Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó előtti idegenbeli mérkőzés következik az őszi szezonban, amikor 2023. november 12-én (vasárnap) 12:00 órától a fővárosban lépünk pályára a Vasas FC II. vendégeként.

Vasas FC II. - Békéscsaba 1912 Előre

Az előző fordulóban némileg megborult a papírforma – már amennyiben lehet ilyet mondani -, hiszen csapatunk “csak” döntetlent (2-2) ért el hazai pályán a Körösladánnyal szemben, viszont a másik favorit ESMTK kikapott (1-2) a következő ellenfelünktől a Vasas második csapatától. Ezért úgy alakult a dolog, hogy minimális mértékben, de mégis nőtt egy ponttal az előnyünk közvetlen riválisunkkal szemben. Az utolsó három mérkőzésből (Vasas II., Hódmezővásárhely és Cegléd) viszont ki kell még hozni a lehető legtöbbet, hogy nyugodtan mehessünk a szünetre és a téli felkészülés ne a matematikáról szóljon!

A lényeg azonban, hogy 12 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség birtokában, 37 ponttal továbbra is vezetjük a táblázatot és ez a forduló után sem változhat. A piros-kékek 14 forduló után 5-5 győzelem és döntetlen, 4 vereség, valamint 20 pontot gyűjtve abszolút a középmezőnyben, a nyolcadik helyen állnak. Mivel a hetedik és hatodik pozícióban a Pénzügyőr és a Monor szintén húsz bajnoki ponttal áll, így vendéglátóink számára igen fontos lenne a pontszerzés az előttünk álló vasárnap is. A fővárosi túra tehát egészen biztosan nem lesz fáklyásmenet, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, de ezt már megszokhattuk. Relatíve korán indulunk vasárnap, 210 kilométer utazás, majd pontosan délben kell pályára lépni, úgyhogy bioritmus szempontjából nem biztos, hogy a legoptimálisabb a dolog.

Fotó: Seres Sándor

A két csapat egyébként ezen a szinten a 2007/2008-as idényben, valamint az elmúlt szezonban találkozhatott – amennyiben részünkről az első- és második csapatunkat is számításba vesszük -, és összességében három fővárosi győzelem mellett, mindössze egyetlen döntetlent olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2023. április 9-én találkoztunk velük, amikor gólnélküli döntetlennel zárult a mérkőzés a Kórház utcában. Mindenki tudja, hogy a statisztikákra mérsékelten illik támaszkodni, de ettől függetlenül van mit kozmetikáznunk az egymás elleni mérlegen, ezért a cél természetesen továbbra is a győzelem – el kell hoznunk a pontokat a fővárosból is! Ezért természetesen mindenki mindent meg fog tenni, még akkor is ha az erőforrásokat bizonyos mértékben meg is kell osztani, hiszen második csapatunk szombaton Nagyszénáson lép pályára. Ugyanez vonatkozik egyébként ellenfelünkre is, hiszen első csapatunk vasárnap Szombathelyen szerepel és a feljutást jelentő pozíciókért vívott harcban egyáltalán nem mindegy milyen összeállításban tudnak harcba szállni, ezért jó eséllyel minimális eséllyel számíthatunk esetleges visszajátszókra a harmadosztályú mérkőzésen. A 2022/2023-as szezonban a Vasas második együttese húszból a tizennegyedik helyen végzett a Keleti-csoportban, tehát jelenlegi helyzetük mindenképpen javuló tendenciát mutat. Utolsó három mérkőzésük egy döntetlen, valamint két győzelem, tehát az őszi szezon végére összeállni látszanak, úgyhogy minden előjel szerint nagy csata és kemény mérkőzés elé nézünk.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II. 0-0 (0-0)

