High-tech csapatépítés

Az edzőtábor harmadik napján, a délelőtti edzés után csapatépítő programra is sor került.

A Lilák a mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisán kipróbálhatták a Mountaincart, Monsterroller eszközöket is. A jelzések szerint mindenki kitűnően érezte magát és az összetartás után a fürdés is indokolt volt. 🙂

Elmarad második csapatunk első edzőmérkőzése

Második együttesünk is megkezdte felkészülési programját július 5-én.

A nyári program első felmérője lett volna a július 13-án (péntek) 18:00 órára kiírt Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC mérkőzés. A vendégek azonban lemondták a találkozót, ezért a mérkőzés elmarad. A menetrend szerint július 21-én (szombat) 10:00 órától, Gyulán a Termál FC ellen lépnek pályára Brlázs Gábor neveltjei.

KFC Komárno – Békéscsaba 1912 Előre

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

KFC Komárno – Békéscsaba 1912 Előre

0-0

A MÉRKŐZÉSNEK A ZIVATAROS IDŐJÁRÁS MIATT 17 PERC JÁTÉK UTÁN VÉGETT VETETT A JÁTÉKVEZETŐ!

Időpont: 2018. július 10. (kedd) 18:00 óra

Helyszín:  Športová 1 Komárno (Szlovákia)

Cím: Športová 1, 945 01 Komárom (Szlovákia)

Játékvezető: ?

Asszisztensek: ?

Komárno: Leckési Lukas, Ondrus Marcel, Svrnovsky Patrik, Antálek Samuel, Matic Goran, Zemko Roman, Mikes Patrik, Popovic Mihailo, Zurek Jakub, Mikus Rajmund, Duda Lukás. Cserék: Slávik Matej, Fronc Adam, Kiss Tomás, Szabó Áchim, Kovác Martin, Luzin Alejandr.
Vezetőedző: Olejnik Jozef

Békéscsaba: Ribánszki László, Pilán Márkó, Szélpál Norbert, Babinyecz Balázs, Mészáros Márk, Gránicz Patrik, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Szatmári István, Viczián Ádám (csk), Tóth Dániel. Cserék: Uram János, Király Patrik, Hursán György, Urbin Péter, Szalai Dániel, Dávid Zoltán.
Vezetőedző: Boér Gábor

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/189882955010944/

line_purple

Edzőtáborozunk

Első csapatunk hétfőn szerencsésen megérkezett és megkezdte egyhetes összetartását a Mátraházi Edzőtáborban.

Az ebéd utáni program egyéni beszélgetésekkel indult, majd tornatermi, stabilizációs gyakorlatokkal kezdődött meg az intenzív program rávezetése. Délután hat órától a szakmai stáb megtartotta az első tréninget, majd közös vacsorával zárták a Lilák a hét első napját. Kedden már sűrűsödnek a tennivalók, hiszen délelőtt konditermes foglalkozás, délután pedig egy újabb tesztmérkőzés következik Komáromban.

Megyei mezőny

A megyei labdarúgásban ­július 2-án járt le a nevezési­ határidő. Ennek ismereté­ben némileg közelebb kerülhet a közvélemény ahhoz, hogy milyen csapatok­ alkotják majd a három osztályt. A klubok által benyújtott dokumentációk kapcsán Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója szolgáltatott információkat.

A tájékoztatóból kiderült, hogy az I. osztály tavalyi 12 tagú mezőnyéből hiányozni fog a Méhkerék, a Rákóczi Vasas és a Dévaványa, viszont új belépő lesz, illetve lehet a Nagyszénás és az Orosházi MTK-ULE csapata. Előbbi alanyi jogon, utóbbi pedig feltöltés alapján, mint ahogyan a papíron kieső Szeghalom is. Az újjászervezett méhkeréki alakulat a harmadik vonalban indul, mint ahogyan az OMTK-ba beolvadt Rákóczi utódcsapata is, vélhetően OMTK II. néven. A szintén kieső ványaiak eleve a második vonalba jelentkeztek, kérdéses viszont még a Gyulai Termál részvétele, hiszen bár érvényes nevezéssel rendelkezik, de utánpótlása és a legfrissebb hírek szerint már felnőtt játékosa sincs, így viszont erősen kérdőjeles a szerepvállalása!