Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

A 16. Vasas – Békéscsaba összecsapás következik a másodosztályban 2025. május 11-én (vasárnap) 19:00 órától az Illovszky Rudolf Stadionban.

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre

A két együttes párharcait minden alkalommal kiemelt figyelem és érdeklődés kíséri attól függetlenül, hogy a csapatok hol állnak a bajnoki táblázaton, most sincs ez másképp – ráadásul a jelenlegi tét talán tovább fokozza a helyzetet. A két mérkőző fél jó kapcsolatot ápol egymással, ahogy szurkolóik is baráti viszonyban vannak, jelen pillanatban viszont a pillanatnyi szituáció miatt sem számíthatunk barátságos mérkőzésre. A két klub teljesen más célokért küzd, gyakorlatilag teljesen más dimenzióban, de tudjuk és láttuk már többször, hogy az ilyen jellegű különbségek ebben a ligában egy-egy mérkőzés erejéig simán eltüntethetők. Az utolsó előtti idegenbeli mérkőzésünk előtt 9 szerezhető pont maradt a kalapban és ebből a piros-kékekhez hasonlóan mi is szeretnénk minél nagyobb részt kiszakítani, hiszen a számolások szerint a biztos bennmaradáshoz még legalább 4-6 pontra lenne szükségünk. Az angyalföldiek sem hibázhatnak, hiszen a hőn áhított feljutásuk elérése gyakorlatilag már a Kazincbarcika kezében van. Amennyiben a borsodiak nem hibáznak és a Honvéd, Mezőkövesd, Kisvárda triót is meg tudják verni a hátralévő három fordulóban, akkor függetlenül a Vasas eredményeitől biztosan feljutnak a második helyen. Ez persze nyilván nem lesz egyszerű, mert a második feljutó pozícióért még matematikai értelemben az ötödik helyen álló Kozármisleny (42 pont) is bejelentkezhet. Nyilván nem ez a legvalószínűbb szcenárió, viszont az eshetőséggel mindenképpen illik számolni. Egy biztos, hogy a Vasas számára csak a győzelmek elfogadhatók és még akkor is hibáznia kell a Barcikának ahhoz, hogy felléphessenek a második helyre.

Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (1-1)

Tudjuk, hogy közel öt éve nem győztünk a XIII. kerületiek ellen, ettől függetlenül nyilván nem feltartott kézzel utazunk a fővárosba. Az is egyértelmű, hogy nem feltétlenül egy feljutásért harcoló csapat ellen kell nyernünk, de jelen helyzetünkben minden pontra szükségünk van céljaink eléréséhez, ezért – természetesen minden egyéb körülményt félretéve – csak a győzelem megszerzésére koncentrálva lépünk majd pályára. Abban az esetben, ha sikerülne legalább egy döntetlent elérnünk Budapesten és amennyiben a Gyirmót megveri a Tatabányát, akkor utóbbi sorsa már ezen a vásárnap eldőlhet, azaz függetlenül a hátralévő két fordulótól biztossá válhat kiesésük. De, ettől függetlenül számtalan verzió lehetséges, tehát a végkimenetel rengeteg tényezőtől függ. A tabella továbbra is szoros, hiszen matematikailag még a 8. helyen álló Honvéd sem érezheti teljes biztonságban magát. Alakulhat úgy is a helyzet, hogy csak az utolsó fordulóban kerül pont minden lényeges kérdésre, hiszen a 30. felvonás párosítását a kialakult sorrend teheti majd igen pikánssá, elég csak a következő néhány mérkőzésre gondolni: Budafok – Szeged, Tatabánya – Békéscsaba, Gyirmót – Ajka, vagy éppen Soroksár – BVSC-Zugló. Hát, nem lesz egyszerű egyik klub számára sem, a külső szemlélőnek viszont annál izgalmasabb a helyzet, bár az ilyen jellegű feszültségektől legszívesebben megkímélnénk magunkat és természetesen a nagyérdeműt is!

A pontszerzés, esetleg a győzelem pedig egyáltalán nem elrugaszkodott gondolat a Vasas ellenében sem, hiszen számos ténybe kapaszkodhatunk a három pont megszerzésének érdekében – emlékezzünk akár a Szeged vagy a Kisvárda elleni mérkőzésekre! Mondhatjuk, hogy a Vasas szereplése igen hektikus az utóbbi időben, felváltva hol győznek, hol kikapnak. Sormintájuk szerint, most győzelem következne, de tudjuk a kivétel erősíti a szabályt, tehát tegyünk most a meglepetésre (6,75 az odds)! Rajtuk van nyomás, nagy az elvárás, izgulnak és ezt három fordulóval a vége előtt nehéz lesz kezelni! A meccstörténelem szerint a másodosztályú mérleg sem billenti jelentős mértékben feléjük a mérleg nyelvét: szempontjukból 5 győzelem, 6 döntetlen, valamint 4 vereség az egyenleg. Igaz, hogy utoljára 2020. december 13-án szintén a fővárosban tudtunk győzni ellenük, amikor 2-3 arányban elhoztuk a három pontot, tehát egyáltalán nem ördögtől való igény egy aprócska győzelem. Ellenfelünk keretének alapját számos első osztályú múlttal rendelkező játékos adja, minden posztra van gyakorlatilag 3-3 labdarúgó, tehát sem a sérülések, sem az esetleges eltiltások nem befolyásolhatják nagyságrendileg a kezdő tizenegy összeállítását.

