Címkézett bejegyzés

Hursán György és Márkus Attila is Békéscsabán folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre újra másodosztályú csapatának vezetősége, szakmai stábja és játékosai nevében köszöntjük együttesünkben Hursán Györgyöt és Márkus Attila Márkot.

Hursán György

Rutinos labdarúgókkal bővült a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának kerete, hiszen visszatért Békéscsabára a 186 centiméter magas, a középpályán bevethető Hursán György, valamint az öt első osztályú mérkőzéssel is rendelkező, 189 centiméter magas, szintén középpályás poszton játszó Márkus Attila Márk. Gyuri 2017 és 2021 között már focizott békéscsabai színekben, aztán a Pécs-Szentlőrinc-Szombathely útvonalat bejárva most visszatért Békéscsabára. Attila korábban kipróbálta magát Norvégiában is, majd visszatérve a Nyíregyházát és legutóbb a Tiszakécskét erősítette, ahová a Mezőkövesd adta kölcsönbe. Mindkét játékos 27 éves, tehát igen jó korban van, ezért joggal bízhatunk abban, hogy hathatós segítségnek bizonyulnak majd az igen keménynek látszó 2024/2025-ös másodosztályú bajnokságban.

Márkus Attila Márk

Gyuri és Attila, köszöntünk benneteket Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


Máshol folytatja pályafutását Ilyés Tamás és Farkas Márk is. Távozó labdarúgóinknak hálásan köszönjük segítségüket, egyúttal további sikeres pályafutást és sérülésmentes szezonokat kívánunk!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni. Továbbra is szeretnénk leszögezni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre ellentétben más klubokkal és/vagy mindenféle labdarúgással foglalkozó portállal vagy közösségi oldallal, csak akkor teszi közzé új érkezőit, amikor a labdarúgók papírjai és átigazolása mindenféle szempontból rendben van. Türelmüket és megértésüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.