Fotó: Seres Sándor

Keretük a 16 éves korú ifistáktól kezdve, egészen a 32 éves kort elérő tapasztalt visszajátszókból is merít, de a tendencia főképp a fiatal játékosok szerepeltetése, hiszen a lényeg az lenne, hogy jelenlegi másodosztályú csapatuk számára minél több saját nevelésű labdarúgót tudjanak “kitermelni”. Így aztán szerzeményeik jó része saját akadémiájukról került ki, ahol sok igen tehetséges fiatal pallérozódik. Érkeztek: Molnár Zsombor (Újpest II.), Farkas Botond Gergő (Békéscsaba 1912 Előre), Kalmár Dániel Attila (Vasas Kubala Akadémia), Kiszely Dávid Márk (Vasas Kubala Akadémia), Feledy Balázs (Budapest Honvéd-MFA II.), Bakti Balázs (Budafok), Barkóczi Barnabás (Vasas Kubala Akadémia), Szabó Levente (Vasas Kubala Akadémia), Papp Csongor (ZTE), Bánfalvi Gergő (Vasas Kubala Akadémia), Mamusits Patrik (Vasas Kubala Akadémia), Márta Levente (Vasas Kubala Akadémia), Lukács Máté (Vasas Kubala Akadémia), Urbantsok Bálint (Vasas Kubala Akadémia), Rideg Bálint Vince (Újpest II.), Borgula Máté (Vasas Kubala Akadémia), Balázs Olivér (Vasas Kubala Akadémia), Pállai Barnabás (Vasas Kubala Akadémia), Ivanics László Máté (Vasas Kubala Akadémia), Rehó Bálint Brúnó (Vasas Kubala Akadémia), Maier Merse (Aramis SE), Kovács Patrik Márk (Vasas Kubala Akadémia), Almeida Milán Attila (Vasas Kubala Akadémia), Mikolay Timóteus János (ETO Akadémia), Ardai Attila (Vasas Kubala Akadémia), Kovács Krisztián (Vasas Kubala Akadémia), Laudán Csongor (Vasas Kubala Akadémia), Hős Zsombor (Vasas Kubala Akadémia). Látható tehát, hogy merítési lehetőség és versenyhelyzet bőven van, tehát létszámra és jó eséllyel minőségre is egyben lesznek!

Csató Sándor: – Még az akadémiai munkánk során volt szerencsénk megismerni következő ellenfelünket. Fiatal, képzett társaság egy-két rutinos játékossal, illetve az első csapatban kevesebb lehetőséghez jutó labdarúgóval kiegészítve. Harcos, agresszív lendületes csapatról van szó, melyet biztosan feldobott az erzsébeti siker. Nyilván ellenünk is a maximumot fogja nyújtani, ahogyan azt megszokhattuk már az ősz során. Sajnos az utóbbi hetekben némileg szenvedős meccseket játszunk, jó lenne végre egy könnyebb menet, hiszen nehéz párharcaink vannak még hátra. Ugyanakkor dicséretes és a csapat tartását mutatja, hogy a kifejezetten jól felkészített Körösladány ellen is fel tudott állni kétgólos hátrányból. Amiből továbbra sem szeretnénk engedni, az a harcos, domináló játék, ami reményeink szerint hatékonyabb befejezésekkel társul és győzelemhez segít bennünket vasárnap. Kisebb sérülések és betegségek befolyásolták a heti munkát, de bízunk benne, hogy ezen nem múlik a jó szereplés.

Színes lapok miatt egyik csapat sem szenved hátrányt ebben a fordulóban. Veszélyeztetett helyzetben, azaz négy sárga cédulával bírnak: Molnár Csaba Milán (Vasas), Albert István (Békéscsaba 1912 Előre), Futó Zsombor (Békéscsaba 1912 Előre), valamint Vólent Roland (Békéscsaba 1912 Előre) is. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Varga Donátnak és Molnár Csaba Milánnak, akik ketten együtt hét alkalommal találtak be ellenfeleik kapujába. Ismerősként üdvözölhetjük Farkas Botond Gergőt, aki az előző idényben még Békéscsabán próbálta visszaépíteni magát korábbi sérüléséből. A Békéscsaba utazókeretének összeállítását kisebb sérülések és betegségek is nehezítik, de mindentől függetlenül minden poszton megleszünk vasárnapra.

A Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Iványi Gábort, segítőiként Kondákor Trisztánt és Aczél Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1999-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 279 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 15. fordulóját november 12-án (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Martfűi LSE, 12:00 órától Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre, 13:00 órától Körösladányi MSK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Monor SE – Budapest Honvéd-MFA II., Pénzügyőr SE – Meton-FC Dabas SE, Ceglédi VSE – BKV Előre , Hódmezővásárhelyi FC – ESMTK, valamint Szolnoki MÁV FC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

A Békéscsaba 1912 Előre 37 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, öt ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Időnként érdemes egy pillantást vetni a többi csoportra is, hiszen az esetleges rájátszásra onnan kapunk majd ellenfelet. Az Észak-Keleti brigádot az eddig még veretlen Putnok (38 pont) vezeti, az Észak-Nyugati csoport első két pozíciójában a 30-30 bajnoki egységet gyűjtő Veszprém és Tatabánya áll, a Dél-Nyugati részen pedig az Iváncsa (37 pont) vezet, a még szintén veretlen Szentlőrinc (36 pont) előtt. Hát, nem lesz egyszerű a vége, az biztos…

Az előrejelzés szerint Budapest térségében derült időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +11 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 12-én (vasárnap) 16 óra 13 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=hcZfVAhJdxE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre

A bajnokság harmadához közeledve fővárosi túrával folytatjuk és 2023. október 8-án (vasárnap) 15:00 órától a BKV Előre otthonában lépünk pályára.