Békéscsaba 1912 Előre - Vasas FC 0-2 (0-0)

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Vasashoz, a második pedig a Békéscsabához tartozik az eddig lejátszott huszonhét mérkőzés alapján): gólok száma 41/26, sárga lapok 75/55, szögletek 167/108, lövések 380/276, kaput eltaláló lövések 132/94, labdavesztések 1.840/1.982, gólhelyzetek 171/253, kulcspasszok 211/125, kulcspasszok pontossága 48%/39%, progresszív passzok pontossága 68%/63%, hosszú passzok pontossága 58%/62%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 49%/45%, megnyert párharcok 52%/48%.

Összegyűlt öt sárga cédulája miatt vendéglátónk keretéből ezúttal Girsik Attila Csaba marad ki. Csapatunknál viszont szerencsére nem lesz szankcionált játékos, hiszen Albert István eltiltása is letelt. A piros-kékek házi góllövőlistáját Tóth Milán László vezeti 13 találattal, ezért rá nyilvánvalóan kiemelt figyelmet illik fordítani! Tóth az elmúlt pénteken lebetegedett és csak a kispadon kapott helyet a Szentlőrinc elleni meccsükön, ellenünk azonban már jó eséllyel ismét bevethető állapotban lesz. Iyinbor Patrick váll-, míg Bukta Csaba térdsérülés miatt hagyta kis a baranyai túrát, pályára lépésük tehát még kérdéses lehet.

Csató Sándor: – Véleményem szerint a Vasas kerete a legerősebb a másodosztályban, ezzel együtt az eredmények nem a terveik szerint alakultak, mintha hiányozna belőlük valami. Hazai környezetben viszont különösen erősek, így nekünk a legszebb arcunkat kell mutatnunk annak érdekében, hogy sikerre vihessük a küszöbön álló mérkőzést. Bízom benne, hogy tudunk majd átmenteni jól működő dolgokat az előző mérkőzésről! Amennyiben három-négy ponttal többel rendelkeznénk, igen jó eredménynek számítana a szabolcsiak elleni döntetlen, így viszont az előttünk álló hétvége is arról szól, hogy pontot vagy akár pontokat kell szereznünk úgy, hogy nem számít ki áll velünk szemben a másik térfélen. Közben persze folyamatosan megy a matek a bennmaradást illetően, nekünk viszont jó lenne minél előbb begyűjteni a bennmaradáshoz szükséges pontokat és nem az utolsó pillanatokig halogatni, ehhez remek lehetőséget biztosít a fővárosi találkozó.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot, segítőiként Bornemissza Norbertet és Garai Pétert, tartalék játékvezetőként pedig Móri Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2025. április 6-án, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 854 sárga- és 53 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 28. fordulóját 2025. május 11-én (vasárnap) 17:00 órától FC Ajka – Aqvital FC Csákvár, Kisvárda Master Good – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Budafoki MTE – Szentlőrinc, BVSC-Zugló – HR-Rent Kozármisleny, 19:00 órától Soroksár SC – Mezőkövesd Zsóry FC, Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre, Gyirmót FC Győr – Opus Tigáz Tatabánya, valamint 2025. május 12-én (hétfő) 20:00 órától Budapest Honvéd FC – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.


Élő közvetítést (live stream) ezúttal a vendéglátó csapat biztosít majd a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=TClUn5x2M0M

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (56 pont) és a Kazincbarcika (48 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Gyirmót (28 pont) és a Tatabánya (23 pont) osztozkodik.


Az előrejelzés szerint Budapest térségében vasárnap hidegfront érkezése várható záporral és a legmagasabb hőmérséklet csupán +16 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. május 11-én (vasárnap) 20 óra 10 perckor nyugszik.


Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

Békéscsaba 1912 ElőreKisvárda Master Good

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
27. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

2-2 (1-0)

Időpont: 2025. május 4. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Garai Péter, Topálszki Szabin

Tartalék játékvezető: Virág András Barnabás

Békéscsaba: Uram János (26), Tóth Máté (06), Hodoncki Márk (16), Hursán György (17), Mikló Roland (19), Fazekas Lóránt (21), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Kóródi Nándor (27), Czékus Ádám (37), Gyenti Kristóf (42). Cserék: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Vólent Roland (10), Harsányi István (11), Márkus Attila Márk (29), Ferencsik Bálint Donát (66), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78).
Vezetőedző: Csató Sándor

Kisvárda: Popovics Illya (30), Matic Bernardo (04), Chlumecky Martin (05), Abdulrasaq Ridwan Popoola (06), Soltész István Zoltán (08), Soltész Dominik István (10), Matanovic Marko (11), Cipetir Branimir (24), Mesanovic Jasmin (27), Bíró Bence Balázs (29), Spasic Milos (97). Cserék: Hrabina Alex (21), Pap Zsolt (09), Molnár Gábor (16), Puclin David (19), Scsadej László (20), Széles Imre Antal (23), Lippai Tibor (42), Stefan Raul Martin (44), Szőr Levente (70), Vepryk Taras (92), Kovács Kornél (93).
Vezetőedző: Révész Attila

Gól Gólszerzők: Czékus Ádám (6. és 88. perc), Marco Matanovic (48. perc), Chlumecky Martin (53. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Popovics Illya (4. perc), Gyenti Kristóf (85. perc).

Nézőszám: 910


Három helyen változott a kezdő összeállításunk a Honvéd elleni mérkőzéshez képest: Hodonicki, Mikló és Kuzma került be, Harsányi Márkus, valamint Ferencsik pedig a kispadon kapott helyet egyelőre. A vendégek kezdték a mérkőzést, mégis mi szereztük meg a vezetést. A 4. percben Czékus kapott egy fantasztikus kiugratást, egyedül vihette a kapusra, aki elhúzta a lábát, így nem is volt kérdés a büntető, amit a sértett értékesített (1-0). A 11. percben Tóth Máté végezhetett el nagyszerű pozícióból szabadrúgást, Popovics kapusnak igencsak nyújtózkodni kellett. A 22. percben egy labdavesztés után három helyzet is adódott – a kipattanó labdák miatt – a Kisvárda előtt, Mikló szabadított fel végül. A 28. percben Matanovic fejelt egy szöglet után, szerencsére mellé. A 30. percben megint Czékust szöktettük, beadni viszont már nem tudta, mert szögletre mentettek a védők. A sarokrúgásból viszont már nem tudtunk újabb helyzetet kialakítani. A 32. percben Viczián egy tért ölelő bedobása után Mikló ívelte kapura a labdát, igencsak veszélyesen csapódott a labda, nagy tapsot kapott a lelátóról a próbálkozás. A 34. percben Abdulrasaq ápolása miatt állt a játék. A 36. percben Mesanovic játszotta tisztára magát egy látványos csellel, Viczián védekezett kitűnően és blokkolta a lövést. A 37. percben Kóródit rántották le, sima sárga volt, de a játékvezető még nem akart lapot adni. A megítélt szabadrúgást Hursán végezte el különösebb eredmény nélkül. A 43. percben Mikló és Czékus vezetett egy kontrát, sajnos lefülelték a labdát a vendégek. Az egy perc hosszabbításban sem változott az eredmény, így békéscsabai előnnyel mehettünk szünetre.

Békéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)

Fotó: Seres Sándor

Mindkét mester cserélt a félidőben, kisvárdai oldalon Matic és Soltész helyett Lippai, valamint Szőr Levente folytathatta, csapatunknál pedig Hursán helyére Harsányi érkezett. Sajnos nem jól kezdődött a félidő, hiszen a 48. percben Matanovic egalizált (1-1). Az egyenlítés után sem szűnt meg a várdai nyomás, továbbra is sorban vezették a támadásokat, aminek meg is lett az eredménye sajnos. Az 53. percben egy sarokrúgás után – sajnos ez a betegségünk – több védő között Chlumecky fejelt a kapunkba, ezzel megfordította az állást (1-2). Az 59. percben újabb veszélyes kontra futott a bal oldalon, Mikló tudott szögletre menteni. A fordulásból viszont már Czékus lőtt kapura, végül szöglet lett belőle. A 61. percben kettőt cseréltünk: Hodonicki és Kuzma helyett Kovács Gergő és Szabó Bálint kapott lehetőséget. A 64. percben a várdai védők nem vették komolyan Szabó Bálintot, aki addig lopta a távolságot, amíg lőni tudott, végül telibe találta az oldalkapufát – Popovics kapustól simán bement volna, de sajnos nem volt szerencsénk. A 66. percben a sérült Spasic furcsa közjátéka nem nyerte el a hazai közönség tetszését: körülbelül 2 perc alatt sikerült leugrálnia a pályáról, természetesen az időt húzta – bár nem gondolnánk, hogy a kisvárdai csapat rá lenne szorulva ilyen színjátékra -, amúgy Pap érkezett a helyére. A 70. percben újabb vendég cserék következtek: Soltész és Matanovic helyett Molnár Gábor, valamint Széles Imre kapott még nagyjából 20 perc játékidőt. A 74. percben tizenkilencre lapot húztunk: Tóth Máté helyére Sármány érkezett. A 76. percben Abdulrasaq lőtt kapura, Uram kapus szögletre tornászta, életerős löket volt. A 79. percben Czékus indult meg ismét és próbált Sármány elé tálalni, sajnos kissé hosszú lett az indítást, így Popovics kapus felszedte támadónk elől. A 81. percben Pap lőtt kapásból, Uram kapus viszont a helyén volt és nagyot védett. A 86. percben Gyenti be is fejezte, helyén Ferencsik lépett pályára. Hatalmas nyomást tettünk a vendég kapura, amelynek meg is lett az eredménye, egy kapu előtti kavarodást kihasználva Czékus kaparintotta meg a labdát és könyörtelenül a hálóba bombázott (2-2). A 90. percben újabb várdai támadás végén Uram védett egy óriásit, bár már kezezést mutatott a játékvezető, tehát nem lett volna érvényes gól. A rende játékidő letelte után 4 percet hosszabbítás következett, de már nem változott az eredmény. Összességében értékes döntetlent értünk el a listavezető ellen.




