Címkézett bejegyzés

Kuzma Hunor válogatott meghívót kapott

Kuzma Hunor, a Békéscsaba 1912 Előre 22-es számú mezét viselő 18 éves középpályása is meghívást kapott az U19-es válogatott összetartására.

Az U19-es korosztályos nemzeti együttes szakmai stábja Telkibe szervez edzőtábort, amely 2024. augusztus 18-tól 21-ig tart majd. Hunor teljesítményére Jeremiás Gergő szövetségi edző is felfigyelt, hiszen fiatal játékosunk a 2024/2025-ös szezon mindhárom bajnoki mérkőzését nagyszerű teljesítménnyel játszotta végig.

Gratulálunk és eredményes felkészülést kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Farkas Botond Gergő meghívót kapott

Férfi U17-es és U19-es válogatottunk az Európa-bajnoki szereplésért játszik március végén. Szélesi Zoltán és Tímár Krisztián kijelölte a minitornára készülő bő keretét.

Az U17-es nemzeti csapat keretében a Békéscsaba 1912 Előre játékosa, Farkas Botond Gergő is szerephez juthat, hiszen meghívót kapott.

Az U17-es válogatott Hollandiába utazik, hogy a házigazdák mellett a görög és a szlovák válogatottal mérkőzzön meg. A négyes csoportból az első helyezett biztosan Eb-résztvevő lesz, valamint a nyolc Eb-selejtezős csoport második helyezettje közül a hét legjobb is szerepel majd a májusi, izraeli korosztályos Európa-bajnokságon.

Farkas Botond Gergő a Vasas FC csapatától érkezett kölcsönbe az Előréhez, vezetőedzőnk pedig már több alkalommal is bizalmat szavazott neki. Három mérkőzésen lépett eddig pályára: Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre, Tállya KSE – Békéscsaba 1912 Előre II., valamint az Újpest FC elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen, ahol extra teljesítményt nyújtott.

Boti, gratulálunk és sok sikert kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u17-ferfi/hir/csapat/u17-u19-megvannak-az-elitkoros-bo-keretek

Vendégül látjuk az iskolákat

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. lehetőséget biztosít minden Békés megyei általános- és középiskolai osztály és/vagy csoport részére, hogy a tanulók csoportosan – előre egyeztetett formában – INGYENESEN megtekinthessék hazai, bajnoki labdarúgó mérkőzéseinket. A kísérőkkel (tanár, tanító, oktató, felügyelő) érkező osztályoknak, csoportoknak megfelelő helyet és szurkolási lehetőséget biztosítunk. Minden hazai mérkőzésünkön – előzetes egyeztetés után – szeretettel látjuk fiatal vendégeinket!

Az élő mérkőzés látogatása mindenképp hasznos lehet a tanulók, diákok labdarúgás utáni érdeklődésének felkeltéséhez és nem utolsósorban kitűnő szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget biztosít.

Amennyiben szeretnének élni a lehetőséggel, kérjük vegyék fel velünk a kapcsolatot az admin(at)1912elore.hu e-mail címen!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói ankét

A Békéscsaba 1912 Előre 2018. július 25-én (szerda) 18:30 órától Szurkolói Ankétot tart Békéscsabán, az Előre Székház II. emeletén található taktika teremben. A találkozón a vezetőség és szakmai stáb értékeli a felkészülési időszakot, szó lesz az őszi szezonra vonatkozó tervekről és tennivalókról, valamint válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.

Résztvevők:
Kozma János – igazgatósági elnök, Boér Gábor – vezetőedző, Makra Zsolt – asszisztens edző, Viczián Ádám, Dávid Zoltán Gergő, Mezei Szabolcs, Urbin Péter és Ribánszki László.

Program:
• Kozma János, a Békéscsaba 1912 Futball Zrt. igazgatóságának elnöke a klub aktuális ügyeiről és a stadion rekonstrukcióról szól,
• Boér Gábor vezetőedző beszámol a felkészülési időszakról,
• labdarúgóinkat kérdezzük,
• kérdések-válaszok,
• a sajtó képviselői lehetőséget kapnak interjúk készítésére,
• kötetlen beszélgetés.

Minden kedves szurkolónkat és szimpatizánsunkat szeretettel várjuk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1709811185722219/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Könyvbemutató

Időpont: 2017. április 7. (péntek) 15:00 óra

Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ – Ifi Casino terem

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4.

A Kolorprint Nyomdaipari Kft., mint kiadó tisztelettel meghívja Önt Szigeti Csaba: Egy város, ötkarika, ezernyi történet – Békéscsabaiak az olimpiákon Athéntól Rióig című kötetének bemutatójára.

A rendezvényen a kötet megvásárolható, a könyv több szereplőjével dedikáltatható.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!