Címkézett bejegyzés

26. forduló

A Merkantil Bank NB II. Liga 26. fordulójában 2015. május 2-án (szombaton) minden számunkra is lényeges mérkőzést lebonyolítanak és az élboly ezúttal kivétel nélkül hazai pályán szerepel, vasárnapra csak egyetlen meccs (Balmazúváros – Soroksár SC) marad.

20150331_elore_vasas_023

A Vasas 18:00 órától fogadja a Cegléd együttesét – bár a kezdési időpont körül némi zűrzavar támadt, hiszen több labdarúgással is foglalkozó média tévesen jelentette ezt meg. A Pest megyeieknél időközben edzőváltás is történt, hiszen a vezetőség döntése értelmében az utóbbi fordulók eredménytelensége miatt szerződést bontottak Szabó István vezetőedzővel és segítőjével Virág Ferenc másodedzővel. Az “új seprű jól seper” elv alapján nem dőlhetnek hátra az angyalföldiek, hiszen a Kecskeméti József és Koncz Zsolt kettős által irányítva, vendégeik egészen biztosan bizonyítani szeretnének.

A Gyirmót kiegyezne a tavalyi eredménnyel a ZTE ellen, hiszen majdnem pontosan egy évvel ezelőtt 5-1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén – alighanem ezúttal nem lesz olyan egyszerű a dolguk, hiszen a múlt héten a zalaiak felnégyelték a Mezőkövesd együttesét (4-0) – így minden bizonnyal megérezték a vér szagát…

A Mezőkövesd a múlt heti fiaskót szeretné feledtetni szurkolóival, így aztán egészen biztosan felkészülten és a megfelelő fejmosás után “megszáradva”, igyekeznek majd legyűrni a Kövesdre érkező Csákvár csapatát.

Függetlenül attól, hogy Békéscsabán hajnal óta esett az eső – továbbra is nagy az érdeklődés a Szolnok elleni villanyfényes mérkőzés iránt. Szerencsére délután 12:30 óra körül teljesen megszűnt a csapadék, így ha izzadni nem is, de legalább bőrig ázni sem fogunk és a centerpálya is megfelelő állapotba kerülhet estére. Az összes pénztár nyitva lesz, így a lehető leggyorsabban bejuthatnak majd a mérkőzésre. Sérültekről eddig nincs tudomásunk, – így az operációra váró Kertész Tamáson kívül – mindenki a mester rendelkezésére áll.

Ne feledjék: ma este 19:00 órától mindenkit várunk a Kórház utcai stadionba – annál is inkább, hiszen a fedett részen 3.000 néző kényelmesen elfér és a jó hangulat garantált! Szurkoljunk együtt a fiúknak, hogy a pályaavató győzelem után, ismét itthon tudjuk tartani mind a három pontot!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói információk

Felhívjuk tisztelt szurkolóink és az érdeklődők figyelmét, a 2015. május 2-án (szombat) 19:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC másodosztályú labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatos következő tudnivalókra.

Pénzárak nyitva tartása:

– a székház felőli első pénztár 17:30 órától,

– a többi 5 darab pénztár 18:00 órától.

Belépőjegy árak:

– diák/nyugdíjas 500,- Ft,

– felnőtt 700,- Ft.

line_purple

A beléptetéssel kapcsolatban folytatjuk az előző hazai mérkőzésen visszavezetett rendszert, azaz félidőben NEM nyitjuk meg a kapukat. Egészen a mérkőzés 80. percéig kizárólag belépőjegyekkel vagy bérletekkel lehetséges a belépés! Kérjük őrizzék meg belépőjegyük szurkolói részét, hogy aki a szünetben elhagyja a stadiont, vissza is tudjon jönni. A jegy hiányában a biztonsági szolgálat nem tudja Önöket visszaengedni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A második félidő folyamán felnőtt nézőink a diák/nyugdíjas jegyek áráért tudják megtekinteni a találkozó hátralévő részét – tehát a második játékrészben a felnőtt tikettek már csak 500,- forintba kerülnek majd. A diák/nyugdíjas jegyek árai az egész mérkőzés időtartama alatt változatlanok.

A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk a nyereménysorsolásokat. A félidőben a belépőjegyek és a bérletek sorszámai alapján 2 darab 2 személyes belépőjegyet nyerhetnek az újra megnyitott békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket!

Kerüljék el a sorban állást és váltsák meg elővételben a belépőjüket! A nagy érdeklődésre való tekintettel forgalmi torlódás és a beléptetésnél akár több perces várakozási idő is előfordulhat. Autóval érkező vendégeink számára a környező mellékutcákat javasoljuk parkolásra. Kérjük legyenek türelmesek és kövessék a forgalmat irányító rendőrök utasításait!

plakat_elore_szolnok_20150502_web

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:

2015. április 30-tól a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,

2015. április 30-tól a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között,

2015. április 30-tól a Kórház utca és a Ligeti sor sarkán található Vali-Mama büfében 07:00 és 17:00 óra között.

Figyelem! Ne felejtsék el, hogy május 1. (péntek) munkaszüneti nap, így aznap a jegyelővétel is szünetel!

Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

line_purple

A Szolnok elleni bajnoki mérkőzés kezdőrúgásának jogát már előre megvásárolták, tehát ezt másnak értékesíteni már nem áll módunkban. A további hazai mérkőzések kezdőrúgásaival kapcsolatban itt olvashatnak részletesebb felvilágosítást:

http://1912elore.hu/site/legyen-one-a-kezdorugas/

line_purple

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. lehetőséget biztosít minden Békés megyei általános- és középiskolai osztály és/vagy csoport részére, hogy a tanulók csoportosan – előre egyeztetett formában – INGYENESEN megtekinthessék hazai, bajnoki labdarúgó mérkőzéseinket.
További információk itt:

http://1912elore.hu/site/vendegul-latjuk-az-iskolakat/

line_purple

Bővített kiszolgálással (a pálya több pontján kihelyezett mobil büfék, sörsátor) és kulturált, tiszta, családbarát környezettel várunk minden kedves érdeklődőt és szurkolót!

line_purple

Sajtó, média
Továbbra is az új rendszer szerinti akkreditáció szükséges. Felhívjuk a tisztelt média munkatársainak figyelmét, hogy aki ezt még nem tette meg, haladéktalanul pótolja! Figyelem: a jelentkezések beérkezési határideje 2015. 05. 01. (péntek) 19:00 óra. A határidő letelte után már nem áll módunkban további regisztrációkat elfogadni. Megértésüket köszönjük!

További információk itt:

http://1912elore.hu/site/sajto-informaciok/

line_purple

Csatlakozzanak az eseményhez Facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/events/1592207177732879/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Megkapta az NB I-es licencet az Előre

Örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség 2015. április 27-én kelt, 012/2015 (04.27.) számú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre, első körben megkapta a 2015/2016-os szezonra érvényes, első osztályú bajnokságban való induláshoz szükséges licencet.

Óriási dolog ez, hiszen a ülés során összesen 10 klub kapta meg a kért licencet és 28 klubnak kell további hiánypótlás keretében teljesíteni a klublicenc szabályzatban megfogalmazott elvárásokat. NB I-es licencet kapott még a tegnapi napon DVSC-TEVA, Ferencvárosi TC, Videoton FC, Gyirmót FC Győr, MVM-Paks, Puskás Akadémia FC.

Precíz és kitartó munkára volt szükség ahhoz, hogy a beadott kérelem formai és tartalmi szempontból is megfeleljen az MLSZ elvárásoknak – mondta el dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. igazgatóságának elnöke – és külön köszönet illeti meg Belanka Csaba – licenc ügyintézőt.

Kapcsolódó cikk:
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/mlsz-csak-het-klub-kapta-meg-az-nb-i-es-licencet-elso-fokon-2410183

Beszámoló: szurkolói ankét

A késői időpont ellenére köszönjük minden érdeklődőnek, hogy szép számban részt vettetek a hajrá előtti utolsó találkozón – melyet 2015. 04. 29-én (szerdán) este 20:00 órától tartottunk és véleményeitekkel, felvetéseitekkel továbbra is segítitek munkánkat!

A este folyamán Zoran Spisljak vezetőedző szakmai szemmel értékelte és foglalta össze a csapat tavaszi szezonban eddig elvégzett munkáját, eredményeit. Kitért arra is, hogy milyen opciókkal, tervekkel vág neki együttesünk az előtte álló öt mérkőzésnek.

– A cél az NB I, más lehetőségre egyelőre nem is gondolunk – ennek fényében készül és lép majd pályára minden játékosom. Az első osztályban való indulás esetére is tettünk már további lépéseket, hiszen a csapatnak és a klubnak is gyors ütemben fel kell nőnie a feladathoz, ha azt szeretnénk elérni, hogy Békéscsabának újra stabil, élvonalbeli labdarúgása legyen. Ezért dolgozunk nap, mint nap és próbáljuk kizárni a külső, zavaró körülményeket. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy szurkolóink minél nagyobb számban látogassák mérkőzéseinket – ezért szerveztük ezt az újabb találkozót is, hiszen az Önök visszajelzései és javaslatai alapján tudjuk, hogy a megfelelő utat választottuk – mondta el mesterünk.

Purguly Árpád edző beszélt az akadémiával történő együttműködés tovább erősítéséről és számokkal is alátámasztotta a csapat teljesítményét.

– Kiemelten lényegesnek tartjuk, hogy a békéscsabai tehetségek ne hagyják el városukat és az Előrénél kapjanak lehetőséget a felsőbb osztályokban történő bemutatkozásra. Ennek érdekében folyamatos egyeztetésben vagyunk az utánpótlás szakembereinkkel és a szülőkkel is – hiszen utánpótlás nélkül nincs felnőtt csapat, felnőtt csapat nélkül pedig nincs utánpótlás!

A rendezvényen szó esett a stadionfejlesztés II. üteméről, a nemsokára bevezetésre kerülő beléptető- és szurkolói kártya rendszerről, valamint a hazai mérkőzések megrendezésével kapcsolatos újdonságokról és a jövőben történő innovációkról is (pl. pártoló tagság intézménye), továbbá a csapat májusi, pályán kívüli programját is ismertették.

Az esemény végén az online módon és helyszínen feltett kérdésekre adott kimerítő válaszokat a szakmai stáb.

További jó hír, hogy az utolsó hazai mérkőzést – amelyen 2015. május 31-én 18:00 órától a Cegléd VSE csapatát fogadjuk – minden hölgy szurkolónk teljesen díjmentesen tekintheti meg!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Háromezer kedvelés

Facebook oldalunk 2015. április 5-én elérte a 3000. valódi kedvelést! Köszönjük szépen és örvendünk, hogy ennyien követitek a közösségi portálon is a csapat és a klub dolgait. Ennek örömére kisorsolunk egy páros belépőt a facebook.com/1912elore oldalon a vonatkozó bejegyzést kedvelők és megosztók között.

fb_3000