Címkézett bejegyzés

Felkészülés: első nap

Értekezlettel, eligazítással, állapotfelméréssel, orvosi vizsgálatokkal, majd rávezető tréninggel indult a felkészülés 2019. január 7-én (hétfőn) a Lilák számára.

A stábértekezleten Boér Gábor vezetőedző vázolta a csapattal kapcsolatos, tavaszi szezonra vonatkozó elvárásokat, feladatokat és részletesen ismertette a programot is. A tájékoztatón kiderült, hogy játékosaink jó része már ezen a napon munkába áll. Urbin Péter még néhány napig igazoltan van távol, valamint Babinyecz Balázs betegsége miatt a mai napon még nem tudott megérkezni. Sérüléssekkel bajlódó labdarúgóink közül Szélpál Norbert már teljes értékű edzéseket végezhet, Hursán György és Gránicz Patrik pedig még külön tréningeken vesz részt, de visszatérésük a szezonkezdésre jó eséllyel bír. Szalai és Tóth Dániel még lábadozik, így később csatlakozhatnak a többiekhez.

Kiderült, hogy a szakmai stáb összetételében nem lesz változás, egyúttal az is, hogy két igazolás van tervben: egy védekező középpályás és egy csatár posztra. Ennek érdekében szerdán már két próbázó is érkezik a Kórház utcába, de igazolásukról később a vezetőség hozhat majd döntést. A fiatalok közül Pusztai András a folytatásban az első csapattal készül majd, valamint Zsilinszki Martin is csatlakozhat a kerethez. A felkészülési mérkőzések egy kivételével mind idegenben lesznek, így elég sok utazással jár majd ez az időszak is. A bajnoki mérkőzések kezdési időpontjai tekintetében két alternatívát jelölt ki a szövetség, 14:00 vagy 17:00 órás lehetőségekkel. A Békéscsaba 1912 Előre a 17:00 órás időpontokat preferálja, így amennyiben más – például televíziós közvetítés – nem befolyásolja a mérkőzéseket, akkor ezzel lehet majd számolni. Ha minden jól megy, akkor rögtön az első, Zalaegerszeg elleni hazai mérkőzést mindenki féláron tekintheti majd meg, hiszen a Nemzeti Sport szokásos, kuponos akciójának keretében erre esett a szakmai stáb választása.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, edzőtáborozáson ezúttal nem vesz részt csapatunk, de az elkövetkező időszakban napi két foglalkozással készül a február 3-dikai, tavaszi szezonpremierre.

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Szezonértékelés

A közel háromnegyed-órás felvétel elején Kozma János igazgatósági elnök értékeli első csapatunk teljesítményét, valamint beszámol a stadion rekonstrukció pillanatnyi állapotáról is.

Boér Gábor vezetőedzőnk (17. perc 19. másodperctől) részletesen elemzi az együttes őszi eredményeit, szóba kerülnek a téli felkészüléssel és az esetleges igazolásokkal kapcsolatos tervek, továbbá informál sérült játékosaink állapotáról.

Brlázs István Gábor második együttesünk vezetőedzője (32. perc 15. másodperctől) elmondja a Megyei I. osztályú csapatunkkal kapcsolatos fejleményeket, értelemszerűen szóba kerül a téli időszak és a következő naptári évre vonatkozó tervek is.

Záróvacsora

December 19-én (szerdán) gyakorlatilag is véget ért a szezon a Lilák számára, hiszen a hagyományoknak megfelelően a klubvezetés záróvacsorán látta vendégül játékosainkat, a szakmai stábot és családtagjaikat egyaránt.

A helyszín ezúttal változott, hiszen – ilyen létszámban először – a Csaba II. Park egyik vadonatúj létesítménye fogadta az Előre-család tagjait. Az est hivatalos programmal indult és először Kozma János, az igazgatóság elnöke emelkedett szólásra. Beszédében elmondta, hogy a szerényebb, de őszinte célkitűzés ellenére nagyon örvend annak, hogy a csapat ilyen szinten túlteljesítette az elvárásokat. Kiemelte a szakmai stáb munkáját, akik egységgé kovácsolták a fiatalságot és a rutint. Köszönetet mondott a lelkesedésért és elmondta, hogy ilyen szerethető gárda régen volt az Előrénél. Szavaiban méltatta, egyben köszönetet mondott többségi tulajdonosunknak Barkász Sándor úrnak, hiszen segítsége és támogatása nélkül a klub egészen biztosan nehezen boldogulna. Zárásként kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt, valamint reményét fejezte ki a jó tavaszi folytatás iránt, egyben bízik benne, hogy a csapat kitűnő teljesítménye a jó idő beálltával a nézőtéren jelenlévők létszámában is megmutatkozik majd.

A folytatásban Boér Gábor vezetőedző évzáró felszólalásában elmondta, hogy a nehézségek és akadályok ellenére a bizalom minden játékos irányában megvolt és úgy érzi, hogy a néha kritikusabb szavak ellenére abszolút elégedett a csapat és a keze alatt dolgozó labdarúgók és szakmai stáb munkájával. Az erőn felüli teljesítmény annak köszönhető, hogy mindenkire egyaránt, bármikor számítani lehetett és ezt az eredményt a szezon előtt vakon aláírta volna. Némi hiányérzést fogalmazott meg, hiszen elmondása alapján az elért helyezés és pontszám talán jobb is lehetett volna. Ennek ellenére köszönetét tolmácsolta a jelenlévők felé az elvégzett munkáért és hangsúlyozta, hogy mindenki bebizonyította, hogy értékes ember. Tisztelettel megköszönte többségi tulajdonosunknak és a vezetőségnek a bizalmat és támogatást. “Azért jó Békéscsabán dolgozni, mert itt hagyják az embert dolgozni.” – kezdte utolsó mondatait szakvezetőnk, majd szurkolóink és a csabai közönség felé is hálát fogalmazott meg: “Tudjuk, hogy a közönség jó részét szinte csak az eredmény érdekli, de aki a mai világban időt, pénzt és energiát tud arra szánni, hogy hétről-hétre személyesen biztassa a csapatot és akár idegenbe is elkísérje, azok előtt megemelem nemlétező kalapom – hatalmas szükségünk van rájuk! Hangsúlyozta, hogy ilyen fiatal csapat soha nem volt az Előrénél és akárki-akármit mond, ez mindenképpen az utánpótlás-nevelést is pozitívan minősíti. A célt, hogy saját nevelésű, helyi kötődésű fiatalokból kell csapatot alkotni, bőven elértük – így nincs szükség arra, hogy megvédjük bárkitől-bármitől az Akadémiát -, a tényeket nem kell magyarázni, mert a számok magukért beszélnek. Végezetül boldog ünnepeket és jó pihenést kívánt mindenkinek!

A hivatalos rész zárásaként Pásztor József – legendánk kapta meg a szót, aki gratulált az elért eredményhez és elmondta, biztos benne hogy ez a jó irány, a járható út Békéscsabán. A fiatalok jól beépültek a csapatba, a tapasztaltabb játékosok pedig jól húzták a szekeret. Bízik benne, hogy amint ifjú labdarúgóink a rutint is megszerzik, akkor nem lehet gond a csabai focival. Tudja, hogy olyan játékos még nem született, aki ne vétett volna hibákat, de egységben és egymás kezét fogva ezeket ki lehet javítani, aminek egészen biztosan meglesz a pozitív hozadéka. Kellemes ünnepeket kívánt, majd poharát emelte a jelenlévők felé.

Az est hangulatfelelőse Szikszai László elnökségi tag volt, aki egyben az ízletes fácánlevest és a főfogásként felszolgált őzpörköltet is szállította az egybegyűltek részére! Köszönetünket fejezzük ki a Vagyonkezelő Zrt. felé a helyszín biztosításáért és az egész szezonban nyújtott támogatásért!

A közös koccintás előtt születésnapjuk alkalmából együtt köszöntöttük Boér Gábort és Ribánszki Lászlót, majd átadásra kerültek az “őszi szezon legjobb játékosa”, valamint a “gólkirályi” címekért járó emlékplakettek. Előbbit Viczián Ádám, utóbbit Szatmári István vehette át. Gratulálunk!

Fiatalok az edzésen

Őszi szünet ide vagy oda, utánpótlás együtteseink számára sem állt meg az élet és első csapatunk vasárnapi, győztes mérkőzése után az U13-as korosztállyal együtt indították a hetet.

Sűrű program előtt állnak a Lilák, hiszen október 31-én már Tatabányán folytatják a Magyar Kupában, így mindig üdítő elfoglaltság a gyerekekkel való foglalkozás és a közös edzés, ezáltal sikerülhet a gondolatokat – ha csak egy kis időre is – de némileg más irányba terelni. A szakmai stáb mindig szívesen fogadja az ilyen jellegű megkereséseket és példa nélküli intenzitással áll az utánpótlás rendelkezésére. Az U13. I. osztályú csapatunk egyébként vezeti a korosztályos bajnokságot a Dél-Keleti csoportban, mérlegük 9 forduló után hibátlan – azaz 9 győzelemmel és a maximálisan szerezhető 27 ponttal állnak a táblázat élén. Az sem mellékes, hogy ez idő alatt 70 gólt termeltek, 3 kapott ellenében. Ez igen, csak így tovább srácok, sok sikert kívánunk!

Mentorprogram