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good

A szezon utolsó előtti hazai mérkőzése következik 2025. május 4-én (vasárnap) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban, ahol a listavezető Kisvárda Master Good együttesét fogadjuk a bajnokság 27. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good

Fura dolog a statisztika és szokták mondani, a számok nem hazudnak, de azért is szép sport a labdarúgás, hogy minderre rácáfoljon. Következő ellenfelünk a Kisvárda toronymagasan, 10 pont előnnyel vezeti a táblázatot és amennyiben nem történik náluk valamiféle hatalmas pálfordulás, akkor gyakorlatilag fel is jutottak. Matematikailag ez jelenleg még nem biztos, mivel 12 szerezhető pont maradt a kalapban, azaz ha netalántán négyszer egymás után vereséget szenvednének és mind a Vasas, mind a Kazincbarcika győzni tudna az utolsó négy fordulóban, akkor akár még a Kisvárda feljutása is veszélybe kerülhetne. Amennyiben viszont a Kisvárda döntetlent játszana Békéscsabán, akkor már igencsak számolgatni kellene a többieknek, hiszen az utolsó fordulóban éppen a Kazincbarcikával mérkőznek, így egy feltételezett pontazonosság esetén már a több győzelem és a versenykiírásban rögzített további kritériumok is számíthatnának. De, amennyiben most vásárnap győzni tudnának ellenünk, akkor már biztos feljutnak úgy, hogy a bajnoki címet is behúzzák – függetlenül attól, hogy a Vasas és a Kazincbarcika milyen eredményeket ér el!

Szóval, lehetne ezt ragozni, de ne szaladjunk ennyire előre és koncentráljunk az előttünk álló találkozóra! A számokra visszakanyarodva, jelenleg 13 pozíció, 27 bajnoki pont és 29 lőtt gól a különbség a két csapat között, tehát egyértelműnek tűnhet a fölény mindenféle szempontból. Az is ismeretes, hogy a két klub teljesen más célokért küzd és lehetőségeink is jócskán különböznek. Az viszont fura, hogy kétarcú csapatunk 10 emberrel is falhoz tudja szegezni azt a Szegedet, amely aztán a következő fordulóban elpáholja az egyik feljutásra esélyes együttest – szóval érthetetlen dolgok ezek?! De az is biztos, hogy a Kisvárda elleni összesített mérleg három békéscsabai és két kisvárdai győzelmet, valamint két döntetlent is számlál, tehát egyáltalán nem ördögtől való dolog a jó eredmény iránti elvárásunk. Az is tény, hogy a két mérkőző fél utolsó találkozása alkalmával, 2024. november 3-án egy aprócska góllal kaptunk ki (1-0), amelyet Molnár Gábor sarkazott a mérkőzés 71. percében. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Kisvárda Békéscsabán még sosem tudott győzni, mi viszont utoljára 2013. október 26-án tudtuk őket hazai körülmények között két vállra fektetni (2-1). Na, de tudjuk még fokozni, hiszen a mostani mérkőzés napjához (május 4.) képest napra pontosan egy évvel ezelőtt esett ki a Kisvárda az első osztályból, amikor a 4-2 arányú vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától, ezáltal biztossá vált a lefelé történő osztályváltásuk.

A mentális és egyéb tényezőktől függetlenül mindkét csapat összetételét befolyásolják majd más körülmények is. Ilyenek például a színes lapok miatti eltiltások: csapatunkban Albert István két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, ezért még a Kisvárda ellen sem léphet pályára, de vendégeink keretéből hasonló szankció miatt hiányozni fog Körmendi Kevin, akit négy meccsre tiltott el a fegyelmi bizottság a Gyirmót elleni mérkőzésen elkövetett súlyos szabálytalansága miatt, de összegyűlt öt-öt darab sárga cédulája miatt Gyurkó Máté és Aleksandar Jovicic is kénytelen kihagyni a viharsarki túrát. Sérültek is vannak mindkét keretben, nálunk a régebben sérült Pusztai András, Pintér Norbert, Csató Martin trióra biztosan nem számíthat a szakmai stáb, a Szeged elleni meccsen egyik fogát elvesztő Hodonicki Márk szerepvállalása kérdéses, ahogy a Honvéd ellen cserét kérő Hursán Györgyé is. Egyszóval közel sem teljes egyik oldalon sem a bevethetők létszáma, azonban ettől függetlenül nyilván mindkét csapat meg tudja majd oldani a helyettesítéseket.

