Címkézett bejegyzés

Támadó szellemű labdarúgókkal erősítettünk

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a 25 esztendős, 185 centiméter magas Borsos Filipet, aki az FC Ajka csapatától érkezett a Viharsarokba. Az erőteljes támadó a génjeiben hordozza a futball iránti tehetséget, hiszen a családi dinasztia képviselői hosszú ideje szerepelnek a magyar labdarúgásban. A soproni születésű játékos bemutatkozhatott a Bundesligában is, majd Győrbe került, ahol a 2022/2023-as szezonban 23 alkalommal lépett kezdőként pályára. Az utóbbi két ajkai idény összességében 8 gólt hozott számára, de a gyorsaságáról és fejjátékáról ismert labdarúgó az új idényben már csapatunkat segíti.

Borsos Filip

Lila-fehérben szerepel ezután Zsolnai Richárd Tibor is, aki szintén Ajkáról tette át székhelyét Békéscsabára. A tapasztalt ballábas, 185 centiméter magas labdarúgót szintén a támadó szekcióba igazoltuk. Korábban a Vác, a Budafok és a DVTK játékosaként is pályára lépett és adatlapján 518 mérkőzés mellett 191 gól is szerepel, így nagy reményeket fűzünk csabai szerepléséhez.

Zsolnai Richárd Tibor

Filip és Richárd köszöntünk Benneteket Békéscsabán, sok sikert, lila-fehér gólokat és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


Távozott csapatunktól Uram János és Czékus Ádám is, akik kölcsönben szerepeltek az előző idényben Békéscsabán. A labdarúgókat klubjuk visszarendelte, hogy döntsön eladásukról, illetve szerepeltetésükről, de máshol folytatja pályafutását Pintér Norbert, valamint Fazekas Lóránt is.

Munkájukat és segítségüket ezúton is köszönjük, további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!


A klubvezetés és szakmai stáb továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így a napokban további érkezők és távozók bejelentésére is sor kerül.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Véglegesnek tekinthető a keret

A téli átigazolási időszak péntek éjfélkor zárult és első csapatunk keretében még további változások is történtek.

Új érkezőként köszönhetjük a pécsi származású Rácz Balázst. A 187 centiméter magas, 21 éves támadóval egészen biztosan tovább erősödik a Békéscsaba 1912 Előre együttese.

Rácz Balázs

Balázs, köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!


A több játéklehetőség érdekében Tiszafüredre igazolt az Előrétől Hulicsár Máté, akinek köszönjük a klubért végzett munkáját. További sok sikert kívánunk pályafutásához és sérülésmentes szezont kívánunk!

Ezzel együtt csapatunk kerete véglegesnek tekinthető.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ferencsik Bálint lila-fehérben folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, szakmai stábja és a DVTK mindenben megállapodott, így Ferencsik Bálint Donát kölcsönbe érkezik a Békéscsaba 1912 Előre első csapatához.

Ferencsik Bálint Donát

Az elsősorban védekező középpályásként bevethető játékos Tiszaújvárosban kezdte pályafutását, majd Diósgyőrben nevelkedett és az elmúlt ősszel még Kazincbarcikán, valamint a DVTK második csapatában lépett pályára. Bálint már bemutatkozott az OTP Bank Ligában is, így tehetsége, valamint munkabírása révén nagy segítség lehet csapatunknál az elkövetkező időszakban. Eddigi mérkőzései: 4 NB1-es bajnoki, 8 NB2-es bajnoki, 41 NB3-as bajnoki.

Bálint, szeretettel köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Kovács Kolos az újabb érkező

Kovács Kolos a Kecskeméti TE csapatától érkezik kölcsönbe Békéscsabára.

Kovács Kolos

A 175 centiméter magas középpályás Cegléden kezdett futballozni, az utánpótlást teljes egészében a CVSE kötelékében járta végig, ahol rendre az idősebbek között is játéklehetőséget kapott. A 2021/2022-es idényben, csupán 16 esztendősen már bemutatkozhatott a Cegléd felnőtt csapatában is. A 2023/2024-es idény jó részét már a KTE első csapatánál töltötte, több alkalommal pályára lépett az OTP Bank Ligában, így a szakmai stáb, valamint klubvezetésünk is nagy reményekkel tekint új szerzeményünk játékára. Eddigi mérkőzései: 3 NB1-es bajnoki, 2 NB2-es bajnoki, 85 NB3-as bajnoki.

Kolos, szeretettel köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Kohut Máté az Előrében folytatja

Mezőberényi származású támadó érkezik kölcsönbe Kohut Máté személyében.

Kohut Máté

A tizennyolc esztendős, 194 centiméter magas labdarúgó a Berényi Gyermek FC-ben ismerkedett meg a játék alapjaival, itt figyelt fel rá a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia. Tizennégy évesen került a DVSC Labdarúgó Akadémiára, majd tavaly nyáron profi szerződést is kapott. A 2024/2025-ös tavaszi szezontól a Békéscsaba 1912 Előre első csapatát erősíti és bízunk benne, hogy a benne rejlő potenciál gólokban is megnyilvánul majd!

Máté, szeretettel köszöntünk Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


Jövő hét pénteken zárul az átigazolási szezon és a klubvezetés szeretné tovább erősíteni csapatunk keretét, így elképzelhetők még érkezők.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.