Címkézett bejegyzés

Hursán György és Márkus Attila is Békéscsabán folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre újra másodosztályú csapatának vezetősége, szakmai stábja és játékosai nevében köszöntjük együttesünkben Hursán Györgyöt és Márkus Attila Márkot.

Hursán György

Rutinos labdarúgókkal bővült a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának kerete, hiszen visszatért Békéscsabára a 186 centiméter magas, a középpályán bevethető Hursán György, valamint az öt első osztályú mérkőzéssel is rendelkező, 189 centiméter magas, szintén középpályás poszton játszó Márkus Attila Márk. Gyuri 2017 és 2021 között már focizott békéscsabai színekben, aztán a Pécs-Szentlőrinc-Szombathely útvonalat bejárva most visszatért Békéscsabára. Attila korábban kipróbálta magát Norvégiában is, majd visszatérve a Nyíregyházát és legutóbb a Tiszakécskét erősítette, ahová a Mezőkövesd adta kölcsönbe. Mindkét játékos 27 éves, tehát igen jó korban van, ezért joggal bízhatunk abban, hogy hathatós segítségnek bizonyulnak majd az igen keménynek látszó 2024/2025-ös másodosztályú bajnokságban.

Márkus Attila Márk

Gyuri és Attila, köszöntünk benneteket Békéscsabán! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


Máshol folytatja pályafutását Ilyés Tamás és Farkas Márk is. Távozó labdarúgóinknak hálásan köszönjük segítségüket, egyúttal további sikeres pályafutást és sérülésmentes szezonokat kívánunk!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni. Továbbra is szeretnénk leszögezni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre ellentétben más klubokkal és/vagy mindenféle labdarúgással foglalkozó portállal vagy közösségi oldallal, csak akkor teszi közzé új érkezőit, amikor a labdarúgók papírjai és átigazolása mindenféle szempontból rendben van. Türelmüket és megértésüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Újabb érkező és távozó

A Békéscsaba 1912 Előre soraiban köszönthetjük a 22 éves, 176 centiméter magas, főként bal oldali védőként bevethető Mikló Rolandot.

Roland a Kazincbarcika együttesétől érkezett, aki balszélső és bal oldali középpályás pozíciókban egyaránt hasznos tagja lehet csapatunknak. Az előző idényben 24 bajnoki mérkőzésen, valamint két Magyar Kupa összecsapáson is segítette a KBSC együttesét, a Kisvárda elleni felkészülési mérkőzésen pedig már jó eséllyel be is mutatkozhat békéscsabai publikum előtt.

Roli, üdvözlünk Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hursán György felépült újabb, hosszan tartó sérüléséből és a felkészülést is az Előrével kezdte meg. A közös folytatás reményében a klub korrekt ajánlattal szolgált számára, amit nem fogadott el és a távozás mellett döntött. A békéscsabai klub megfelelően respektálta hosszú ideig tartó hiányzását, a 24 éves középpályás azonban úgy határozott, hogy a továbbiakban máshol próbálja ki magát. Hursi 2007-ben a Békéscsaba UFC-ben kezdte labdarúgó karrierjét, és egy rövid kitérőt (2013/2014) követően négy idényen keresztül volt az Előre játékosa.

Hursán György: – Meghatározó volt számomra az itt eltöltött időszak, hiszen békéscsabai nevelés vagyok, rengeteget fejlődtem és tanultam. Sokat köszönhetek a klubnak, hiszen számos élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. Sajnos az utóbbi időben sérülés hátráltatott és talán ennek is köszönhetően most érett meg bennem a változtatás szándéka. Szeretném magam kipróbálni egy teljesen új közegben, így a váltás mellett döntöttem. Nem fogom elfelejteni az Előrét, hiszen itt kaptam első profi szerződésemet, így Békéscsabán vált belőlem labdarúgó. Mindent köszönök edzőimnek, a klubvezetésnek a bizalmat és a lehetőséget!

További sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Ünnepeltjeink

Február hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját köszönthetjük ezúton is.

Február 5-én Hursán György nyitja a sort, aki 22. életévét tölti ezen a napon. A folytatásban február 7-én Váradi Ádám, 8-án Babinyecz Balázs, 9-én pedig Uram János ünnepelhet. Végül, de nem utolsósorban február 26-án Mészáros Márk, a Lilák 8-as számú mezét viselő védője “fiatalodik” egy évet!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Megérkezett a Mikulás az Akadémiára is

December 6-án (csütörtök) délután a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjába is megérkezett a Mikulás.

Ezúttal Hursán György és Ferenczi Marcell – szertáros öltötték magukra a télapó és a krampusz szerepét, akik első csapatunk tagjaival együtt bekapcsolódtak az utánpótlás korosztályok edzéseibe, majd kiosztották a több száz darab lila ajándékcsomagot.

Külön köszönetünket fejezzük ki Barkász Sándor, Igricz Mihály és Szikszai László felé nagylelkű támogatásukért!

Korosztályos válogatott az Előrénél

A német negyedosztályban szereplő 1860 München másfél évre, 2019 nyaráig kölcsönadta nevelőegyesületének Hursán Györgyöt.

Most már tényleg hivatalos, hogy a középső védőként és védekező középpályásként is bevethető korosztályos válogatott Hursán György másfél évig kölcsönben Békéscsabán folytatja.

Pályafutását – igazolt labdarúgóként – a Békéscsaba ificsapatában kezdte, majd 2014-ben a Puskás Akadémiához került. A felcsútiaknál eltöltött egy év után hazaigazolt Békéscsabára, ahonnan 2015 januárjában az 1860 München U19-es csapatához írt alá, ahol 39 tétmeccsen, 1 gólt rúgott. Tavaly nyáron a felnőtteknél is bemutatkozhatott. Új szerzeményünk papírjaira ma délután kerültek pecsétek, játékengedélye is rendben van, így az előttünk álló mérkőzéseken már segíteni tudja csapatunkat.

Hursán György: – Egyáltalán nem tekintem visszalépésnek, hogy hazatértem Békéscsabára. Az eltelt évek alatt nagyon sok minden változott az Előrénél, és lehet furcsán hangzik, de minőségben és színvonalban igen hasonló munka folyik, mint külföldön. Honvágyam volt, így adta magát a lehetőség, hogy megkeresett a Békéscsaba. Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni és teljes erőbedobással azon leszek, hogy sikeres legyen a csapat!

Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk lila-fehér színekben!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/player/hursan-gyorgy/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: