Címkézett bejegyzés

Újraindult az élet a Kórház utcában

Teszteléssel és egyéni futásokkal kezdődött a felkészülési program a lilák számára.

Labdarúgóink és a stáb tagjai COVID-19 tesztelésen vettek részt 2021. január 4-én (hétfőn) kora délután. Az eredmények megérkezéséig tilos volt az öltözőhasználat és a közös edzés, így egyéni futással hangoltak a további feladatokra. Ezután viszont beindul a nagyüzem és majdnem minden nap 2-2 foglalkozáson vesznek részt labdarúgóink.

A stáb számára értekezlettel indult a 2021-es esztendő, melyen gyakorlatilag minden véglegesítésre került. Preisinger Sándor vezetőedző ismertette elvárásait, kiosztotta a feladatokat, egyeztette a tréningek helyszíneit, valamint az edzőmérkőzések időpontjait is. A Békéscsaba 1912 Előre a tervek szerint négy felkészülési meccset játszik januárban: 2021. január 16. (szombat) 11:00 óra Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE, 2021. január 16. (szombat) 13:00 óra Békéscsaba 1912 Előre – DEAC, 2021. január 20. (szerda) 18:00 óra Algyő SK – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 2021. január 23. (szombat) 11:00 óra Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre.

A menetrend szerint 2021. január 18. és 23. között Algyőn edzőtáborozik csapatunk, majd a január 25-én kezdődő héten már bajnoki ritmusban fejezi be a felkészülési szezont. Időközben a Magyar Labdarúgó Szövetség minden klubnak két-két időpontot kínált fel a hazai mérkőzések megrendezésére, így a január 31-én (vasárnap) megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 22. forduló 13:00 órától kerül majd megrendezésre – amennyiben nem történik ebben változás. A rendelkezésre álló lehetőségek által kijelölt dátumokat és tervezett kezdési időpontokat weboldalunk vonatkozó oldalán tekinthetik meg. Természetesen a járvány-helyzet, illetve az esetleges televíziós közvetítések miatt ezek még változhatnak. A találkozók továbbra is zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre, amennyiben ezzel kapcsolatban addig más rendelkezés nem születik.

Az MLSZ előírások értelmében 2021. január 20-án (szerdán) 09:00 órától ellenőrző biztonságtechnikai pályabejárásra is sor kerül, amelyen a Szövetség és a hatóságok is képviseltetik magukat, hiszen amennyiben a járvány-helyzet majd újra megengedi, továbbra is készen kell állnunk a nézők fogadására. Bízunk benne, hogy ez mihamarabb bekövetkezik!

A Békéscsaba 1912 Előre 2020. december 26-án szavazást indított szurkolói, vendégei, weboldalunk látogatói és az érdeklődők részére: “Szavazz, a 2020/2021-es őszi szezon legjobb játékosára!” címmel. A voksolás 2021. január 3-án (vasárnap) déli 12:00 óráig volt elérhető és elmondható, hogy soha nem látott mennyiségű szavazat érkezett. A 2.162 darab beérkezett szavazat alapján Király Patrik (364 szavazat), Horváth Péter (357 szavazat) és Máris Dominik (352 szavazat) végzett az első háromban. A szakmai stáb áttekintette az eredményeket és helybenhagyta szavazóink döntését, ezáltal a 2020/2021-es őszi idény legjobb játékosa Király Patrik lett, akinek ezúton is gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!

A téli átigazolási szezon hivatalosan 2021. január 18. és február 14. közé esik, tehát gyakorlatilag egy hónap áll minden csapat rendelkezésére, hogy rendezze sorait. Csapatunknál minimális játékosmozgás várható, egyelőre azonban csak annyit írhatunk, hogy nagy valószínűséggel lesz egy-két távozó és ha minden a terveknek megfelelően alakul akkor érkező is. A vírus-helyzet miatt továbbra is fokozott elővigyázatosságra van szükség, ezért megyei és első csapatunk játékosai nem látogathatják egymás edzéseit. Első csapatunk foglalkozásain kizárólag a negatív COVID-19 teszt-eredményekkel rendelkező játékosaink vehetnek részt, így a szakmai stáb döntése értelmében Zelik Csaba, Szabó Zsombor és Sipaki Patrik Martin is az első kerettel készülhet.

A héten még komplett orvosi- és laborvizsgálatok is ütemezésre kerülnek, hiszen a korábbi helyzet miatt semmiféle kockázatot nem vállalhatunk.

Szurkolók az állatokért falinaptár

Korábban már hírt adtuk arról, hogy a Szurkolók az Állatokért mozgalom vadonatúj falinaptárt készít a 2021-es évre.

