Címkézett bejegyzés

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

[nggallery id=119]

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny

[nggallery id=113]

Megérkeztek a Lilák Törökországba

A Békéscsaba 1912 Előre szerencsésen megérkezett a törökországi edzőtábor helyszínére, Belekbe. Bár a repülőgépek némi késéssel tudták csak teljesíteni a távolságot, ettől függetlenül magyar idő szerint este fél kilenc körül elfoglalhattuk szállásunkat az Atlantis Hotelben.

Gyors vacsora és eligazítás után mindenki pihenőre tért, szerdától azonban már elkezdődik az előre tervezett munka. Napi két edzéssel készülünk az első felkészülési mérkőzésre, amelyről megpróbálunk majd élőben jelentkezni. A negyedik ellenfél is holnap kerül meghatározásra, így további beszámolókra is számíthatnak. Az alábbiakban az út közben készült fotókat tekinthetik meg.

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – FK Spartak Subotica

[nggallery id=101]

Új év – új autók

A Porsche Hungária Kft. és a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa – a Békés Drén Kft. között létrejött megállapodás értelmében 2015. január 6-án (szerdán) ünnepélyes keretek között kerültek – egyelőre jelképesen – átadásra az új lila-fehér motívumokkal díszített személygépjárművek – a lokális koordinációért felelős, békéscsabai AutoMobil Körös Kft. telephelyén.

20160106_01

Az eseményen Hegedűs Sándor – a békéscsabai márkakereskedés vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Barkász Sándor – a Békés Drén Kft. tulajdonosa és Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú város polgármestere is hangsúlyozta a szerződés jelentőségét, majd Eppel János – a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója üdvözölte a megállapodást.  Az eseményen jelen volt: Hanó Miklós – alpolgármester, Kozma János – a Békéscsaba 1912 Előre igazgatóságának elnöke, Zoran Spisljak vezetőedző, valamint Igricz Mihály – klubigazgató és Ilyés Tamás – igazgatósági tag is.

20160106_02

Barkász Sándor: – A tavaly nyáron létrejött szerződés eredményét láthatják, melynek tárgya 12 darab Volkswagen Golf 1.6 TDI Sportsvan és 1 darab Volkswagen Passat 2.0 Comfort Line személygépkocsi. Fontos volt számunkra az autók arculati egységessége és azt is lényegesnek tartjuk, hogy ez az összhang a pályán és az öltözőben is jelen legyen. Bízunk benne, hogy az egyforma autók tovább erősítik az összetartozást!

Eppel János: – Egy jó és hasznos partnerség kezdete lehet ez a megállapodás. Békéscsaba kitűnik a sport iránti elkötelezettségével, így a jó hírnévhez és a sportossághoz megfelelő minőségű, sportos autókkal szerettünk volna hozzájárulni. Bízunk benne, hogy ezzel is megfelelőképpen elő tudjuk segíteni a Békéscsaba 1912 Előre sikeresebb szereplését az első osztályú ligában!

Szarvas Péter: – A város polgármestereként üdvözöljük az együttműködést, amelynek szimbolikus jelentősége is van – hiszen visszatekintve a Porsche Hungária Kft. eddigi kiemelkedő tevékenységére és tapasztalatára nyugodtan kijelenthetjük, nem szoktak rossz lóra tenni. Bízom a közös tevékenység motivációs hatásában és mindenképpen egy sokkal eredményesebb tavaszi szezont várok! Úgy gondolom, hogy most már minden adott a sikeresebb szerepléshez.

20160106_03

A Volkswagen arculati elemei továbbra is hangsúlyosan jelen lesznek a Kórház utcai Stadionban, így mindkét fél reménye szerint az erős márka megjelenése mindenképp hasznos lehet a labdarúgás sportág számára Békés megyében is.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.autokoros.hu/news/Volkswagenek_a_Bekescsaba_1912_Elore_szolgalataban_/Haendler/U04560/?dlr&id=news&news_url=Haendler/U04560/hu/vw/neuw/eigeneseiten/U04560_A_145209404489.html

http://behir.hu/2016/01/06/uj-autokkal-varjak-az-eredmenyeket-az-elorenel

http://hir6.hu/cikk/117240/nepautot_a_nep_jo_kedveert_vwt_kaptak_a_csabai_focistak