BKV Előre - Békéscsaba 1912 Előre

Következő vendéglátónk három mérkőzés óta nyeretlen, így egyáltalán nem mondható el, hogy kiemelkedő formában lennének. A Békéscsaba ezzel szemben továbbra is veretlen, sőt pontot sem vesztett a bajnokságban, tehát mind a kilenc eddigi mérkőzését megnyerte. A nyolcadik kerületiek jelenleg 4-4 győzelem és vereség, 1 döntetlen, valamint 13 bajnoki pont birtokában a 7. pozíciót foglalják el a táblázaton. Ez annyit jelent, hogy a két mérkőző fél között hat helyezés és 14 bajnoki egység a különbség. A mezőny közepe ráadásul igen szoros, hiszen kilenc lejátszott forduló után két együttes is 13 ponttal bír, de a 6-9. pozíciók között mindössze egyetlen mérkőzésnyi, azaz három pont a különbség. A kék-sárgák egyébként új vezetőedzővel vágtak neki a felkészülésnek, valamint a szezonnak, hiszen a nyáron ifj. Albert Flórián helyett Balogh Béla vette át a stafétát. Az előző szezont a kilencedik helyen zárták, így jó eséllyel ez lehetett az edzőváltás oka, ami annyira látványosan – legalábbis egyelőre – nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. De, ne törjünk pálcát senki felett, hiszen hosszú még a bajnokság, meg amúgy sem a mi feladatunk ez. Még egy évet visszafelé tekintve, talán a 2021/2022-es szezonban voltak legközelebb a feljutáshoz, hiszen akkor gyakorlatilag a hajrában énekelte ki a sajtot a DEAC a szájukból – az utolsó öt mérkőzésükből mindössze négy pontot sikerült gyűjteni -, így csak a bronzérmet tudták megszerezni.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a focit játszó csapatról van szó, tehát soha sem szabad leírni őket, még akkor sem ha a legutóbbi fordulóban beleszaladtak egy 3-0-ás vereségbe az ESMTK ellen. Az is látható, hogy nagyjából ugyanannyi gólt rúgnak (10), mint kapnak (12), így a mínusz kettes gólkülönbség, na meg az eddig szerzett döntetlenek száma (1) arra enged következtetni, hogy nem a bunkerfocit és a védekezést helyezik előtérbe. Ez a közönség számára mindenképpen jó hír, hiszen a két csapat találkozásai alkalmával utoljára 1970-ben fordult elő gólnélküli döntetlen. A csapatok egyébként összesen harminchétszer mérkőztek egymással a másod- illetve a harmadosztályban. A másodosztályú mérleg vendéglátóink felé billenti a mérleg nyelvét, mert 12 BKV győzelem és 8 döntetlen mellett, 10 csabai sikert olvashatunk ki a statisztikából. A harmadosztályban szerényebb számban, tizenegyszer találkozhattunk egymással (az első-, illetve második csapatainkat is beleszámolva) és itt is fővárosi fölény mutatkozik, hiszen 6 BKV győzelem és 2 döntetlen mellett, csak háromszor tudtunk győzni ellenük. Utoljára 2023. április 30-án Budapesten találkoztunk velük, amikor 3-0 arányú hazai győzelem született. Van tehát törleszteni valónk, illetve lehet javítani az egyenlegen, valamint ezzel együtt folytatni a jó sorozatot!

Békéscsaba 1912 Előre II. - BKV Előre 1-2 (0-0)

A közlekedésiek egyébként hozzánk hasonlóan már búcsúztak a MOL Magyar Kupától, mert a harmadik fordulóban az első osztályú Paksi FC állította meg őket 0-7 arányban. Az első fordulóban egyébként a Mezőcsátot 0-2-re, a második felvonásban pedig a Monor csapatát tudták legyőzni 3-1-re. Összességében tehát elmondható, hogy egyelőre eléggé hektikusan szerepelnek, pedig a nyáron mindent megtettek annak érdekében, hogy megfelelő módon felkészítsék csapatukat a 2023/2024-es idényre. Érkeztek: Hegedűs Márk (Dunaharaszti), Kerék László (Zsámbék), Zoboki Álmos (MÁV Előre FC Főnix), Reizer Dávid (Ménfőcsanak), Dani Zoltán Antal (Rákosmente), Kulin András (Dunaújváros), Kesselbauer Ákos Sándor (BVSC-Zugló), Vecsey Zalán Tamás (Vasas Kubala Akadémia), Balogh Miklós (BVSC-Zugló), valamint Wágner Richárd József (Bicskei TC). Keretükben sok fiatal, de több igen tapasztalt játékossal is találkozhatunk és mindenkinek ismerős lehet Balogh Miklós neve, aki korábban három szezonon keresztül Békéscsabán is szerepelt, valamint tagja volt a 2014/2015-ben feljutást kiharcoló együttesnek is. A sors fintora, hogy a pályán mégsem futhatunk össze vele ezúttal, hiszen a legutóbbi ESMTK elleni mérkőzés 81. percében kiállították, ahogy Horváth Gábort is. A Békéscsaba keretében szerencsére nem lesz színes lapok miatti eltiltott és az is pozitív, hogy sérültjeink közül többen is igen jó úton haladnak és nemsokára bevethetővé válnak.

