Közvetlenül az ünnepek előtt is folytatódott a Békéscsaba 1912 Előre hosszú évek óta tartó jótékonysági missziója. December 22-én nem feledkeztünk meg négylábú barátainkról sem, így első csapatunk stábtagjai gyűjtést szerveztek és közel 500kg állateledelt vásároltak, melyet a Remény-Lak Állatvédő Egyesület részére szállítottak el.
A Remény-Lak Állatvédő Egyesület jelen pillanatban több, mint 100 négylábú sorsáért felel, így bármilyen kutyaeledel vagy akár anyagi támogatás hatalmas segítség számukra. Köszönjük a Dogland Állateledel Bolt (5600 Békéscsaba, Orosházi út 49.) segítségét és hozzájárulását!
A klub számára fontos, hogy visszaadjon a közösségnek, amely hétről hétre figyelemmel követi csapatainkat. Ennek több fontos eleme is van, amely helyenként anyagi, helyenként erkölcsi támogatás formájában jelenik meg. A klub rendszeresen segít olyan embereken, akik hátrányos helyzetűek. A Békéscsaba 1912 Előre keresi annak a lehetőségét, hogy elsősorban olyan rászorulókat támogasson, akik kötődnek hozzá, de egyes megható vagy megrázó esetek ezen kategórián felül is felkelthetik a figyelmet.
Ez alkalommal Csató Sándor – vezetőedző, Igricz Mihály – klubigazgató, Tóth Roland – kit-manager, valamint a klubmédia részéről Molnár Balázs tudott személyesen részt venni, ám a stáb többi tagja is hozzájárult a gyűjtéshez. A Békéscsaba 1912 Előre nem csak az ünnepek alkalmával, azaz nem csupán kampányszerűen foglalkozik jótékonysági akciókkal, ezért a 2024. januárjában újabb karitatív cselekedetre készülünk.
Bízunk benne – bár tudjuk, segítségünk apró csepp a tengerben -, hogy néhány napra biztosítani tudtuk bundás barátaink számára a bőséges táplálékot. Arra kérünk mindenkit, hogy segítsenek Önök is, amennyiben módjukban áll, hiszen Együtt Erősebbek vagyunk!
A Remény-Lak Állatvédő Egyesület elérhetősége:
https://www.facebook.com/pg/remenylak
Hajrá Lilák!
Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/felelossegvallalas/
December 14-én Békéscsaba közgyűlése zárt ülésen döntött a Békéscsabáért kitüntetés és a Békéscsabai Életműdíj kitüntetés adományozásáról.
A zárt ülés után Szarvas Péter polgármester a hivatalos közösségi oldalán jelentette be a következőket: “A Békéscsabáért kitüntetést idén Pásztor Józsefnek, a Békéscsaba 1912 Előre ikonikus alakjának ítélte a képviselő-testület. Pásztor József korábban válogatott labdarúgóként, majd később vezetőedzőként segítette a csapatot. A Békéscsabai Életműdíj kitüntetést 2023-ban Tarné Stuber Éva, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Gazdasági Osztályának vezetője érdemelte ki. Munkája 30 éve meghatározó a város gazdálkodásának alakulásában. Ezúton is szívből gratulálok az elismerésben részesülőknek!”
A Békéscsabáért kitüntetés
A kitüntetés odaítélésének módját és feltételeit Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a helyi kitüntetésekről szóló 7/2021. (III. 22.) önkormányzati rendelete tartalmazza.
A Békéscsabáért kitüntetés – mint a második legmagasabb rangú helyi elismerési forma – annak adományozható, aki Békéscsabáért maradandót alkotott, illetve kiemelkedő tevékenységet végzett.
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
A kitüntetés nem adományozható annak, akit korábban a Békéscsaba Díszpolgára kitüntetéssel már elismertek.
A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek:
– a polgármester,
– az alpolgármesterek,
– az önkormányzati képviselők,
– a jegyző,
– a város területén működő helyi nemzetiségi önkormányzatok,
– a Közgyűlés valamennyi bizottságának és településrészi önkormányzatának nem képviselő tagja,
– a városban működő egyházak,
– a városban működő pártok,
– az önkormányzati intézmények vezetői,
– a Békéscsabán székhellyel vagy telephellyel rendelkező – bíróság nyilvántartásba vett – civil szervezetek.
A javaslattételi felhívás Békéscsaba Megyei Jogú Város honlapján és a Csabai Mérlegben jelenik meg.
A javaslatok minden év november 30. napjáig nyújthatók be.
A kitüntetés átadására a március 15-i nemzeti ünnep kapcsán szervezett városi ünnepségen kerül sor.
A javaslatok értékelését a Kitüntetési Munkacsoport végzi.
Süle István 1943. december 13-án született Mezőhegyesen, így a mai napon töltötte nyolcvanadik születésnapját. A jeles alkalomból Pásztor József kíséretében tettünk látogatást Pista bácsinál és jókívánságaink után felkértük egy interjúra is.
A Békéscsaba Előre Spartacus SC csapata az 1984/1985-ös szezonban.
Ez a csapat lett Süle István irányítása mellett 6. helyezett és az Előre addigi történetének legjobb eredményét érték el.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából
Mindenekelőtt Isten éltesse és boldog születésnapot kívánunk!
– Játékosként, edzőként, szakágvezetőként is tevékenykedett az Előrénél. Ha jól tudom a katonaság után került a lila-fehér klubhoz, tagja volt az NB2-es bajnokcsapatnak és részt vállalt az első osztályú szereplésből is – egészen 1970-ig. Mire emlékszik legszívesebben azokból időkből?
– Az NB2-es bajnoki cím nagy dolog volt. Arra is emlékszem, hogy akkoriban kétezer néző volt egy-egy edzőmeccsen is. Sajnos 27 éves koromban megsérültem és ettől kezdve átkerültem a VTSK-hoz, ott adtak egy csapatot, valamint még NB I/B-ben is játszottam néhány meccset. Egy utánpótlás csapatot kaptam, így a serdülőknél kezdtem edzősködni, aztán Szombati Gyuri bácsi helyett kineveztek vezetőedzőnek. Egykori játékostársaimmal dolgoztam együtt: például Varga Bélával, Zahorán Gyurival – úgyhogy hamar edző lettem, és tulajdonképpen így kerültem vissza az Előre kötelékébe. Legszívesebben egyébként arra emlékszem, amikor 74-ben megnyertük a bajnokságot és feljutottunk a második helyen. A vidéki csapatok mind bejártak a meccsekre, sorban parkoltak a buszok a Malom téren, tele volt autókkal, rendőrökkel minden, úgyhogy óriási szám volt. Aztán másodedzőként dolgoztam a harmincas kerettel: salakpályán futtattuk a százszor harminc métereket. Sajnos Gyuri bácsi fél évre rá beteg lett és elhunyt, így aztán Szita Lacival ketten vittük tovább a csapatot úgy, hogy nem volt külön semmiféle más edző, mint manapság. Később aztán fejlődött a futball és már lett kapusedző is, de akkor még nem volt szó ilyesmiről. Akkor már jártam a Testnevelési Főiskolára, közben pedig pályaedzőként dolgoztam. Majd 1976-ban Mészöly Kálmán lett a vezetőedző, akivel nagyon jó barátságba kerültünk. Két évig volt Békéscsabán, aztán elment a Vasashoz, utána pedig Ondrik Pista lett a mester és abban az időszakban is másodedző voltam. Két év múlva Marosvölgyi Karcsi következett, de ő nem tudta kitölteni a két évét, mert 1982-ben Zalait hozták a csapathoz. Végül aztán 1983-ban elhívtak Gyulára, ott voltam egy évig és nagyon jól szerepeltünk, mert vittem fiatal, tehetséges játékosokat is. A következő évben visszahoztak vezetőedzőnek Békéscsabára, így 1984 és 1986 között én voltam. Korábban készült már velem egy riport, de valamiért kimaradt belőle, hogy a mindenkori második legjobb eredményt értem el a csapattal, amire igen büszke vagyok! Óriási eredmény volt, hogy a 1984/85-ös idényben hatodik helyen végeztünk az első osztályban és nem a kiesés ellen kellett küzdeni. Na, szóval ilyen az edzősors, összességében három elnök alatt kellett dolgoznom, de utólag jó szívvel gondolok vissza erre az időszakra. Sosem felejtem el például az Előre Bálokat sem – régebben minden év végén ez volt az egyik fő esemény a városban – és szinte nem is lehetett rá jegyet szerezni. Helyettem Csank Janit hozták 1986-ban, akivel együtt jártam a szakedzőire négy évig. Aztán már igazából nem volt rám szükség, de még egy évig itt tartottak mint utánpótlás szakágvezetőt, majd kinőtte magát a klub és ennyi volt. Megint Gyulára kerültem, onnan pedig tanítani mentem és testnevelőként dolgoztam tovább a szegedi Móra Ferenc Iskolában, valamint a Trefortban – akkor még 611-nek hívták. Innen mentem nyugdíjba, de nyugdíj mellett még óraadóként tevékenykedtem, valamint bekerültem a Szövetségbe is, így egészen hetvenhét éves koromig dolgoztam. Most már azért érzem magamon, hogy gyengülök, mentálisan viszont igyekszem karbantartani magam, például rendszeresen sakkozom.