Kisvárda Master Good - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Kisvárdához tartozik az eddig lejátszott huszonhat mérkőzés alapján): gólok száma 24/53, sárga lapok 54/67, szögletek 102/142, lövések 266/357, kaput eltaláló lövések 90/151, labdavesztések 1.925/1.764, gólhelyzetek 236/176, kulcspasszok 122/145, kulcspasszok pontossága 39%/63%, progresszív passzok pontossága 62%/66%, hosszú passzok pontossága 61%/62%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/48%, megnyert párharcok 49%/52%.

Csató Sándor: – Azonnali visszajutás az elvárás következő ellenfelünknél, ennek megfelelően a keret és a légiósok zömét is megtartották. A bajnokság elején döcögött a szekerük, edzőváltás is volt, ezután viszont összeálltak és a jelek szerint a téli felkészülésük is jól sikerült – mindez tavaszi veretlen szereplésükön is látszik. Vélhetően bajnokként fognak visszajutni, azonban egyszer minden sorozatnak meg kell szakadnia és bízunk benne, hogy ez itt és most fog megtörténni, nekünk ugyanis égetően szükségünk van minden egyes pontra. Az öltözőben is kifejtettem, hogy nem értem ezt az egészet. Ha tudunk olyan akarattal küzdeni, mint a Szeged ellen, akkor egy héttel később miért veszünk száznyolcvan fokos fordulatot. Többször eljátszottuk már ezt, mert nem úgy állunk bele egy-egy mérkőzésbe, ahogyan szükséges lenne, ez pedig dühítő. Különösen bántó volt, hogy a Honvéd ellen csapatszinten mondtunk csődöt, miközben előzőleg éppen az egység volt a fő erényünk. Az erős ellenfelekkel szemben egyébként eddig is voltak jó időszakaink, reményeink szerint így lesz ez majd vasárnap is. Nem állunk könnyű feladat előtt, de a mi helyzetünkben mindent meg kell próbálnunk, a Szeged elleni hozzáállás a minimum, amit elvárhatunk a csapattól. Bízunk benne, hogy a fiúk átérzik a meccs súlyát és ennek megfelelően teljesítenek!

Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort, segítőiként Garai Pétert és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Virág András Barnabást akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2025. március 2-án, a Mezőkövesd Zsóry FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 884 sárga- és 54 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 27. fordulóját 2025. május 4-én (vasárnap) 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Soroksár SC, Mezőkövesd Zsóry FC – FC Ajka, BVSC-Zugló – Opus Tigáz Tatabánya, Szentlőrinc – Vasas FC, Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budapest Honvéd FC, 19:00 órától Aqvital FC Csákvár – HR-Rent Kozármisleny, valamint Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (55 pont) és a Vasas (45 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Gyirmót (27 pont), valamint a Tatabánya (23 pont) osztozkodik.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=6Gwk_k-i-zA


Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://nyeremeny.1912elore.hu


Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet viszont +27 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. május 4-én (vasárnap) 20 óra 1 perckor nyugszik.


Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre

Budapest Honvéd FCBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
26. forduló

Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (3-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. április 27. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Bozsik Aréna

Cím: 1194 Budapest, Puskás Ferenc u. 1-3.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Szalai Dániel, Becséri Gergely

Tartalék játékvezető: Iványi Gábor

Honvéd: Tujvel Tomas (83), Szabó Alex (04), Csontos Dominik Zoltán (05), Keresztes Noel (22), Medgyes Zoltán Henrik (23), Bévárdi Zsombor (27), Hangya Szilveszter (33), Szamosi Ádám Szabolcs (40), Baki Ákos (44), Kántor Kevin Sydney (71), Pekár István Márk (99). Cserék: Liziczay Zsombor (30), Rácz Gergő (95), Holman Dávid (07), Sigér Ákos (08), Csilus Tamás (13), Csonka Bonifác (15), Petrók Viktor (16), Pinte Patrik (17), Somogyi Ádám (32), Pauljevic Branko (49), Kovács Erik (75), Vernes Richárd (77).
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Békéscsaba: Uram János (26), Tóth Máté (06), Harsányi István (11), Hursán György (17), Fazekas Lóránt (21), Viczián Ádám (23), Kóródi Nándor (27), Márkus Attila Márk (29), Czékus Ádám (37), Gyenti Kristóf (42), Ferencsik Bálint Donát (66). Cserék: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Vólent Roland (10), Mikló Roland (19), Kovács Kolos (20), Kuzma Hunor Álmos (22), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78), Rácz Balázs (98).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Kántor Kevin Sydney (22. perc), Szamosi Ádám Szabolcs (28. perc), Medgyes Zoltán Henrik (41. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Medgyes Zoltán Henrik (30. perc), Szamosi Ádám Szabolcs (45+2. perc), Bévárdi Zombor (62. perc), Pekár István Márk (74. perc), Szabó Bálint (87. perc).


