2020. február 12-én (szerda) délután a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület és a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. partneri fogadást tartott a Kórház utcai stadionban.
Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Sportegyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: fontosnak tartják azt a három pillért, amelyen a csabai labdarúgás áll, így az utánpótlásnevelést, a felnőtt csapat minél jobb szereplését, és az infrastruktúra fejlesztést. Megköszönte a jelenlévő cégeknek, vállalkozóknak a TAO-támogatást. Hangsúlyozta, az utóbbi években mintegy hatszáznyolcvan millió forinttal gyarapodott a város vagyona a fejlesztéseknek köszönhetően.
Ezt követően Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa vette át a szót.
– Az Előre Békés megyei csapat, amelyben sok olyan fiatal szerepel, akik a megye különböző településeiről érkeztek. Köszönöm az Önök támogatását, amelynek segítségével igyekszünk minél jobb eredményt elérni, és minél több saját nevelésű fiatalt beépíteni a csapatba.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt emelte ki, hogy az Előre és a két utánpótlásnevelő klub, az Akadémia, és az UFC között korrekt a viszony.
– Ezúton szeretném én is megköszönni azt a támogatást, amelyet az elmúlt évben nyújtottak Önök a TAO keretében. Öröm számunkra, hogy a 2019-es év Puskás-díjas labdarúgója, Zsóri Dániel is itt nevelkedett öt éven át a békéscsabai utánpótlásnevelő klubban. A kormány előtt van a stadion további fejlesztésének terve, várjuk a döntést.
A program zárásaként egy húszperces filmet vetítettek le az Előre, és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia mindennapjairól, szakemberek, és játékosok nyilatkoztak az eddig megtett útról, és a további tervekről.
Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Gránicz Patrik, Faragó Tomás, Tóth Dániel, Máris Dominik, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Polényi Gábor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nikola Pantovic, Ilyés Tamás, Király Patrik, Oláh László Dávid, Gréczi Márton Péter. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerzők: Vanecek David (22. perc), Slagveer Luciano (35. perc), Vanecek David (78. perc).
Sárga lapok: Nagy Sándor (22. perc), Polényi Gábor (25. perc), Tóth Dániel (29. perc), Jakub Plsek (40. perc), Varga József (52. perc), Lustyik Levente (83. perc).
A csabaiak a legjobb 32 között, emlékezetes mérkőzésen Tóth Dániel és Nikola Pantovic góljaival 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Puskás Akadémia három magabiztos sikerrel jutott a nyolcaddöntőbe. Az Előrénél közel egy év után tétmérkőzésen is visszatért Lustyik Levente, a Fradi ellen remekül védő Uram helyett ezúttal Ribánszki László állt a hazai kapuban. A vendégeknél Hornyák Zsolt vezetőedző négy helyen változtatott csapatán a hétvégi bajnokihoz képest, Mebrahtu helyén most Vanecek kezdett a támadósorban.
A mérkőzés első negyedórája kiegyenlített küzdelmet hozott, a legnagyobb lehetőséget Slagveer lövésénél jegyezhettük fel, próbálkozása a felső lécről pattant a kapu fölé a 3. percben. A folytatásban a Puskás átvette az irányítást, Knezevic, Gyurcsó és Vanecek révén is helyzetbe került, de Ribánszki mindannyiszor a helyén volt. Az élvonalbeli rivális a félidő felénél szerezte meg egy vezetést: David Vanecek meghálálta edzője bizalmát, lesgyanús helyzetből, egy Ribánszkiról kipattanó labdát helyezett a kapuba a 22. percben (0-1). A következő tíz percben a csabaiak sem tudtak nagyobb helyzetet kidolgozni, a vendég csapat biztosan tartotta vezetését. A Puskás Akadémia egy gyors ellentámadás után duplázta meg az előnyét: Luciano Slagveer iramodott meg, Ribánszki későn érkezett a kapujából, a támadó pedig értékesítette a helyzetet (0-2). A vendégek koncentrált játékot mutattak be és kétgólos előnnyel mehettek a szünetre.
A második félidő első húsz perce is a vendégeké volt, Slagveer, Urblík és a csereként beálló Varga lövését is védenie kellett Ribánszkinak. Az Előre ezt követően kijött a szorításból, a csereként beálló Oláh László és Nikola Pantovic is lendített a játékon. A 68. percben Lustyik, hat perccel később pedig Faragó találhatott volna a kapuba. A 78. percben nemcsak a mérkőzés, hanem talán már a továbbjutás is végleg eldőlt: Sós szöglete után David Vanecek fejelt a kapuba (0-3). A hajrában Nikola Pantovic szépíthetett volna, de a gólszerzés ezen az estén nem jött össze a hazaiaknak.