Az utóbbi hetekben majdnem minden mérkőzésre jutott valamiféle kuriózum, így ezúttal sem lesz ez másképp, mert amennyiben Farkas Márk pályára lép vasárnap, akkor ő is megkapja a századosi rangot, hiszen a Dabas elleni mérkőzésen 99. alkalommal szerepelt lila-fehérben! Márk, köszönjük szépen és természetesen a legközelebbi hazai mérkőzésen nem feledkezünk el a jeles eseményről!

Békéscsaba 1912 Előre II. - BKV Előre 2-2 (0-1)

Csató Sándor: – Következő ellenfelünknél nagy változások történtek nyáron, sok fiatalt foglalkoztatnak vélhetően emiatt teljesítenek rapszodikusan. Két friss eltiltottjuk is akad, kíváncsian várom ez milyen változásokat hoz a keretükben. Játszós csapat hírében állnak a fővárosiak, ami számunkra sem mellékes. Ezáltal a közönség is jobban szórakozhat, mint amikor egy felállt falat kell lebontani. Nálunk ez a hét is rendben zajlott, igyekeztünk tisztességgel felkészülni a feladatra, mert szeretnénk tovább növelni győzelmeink számát. Fazekast leszámítva mindenki dolgozott, beleértve a múlt héten kényszerű okokból lecserélt Albert Istvánt, valamint a hosszú sérülésből visszatérő Szabó Csabát, aki közel áll ahhoz, hogy újra bajnokin szerepelhessen. A szép sorozat hatására a hangulat ragyogó az öltözőben, az edzéseken is komoly küzdelem folyik a csapatba kerüléséért, úgyhogy nincs okom panaszra.

BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Gábor Pétert, segítőiként Nagy Márkot és ifj. Imrő Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival 2019. március 3-án, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.069 sárga- és 119 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 10. fordulóját október 8-án (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Körösladányi MSK, Kecskeméti TE 1911 II. – Ceglédi VSE, 15:00 órától ESMTK – Szolnoki MÁV FC, BKV Előre – Békéscsaba 1912 Előre, Meton-FC Dabas SE – Szeged-Csongrád Grosics Akadémia II., Martfűi LSE – Vasas FC II., Füzesgyarmati SK – Hódmezővásárhelyi FC, valamint Monor SE – Pénzügyőr SE  párosításokban rendezik meg.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=oNX185m3VH0

A Dél-Keleti csoportot csapatunk vezeti 27 pont birtokában, a második helyen az ESMTK áll 20 egységgel, akiket a Körösladány követ 19 ponttal. A sereghajtó helyezéseken a Füzesgyarmat (13.), a Szeged II. (14.) a Cegléd (15.), valamint a Kecskemét II. (16.) osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében hidegfront érkezése várható erős széllel, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +23 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. október 8-án (vasárnap) 18 óra 11 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben megtehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Időpontváltozás

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2023. október 1-én (vasárnap) 15:00 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre – Meton-FC Dabas SE NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 9. forduló labdarúgó mérkőzés kezdési időpontja 2023. szeptember 30. (szombat) 15:00 órára változott, azaz a mérkőzés egy nappal korábban kerül megrendezésre.

Békéscsaba 1912 Előre - Meton-FC Dabas SE

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Időpontváltozás

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2023. szeptember 24-én (vasárnap) 11:00 órára tervezett Budapest Honvéd-MFA II. – Békéscsaba 1912 Előre NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 8. forduló labdarúgó mérkőzés kezdési időpontja 12:00 órára változott, azaz a mérkőzés egy órával később kezdődik.

Budapest Honvéd-MFA II. - Békéscsaba 1912 Előre

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
38. forduló

FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (2-0)


Időpont: 2023. május 21. (vasárnap) 19:45 óra

Helyszín: Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum

Cím: 8400 Ajka, Sport u. 16.

