Címkézett bejegyzés

Csapatépítés csabai-módra

Néhány nap maradt az őszi szezonból, így csapatunk tagjai, a szakmai stáb és a vezetőség is minden percet kihasznál, hogy még jobban összekovácsolódjon együttesünk, így igyekeznek minél több időt együtt tölteni.

Erre nem is lehetett volna jobb programot szervezni, mint egy valódi, autentikus, csabai kolbászgyúrást. December 11-én, négy nappal a Kazincbarcika elleni mérkőzés előtt, Előre-kolbászt készítettünk és hagyományos, szezonális tevékenységgel hangoltunk az év utolsó összecsapására.

Hajrá Lilák!

Kolbászos összetartás

Kedden délelőtt a Békéscsabai Kolbászklub nevében Aranyi Imre fogadta csapatunkat egy jó hangulatú, hamisítatlan, csabai kolbászos délelőttre.

A bemutatkozások után a Kolbászklub tagjai rövid tájékoztatót és ismertetőt tartottak csapatunk tagjai számára, melyben szó esett a hagyományos csabai kolbász alapanyagairól, elkészítésének módjáról és a programról is. A köszöntő után Juhász György csapatkapitány átnyújtotta a klub közös ajándékait, majd mindenki kötényt húzott és csoportokba rendeződve, a feladatokat megosztva munkához látott. Volt aki a fűszereket keverte, volt aki az adagolásért, a töltésért, vagy éppen a sütésért felelt. A poénoktól egyáltalán nem mentes kedd délelőtt végeredménye igazán ízletes, valódi CSABAI kolbász lett. Egészségünkre!

Az eseményről beszámolót láthatnak és olvashatnak majd a beol.hu hírportálon, valamint a 7.TV szerda esti híradójában is.

Fotók