A Puskás Akadémia 3-0-ra diadalmaskodott és nagyon jó helyzetből várhatja a párharc visszavágóját, amelyet egy hét múlva, szerdán 18 órától játszanak Felcsúton. A Békéscsabára hétvégén sem vár könnyű feladat, hiszen az MTK lesz az ellenfél bajnoki mérkőzésen a fővárosban.
A 2019. december 4-én (szerdán) 20:00 órás kezdési időponttal megrendezett Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC Magyar Kupa 2019/2020. 8. forduló labdarúgó mérkőzés 94. percében a hazai szurkolók részéről a rend megzavarása történt, amikor a hazai csapat második gólja után az A1-es számú lelátó részről körülbelül 10-15 fő szurkoló ünneplés céljából berohant a játéktérre.
A történtek kimerítik a 2004. évi I. törvény 76. § (1) bekezdésében foglaltakat: „A néző köteles betartani a szervező által meghatározott biztonsági előírásokat. A néző nem folytathat olyan tevékenységet, amely a sportrendezvényt megzavarja, meghiúsítja vagy a sportrendezvényen résztvevők, az arra érkezők vagy az onnan távozók személyiségi jogait vagy vagyoni javait sérti vagy veszélyezteti.” Mivel a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. nyilvános és elérhető pályarendszabályának 4. pontja értelmében, aki a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre lép vagy e területre bármit bedob bűncselekményt követ el, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Biztonsági Szabályzatának 39. oldalán található 29/A § is részletesen tárgyal. A nézők figyelmét közvetlenül is felhívják a pálya körüli kerítésen több helyen elhelyezett tájékoztató táblák, valamint a mérkőzések előtt a hangosbemondóban is elhangzanak a biztonsági tudnivalók, szabályok. A mérkőzés a nagy nyilvánosság előtt (élő televíziós közvetítés) zajlott, továbbá a fokozott biztonsági intézkedések miatt telepített kamerarendszer pontosan rögzített mindent, így a drukkerek pályára rohanása – ami örömből, nem pedig bármiféle rossz szándékból történt – törvényt sértett. A kirendelt biztonsági ellenőr jegyzőkönyvben is rögzítette az eseményeket, szankcionálta is, melyekért a rendező klub vállalta a felelősséget.
Mivel az eseményről tudomásunk volt, azok nyilvánosságra is kerültek, a törvény és a szabályok értelmében kezdeményeznünk kellett a cselekmény kivizsgálását, hiszen a törvény nem ad mérlegelési lehetőséget annak megítélésére hogy az milyen okból történt. A kötelezettségeink elmulasztása, a szabályok be nem tartása és tartatása a klub számára szankciókkal és hátrányos megítéléssel járhatott volna.
Természetesen sajnáljuk, hogy a sportörömből ez lett, de a törvény és azok be nem tartásából származó következmények egyformán mindenkire érvényesek.
A gyászoló család nevében szeretnénk megköszönni Baukó András második családjának: a Békéscsaba 1912 Előre szurkolóinak, egykori és jelenlegi vezetőinek, munkatársainak, játékosainak és külön Barkász Sándor többségi tulajdonosnak az együttérző szavakat és hogy osztoznak gyászunkban.
Baukó András búcsúztatásával és temetésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.
A nyilvános búcsúztatás 2020. február 21-én (pénteken) 13:00 órakor kezdődik Békéscsabán, a Körösök Völgye Látogatóközpontban (5600 Békéscsaba, Széchenyi Liget). A Látogatóközpontban azonban 12:00 órától kezdve bárki leróhatja kegyeletét. A család kérése, hogy lehetőség szerint egy-egy szál virággal köszönjünk el Tusi bácsitól. Természetesen aki koszorút hoz, azt is el tudja majd helyezni. A temetés a búcsúztatás után, szűk családi körben zajlik, így mindenkitől kérjük, hogy tartsák ezt tiszteletben!
Köszönjük!
A búcsúztatás a 286 négyzetméter alapterületű úgynevezett Pavilon teremben lesz megtartva. Itt vegyesen ülőhelyek és állóhelyek lesznek kialakítva. Aki esetleg mégis koszorúkat hoz, a bejárati nagykapu mellett elhelyezett asztalokon tudja majd elhelyezni.
Parkolás: a Vagyonkezelő Zrt-vel egyeztetve a Széchenyi liget környékén található parkolók – a KRESZ szabályait betartva -, a búcsúztatás ideje alatt ingyenesen használhatók. Ebben az időszakban nem fognak bírságolni a közterület-ellenőrök, tehát nyugodtan leállíthatják gépjárműveiket a szabad helyeken. Az esetleges torlódások elkerülése végett kérjük, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, érkezzenek gyalogosan!
Közösségi média