Címkézett bejegyzés

Harsányi István lila-fehérben folytatja

Örömmel jelentjük, hogy a Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a jelentős tapasztalattal bíró, 27 éves Harsányi Istvánt.

Harsányi István

A 178 cm magas, elsősorban a középpályán bevethető labdarúgó Mezőkövesdről érkezett Békéscsabára. Új játékosunk már részt vett a hétfő délutáni edzésen, így a héten megrendezésre kerülő felkészülési mérkőzéseken adott esetben pályára is léphet. Emlékezetes lehet számunkra, hogy a 2024. augusztus 18-án megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 mérkőzés 74. percében szerzett góljával járult hozzá a borsodiak sikeréhez.

István, szeretettel köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni. Ezzel párhuzamosan pedig nyilván távozóink is lesznek.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Ozoróczi Gábor máshol folytatja

Ozoróczi Gábor, a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának asszisztens edzője közös megegyezéssel távozott klubunktól.

Ozoróczi Gábor

A 2023. júniusában érkező szakember munkáját köszönjük, minden jót kívánunk neki a jövőben!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Időpontváltozás

Klubunk számára kiemelten fontos, hogy az Előre szimpatizánsai és az érdeklődők minden békéscsabai sporteseményre időpont ütközések nélkül el tudjanak jutni.

Tudjuk, hogy az EUbility Group-Békéscsabai Előre Kézilabda Sportegyesület számára 2018. március 28-án (szerda) 18:00 órától létfontosságú mérkőzés következik, amikor a Kecskeméti NKSE csapatát fogadják a Városi Sportcsarnokban. A Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 27. forduló labdarúgó mérkőzés a két klub folyamatos és sikeres egyeztetéseinek köszönhetően, az eredetileg kiírt 19:00 órás időpont helyett három órával korábban, 2018. március 28. (szerda) 16:00 órakor kezdődik majd.

A kezdési időpontok ilyen módon történt megváltoztatása a szurkolók és érdeklődők részére biztosítja a lehetőséget, hogy mindkét csapatot egyformán tudják segíteni, így a Kórház utcai rangadó után kényelmesen átérhetnek a Városi Sportcsarnokba. A szerdai napokon megrendezendő labdarúgó mérkőzéseken ettől eltérő, más időpontot a Magyar Labdarúgó Szövetség nem engedélyez, így kizárólag a 16:00 órás kezdés jöhetett szóba.

Várjuk Önöket és sok sikert kívánunk a kézilabdás lányoknak!

Elindult a jegyértékesítés az év utolsó mérkőzésére

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2024. december 1-jén (vasárnap) 13:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigáz Tatabánya Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 15. forduló labdarúgó mérkőzésre érdemes előre megváltani a belépőjegyeket.

Válts belépőjegyet!

Mivel az érdeklődés már most jelentős, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg előre belépőjüket, hogy elkerülhessék a felesleges sorban állást! Az Előre Székház első emeletén található gazdasági irodában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között lehet megvásárolni a hazai szektorokba érvényes jegyeket. A mérkőzés biztonsági szempontból alap fokozatú, így mindenféle azonosítás nélkül lehet belépőjegyet váltani – azaz nem szükséges hozzá személyazonosításra alkalmas igazolvány. Egy személy akár több jegyet is vásárolhat egyszerre, tehát nincs semmiféle korlátozás. A mérkőzés napján a pénztárak 12:00 órakor, tehát egy órával a meccs kezdési időpontja előtt nyitnak majd. Figyelem: amennyiben megtelik a lelátó, tehát amikor annyi belépőjegy kerül eladásra ahány szabad ülőhely rendelkezésre áll, akkor a pénztárak bezárnak és már nem fogunk tudni több látogatót beengedni!

Vendég szurkolók figyelmébe ajánljuk, hogy online módon NEM értékesítjük a belépőjegyeket és Békéscsabán elővételben kizárólag a hazai szektorokba lehet jegyet vásárolni! A vendég szektorba Tatabányán lehetséges elővételben megváltani a belépőjegyeket. A vendég szektorba 216 darab jegy adható el, tehát amennyiben ez elővételben elfogy, akkor a mérkőzés napján már ki sem nyitjuk a vendég pénztárt!

Töltsük meg ismét a lelátót és szurkoljunk együtt a srácoknak!

Hajrá Lilák!


Mérkőzés információk:
https://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-opus-tigaz-tatabanya-20241201/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzésnapi tudnivalók

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2018. március 18-án (vasárnap) 08:00 és 12:00 óra között a Kórház utcai Stadion lezárásra kerül.

Tekintettel arra, hogy a 2018. március 18-án (vasárnap) 14:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 25. forduló labdarúgó mérkőzés iránt fokozott az érdeklődés, továbbá az M4 Sport csatorna élőben közvetíti, így a komplex technikai előkészületek érdekében korlátoznunk kell a behajtást a létesítménybe.

A hazai pénztárak 12:00 órakor, a vendég kasszák pedig 13:00 órakor nyitnak.

A közölt időpontban kizárólag az előre akkreditált- és/vagy engedéllyel rendelkező gépjárművek, valamint a technikai személyzet tud majd bejutni a stadion területére. Az 1-es, 4-es és 5-ös számú kapukat lezárjuk, közlekedni gyalogosan kizárólag az Előre Székház főbejáratán keresztül lehet.

Parkolni ezen a napon csak a Kórház utca felőli lelátó alatt, valamint a környező utcákban és parkolókban lehet.

Nyomatékosan kérünk minden érintettet, hogy vasárnap reggelig távolítsák el a stadion területéről gépjárműveiket!

Megértésüket és türelmüket köszönjük! Szeretettel várunk minden érdeklődőt a mérkőzésre!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-wkw-eto-fc-gyor-20180318/