Címkézett bejegyzés

Elnézést kért az UTA Arad

Köztudomású, hogy a 2016. január 20-án (szerdán), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megrendezett felkészülési mérkőzésre, az UTA Arad helyett – számunkra ismeretlen okból – a Pankotai Şoimii csapata érkezett meg.

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a Békéscsaba 1912 Előre stábját senki sem értesítette a változásról – ezzel már csak akkor szembesültünk, amikor megérkezett a másik vendég együttes. Tudni kell, hogy a békéscsabai klub alkalmazottjai és stábja minden szabályt, előírást és határidőt betartva, bejelentési- és engedélykérési kötelezettségének eleget téve készítette elő és rendezte meg a találkozót, így érthetetlenül állt a helyzet előtt.

Attól függetlenül, hogy a mérkőzés előtt néhány hírportálon már lehetett olvasni az esetleges változásról – határozottan kijelentjük, hogy erről hivatalos úton nem kaptunk értesítést, éppen ezért erről nem is állt módunkban tájékoztatni a közvéleményt. A híreket olvasva haladéktalanul megpróbáltuk elérni a vendég csapat vezetését, de ez irányú próbálkozásaink nem jártak sikerrel. A lila-fehér klub stábja a mérkőzés után hivatalos úton kért állásfoglalást és magyarázatot az UTA Arad vezetésétől, amelyre a mai napon érkezett válasz, amelyben az aradiak megértésünket kérték. A hitelesség kedvéért alábbiakban közöljük a hozzávetőleges, lényegi fordítást és az eredeti levelet is.

line_purple

Az UTA Arad ezúton szeretné megköszönni meghívásukat a 2016. 01. 20-i felkészülési mérkőzésre, ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy a Moneasa-i edzőtáborban való tartózkodásunk és egyéb belső szervezési problémák miatt, ezen nem tudtunk részt venni. Tekintettel felkészülési programjukra, úgy döntöttünk hogy ugyanolyan osztályban szereplő csapatot küldünk magunk helyett.

Köszönjük a megértésüket és sok sikert kívánunk a következő szezonban!

Tisztelettel: Grădinariu Decebal Codru, ügyvezető igazgató

line_purple

“Clubul UTA vă mulţumeşte pentru invitaţia d-voastră de a participa la meciul de pregătire din data de 20.01.2016 şi totodată vă informează că datorită problemelor legate de prezenţa echipei în cantonamentul de la Moneasa şi a altor probleme organizatorice interne, am fost nevoiţi să declinăm participarea şi am hotărât pentru a nu perturba programul echipei dumneavoastră să trimitem o echipă din acelaşi eşalon fotbalistic, liga a 2-a şi din acelaşi judeţ.

Mulţumim pentru înţelegere şi vă dorim mult succes în returul acestui campionat.

Cu stimă

Grădinariu Decebal Codru. Director General”

Közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2022. január 23. (vasárnap) 11:00 órára kiírt Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre felkészülési mérkőzés, a vendéglátó csapat járványügyi érintettsége miatt ELMARAD.

Ezzel párhuzamosan átszervezésre kerültek a hétvégi felkészülési mérkőzések, így az eredetileg 2022. január 22. (szombat) 10:00 órára kiírt Makó FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés helyett, 11:00 órától első csapatunk lép pályára, így Makó FC – Békéscsaba 1912 Előre meccs kerül megrendezésre.

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár

Focizz velünk!

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2016/2017-es tanévtől is, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló, első osztályos sportosztályba!

focizz_velunk_web

Sportiskolai nyílt nap 2016. február 10-én 08:00 órától. Helyszín: Jankay Iskola – Békéscsaba, Dedinszky u. 1/1.

Jelentkezni 2016. március 15-ig lehetséges a blakademia(at)gmail.com e-mail címen. További információkat a jankayiskola.hu és a bcsla.hu weboldalakon olvashatnak majd.

Érdeklődni: +36 30 551 2341 (Békéscsabai Labdarúgó Akadémia) és +36 20 247 3090 (Jankay Iskola).

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Változhat a program?

Szerda délután sajtótájékoztatót tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség. A rendezvényen többek között az is kiderült, hogy a válogatott március 26-án Horvátország ellen játszik felkészülési mérkőzést. Az is biztossá vált, hogy májusban is egy neves válogatott ellen lépünk pályára, viszont azt még nem árulták el, hogy pontosan ki lesz az ellenfél. Egy idegenbeli összecsapásra is sor fog kerülni, amellyel kapcsolatban egyelőre csak annyi biztos, hogy Európában lesz. A válogatott keret február 20-tól öt napon át készül Telkiben, majd március 20-tól ismét ott edzőtáborozik. Május 8-tól kéthetes összetartás lesz valószínűleg Ausztriában, 28 fővel. Az MK-döntőben (május 7.) érdekeltek később csatlakoznak majd a csapathoz.

Az OTP-Bank Liga előzetes programjára tekintve látható, hogy lesznek ütközések, amelyek nagy valószínűséggel – tekintettel a válogatott prioritására – időpont módosításokkal járhatnak: konkrétan a február 20-ra kiírt 21. forduló (Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre) és a február 27-re előirányzott 22. forduló (MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre). Szintén kérdéses lehet a március 19-én megrendezendő 26. forduló (Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC) időpontja is.

A február 13-án (szombaton) megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC pontos kezdési időpontja még nem ismeretes. Megkeresésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az élő televíziós közvetítések nagy valószínűséggel a jövő héten kerülnek kijelölésre, így a soron következő 20. forduló mérkőzéseinek időpontjait ennek függvényében határozzák meg.

Fiatal támadóval erősítünk

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. újabb igazolása, a 24 éves támadó – Matus Paukner, aki napokban írta alá két és féléves szerződését. A 182 centiméter magas, szlovák nemzetiségű csatár, a szakmai stáb és a vezetőség szerint nagy segítség lesz a Liláknak az első osztályban maradás kiharcolásában. Matus az FC Nitra csapatától érkezett és korábban a Bordejov együttesében is szerepelt.

matus_paukner

Üdvözöljük a klubnál és sérülésmentes, sikeres szezont kívánunk!

line_purple

Néhány nap múlva további érkezőkről számolhatunk be, hiszen a lila-fehér klub előrehaladott tárgyalásokat folytat két, fiatal, magyar labdarúgóval is.

További információ, hogy Kertész Tamás visszatért Debrecenbe, Ilizi Lubos távozott az Előrétől és Bagi István kölcsönbe kerül a Kisvárda-Master Good csapatához. A második csapatunkból pedig ketten, Polonio-Guerreiro Joao és Szántó Mihály távozik.