Címkézett bejegyzés

Mikulás az Akadémián

Sejthető volt, hogy december 6-án újabb meglepetésre készül első csapatunk. Ezúttal Juhász Gyuri mikulás és Fabio krampusz vezetésével érkezett a 4-es Honvéd utcai Akadémiára együttesünk.

20161206_mikulas_csoportkep

A gyermekek hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadták a nagy csapatot és azonnal tréningre invitálták őket. Gyors ismerkedés, pályafelosztás, csapatalkotás és már indulhatott is a játék. Mindenki ezerrel mozgott, hiszen a mínusz két fokos hideget másképp nem is lehetett megfázás nélkül "túlélni". A közös edzés után, melyben a két mikulásnapi figura is aktívan részt vett, minden gyermek ajándékot kapott, majd közös fotózással és teázással zárult a kedd délutáni program.

Vezetőink a helyszínre látogató média rendelkezésére álltak és egyhangúlag kifejezték örömüket, az immár hagyományosnak mondható karácsony előtti közös foglalkozás és ajándékozás értékei iránt.

line_purple

line_purple

[nggallery id=177]

Cipősdoboz akció

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket és mozgalommá fejlődik.

purple_christmas_box_web

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják: Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

A Békéscsaba 1912 Előre Zoran Spisljak – vezetőedző kezdeményezésére "Cipősdoboz akciót" hirdet. Vezetőedzőnk jól tudja, milyen fontos az ajándékozás és azt is, hogy sok gyermeknek nagyon kevés az öröm az életében! Talán nincsenek is, akik ajándékot adjanak nekik, vagy a szegénység szab gátat a Karácsonykor szokásos, hagyományos szeretetnyilvánításnak!

Csatlakozz Te is kezdeményezésünkhöz, segíts a rászoruló gyermekeknek!

Legyünk Európában az első labdarúgó klub, amely segítő szándékával és karitatív tevékenységével, példamutatásával mosolyt csalhat a szomorú gyermekarcokra, hogy a Karácsony számukra is igazi Ünneppé válhasson – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Mit kell tenned?

Szerezz egy cipősdobozt, rakd tele édességekkel, könyvekkel, régi megunt játékokkal, sportszerekkel, ruházattal, tanszerekkel, ami belefér! Zárd le, csomagold be – lehetőleg lila-fehér és/vagy ezüst-arany színkombinációkat használva, majd hozd be az Előre Székházba vagy az NB2-es mérkőzések alatt a hazai pénztárba! A dobozra tegyél egy cédulát, milyen idős és milyen nemű gyermeknek szeretnéd adni! Az ajándékokat a klub címerével ellátott matricákkal is feldíszítjük és Zoran Spisljak segítségével juttatjuk el a rászorulóknak. Minden ajándékozó sorsoláson vehet részt, ha regisztrál az ügyfélszolgálati vagy a gazdasági irodában és közülük 11 szerencsést az alábbi nyereményekkel jutalmazzuk.

Nyeremények:
Utazás a felnőtt csapattal egy idegenbeli labdarúgó mérkőzésre és közvetlen betekintés a csapat életébe, utánpótlás korú labdarúgóink esetében edzéslehetőség a felnőtt csapat játékosaival, a felnőtt csapat mezei, tiszteletbérletek, lila-fehér ajándéktárgyak.

Leadási határidő:
2016. december 11. (vasárnap) 15:00 óra.

Sorsolás:
2016. december 22. (csütörtök).

Kérünk minden lila-fehér érzelmű, viharsarki szimpatizánst, hogy vegyen részt jótékonysági akciónkban! Segítsetek, hogy mi is segíthessünk!

Lila-fehér karácsony

Az ünnepi vásárlásoknál se feledjék el az Előre Szurkolói Kedvezménykártya Rendszert, hiszen Partnereinknél még karácsonykor is számos kedvezménnyel találkozhatnak drukkereink. Webáruházunk továbbra is várja megrendeléseiket, hiszen egészen 2015. december 23-ig, akár személyesen is átvehetők az eredeti lila-fehér ajándéktárgyak. Bármely Előre szimpatizánsnak örömöt és meglepetést okozhatnak egy-egy aprósággal, könyvvel, mezzel vagy éppen szezonbérlettel!

webshop_karacsony

Boldog, lila-fehér karácsonyt kívánunk!

line_purple

Irány a webshop!

line_purple