Címkézett bejegyzés

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Csütörtökön reggel 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, az Országos Mentőszolgálat, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után megtekintették a nézők biztonsága érdekében létfontosságú megfeleltetéseket, és dokumentálták a látottakat. Mivel járvány-helyzet minden folyamatban lévő projektet igen hátrányosan befolyásolt, így a 2020/2021-es szezonban az előző idényhez képest lényeges változások és változtatások nélkül, a korábban megszokott módon használható majd a Kórház utcai Stadion nézők jelenlétében történő mérkőzések megrendezésére. Egy-egy hasonló szemlére való felkészülés mindig rengeteg munkával, felülvizsgálattal és a szükséges jegyzőkönyvek előállításával jár, így mind a klub, mind pedig a hatóságok részéről kiemelt erőfeszítéseket követel. A mérkőzések rendezésének részleteit, azok biztonsági besorolását az ORFK Minősítő Bizottsága állapítja meg a későbbiekben, a sorsolás és egyéb körülmények áttekintését követően. A határozatok függvényében a klubnak ezekhez mindenben alkalmazkodnia szükséges és meg kell valósítania az előírt feltételeket.

Köszönjük a sportszövetség és a hatóságok segítségét és munkáját!

Közlemény

A 2019. december 4-én (szerdán) 20:00 órás kezdési időponttal megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC Magyar Kupa 2019/2020. 8. forduló labdarúgó mérkőzés 94. percében a hazai szurkolók részéről a rend megzavarása történt, amikor a hazai csapat második gólja után az A1-es számú lelátó részről körülbelül 10-15 fő szurkoló ünneplés céljából berohant a játéktérre.

A történtek kimerítik a 2004. évi I. törvény 76. § (1) bekezdésében foglaltakat: „A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat. A néző nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja, meghiúsítja vagy a sportrendezvényen résztvevők, az arra érkezők vagy az onnan távozók személyiségi jogait vagy vagyoni javait sérti vagy veszélyezteti.” Mivel a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. nyilvános és elérhető pályarendszabályának 4. pontja értelmében, aki a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre lép vagy e területre bármit bedob bűncselekményt követ el, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Szabályzatának 39. oldalán található 29/A § is részletesen tárgyal. A nézők figyelmét közvetlenül is felhívják a pálya körüli kerítésen több helyen elhelyezett tájékoztató táblák, valamint a mérkőzések előtt a hangosbemondóban is elhangzanak a biztonsági tudnivalók, szabályok. A mérkőzés a nagy nyilvánosság előtt (élő televíziós közvetítés) zajlott, továbbá a fokozott biztonsági intézkedések miatt telepített kamerarendszer pontosan rögzített mindent, így a drukkerek pályára rohanása – ami örömből, nem pedig bármiféle rossz szándékból történt – törvényt sértett. A kirendelt biztonsági ellenőr jegyzőkönyvben is rögzítette az eseményeket, szankcionálta is, melyekért a rendező klub vállalta a felelősséget.

Mivel az eseményről tudomásunk volt, azok nyilvánosságra is kerültek, a törvény és a szabályok értelmében kezdeményeznünk kellett a cselekmény kivizsgálását, hiszen a törvény nem ad mérlegelési lehetőséget annak megítélésére hogy az milyen okból történt. A kötelezettségeink elmulasztása, a szabályok be nem tartása és tartatása a klub számára szankciókkal és hátrányos megítéléssel járhatott volna.

Természetesen sajnáljuk, hogy a sportörömből ez lett, de a törvény és azok be nem tartásából származó következmények egyformán mindenkire érvényesek.

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Július 2-dika után, a hónap 17-dik napján került lebonyolításra a Kórház utcai Stadionban a pótlólagos biztonságtechnikai ellenőrzés, vagy ahogy hívni szoktunk: pályabejárás.

Az első alkalommal a fő cél volt, hogy a hatóságok feltárják és megoldási javaslatokat tegyenek az új épület-lelátó teljes használatbavételéhez és a hazai mérkőzések rendezéseihez szükséges feladatokra. Ezen az egyeztetésen minden érdekelt fél és hatóság képviseltette magát és írásban is rögzítették a rendezvények lebonyolításához mindenképpen szükséges dolgok listáját. Így gyakorlatilag két hét állt a kivitelező, a város, az üzemeltető, valamint a klub rendelkezésére, hogy minden hátralévő és felmerülő teendőt megoldjon. Megfeszített munkával, gyakorlatilag non-stop tevékenységgel sikerült az előírásoknak megfelelni, így a 2019. július 17-i (szerda) bejárás sikerrel zárult. Ez azt jelenti, hogy a korábbi közlésünk alapján hazai mérkőzéseinket továbbra is a Kórház utcai Stadionban rendezhetjük, közönségünk pedig már az új (temető felüli oldal) lelátót használhatja.

A klub és a Vagyonkezelő munkatársai megfeszített munkával, évről-évre azon dolgoznak, hogy az Előre hazai mérkőzéseit itthon, azaz a Kórház utcai Stadionban lehessen megrendezni a rekonstrukció időtartama alatt is. A jegyzőkönyvek és szükséges dokumentációk aláírása után a felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a további hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a hatóságok, a kivitelező, az üzembentartó, valamint a város segítségét és konstruktív hozzáállását!

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Szerdán reggel 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Az MLSZ, a Rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Alapvetően csak néhány, gyorsan kezelhető feladat megoldása szükséges még, így a bejárás sikerrel zárult. Nincs tehát akadálya a további másodosztályú mérkőzéseknek. A jegyzőkönyvek és szükséges dokumentációk aláírása után a felek megállapodtak, hogy a szezon kezdete előtt még egy gyors ellenőrzést tartanak, hogy minden még folyamatban lévő és új módosítás megvalósulását megtekintsék és amennyiben szükséges korrigálják. Hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

A klub és a Vagyonkezelő munkatársai megfeszített munkával, évről-évre azon dolgoznak, hogy az Előre hazai mérkőzéseit itthon, azaz a Kórház utcai Stadionban lehessen megrendezni. Nem volt ez másképp az elmúlt hetekben sem, így függetlenül az új lelátó építésétől, továbbra is sikerül megoldani, hogy az érdeklődők a Kórház utcai Stadion centerpályáján tekinthessék meg a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának, hazai mérkőzéseit is.

Köszönjük szépen a hatóságok, valamint a kivitelező segítségét és konstruktív hozzáállását!

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Csütörtökön reggel 09:30 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, az Országos Mentőszolgálat, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat és megtekintették a stadionrekonstrukciós munkálatok pillanatnyi állapotát is.

Ami biztos, hogy a jelenleg használható Kórház utca felőli lelátón a szezon kezdetéig szükséges még kialakítani a kameraállások helyét, és a hozzá tartozó infrastruktúrát is, hiszen könnyen előfordulhat, hogy valamelyik hazai mérkőzést élőben közvetítik majd. Ettől függetlenül nincs akadálya a további hazai mérkőzések lebonyolításának. A résztvevő felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a sportszövetség és a hatóságok gyors, eredményes munkáját, segítségét, valamint konstruktív hozzáállását!