Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2016. január 26-án (csütörtök) 15:00 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre II. – Ceglédi VSE felkészülési mérkőzést a vendég csapat betegségekre hivatkozva lemondta, így a meccs elmarad.
Címkézett bejegyzés
A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2017. január 22-én (vasárnap) délben elindult Telki felé, ahol kezdetét veszi az egyhetes edzőtáborozás.
A hétfőtől-szombatig tartó összetartás alatt folytatódnak a kondicionális és taktikai jellegű tréningek és két felkészülési mérkőzésre is sor kerül. A Lilák 21 fős játékoskerettel (Babinyecz Balázs, Bagi István, Bényei Balázs, Beszterczei Attila, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Ilyés Tamás, Juhász György, Kelemen Dávid, Máthé Gábor, Nagy István, Nascimento de Oliveira Fabio, Oláh László, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám) és 6 fős stábbal utaztak el.
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Az elmúlt időszak sikertelenségei, valamint a tegnapi Csákvár elleni vereség után a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa úgy határozott, hogy Pásztor József szakmai tanácsadót kéri fel a megbízott vezetőedzői poszt betöltésére, amit ő el is fogadott.
A klub úgy érezte, hogy mindenképp szükség van egy új impulzusra annak érdekében, hogy ki tudjuk harcolni a bennmaradást vagy minimálisan az osztályozós pozíciót. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a Békéscsaba 1912 Előre a jelenlegi szakmai tanácsadót, Pásztor Józsefet helyezi át vezetőedzői pozícióba.
A stáb többi tagja, így Brlázs István Gábor is marad a szezon végéig és együtt mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a szezonból hátralévő időszakban a Békéscsaba 1912 Előre minél jobban szerepeljen.
NB II-es labdarúgó csapatunk 2017. január 9-én (hétfőn) kezdi meg felkészülését a tavaszi szezonra: új év, új kihívások – de a feladat ugyanaz maradt.
A karácsonyi szünet után hétfőn találkozik először újra együttesünk. A bajnokság folytatásáig még másfél hónap van hátra, de addig rengeteg munka és elvégzendő feladat vár mindenkire a Kórház utcában. Hétfőn délelőtt általános állapotfelméréssel és összevont megbeszéléssel nyitjuk a programot, majd játékosaink ismét felveszik a stoplist, hiszen aznap máris két rávezető foglalkozáson szemlélheti meg vezetőedzőnk, a szünetre előírt egyéni edzéstervek eredményét. Ahogy arról korábban már hírt adtunk: voltak távozók és több játékosunk további sorsa is bizonytalan még. A vezetőség azonban rövid idő alatt pontot fog tenni minden érdekelt fél folyamatban lévő ügyére, hogy a felkészülést lehetőség szerint minél véglegesebb összetételben bonyolíthassák a Lilák. Egyelőre még konkrétumok nélkül – de megígérhetjük, hogy a hírzárlatnak is vége szakad a jövő héten – annyit írhatunk le, hogy a szakmai stáb kizárólag olyan igazolást, szerencsés esetben igazolásokat fog eszközölni, amelyek valóban hasznos részét képezhetik a kitűzött célnak. Látható volt, hogy együttesünk jelenlegi összetételében is ütőképes, bármelyik ellenfelet képes volt legyőzni és akár vert helyzetből is fel tudott állni. Ennek fényében pedig természetesen felmerül a kérdés: muszáj, vagy nem igazolni – egyáltalán szükség van-e bármilyen mértékű átalakításra? Ha igen, akkor az új igazolások milyen gyorsan építhetők a jelenlegi struktúrába és milyen gyorsan állhatnak maradéktalanul a stáb rendelkezésére?