Két helyen változott a kezdő összeállításunk, hiszen Hodonicki sérülés, Albert pedig eltiltás miatt nem utazott a fővárosba. Fehér mezben a hazaiak, csapatunk pedig lilában lépett pályára és mi kezdtük a találkozót. Rögtön az első percben egy hazai lehetőség borzolta a kedélyeket, Tóth Máténak viszont sikerült felszabadítani. A 10. percben egy labdavesztés után pillanatok alatt helyzetet alakított ki a Honvéd, melynek végén Keresztes lőtt, szerencsére mellé. Egy perccel később a hazaiak végezhettek el sarokrúgást és a variáció végén majdnem gólt is szereztek, de a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást, hiába került a hálóba a labda. Az első negyedóra végén egymás után több lehetőséget is kidolgoztak a piros-feketék, a védelmünk viszont egyelőre állta a sarat – bár a jobb oldalon rendre átjátszottak minket és gyakorlatilag a térfelünkre korlátozódott a játék. A 22. percben aztán pont a másik oldalon vezettek egy formás támadást, igencsak elaludtunk és Szamosi beadását Kántor továbbította a hálóba (1-0). Nem enyhült a nyomás és a 28. percben a második szöglet után sem sikerült felszabadítani, Uram kapus védett egy lövést, a kipattanó végül Szamosi elé került, aki nem hibázott és megszerezte csapata második találatát (2-0). A 41. percben újabb labdavesztés a középpályán, két húzásból máris a kapunk elé kerültek, Medgyes pedig a tizenhatos sarkáról kilőtte az alsó sarkot (3-0). Háromnegyed óra, plusz a három perc hosszabbítás alatt kaptunk három gólt, sajnos ez eddig nem nézett ki jól.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

Fotó: Budapest Honvéd FC

A félidőben három helyen is változtattunk: Ferencsik helyett Kuzma, Harsányi helyett Szabó, valamint Márkus helyett Mikló lépett pályára. Az 53. percben újabb hatalmas helyzet adódott kapunk előtt, szerencsére az utolsó pillanatban sikerült menteni. Továbbra sem jutottunk el a hazai kapuig, erőinket gyakorlatilag felemésztette a védekezés, így a Honvéd azt játszhatta, amit otthon kell. Rengeteg megszakítással folydogált a mérkőzés, érthetetlen módon elég sok játékosunk feküdt a gyepen, melynek újabb csere lett a vége: Hursán helyett Kovács Kolos érkezett az 59. percben. A 65. percben Kántor ápolása miatt állt a játék, akit le is kellett cserélni, Kovács Erik érkezett a helyére. A 70. percben Medgyes kapott ismét forintos labdát és gurított kapura körülbelül 20 méterről, szerencsére kicsivel elkerülte a hosszú sarkot a labda. A 74. percben Pekár sárgult be, miután odalépett Czékusnak. Két perccel később, a mérkőzésen első kaput eltaláló lövésünket Czékus jegyezhette, Tujvel kapus azonban biztos kézzel fogta. A folytatásban a Honvéd pályára küldhette a fiatalokat is, sőt újoncot is avattak, hiszen ilyen állásnál nyugodtan figyelhettek már a produktivitásra is. A 80. percben Kóródi küzdötte be magát a tizenhatoson belülre, végül szabálytalankodott és kifelé jöhetett szabadrúgás. Ez volt az utolsó megmozdulása ezen a meccsen, hiszen Vólent érkezett helyére, hátha még sikerül kozmetikázni az eredményen. A 82. perc végén a csereként beállt Kovács Erik majdnem megrúgta első gólját, centikkel kerülte el próbálkozása a kaput. A 84. percben aztán szinte a semmiből tizenegyeshez jutottunk, melyet az előbb beállt Vólent sajnos kihagyott – erre mondhatjuk, hogy szegény embert még az ág is húzza. A végén még kettőt cserélt a Honvéd, kapusposzton is újoncot avattak a 16 éves Liziczay személyében. A folytatásban már nem változott az eredmény, így leírható, hogy a fővárosiak az első játékrészben lerendezték a mérkőzést, határozottságban, akarásban és talán minőségben is jócskán felülmúltak minket. A sportszerűség azt kívánja, hogy gratuláljunk nekik, csapatunk viszont továbbra sem nyugodhat meg, hiszen a 14. helyen állunk és jövő hét vasárnap a listavezető Kisvárdát fogadjuk.



