[nggallery id=118]
Címkézett bejegyzés
Valószínűleg telt ház előtt fogadjuk 2014. március 1-jén (vasárnap) 14:00 órától, a gyulai Grosics Akadémia centerpályáján a Csákvárt. A fiúk és a szakmai stáb is hatalmas elszántsággal készül a megmérettetésre – az eddigi egymás elleni mérleg és a nagy érdeklődés miatt mindenképp szeretnék megnyerni ezt a fontos mérkőzést.
A heti programban periodikus edzésmunka, taktikai értekezlet is helyet kapott – így játékosaink remek formában, hangulatban és kondícióban várják a találkozót. A kijelölt keretben Prasler Thomas Michel még nem százszázalékos, a többiek viszont egészségesek.
A bajnokságban jelen pillanatban a 13. helyen álló Csákvár az előző fordulóban a Kaposvárt győzte le 4-2-re az alsóházi rangadón. Némileg nehezebb feladat vár rájuk a viharsarokban, hiszen a Békéscsaba 93 százalékos mutatóval zárta a felkészülési időszakot és bár ikszelt a Zalaegerszeg ellen a múlt héten, de a megszerzett egy pont később még nagyon sokat érhet.
Ellenfelünk igen lelkes és mindent megtesz a kiesés ellen, ezért nem vesszük félvállról Toldi Gábor alakulatát.
Egy szó, mint száz, komoly és határozott fellépéssel, megfelelően felkészülve fogadjuk ellenfelünket! Reméljük mindenki ott lesz, aki csabai és együtt győzni tudunk!
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tájékoztatja Tisztelt Szurkolóit, hogy a Merkantil Bank NB II. Liga 17. fordulójának Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár labdarúgó mérkőzés helyszíne és időpontja megváltozott.
Az eredetileg 2015. február 28. (szombat) 14:00 órakor, a békéscsabai Kórház utcai stadion műfüves pályáján rendezendő mérkőzés új időpontja és helyszíne:
Gyula, Grosics Akadémia centerpályája
2015. március 1. (vasárnap) 14:00 órától
Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.
A döntést megfontolt és a körülményeket minden szempontból elemző, körültekintő egyeztetések előzték meg, amelyet az MLSZ Versenybizottsága 2015. február 24-én hagyott jóvá. Mivel a műfüves pályánk befogadóképessége limitált, így a hatalmas érdeklődés miatt ott nem tudtunk volna kulturált kereteket teremteni a szurkoláshoz.. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége és a szakmai stábja kiemelten kezeli szurkolói érdekeit, kényelmét – a változtatás pedig mindenféleképpen ezt a célt is szolgálja. Az Előre ezen kívül figyelembe vette a vendég csapat igényeit, valamint az MLSZ vonatkozó előírásait is. A gyulai Grosics Akadémia center pályája természetes fű borítású, a stadion befogadóképessége összesen 660 fő, elérhető távolságban található és az időjárástól függetlenül megfelelő körülményeket biztosít. A Grosics Akadémia vezetőségének ezúton szeretnénk megköszönni pozitív, rugalmas és korrekt hozzáállásukat a mérkőzés megrendezéséhez.
További lényeges szempont a csapat menetrendje, hiszen a mérkőzések és a tréningek előre meghatározott, szigorú terv szerint zajlanak. A céljaink elérése érdekében, komoly jelentősége van, hogy a pontosan ütemezett fordulók, azokra való felkészülések a megfelelő időpontokban történjenek – ezért sem lett volna jó, hogy mérkőzéseket teljesen más időpontokban játsszon le a csapat.
Természetesen az elővételben megváltott belépőkkel és bérletekkel mindenféle további teendő nélkül megtekinthető a találkozó. Mindent megteszünk azért, hogy a helyi médiákat igénybe véve mindenki megfelelően és időben tájékoztatva legyen a változásról! Kérünk minden lila-fehér érzelmű drukkert, szimpatizánst és érdeklődőt, hogy lehetősége szerint látogasson ki a találkozóra és kulturáltan segítse győzelemre csapatunkat!
További hír, hogy az MLSZ televíziós közvetítésre jelölte ki a 18. forduló Soproni VSE-GYSEV – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést, így annak időpontja is megváltozott. Az eredetileg 2015. március 7-én (szombaton) 14:00 órára kisorsolt találkozó új időpontja: 2015. március 6. (péntek) 15:30 óra.
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Közösségi média