A Békéscsaba 1912 Előre az idén is folytatja utánpótlás korú és saját nevelésű labdarúgóinak integrálását, melynek következő állomásaként újabb három labdarúgónkkal köt a klub profi szerződést. A tudatos nevelőmunka eredményeként ismét elérkezett az idő, amikor tehetséges, kitartó és alázatos munkát végző fiatalok előtt nyílik meg a lehetőség, hogy akár a másodosztályban is bemutatkozhassanak – természetesen róluk is részletesen beszámolunk majd.
Sajnálatos, de szükségszerű térdműtéten esett át a szünetben Boér Gábor – asszisztens edzőnk, aki már lábadozik és érdeklődésünkre elmondta, hogy letette a mankót, valamint elkezdte a rehabilitációs gyakorlatokat. A pályára való aktív visszatérésére azonban még várni kell, hiszen Barta doktor diagnózisa szerint komolyabb volt a helyzet, mint amire a műtét előtti vizsgálatok fényt derítettek. Ezúton kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást és teljes felépülést!
Kedden két csoportban konditermes erősítést, estére pályás edzést írt elő Zoran Spisljak mester, szerdán pedig kétszer is szabadtéri tréninggel folytatódik a program. Csütörtökön ismét kondicionális edzések, pénteken súlymérés, labdás foglalkozások és videózás lesz a tananyag. Január 14-én (szombaton) 11:00 órától egymást tesztelik a Lilák, hiszen a Kórház utcai műfüves pályán NB II-es és NB III-as csapataink vegyesen mérik össze erejüket az első tesztmérkőzésen.
A felkészülés során, január 9 és február 11. között első csapatunk összesen nyolc mérkőzést játszik, ebből négyszer hazai pályán. Január 22 és 28. között Telkiben edzőtáborozik az Előre – a részletes menetrendet folyamatosan frissítjük, így naprakész formában tájékozódhatnak eseménynaptárunkban és a közösségi médián is.
Az új bajnoki felvonás előtt elindulnak a háttérmunkálatok is, hiszen köztudomású az is, hogy januárban már elkezdődhetnek a Kórház utcai Stadion rekonstrukciós-átépítési munkálatai. Teljesen pontos információkkal még nem tudunk szolgálni, hiszen az évvégi szabadságolások és munkaszüneti napok több szempontból is csúszást okoztak az egyébként igen bonyolult és szerteágazó projekt indulásában. Az ünnepek előtt több egyeztetés is történt, de valódi előrelépés a békéscsabai önkormányzat újévi munkába állása után várható – tekintettel arra, hogy a kivitelezőnek a várossal kell szerződnie. A kontraktus megkötése után, rövid időn belül építési terület kijelölés és -átadás következhet. Az eseményre minden érdekelt, hivatalos szerv meghívást kap, hiszen a vezetőség egyhangú döntése értelmében minden lehetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy a hazai mérkőzéseket az átépítés alatt is a Kórház utcai Stadionban lehessen lebonyolítani. Mivel a munkálatok több ütemben, előre meghatározott pontos tervezés alapján történnek majd, így az előírásoknak megfelelő körülmények megteremtését, több hónapra előre gondolkodva szükséges az építkezéssel összehangolva végrehajtani. Természetesen minden konkrét, érdemleges történésről, időben be fogunk számolni és napi szinten nyomon követjük a munkafolyamatokat és fejleményeket.
Január második hetében NB III-as csapatunk is felveszi a munkát és párhuzamosan első együttesünkkel Szenti Zoltán és Balog Zsolt is előre eltervezett menetrend szerint kezdi meg a felkészülést. A harmadosztályú bajnokság is 2017. február 19-én (vasárnap) indul újra, addig azonban hét felkészülési mérkőzésen is megszemlélhetjük a Lilákat.
Időpont: 2016. december 11. (vasárnap) 13:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.
Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak 11:00 órakor nyitnak.
ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.
Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 800,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 900,- Ft.
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 400,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 500,- Ft.
Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.
Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001473/Bekescsaba-1912-Elore—Cegledi-VSE
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.
Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.
Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/
Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/
Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/
Közösségi média