Címkézett bejegyzés

Szerződést hosszabbítottunk Kuzma Hunorral

Kuzma Hunor Álmos a Békéscsaba 1912 Előre csapatában folytatja.

Kuzma Hunor

− Nagy motiváció, hogy a nevelőegyesületemben futballozhatok – nyilatkozta weboldalunknak Kuzma Hunor a szerződéshosszabbítás után.

Saját nevelésű, korábbi U19-es válogatott játékosunk szerződését hosszabbította meg klubunk, aki az elmúlt félszezonban minden mérkőzésen (15 bajnoki és 2 kupameccs) kezdőként lépett pályára, így kiemelkedő módon 1.253 játékpercet teljesített. Hunor 2023. július 1. óta szerepel profi játékosként a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében, összességében 59 mérkőzésen lépett pályára és szélső, valamint belső védőként csapatunk egyik alapemberévé avanzsált.

– Nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, ami nagy motivációt ad számomra. Szeretném meghálálni a bizalmat, hogy a nevelőegyesületemben futballozhatok, hiszen utánpótlás-játékosként az volt az álmom, hogy majd a felnőtt csapatban játszhassak. Ez valóra vált, most pedig azért dolgozom, hogy minél többször léphessek pályára. A tavaszi idényben szeretnék minél többet játszani és segíteni a csapatot abban, hogy sikeresebben zárjuk majd a szezont. Meggyőződésem, hogy a klubnál végzett következetes munka és folyamatos fejlődés teremtheti meg számomra a lehetőséget, hogy a jövőben akár magasabb szinten is kipróbáljam magam.

Gratulálunk, további sikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

M.B.


NO AI!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Folytatódik az U19-es válogatott programja

Keretet szűkített Jeremiás Gergő szövetségi edző az elitkörre készülő U19-es válogatottnál. A korosztályos nemzeti együttes tagjai Telkiben rendezett összetartást követően vasárnap találkoznak újra, az első mérkőzést pedig szerdán játsszák.

Jeremiás Gergő

Fotó: valogatott.mlsz.hu

Az U19-es válogatott EB Elitkörben részt vevő 21 játékosra szűkített keretébe a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgója Kuzma Hunor is bekerült. Vasárnaptól csütörtökig tartott az U19-es válogatott bő keretének edzőtábora, amely során Telkiben készült az együttes az elitkörre, az összetartás követően pedig keretet szűkített Jeremiás Gergő. A szövetségi edző 22 játékost jelölt ki (az előző kerethez képest csatlakozott négy légiós, Fenyő Noah, Kern Martin, Németh Hunor és Yaakobishvili Áron), ők vasárnap találkoznak, az Európa-bajnoki selejtezőkre pedig 18 mezőnyjátékost és két kapust lehet nevezni.

A tavaly decemberi sorsoláson a magyar válogatott az 1-es csoportba, egy rendkívül kiegyensúlyozott kvartettbe került. Habár a mi négyesünkben nincsenek topcsapatok (összekerült például a francia, spanyol, olasz hármas, illetve portugál, angol és a holland, horvát kettős is), ennek ellenére jelentős erőpróba előtt áll együttesünk. Mindhárom rivális masszív, komoly játékerőt képviselő csapat, a hét darab négyes csoportból az első helyezettek kvalifikálják magukat a júniusi, romániai korosztályos Európa-bajnokságra.


A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Engedi Márk (DVSC), Lehóczi Bendegúz (Puskás Akadémia), Yaakobishvili Áron (Barcelona). Védők: Almeida Milán (CD Feirense), Kaczvinszki Dominik (Újpest), Kuzma Hunor (Békéscsaba 1912 Előre), Stumpf Gábor (MTK), Középpályások: Bősze Levente (DAC), Farkas Patrik (Blackburn Rovers), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt), Girsik Attila (Vasas), Hornyák Csaba (DVSC), Kern Martin (Sturm Graz), Németh Hunor (Köbenhavn), Somogyi Ádám (Budapest Honvéd), Varga Zétény (DVTK). Támadók: Bagi Ádám (Soroksár), Bakó Sámuel (MTK), Kenesei Noel (MTK), Molnár Csaba (Vasas), Mondovics Kevin (Puskás Akadémia), Szabó Szilárd (Soroksár).


A magyar válogatott mérkőzései:

Időpont: 2025. március 19. (szerda) 20:00 óra
Helyszín: Kisvárda
Ausztria – Magyarország

Időpont: 2025. március 22. (szombat) 20:00 óra
Helyszín: Nyíregyháza
Dánia – Magyarország

Időpont: 2025. március 25. (kedd) 15:00 óra
Helyszín: Kisvárda
Izland – Magyarország


Kapcsolódó hivatkozás:
https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/komoly-kihivas-elott-all-az-u19-es-valogatott


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Válogatott meghívó

Folytatja a munkát férfi U19-es válogatottunk is.

Az U19-es (2006) korosztályos válogatott következő eseményei 2025. március 9-13. között (előtábor) és 2025. március 16-25. között (Eb-selejtező) kerülnek megrendezésre. Az Eb-selejtezőre való keret kihirdetésére 2025. március 13-án kerül majd sor.

A korosztályos válogatott előtáborába ismét meghívót kapott Kuzma Hunor is, a Békéscsaba 1912 Előre 22-es számú mezét viselő, saját nevelésű 18 éves védője is. Gratulálunk, csak így tovább Huni!

