Címkézett bejegyzés

Mikulás az Akadémián

Sejthető volt, hogy december 6-án újabb meglepetésre készül első csapatunk. Ezúttal Juhász Gyuri mikulás és Fabio krampusz vezetésével érkezett a 4-es Honvéd utcai Akadémiára együttesünk.

20161206_mikulas_csoportkep

A gyermekek hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadták a nagy csapatot és azonnal tréningre invitálták őket. Gyors ismerkedés, pályafelosztás, csapatalkotás és már indulhatott is a játék. Mindenki ezerrel mozgott, hiszen a mínusz két fokos hideget másképp nem is lehetett megfázás nélkül "túlélni". A közös edzés után, melyben a két mikulásnapi figura is aktívan részt vett, minden gyermek ajándékot kapott, majd közös fotózással és teázással zárult a kedd délutáni program.

Vezetőink a helyszínre látogató média rendelkezésére álltak és egyhangúlag kifejezték örömüket, az immár hagyományosnak mondható karácsony előtti közös foglalkozás és ajándékozás értékei iránt.

line_purple

line_purple

[nggallery id=177]

Tovább erősödik a védelem

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábjának sikerült megegyeznie és kétéves szerződést kötnie Fábio Nascimento de Oliveira (Guarú) védővel, aki a Puskás Akadémiától érkezik a Lilákhoz.

fabio_nascimento_de_oliveira

Fábio Goarú a 2014/2015-ös szezonban 670 bajnoki és 38 Liga Kupa percen keresztül volt éles bevetésen. A brazil nemzetiségű, 183 cm magas, 79 kg súlyú, ballábas védekező korábban a brazil bajnokságokban, majd a Szigetszentmiklós csapatában, 2012 óta pedig a Puskás Akadémia keretében kergette a bőrt. A 28 éves, tapasztalt focista mindenképp segítséget jelent majd a Liláknak, hogy megvethessék lábukat az első osztályban.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Nemsokára további igazolásokról is hírt adunk.