Játékvezető: Derdák Marcell

Asszisztensek: Szécsényi István, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Juhász Bálint

Ajka: Horváth Dániel Márk, Kenderes Zoltán, Zsolnai Richárd Tibor, Vogyicska Bálint, Présinger Ádám, Gaál Bálint, Sejben Viktor, Csizmadia Zoltán, Tóth Gergely Csaba, Jagodics Bence, Doncsecz Levente. Cserék: Balogh Márton, Szabados István, Rabatin Richárd, Dragoner Dávid Filip, Berzsenyi Kevin, Csemer Gyula, Görgényi Dávid, Tajthy Tamás, Szarka Ákos, Molnár Márkó Miklós, Szűcs Kristóf, Nagy Benjámin..
Vezetőedző: Jeney Gyula

Békéscsaba: Póser Dániel, Futó Zsombor, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Hamed Yasin, Zádori Krisztián, Szalai Dániel, Talpalló Norbert Lajos.
Megbízott vezetőedző: Pásztor József

 Gólszerzők: Kenderes Zoltán (9. perc), Zsolnai Richárd Tibor (26. perc), Máris Dominik (48. perc).

 Sárga lapok: Fazekas Lóránt (20. perc), Futó Zsombor (36. perc), Albert István (93. perc), Berzsenyi Kevin (95. perc).

 Piros lap: Mikló Roland (95. perc).


Szerencsétlenül kezdődött az összecsapás a Békéscsaba számára, az Ajka már a 9. percben megszerezte a vezetést: egy hazai szabadrúgás után Zsolnai Richárd fejese már majdnem elhagyta az alapvonalt, ám Kenderes Zoltán próbálta meg játékban tartani a labdát, a játékszer megpattant egy csabai védőn és a vendég kapuban labdolt (1-0). A 26. percben megduplázta előnyét a házigazda: egy ajkai akció végén Zsolnai Richárd tört a viharsarkiak kapujára, majd a támadó higgadtan passzolta el a labdát az ellenkező irányba vetődő Póser Dániel mellett (2-0). Tíz perccel később majdnem háromra nőtt a csapatok közötti különbség, az Ajka a bal oldalon indított támadást, az onnan érkező beadásra Tóth Gergely érkezett, a hazai játékos közelről fejelhetett, ám a csabaiak hálóőre reflexmozdulattal hárított.

Jól kezdődött a második félidő a Békéscsaba számára: a 48. percben gyors ellentámadást indított az Előre a feltolt ajkai védelem ellen, Ilyés Tamás harciasan szerezte meg a labdát, majd Máris Dominik elé tálalt, aki magabiztosan lőtt a hazaiak kapujába (2-1). A 80. percben óriási lehetőséghez jutott az Ajka, Doncsecz Levente bal oldali beadása után Dragóner Dávid teljesen üresen érkezve fejelhetett mintegy öt méterről, a kísérletet azonban Póser Dániel hárítani tudta. A Békéscsaba a hátralévő tíz percben és a hosszabbításban próbálkozott, azonban komolyabb lehetőség nem adódott, ráadásul a 94. percben Mikló Roland begyűjtötte második sárgáját, így kiállították.

Pásztor József: – Két tizenegyest nem kaptunk meg, az egyik esetben ráadásul piros lap is járt volna az ajkai játékosnak. Ettől függetlenül jobban futballozott a hazai csapat, de ha az első félidőben emberelőnybe kerülünk, akkor egy teljesen más mérkőzést játszottunk volna. A folytatás kapcsán majd le kell ülni a tulajdonossal, ám az biztos, hogy én már nem szeretnék edzősködni, így nélkülem kell majd a csapatnak visszajutnia a másodosztályba.

Jeney Gyula: – Nagyot küzdött a Békéscsaba, nekünk pedig feküdt az, hogy az ellenfélnek jönnie és támadnia kellett, így jó néhány helyzet adódott előttünk. Egyszer meginogtunk hátul, amiből szépítettek a vendégek, de azt gondolom, ez benne van, és ennek ellenére jó meccset játszottunk, amelyen kiszolgáltuk a közönségünket.


A mai mérkőzés végeredménye sajnos azt jelenti számunkra, hogy 37 bajnoki pont birtokában a 19. helyen végeztünk a 2022/2023-as bajnokságban, ennek értelmében a 2023/2024-es szezont a harmadosztályban kezdi meg a Békéscsaba 1912 Előre.

A klub hivatalos közleményei a kialakult helyzettel kapcsolatban a jövő hét folyamán várhatók.


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!