
62'
Babinyecz Balázs
63'
Tizenegyből, Zsolnai találatával egyenlít a Vác.
69'
Urbin helyett Vólent a pályán.
71'
Vólent lőtt, Halasi kiütötte a labdát, Pilán azonban elszalasztotta a helyzetet.
72'
Halasi Péter
72'
Viczián Ádám
74'
Mátyás Zsolt helyett Kákonyi a pályán.
74'
Pilán helyett Máris folytatja.
79'
Szélpál találatával újra vezetünk.
82'
Kákonyi Dániel
85'
Gyürki helyett Murai a pályán.
86'
Sinan lőtt 23 méterről, Halasi védett.
89'
Szalai szerelt, majd szabadrúgás kifelé.
90'
Pintér Bence
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
92'
Zsolnai lőtt, Ribánszki védett hatalmasat.
94'
2-1