Belépőjegy, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

BelépőjegyMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre

Újabb létfontosságú bajnoki következik csapatunk számára, hiszen 2025. április 27-én (vasárnap) 19:00 órától Budapesten, a Budapest Honvéd FC vendégeként lépünk pályára.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre

A mérkőzés tétje helyzetünkben már nem is kérdés, fordulóról fordulóra minden apró pontért meg kell harcolnunk és mivel még nem értük el minimális célunkat, így a folytatásban is teljes erőbedobásra lesz szükség. Talán nem is kell ecsetelni, hogy a Szeged ellen elért 3-1 arányú győzelem mekkora siker?! Hátha elhisszük végre, hogy akár emberhátrányban is ütő- és gólképesek vagyunk! Ugyanilyen elszántságra, harcosságra és kitartásra van szükség az előttünk álló vasárnap is. Ha sikerülne győzni a Bozsik Arénában, akkor már igen közel kerülhetnénk NB2-es tagságunk megőrzéséhez.

Öt forduló maradt, tehát 15 pont szerezhető még a hátralévő mérkőzésekből és egy olyan csapat otthonába látogatunk, amely néhány fordulóval ezelőtt szinte biztos kiesőnek tűnt. Aztán a Merkantil Bank Liga sajátosságainak köszönhetően elég volt egy jól sikerült sorozat – összehoztak három győzelmet, legutóbb pedig egy döntetlent – és máris a mezőny közepén, egészen pontosan a 8. pozícióban állnak. Túl sok minden pedig nem változott a Honvéd háza táján, vacakul kezdték a tavaszt: kikaptak a Budafoktól (1-2), aztán pedig váltakozó sikerrel bukdácsoltak tovább, míg március végétől magukra találtak, azóta pedig szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat. Összességében tehát 25 lejátszott mérkőzés után 9 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség, valamint 32 pont birtokában 6 pozícióval, valamint 4 pont különbséggel állnak előttünk, tehát a tabella továbbra is iszonyúan zsúfolt. A 8-13. pozíciók között mindössze három pont, tehát egy mérkőzésnyi a különbség, de ugyanilyen a helyzet a 10-15. helyezések között is. Sajnos az elmúlt fordulóban a mi mérkőzésünkön kívül, furcsa módon nem alakultak számunkra kedvezően az eredmények, így most már azért is fohászkodhatunk, hogy ezen a szinten is változzon egy kicsit a szerencsénk! Számolásunk szerint még 5-6 további szerzett ponttal bent lehet maradni, tehát amennyiben a a fővárosból el tudnánk hozni a három pontot, akkor nagyon léphetnénk előre.

A győzelmi remény pedig egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hiszen ebben az osztályban mindössze 2024. október 27-én találkoztunk a Honvéddal, amikor 1-1 arányú döntetlen született. Összességében egyébként a két fél közös történelme inkább az első osztályban íródott, így aztán bőven van merítési lehetőség. A két csapat 55 alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, melyből 29 fővárosi, valamint 12 csabai győzelmet olvashatunk ki a számokból, a fennmaradó 14 döntetlen mellett. Ja, ne felejtsük el a legfontosabbat – azért ezt sosem hagyhatjuk ki -, hogy 1988. június 13-án éppen a Honvéd ellen tudtuk 3-2 arányban megnyerni a Magyar Kupát, amely kétségkívül klubunk eddigi legnagyobb sikere volt. De, engedtessék meg egy gondolat akár a szurkolókra, akár a két klub múltjára fókuszálunk: ennek a mérkőzésnek inkább egy ligával feljebb lenne a helye, ahol mindkét csapat mondjuk a középmezőnyben küzd és nem itt, ahol gyakorlatilag a kiesés elől menekül mindkét fél.

Színes lapok miatt Albert István a Szeged elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt két mérkőzéses eltiltást kapott, hiába fellebbezett a klub, sajnos a Szövetség nem vette figyelembe érdemben beadványunkat. Vendéglátóinknál viszont nem lesz eltiltott, így jó eséllyel teljes kerettel tudnak kiállni ellenünk. Az Előre kerete viszont tovább fogyatkozott, hiszen a Szeged elleni mérkőzésen elszenvedett sérülés miatt Hodonicki Márk száját össze kellett varrni, egyik foga is elmozdult és megrepedt, tehát egyáltalán nem biztos, hogy tudja majd vállalni a vasárnapi túrát. Hosszabb ideje sérült játékosaink pedig jelen szituációban felelősségteljesen még biztosan nem bevethetők, tehát Pintérrel, Pusztaival és Csatóval nem lehet számolni. Rajtuk kívül többen küzdenek még kisebb-nagyobb ütés-kopásokkal, de bízunk benne, hogy sikerül őket olyan állapotba hozni, hogy érdemben vállalni tudják a játékot.

