Póser Dániel visszatért Békéscsabára

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 130 másodperc.

Rutinos, tapasztalt kapusként visszatért Békéscsabára Póser Dániel.

A Békéscsaba 1912 Előre ismét leigazolta Póser Dánielt, aki a DVTK-tól érkezik hozzánk. Dani szülővárosában, Debrecenben nevelkedett, 2009 februárjában egy Ligakupa-mérkőzésen mutatkozott be a DVSC első csapatában, ahol akkoriban Kondás Elemér a szakmai stáb tagja, Igor Bogdanović pedig a játékostársa volt. A következő három és fél évben kölcsönben a fiókcsapatnak számító Létavértes színeiben folytatta, majd Kazincbarcika érintésével, 2013-ban lett a Békéscsaba játékosa. Két év után, 2015-ben elfogadta az élvonalba feljutó Vasas ajánlatát, ahol a Magyar Kupában védett, az OTP Bank Ligában azonban csak a kispadon ült. A több játéklehetőség reményében, 2018-ban Budafokra igazolt, ahol a második évben feljutott csapatával az élvonalba, és 23 mérkőzésen védte a piros-feketék kapuját. Teljesítményére nem egyszer kapta fel fejét a közvélemény (októberben és decemberben ő mutatta be a hónap védéseit), bravúrok sorozata fűződik a nevéhez.

Miskolcra 2021. június 16-án érkezett és a 2021/2022-es idényben a Diósgyőr meghatározó játékosa volt, harminckilenc mérkőzésből huszonnyolc alkalommal volt kezdő. A 2022/2023-as szezonban Danilovic Branislav mögött csak második hálóőrként kapott szerepet, így mindössze két alkalommal szerepelt a kezdő tizenegyben.

Póser Dániel: – Elég régóta szerették volna, hogy visszatérjek Békéscsabára és úgy látszik most érkezett el ennek az ideje. Ennek nagyon örülök, annak viszont nem, hogy a Békéscsaba nem olyan pozícióban van, mint amilyet megérdemelne. Mindenáron szeretnék abban segíteni, hogy kilábaljunk ebből a szituációból, amint játéklehetőséget kapok. Bízom benne, hogy gyorsan sikerül majd felállnunk a jelenlegi helyzetből és utána stabil játékkal és biztos bennmaradással tudjuk megörvendeztetni az igen lelkes békéscsabai közönséget! 

Dani, köszöntünk ismét Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk! Az elkövetkező napokban pedig további új igazolásainkról is tájékoztatást adunk.

Hajrá Lilák!