Baji Tamás és Süle István.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából
– Mérkőzésekre ki szokott még járni?
– Még az edzésekre is kijártam néha és megyek a meccsekre is, de a lábam miatt mostanában nem nagyon tudok. Van egy kis elektromos biciklim, azzal ki tudok azért menni és leállok a kerítés mellett – ott ahol a mentők állnak -, viszont a szemem sem az igazi sajnos, így nem nagyon látom már hogy a pálya másik végén mi történik. Na, de megyek és az a lényeg.
– Figyelemmel kíséri az Előre jelenlegi szereplését?
Hogyne. Ha nem tudok kimenni, akkor vagy Pásztort zaklatom az eredmény miatt vagy megnézem az interneten. Csak az a baj, hogy már nem ismerem a játékosokat személyesen, így nem olyan igazi a dolog.
– Kikkel tartja még a kapcsolatot?
– Szerencsére majdnem mindenkivel, aki még él. Na, nem naponta, de azért hetente egyszer-egyszer biztosan beszélek mindenkivel – Józskával, Tóth Marcival viszont szinte napi szinten. Amúgy pedig még csináljuk a Veterán Bajnokságot és kérlek szépen ez már tizenhat éve megy. Aki az ötvennyolcadik évébe lép, az már játszhat, de belőlük csak kettő lehet a pályán, szóval igazából hatvan éven felülieknek szól ez a dolog. Például az Orbán Ambrus 73 éves, a Kucsera Misi 74, aki sofőrünk volt annak idején az Előrénél. Nagy sportember egyébként, mert teniszezik, meg biciklizik és kutyát sétáltat. De, említhetném még Zielbauer Miksát is, aki szintén benne van a korban.
– Hogy telik a születésnap? Megünneplik?
– Persze, szombaton lesz egy buli és a gyermekeim is hazajönnek külföldről. Az egyik Finnországból érkezik pénteken és itthon is maradnak ebben az évben. Már régebben költöztek ki, több helyen is éltek a finneknél és már az unokám is ott jár egyetemre. A másik gyermekem Belgiumban él, holland férje van és két kislányuk. Természetesen ők is hazajönnek, de csak a hétvégére, mert hétfőn még iskola van, úgyhogy menniük kell vissza.
Amikor Puskás Öcsi 1984-ben Békéscsabán járt és belátogatott az Előre öltözőjébe, akkor épp Süle István volt a vezetőedző.
Fotó: Szigeti Csaba archívumából
– Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzés – akár játékosként, akár edzőként?
– Egyértelmű, hogy amikor 1986-ban az Üllői úton, húszezer ember előtt 0-1 arányban legyőztük a Fradit. De soha nem felejtem el, hogy 1985-ben a Debrecent hazai pályán 5-3 arányban tudtuk megverni. Sok szurkoló volt azon a meccsen is és az volt az egészben a vicces, hogy félidőben 0-4-re vezettünk, a vége 3-5 lett, itthon meg letolt a vezetőség, hogy kaphattunk három gólt egy félidő alatt?! Úgyhogy ilyen is volt. De emlékszem még egy tatabányai mérkőzésre is, egyszóval mozgalmas időszak volt.
– Mit szól a Magyar Válogatott szerepléséhez, követi az eredményeket?
– Miután olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy bekerültem a Szövetségbe, így mindig tudtam jegyet szerezni a válogatott meccsekre és még külföldre is elmentem. Fiatal koromban például kivétel nélkül minden meccsre kimentem. Mikor Pesten voltam tanuló a Vasas adta a labdaszedőket és óriási szó volt, hogy 1958-ban – akkor volt TV először Magyarországon – Süle Pityut látták Mezőhegyesen is a televízióban. Amikor pedig már menő labdaszedő voltam, akkor mindig a szögletzászló közelébe helyezkedtem, mert azt mindig mutatták a televízióban. Biztos vagyok benne, hogy jövőre olyan szereplést mutat majd a válogatott, amire nagyon régen várt mindenki! Nagyon szurkolok!
– Egészség rendben van?
– Hát nyolcvanévesen azért már nem minden tökéletes, de ahogy már mondtam igyekszem karbantartani magam: sakk, sudoku. Sajnos júniusban elestem itthon és combnyaktörésem lett, három hónapig kellett volna kórházban lenni, de kettő után elkéredzkedtem, mert tulajdonképpen nem csináltam ott semmit egész nap. Bejártam a kezelésekre, járókerettel, majd bottal tréningeztem, úgyhogy nagyjából rendben vagyok, de két métert már nem fogok ugrani, az biztos.
Jó egészséget, kitartást és még egyszer boldog születésnapot kívánunk!
M. B.
Közösségi média