Címkézett bejegyzés

Ünnepeltjeink

A 2019-es év első hónapjában sem feledkeztünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját is köszönthettük ezúton is.

Január 1-én Nagy Sándor – a Lilák 5-ös számú mezét viselő, tapasztalt védője nyitotta a sort, majd 9-dikén Gránicz Patrik – csapatunk fiatalabb középpályása ünnepelhette évfordulóját. Végül, de nem utolsósorban január 13-án Leel-Őssy Erzsébetet köszönthetjük – aki a gazdasági irodából segíti a klub működését.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Ünnepeltjeink

December hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját is köszönthetjük ezúton is.

December 14-én Elekes Sándor – masszőrünk nyitja a sort, majd 19-dikén Boér Gábor vezetőedzőnk, valamint Ribánszki László – első csapatunk rangidős és tapasztalt hálóőre ünnepelheti évfordulóját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Ünnepeltjeink

November hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját is köszönthetjük ezúton is.

November 2-án Ferenczi Marcell – szertárosunk nyitotta a sort, majd 4-dikén Kovalik Mariettát köszönthettük – aki a gazdasági irodából segíti a klub működését. November 5-dikén Váradi Zoltán – a Felügyelő Bizottság Tagja, majd 10-dikén Balog Zsolt – második csapatunk technikai vezetője és játékosa felé fejezhettük-fejezhetjük ki jókívánságainkat. November 16-dikán Szikszai László – az Elnökség Tagjának is meghúzhatjuk fülét, majd 24-dikén Viczián Ádám – első csapatunk oszlopos tagja életkorban éri utol mezszámát (22).

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Kilencven perc legendáinkkal

Kedden délután Békéscsabán, szép számú érdeklődő előtt a Csabagyöngye Kulturális Központban köszöntötték klubunk három egykori legendáját, Pásztor Józsefet, Vágási Sándort és Árgyelán Jánost.

Szigeti Csaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város sportcsoport vezetője rendhagyó 90 percre invitált minden érdeklődőt a Csabagyöngye Kulturális Központba, ahol kedden délután a Békéscsabai Előre labdarúgó csapatának három egykori legendáját köszöntötték: Pásztor József, Vágási Sándor és Árgyelán János különböző aspektusból került fókuszba ezen a napon.

A ragyogó szervezőkészségéről is ismert városi sportvezető a múltidőző összejövetel moderátori szerepét is felvállalta, amiben Borbola Bence, a Nemzeti Sport szakírója, egykori Előre labdarúgó volt a segítségére. A köszöntő után Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kapott szót, aki kiemelte, hogy egy közösség életében mindig fontos a múlt tisztelete. Örömét fejezte ki azért, hogy a termet megtöltő ünneplők között fiatalok is szép számban felbukkantak, hiszen az Előre legendái példaképül szolgálhatnak számukra.

Ezt követően az ünnepeltek kerültek sorra. Borbola Bence egy rövid filmbejátszás után Pásztor Józsefet kérdezte annak apropóján, hogy 1978-ban ő lett a Népsport osztályzatai alapján az év játékosa. Állítása szerint a kilencszeres válogatott nem követte nyomon a sportnapilap osztályzatait, persze azért örült annak, hogy ő lett a győztes. Bántotta ellenben, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány nem vette figyelembe a nemzeti együttesnél, de megértette a szakvezetőt, aki több éven át állandó szűk kerettel dolgozott.

Vágási Sándor az 1978. december 2-án a Diósgyőrnek lőtt mesterötössel híresült el, amiért akkor az igen ritka tízes osztályzatot kapta meg az újságíróktól. A beállós elmondta, hogy az ominózus meccsen taktikai középcsatár volt, ami nem volt idegen számára, hiszen előző csapatában Békésen, ott játszott a Megye I. osztályban. Nem is eredménytelenül, amit az egy szezonban elért 48 gólja mutat.

Árgyelán Jánost 25 évvel ezelőtt az MLSZ választotta az év labdarúgójának. Erről egy külföldi útról hazafelé tartva egy taxistól értesült, amelyből az egykori sztorik szerint majdnem ki is esett a hír hallatán. Mint mondta, sok jó játékos volt akkoriban, örült az első helynek, ennek köszönhetően a válogatott keretbe is bekerült, nagy szívfájdalmára azonban a nemzeti együttesben nem léphetett pályára.

Díszvendégként a csabai ünnepből Kiss László, a Vasas harmincháromszoros válogatott labdarúgója, illetve az utolsó magyar világklasszis futballista, Détári Lajos is kivette a maga részét, akik személyesen is köszöntötték a legendákat. A hetvenszeres válogatott, Nyilasi Tibor videoüzenetben tette meg ugyanezt. Az Előre korábbi vezetőedzője, Komjáti András is eljött Békéscsabára, aki személyesen is kapott ajándékot Szarvas Pétertől, mivel éppen ezen a napon ünnepelte 65. születésnapját.

A rendezvény hivatalos záró momentumaként Nagy László, a Mening Zrt. vezérigazgatója az 1977-es csabai csapat tagjainak aláírásával ellátott lila-fehér labdát ajánlott fel a majdani békéscsabai sportmúzeumnak, amit Szarvas Péter vett át.

Az ünnepi délután egykori emlékezetes sztorik felelevenítésével és autogramosztással zárult.

Fábián István (Katolikus Rádió) összeállítása:

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

line_purple

Ünnepeltjeink

Október hónapban az Előre-család több tagja is születésnapját ünnepli, akiket ezúton is köszöntünk.

Sok boldogságot kívánunk dr. Kovács Mihálynak, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnökének, aki október 3-án ünnepelte születésnapját. Mezei Szabolcs, a Lilák 7-es számú mezét viselő középpályása október 18-án válik nagykorúvá, október 23-án pedig Igricz Mihály klubigazgatónkat köszönthetjük, valamint a hónap utolsó napján Tóth Dániel labdarúgónk is valamelyest tovább “rontja” majd a csapat átlagéletkorát. Neki egyébként gyors felépülést és mielőbbi visszatérést kívánunk!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!