A válogatott soron következő EB-selejtező mérkőzései:

Magyarország – Ausztria
Időpont: 2025. március 19. (szerda) 20:00 óra
Helyszín: Balmazújváros

Dánia – Magyarország
Időpont: 2025. március 22. (szombat) 20:00 óra
Helyszín: Nyíregyháza

Izland – Magyarország
Időpont: 2025. március 25. (kedd) 15:00 óra
Helyszín: Balmazújváros

Hajrá, Magyarok!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/utanpotlas-eb-selejtezok-negy-valogatottunk-kapott-ellenfelet


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Továbbjutottunk az elitkörbe

Férfi U19-es együttesünk már továbbjutóként várhatta a Németország elleni Eb-selejtezőt, amelyen Simon Benedek góljával vezettünk is, végül azonban a németeké lett a három pont.

Magyarország - Németország 1-2 (1-0)

Fotó: mlsz.hu

Két mérkőzés, két győzelem – a magyar és a német U19-es válogatott is hibátlan mérleggel, immár elitkörösként várhatta a két gárda egymás elleni összecsapását az andorrai Eb-selejtező torna harmadik játéknapján, amely a csoportelsőségről döntött.

A találkozót a németek kezdték aktívabban, a csapatkapitányi karszalagot viselő Yaakobishivili Áronnak bő tíz perc alatt háromszor kellett védenie. A félidő derekán nekünk is voltak lehetőségeink, több szögletet rúghattunk, Simon Benedek és Molnár Csaba lövését a védők blokkolták, majd a 33. percben Szabó Szilárd már Heide kapust is megdolgoztatta. A hajrában egy jobb oldali beívelést követően kezezés miatt tizenegyeshez jutottunk, a büntetőt Simon Benedek magabiztosan lőtte a léc alá, 1–0-s magyar előnnyel zárult tehát az első felvonás.

A második félidő ismét német próbálkozásokkal indult, de Yaakobishvili és a védők is állták a sarat, majd a 60. perc tájékán előttünk is adódtak lehetőségek. A 71. percben Darvich találta el a kapufát, négy perccel később Robert Ramsak érkezett jó ütemben egy jobb oldali beadásra és továbbította a hálóba labdát, sőt, három perc múlva egy gyors kontrából a vezetést is megszerezte a német válogatott Paris Brunner révén. Az utolsó tíz percben a csereként beszálló Mondovics Kevin kétszer is próbára tette Heidét, azonban a kapus mindkétszer hárított, így német sikerrel zárult a találkozó: Németország csoportelsőként, míg Magyarország másodikként jutott tovább a tavaszi elitkörbe.

A Békéscsaba 1912 Előre fiatal labdarúgója Kuzma Hunor ismét kilencven percet töltött a pályán. Huni, gratulálunk!


Magyarország – Németország

1-2 (1-0)

Időpont: 2024. november 18. (hétfő)

Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor (Stumpf Gábor, 66.) – Molnár Csaba (Mondovics Kevin, 76.), Szamosi Ádám (Bacsa Benjámin, 84.), Németh Hunor, Girsik Attila – Vidnyánszky Mátyás (Kovács Patrik, 84.), Simon Benedek (Bősze Levente, 76.), Szabó Szilárd.

Gól Gólszerzők: Simon 44., ill. Ramsak 75., Brunner 78.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/u19-forditottak-a-nemetek-masodikkent-jutottunk-az-elitkorbe


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Győzelem Andorra ellen, megvan a továbbjutás

A férfi U19-es válogatott Németh Hunor góljával 1–0-ra nyert a házigazda Andorrával szemben az Eb-selejtező második játéknapján, és újabb sikerének köszönhetően továbbjutott a tavaszi elitkörbe.

Magyarország - Andorra 1-0 (0-0)

Fotó: mlsz.hu

A találkozó első percében Szabó Szilárd került nagy helyzetbe, de lövése elkerülte a kaput, utána pedig jobbára szabálytalanságok és andorrai próbálkozások váltogatták egymást. A hazai kísérletek közül Miranda lövése volt amely a kapufát találta el. Persze nekünk is akadtak lehetőségeink, a félidő hajrájában például három lövésünk volt, azonban mi sem jártunk sikerrel, így 0–0-s döntetlennel zárult az első felvonás.

A térfélcserét követően először Andorra próbálkozott (Yaakobishili Áronnak továbbra sem kellett védenie), az 59. és a 63. percben mi viszont megdolgoztattuk Aroca kapust, aki Németh Hunor és Vidnyánszky Mátyás lövését is hárította. Egy óra elteltével Jeremiás Gergő szövetségi edző kettős cserét hajtott végre és tovább hajtottunk a vezetés megszerzéséért.

A hajrában aztán a csereként beszálló Molnár Csaba átadásából a ciprusiak ellen is gólt szerző Németh Hunor volt eredményes, amely találattal csapatunk nemcsak a vezetést, hanem a három pontot is megszerezte. Újabb győzelmének köszönhetően pedig a korosztályos válogatott továbbjutott a tavaszi elitkörbe!

A Békéscsaba 1912 Előre játékosa, Kuzma Hunor ismét végigjátszotta a mérkőzést, így jelentős mértékben kivette részét nemzeti csapatunk sikeréből! Gratulálunk, Huni!


Magyarország – Andorra

1-0 (0-0)

Időpont: 2024. november 15. (péntek)

Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor – Varga Zétény (Molnár Csaba, 61.), Németh Hunor, Kern Martin, Hornyák Csaba (Girsik Attila, 72.) – Vidnyánszky Mátyás (Bacsa Benjámin, 92.), Kovács Patrik (Simon Benedek, 61.), Szabó Szilárd.

Gól Gólszerző: Németh 82.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/u19-gyozelem-andorra-ellen-megvan-a-tovabbjutas


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.