Nagyszerű hír, hogy tervük megvalósult és a naptár elkészült. Természetesen szurkolóink is helyet kaptak a kiadványban, egészen pontosan a szeptember hónap oldalán. Aki szeretne hozzájárulni a mozgalom céljainak megvalósításához, az 3.800,- forintos egységáron Kovács Viktor szurkolótársunknál rendelhet belőle a +36 70 361 7881-es telefonszámon. A naptárak eladásából származó bevételt a Remény-Lak Állatvédő Egyesületnek juttatják el, ezzel is segítve az egyesület négylábúakért folytatott hősies harcát!

Segítsen Ön is! Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/szurkolok-az-allatokert-20200730/

Elhalasztják az Európa-bajnokságot

Jövőre rendezhetik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden az idei évre tervezett labdarúgó Európa-bajnokság elhalasztása mellett döntött. Az Eb-t egy évvel az eredeti időpontot követően, 2021 nyarán rendezhetik meg.

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések hatására leállt a hazai és a nemzetközi labdarúgás. Az UEFA kedden megvizsgálta a tornák és bajnokságok lehetséges folytatásának forgatókönyvét. Mivel a betegség pontos kimenetelét senki sem tudja előzetesen megjósolni, így a testület tagjai az irányelvekben, a későbbi pótlás szabályaiban és prioritásaiban tudtak megegyezni. A döntéseket megelőzően az Európai Labdarúgó-szövetség illetékesei egyeztettek a szövetségek és a klubcsapatok vezetőivel, kikérve véleményüket a helyzet megoldásával kapcsolatban.

A Marco Rossi vezette magyar válogatott szempontjából is kiemelkedően fontos pótselejtező-mérkőzések mielőbbi megrendezése elsődleges a döntéshozók számára, akik szeretnék, ha a találkozókra a júniusi FIFA-játéknapokon sor kerülhetne, az események szerencsés alakulása esetén. Szintén ebben a nyári időszakban történhetne meg a Bajnokok Ligája hátralévő szakaszának pótlása.

Ami az Európa-bajnokságot illeti, azt olyan időpontra tenné át az UEFA, amikor már nagy valószínűséggel nem lesz hatása a most zajló egészségügyi körülményeknek, a tervek szerint 2021. június 11-től július 10-ig tartana a kontinensviadal, lényegében hasonló körülmények mellett, mint amilyen az idei rendezvény lett volna. Az UEFA természetesen biztosítja az Eb-re már jegyet váltó szurkolóknak a visszaváltás lehetőségét.

Közleményében Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke elmondta: a nemzetközi krízis közepette a labdarúgás megmutatta a legjobb oldalát: a szereplők nyitottságának, szolidaritásának és toleranciájának köszönhetően sikerült konszenzusos megoldást találni.

A részletes programot és versenynaptárat egy munkacsoport dolgozza ki a közeljövőben, ideértve a 2021-es, részben magyar rendezésű U21-es Európa-bajnokságot is.

Ezzel párhuzamosan döntés született kedd délután arról is, miképp oldanák meg a helyzetet az egyéb kontinenstornák, valamit európai kupaküzdelmek kapcsán. Mivel nem megjósolható, mikorra áll vissza a korábbi rend a járvány lecsengése után, az egyéves Eb-csúsztatás esélyt kínál arra, hogy befejezzék az aktuális nemzeti és nemzetközi klubsorozatokat, így eldőlhetne, mely csapatok lesznek bajnokok, mely együttesek indulhatnak a következő idény selejtezőiben, illetve lehetnek ott a főtáblákon. Ez esetben minden bajnokságot június 30-ig kellene befejezni (így az NB I-et is), a bajnokikat hét közben rendeznék, a BL- és El-meccseket hétvégente, hogy június végén le tudják játszani a döntőket. Így júliusban és augusztusban indulhatna a következő idény az európai porondon is.

Az UEFA a bajnokságok és a klubok képviselőivel létrehozott egy munkacsoportot, melynek feladata megoldásokat találni a jelenlegi szezon befejezésére. Új időpontot kell találni a Nemzetek Ligája négyes döntőjének, az angliai női Európa-bajnokságnak és a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságnak, mert mindhárom esemény 2021 júniusában és júliusában lenne. Gianni Infantino, a FIFA  elnöke jelezte, szintén új időpontot keresnek a klub-világbajnokságnak, hogy kitérjen az egy évvel eltolt Eb és Copa America elől. Az Eb-pótselejtezőket, így a bolgár-magyart a tervek szerint szintén idén júniusban pótolnák.

Természetesen a tervek is változhatnak, így a következő hetekben várható további fejlemény minden ügyben.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/jovore-rendezhetik-meg-a-labdarugo-europa-bajnoksagot