Sokan, több fórumon is felvetették már, sőt folyamatosan napirenden van a téma (pl. csakfoci.hu) és tényleg nem szeretnénk “bírózni”, ez egyáltalán nem szokásunk, de előbb-utóbb eljön az idő, amikor már nem lehet szó nélkül hagyni a játékvezetés deficitjeit. Szándékosan nem írunk le konkrét esetet, mérkőzést vagy személyt, de szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy emberek élete és/vagy sorsa lehet a tét, amikor a spori a sípjába fúj vagy éppen nem teszi! Tegyük félre az anyagi boldogulást, a munkalehetőséget – bár nyilván ez is igen fontos – és maradjunk csak az emberi egészségnél, a sérüléseknél, amelyek okozását igenis szankcionálni kell, nem kell félni előhúzni adott esetben már a második percben a sárgát vagy éppen a pirosat, de csak akkor, ha az jogos is! Az is furcsa, hogy képzett, tapasztalt játékvezetők időnként nagyon félre tudják értelmezni a les fogalmát – tudjuk, azért nem annyira egyszerű megítélni élesben -, hiszen az NB2-ben nincs VAR?! Azzal is tisztában vagyunk, hogy jó eséllyel nem sok értelme van ennek a pár mondatnak, de mindenképpen szeretnénk a figyelmet egy kicsit arra irányítani, hogy az NB-s bajnokságokban igenis legyen meg a minőség mindenféle téren! Bízunk benne, hogy a hátralévő öt forduló alatt olyan színvonalú játékvezetéssel találkozhatunk, amelyre semmiféle téren nem lehet majd panasz – bár furcsa az egészben, hogy elméletben ez lenne a természetes?! De, tovább is mehetnénk, az sem gondolnánk elrugaszkodott ötletnek, ha a másodosztályban is bevezetnék a VAR (Video Assistant Referee) intézményét, bár ehhez nyilván jóval több mindenre is szükség lenne, tehát tisztában vagyunk vele, hogy nem olyan egyszerű – bár a mai világban ez lassan már teljesen természetes módon hozzátartozik a labdarúgáshoz, vagy nem?!

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Honvédhoz tartozik az eddig lejátszott huszonöt mérkőzés alapján): gólok száma 24/33, sárga lapok 53/62, szögletek 98/126, lövések 262/311, kaput eltaláló lövések 88/133, labdavesztések 1.848/1.814, gólhelyzetek 224/184, kulcspasszok 121/130, kulcspasszok pontossága 40%/54%, progresszív passzok pontossága 62%/61%, hosszú passzok pontossága 61%/58%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/47%, megnyert párharcok 49%/50%.

Békéscsaba 1912 Előre - Budapest Honvéd-MFA II.

Csató Sándor: – Roppant szoros az állás, a szezon kezdetén aligha számíthatott rá bárki is, hogy a bajnokság utolsó részére fordulva még nyolc-kilenc csapat veszélyben lehet. Minden pontra nagy szükségünk van tehát, ezért egyáltalán nem mindegy hogyan teljesítünk majd az előttünk álló hétvégén, illetve az idényből hátralévő időszakban. Következő ellenfelünknek nem itt kellene tartaniuk, ám az új edzővel nagyon stabilnak tűnnek. Főleg hazai pályán veszélyesek, ami betudható annak, hogy jóval offenzívabb játékot játszanak tavasszal, ami meglátszik az eredményeiken is. Hálás köszönet a szurkolóknak, akik kiváló hangulatot teremtettek a Szeged elleni mérkőzés alatt, nagyon kellettek ahhoz, hogy tíz emberrel meg tudjuk fordítani a meccset! Nem jól kezdtünk, de a véleményes kiállítás alaposan feltüzelte a csapatot és minden pályára lépő játékosunk átérezte a meccs súlyát, így a vége jól sikerült. A győzelem jót tett a lelkeknek, ugyanezt a motivációt várnánk el hétvégén is. Bízom benne, hogy ezt a formát át tudjuk menteni és merünk majd focizni, mert csak így gyarapíthatjuk a pontjaink számát!

A Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát, segítőiként Szalai Dánielt és Becséri Gergelyt, tartalék játékvezetőként pedig Iványi Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2024. február 16-án, az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.066 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 26. fordulóját 2025. április 27-án (vasárnap) 17:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Mezőkövesd Zsóry FC, FC Ajka – Soroksár SC, Kisvárda Master Good – Szentlőrinc, Vasas FC – Gyirmót FC Győr, Budafoki MTE – BVSC-Zugló, 19:00 órától Opus Tigáz Tatabánya – Aqvital FC Csákvár, Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 2025. április 28-én (hétfő) 20:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.


Élő közvetítést (live stream) ezúttal a vendéglátó csapat biztosít majd a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=2VQyy-GL7FU

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (52 pont) és a Kazincbarcika (45 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Gyirmót (27 pont) és a Tatabánya (22 pont) osztozkodik.


Az előrejelzés szerint Budapest térségében vasárnap derült, de szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet +18 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. április 27-én (vasárnap) 19 óra 51 perckor nyugszik.


Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: