Címkézett bejegyzés

Bankkártyát is elfogadunk

Felhívjuk szurkolóink és szimpatizánsaink figyelmét, hogy 2020. július 20-tól (hétfő) bérlet- és/vagy belépőjegy-vásárlásaikat már bankkártyával is intézhetik.

A kártyás fizetés természetesen ettől kezdve folyamatosan üzemel majd, tehát a mérkőzések előtt, a jegypénztáraknál is fizethetnek ilyen módon, hiszen szeretnénk csökkenteni a koronavírus fertőzés lehetőségét.

Tisztelettel kérjük minden kedves vásárlónkat, hogy ügyfélszolgálati irodánkban viseljenek maszkot és amennyiben tehetik, használjanak érintés-nélküli fizetőeszközt!

Szeretettel várjuk Önöket!

Kompenzáció bérleteseinknek

Sajnos a 2019/2020-as szezon kurtán-furcsán ért véget a pandémia miatt, így az idényből hátralévő 10 mérkőzésünk elmaradt.

 

Bérletes szurkolóink ilyen formán nem tudták előre megváltott jogaikat érvényesíteni a lelátón, amit szívből sajnálunk. A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is köszöni hűséges és a csapat mellett folyamatosan kitartó drukkereinek türelmét és megértését. Bízunk benne, hogy a következő idényt mindenféle akadály nélkül sikerül majd lebonyolítani, így bérleteseink továbbra is a szokásos módon tudják majd rendszeresen látogatni mérkőzéseinket. Klubunknak, játékosainknak és vezetőinknek egyaránt fontos, hogy a lelátón minél több néző és szurkoló legyen, hiszen egy-egy sporteseménynek gyakorlatilag akkor van értelme, ha ez ilyen módon kerülhet megrendezésre.

A mezőnyből és Békéscsabán gyakorlatilag elsőként, a vezetés határozata alapján bérleteseinket természetesen kompenzáljuk. Mivel technikailag pénzt nem tudunk visszajuttatni, így az elmaradt hazai mérkőzések értékében, a következő idényre vonatkozó szezonbelépők árából ennek megfelelő mértékű engedményt adunk. Forintosítva: a felnőtt bérletek ára 15.000,- forintba került, így egy-egy mérkőzés lebontott ára – mivel összesen 19 hazai, bajnoki meccs lett volna összesen (a Magyar Kupa mérkőzés nem számítandó) – kerekítve 790,- forintot tesz ki. Ugyanez az összeg a diák-nyugdíjas bérletek esetében – hiszen azok ára 7.500,- forint volt – kerekítve 395,- forint. Ennek alapján felnőtt szezonbelépővel rendelkező nézőinknek a következő idényre érvényes bérletek árából 3.950,- forint, míg diák-nyugdíjas bérlettel rendelkező szimpatizánsainknak 1.975,- forint kedvezményt biztosítunk.

A kompenzációt a 2020/2021-es idényre érvényes bérletek értékesítésének ideje alatt lehet majd érvényesíteni. Ehhez nincs más teendőjük, mint a vásárlás alkalmával bemutatni a 2019/2020-as szezonbelépőt. Abban az esetben, ha bárki nem kívánja igénybe venni a kedvezményt, úgy azt bárkire átruházhatja. A bemutatott bérleteket sorszám alapján azonosítjuk majd, így tudni fogjuk hányan éltek a lehetőséggel.

A következő idény kezdete egyelőre még teljesen képlékeny, így a bérlet értékesítés kezdetéről, ezzel párhuzamosan pedig az árakról sem tudunk egyelőre nyilatkozni. Amint bármilyen konkrét és hivatalos fejlemény napvilágot lát, azt természetesen közölni fogjuk.

Bízunk benne, hogy a felmerült igényre történt gyors reagálás ebben a szerencsétlen helyzetben mindenki elégedettségére szolgál majd és minél többen igénybe veszik a lehetőséget, ezáltal is biztosítva helyüket a Kórház utcai Stadion lelátóján jövőre is!

Hajrá Lilák!

Jól fogynak a belépők a kupameccsre

Gyakorlatilag két nap alatt a rendelkezésre álló belépőjegyek kétharmada elfogyott a 2019. december 4-én (szerda) este 20:00 órától megrendezendő Ferencvárosi TC elleni Magyar Kupa mérkőzésre.

Ahogy azt már korábban minden fórumon jeleztük, erre a mérkőzésre kizárólag elővételben lehet jegyet vásárolni, hiszen december 4-én a pénztárak zárva lesznek. Mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg időben, előre a tiketteket, hogy biztosítani tudják helyüket! Felhívjuk figyelmüket, hogy mindenkinek, tehát a bérleteseknek és kiskorú nézőinknek is szükséges belépőt vagy helyjegyet igényelniük.

További részleteket a mérkőzés információit tartalmazó, minden részletre kiterjedő cikkünkben találnak! Érdemes figyelmesen elolvasni!

https://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-ferencvarosi-tc-20191204/

Hajrá Lilák!

Online jegyvásárlás

Nyerj egy kezdőrúgást!

Vásárolj Előre-bérletet és nyerj egy kezdőrúgást!

A szezonbelépőt vásárló szurkolóink között – a későbbiekben meghatározott, egyik hazai mérkőzésre – a Békéscsaba 1912 Előre kisorsol egy kezdőrúgást! Mindenképpen érdemes tehát bérletet váltani, hiszen a másodosztályú hazai meccsek mellett, a szezonbelépők érvényesek Megyei I. osztályú csapatunk összes hazai mérkőzésére is, ráadásul a készlet erejéig egy elegáns és exkluzív Előre-kitűzőt is ajándékba adunk a vásárlás alkalmával!

A tisztelet-, utánpótlás-, és VIP-bérletek nem vesznek részt a sorsoláson.

Siess, nehogy lemaradj!

Válts bérletet!

Bérletárusítás

Legyél az Előre-család tagja! Válts Előre-bérletet a 2019/2020-as szezonra!

Klubunk 2019. július 15-én (hétfőn) megkezdte a 2019/2020-as idényre érvényes bérletek árusítását.

A bérlet árusítás helyszíne: Előre Székház I. emeleti ügyfélszolgálati iroda (5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.)

Több nagyszerű hírrel is szolgálhatunk szurkolóink és vendégeink részére.

Az egyik legfontosabb, hogy a Békéscsaba 1912 Előre árváltoztatás nélkül, tehát továbbra is – az évek óta fenntartott – árakon értékesíti a bérleteket és a belépőket. Ez azt jelenti, hogy az előttünk álló 19 darab hazai mérkőzést (1710 perc) a legegyszerűbben percdíjakban számolva, akár 4,40 forint / perc áron is elérhetik. Figyelem! A diák-nyugdíjas bérletek váltása diák- vagy nyugdíjas igazolvány felmutatásával lehetséges, ezeket mindenképpen hozzák magukkal! Továbbra is kizárólag készpénzes fizetőeszközt tudunk elfogadni!

Típus
Belépő / Ft / fő (NB2 / Kupa)
Belépő / Ft / fő (NB3)
Bérlet / Ft / db (NB2 és NB3)
Felnőtt
2500
1000
28.000
Diák-nyugdíjas
1200
500
14.000

Szintén nagyon lényeges tudnivaló, hogy az új idényben már fedél lesz a fejünk felett, hiszen használatba vehetjük a teljesen új, temető felőli oldalon található lelátónkat. Ezzel párhuzamosan természetesen több változás is életbe lép. A lelátó-váltással lezárásra kerül a Kórház utca felőli rész, így az itt található szektorokat ezek után már nem használhatjuk. Megváltozik a belépés módja és rendje is, mert egy helyett augusztus 4-től már két hazai bejáraton lehet megtölteni az új lelátót. Az egyik – távolabbi – hazai bejárat az Előre Székház után balra található 5-ös számú kapu lesz, amely egyben VIP belépési pontként is üzemel majd. A kapun besétálva, elhaladva a Tornaklub mögött található az egyik új pénztár, ahol a helyszínen, a mérkőzések előtt is megválthatják belépőjüket. Gépjárművel ezen a kapun kizárólag az erre jogosult személyek – az előre leadott rendszámok alapján – hajthatnak majd be. A másik új hazai, úgynevezett 3. számú kaput a ligetből közelíthetik meg. Fontos tudni, hogy kerekesszékkel érkező vendégeink is ezt a kaput használhatják majd, hiszen az A1-es szektorban alakították ki számukra az akadálymentesen megközelíthető helyeket.

Az új lelátó két külön részből áll: körgát felőli oldal, valamint liget felőli oldal. A bérleteket előre, az oldalak, sorok és székek kiválasztásával lehet megvásárolni és fontos tudni, hogy a két oldal NEM átjárható a lelátón belül. Ez azt jelenti, hogy akinek az egyik oldalra szól a bérlete, azt nem fogják beengedni a másik oldalon és a lelátón belül sem lehet átjárni. A szektorok beosztását és az ülőhelyek számát weboldalunk Stadion adatok című menüpontja alatt tekinthetik meg. Mindkét oldalon vadonatúj WC-k és büfék várják a mérkőzésekre látogatókat, így a kiszolgálás ezután már sokkal-sokkal kulturáltabb formában történhet majd. Ugyanitt egy-egy orvosi szoba is kialakításra került, hogy az esetlegesen előforduló egészségügyi problémákat azonnal tudjuk kezelni.

Avató ünnepség, nyitómeccs egyelőre nem lesz, hiszen a rekonstrukció közel sem fejeződött be. Ezekről a dolgokról majd csak akkor lehet szó, ha a Kórház utca felőli rész felújítása-átalakítása is lezajlik. Jelen pillanatban a legfontosabb szempont az volt, hogy az új szezonban közönségünk már az új, fedett helyről nézhesse meg a hazai mérkőzéseket és szurkolhasson csapatunknak. A lelátó alatt és fölött található, a stáb és a csapat számára leglényegesebb helyiségeket már tudjuk majd használni, de a belső kialakítás, bútorozás és a dekoráció is tovább folytatódik, így jelezzük: a lelátó minden szempontból használható, de közel sem a végleges formájában vehetjük birtokba. Épülünk-szépülünk és ahogy mondani szokták: a puding próbája az evés, ezért be kell laknunk, ki kell alakítanunk a megfelelő és működőképes szokásokat, megoldásokat. Ebben természetesen számítunk drukkereinkre, vendégeinkre és szívesen fogadunk minden építő és előremutató véleményt – hiszen együtt tudjuk tökéletesíteni a végeredményt. A kivitelező, a város és a klub természetesen mindent megtett azért, hogy minden szükséges infrastruktúra, a maximális biztonsággal rendelkezésre álljon, a hatóságok pedig konstruktív revíziókkal segítették a használatbavételt. Tudjuk és látjuk, hogy van még mit pótolni, befejezni, javítani, de valahol el kellett kezdeni, hogy érdemben és élesben folytatódhasson a munka. Ez a helyzet viszont már mindenki számára merőben új és pozitív, hiszen láthatóvá vált a kivitelezés teljes befejezése, ami azt eredményezi a közeljövőben, hogy tényleg 21. századi körülmények között tudjunk majd hazai mérkőzéseket rendezni.

Mivel az új lelátónak hosszú időn keresztül kell még szolgálnia az Előrét, ezért mindenkit tisztelettel kérünk, hogy vigyázzanak rá! Próbáljuk együtt épségben és minél jobb állapotban megőrizni, hogy lila-fehér várunk sokáig álljon és szolgálhasson! Köszönjük! 

Az sem elhanyagolható, hogy 15 év alatti korú látogatóinknak ingyenes a belépés.

A megváltott szezonbelépőkkel megtekinthetők Megyei I. osztályú csapatunk összes hazai mérkőzése is.

Tisztelet a kerekesszékeseknek!

Az egészségromlásuk által kerekesszékbe kényszerült szurkolóink részére külön kialakított helyek, mozgássérült WC-k és akadálymentes feljárók is rendelkezésre állnak. A helyek kizárólag a Liget-felőli bejáraton (3. számú kapu) keresztül közelíthetők meg. Természetesen a biztonsági szolgálat emberei és a steward-ok is mindenben segíteni fognak – amennyiben szükséges.

Utánpótlás korú játékosaink számára továbbra is biztosítjuk a lehetőséget, hogy mindössze (képletes) 500,- forintos szezonbelépő megváltásával bármelyik hazai, NB 2-es mérkőzést megtekinthessék. Számítunk rájuk is, hiszen utánpótlás nélkül nincs első csapat, első csapat nélkül pedig nincs utánpótlás!

Ügyfélszolgálat munkanapokon: 08:00-16:00 óra között.

Ne felejtsék el: a lila a győztesek színe, nyerjen Ön is lila-fehér játékperceket és váltson bérletet!

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2019.08.04.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreDuna Aszfalt TLC
02.2019.08.07.sze17:30KazincbarcikaBékéscsaba 1912 Előre
03.2019.08.12.h20:00Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC
04.2019.08.18.v17:30Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2019.08.25.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreMTK Budapest
06.2019.08.28.sze17:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2019.09.01.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
08.---Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (KIZÁRVA!)Békéscsaba 1912 Előre
09.2019.09.18.sze16:00Békéscsaba 1912 ElőreSzombathelyi Haladás
06. (MK)2019.09.21.szo15:00Körösladányi MSKBékéscsaba 1912 Előre
10.2019.09.29.v17:00Gyirmót FC GyőrBékéscsaba 1912 Előre
12.2019.10.06.v17:00Szeged-Csanád Grosics AkadémiaBékéscsaba 1912 Előre
13.2019.10.20.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC
14.2019.10.27.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
07. (MK)2019.10.30.sze12:30Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre
15.2019.11.03.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
16.2019.11.06.sze13:30Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
17.2019.11.10.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC
18.2019.11.24.v15:15Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
11.2019.11.27.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
19.2019.12.01.v17:00FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre
08. (MK)2019.12.04.sze20:00Békéscsaba 1912 ElőreFerencvárosi TC
20.2019.12.08.v17:00Duna Aszfalt TLCBékéscsaba 1912 Előre
21.2019.12.15.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreKazincbarcika

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

http://1912elore.hu/site/category/stadion/adatok/