Tragikus hirtelenséggel elhunyt Udvari Szabolcs (46) korábbi első osztályú labdarúgó.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Udvari Szabolcs korábbi első osztályú labdarúgó. Udvari Szabolcs a szegedi csapatoknál kezdte profi pályafutását, majd alsóbb osztályokban játszott a Csongrád színeiben. Ott felfigyeltek rá a Békéscsaba vezetői és 2000-ben le is igazolták. Tagja volt a Békéscsaba 2001/2002-ben másodosztályú bajnoki címet nyert csapatának. Az élvonalban, az Előre színeiben 2002 és 2005 között 56 mérkőzésen lépett pályára és 6 gólt szerzett, valamint több mérkőzésen is viselhette a csapatkapitányi karszalagot. A 2004/2005-ös bajnokságban 3 góllal, Valentin Miculescuval holtversenyben házi gólkirály lett.
Első idegenbeli mérkőzésünk a most feljutott Csákvár ellen lesz. Sajnos nem tudunk sokat az ellenfelünkről, de abból kiindulva, hogy tavaly megnyerték az NB III-as bajnokságukat, arra enged következtetni, hogy egy szervezett, önbizalommal teli csapat vár ránk holnap este.
Bízunk saját magunkban és abban, hogy meg tudjuk ismételni a múlt szombati stabil és szervezett játékunkat. Mindenféleképpen okosan és türelmesen kell játszanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk.
A sérültek közül Koszóra és Sóosra nem számíthatunk, a többiek harcra készen várják a holnapi mérkőzést.
DEAC: Szabados István, Papp Ferenc, Sándor Tamás, Spitzmüller István, Belényesi Csaba, Takács Péter, Nagy Zoltán, Damásdi Alex, Nikitscher Tamás, Gyönyörű Gergő, Orosz Marcell. Cserék: Tóth Dániel, Karikás Krisztián Norbert, Rezes László, Urbin Péter, Kertész Tamás, Kiss Bence János, Székely Dávid, Burai Erik Csaba. Vezetőedző: Balogh Pál
Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Kitl Miklós, Mészáros Márk, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Czinanó Antal Áron, Gránicz Patrik, Váradi Ádám, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Anton Bidzilya, Paudits Patrik. Vezetőedző: Preisinger Sándor
Gólszerzők: Király Patrik (39. perc), Paudits Patrik (56. perc).
Sárga lapok: Damásdi Alex (51. perc), Hodonicki Márk (78. perc).
A vendégek találtak hamarabb magukra, átvették a játék irányítását, tetszetős akciókat vezettek és gyakorlatilag csak a DEAC tárfelén folyt a játék. A 39. percben aztán Király Patrik gondolt egyet és távoli lövésével meglepte Szabadost, 0-1. Az előny birtokában magabiztosabban játszottunk, de a szünetig már nem változott az eredmény.
Fotó: Kovács Péter
A második játékrészben kezdeményezőbben lépett fel az egyetemi csapat, kisebb helyzetekig is eljutottak, de az 56. percben egy gyönyörű támadás végén Paudits duplázta meg az előnyt, 0-2. A folytatásban kockáztatott és szerkezetet váltott Balogh Pál, a hajrában a DEAC mindent egy lapra feltéve támadott, melynek eredményeként hatalmas területek nyíltak a csabaiak előtt, ezeket azonban már nem sikerült újabb gólra váltani.
Összességében az egész mérkőzést irányítva, taktikusan és megérdemelten hoztuk el a három pontot Debrecenből.
Balogh Pál:– Bár akadtak felvillanásaink, messze ez volt a szezon leggyengébb teljesítménye és erre az sem mentség, hogy a középpályáról nagyon hiányzott két kulcsemberünk. Sajnos nem nyújtottuk azt, ami egy kiesés elkerüléséért küzdő csapattól elvárható. Hiányzott a határozottság, főleg a kapu előtti szituációkban.
Preisinger Sándor: – Végig taktikusan futballoztunk, az történt a pályán, amit elterveztünk. Csak a játékunk sebességével és a passzok pontosságával vagyok elégedetlen, ezeken próbálunk javítani.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A mai napon (2014. augusztus 21.) újabb játékossal bővült a Békéscsaba 1912 Előre kerete Balogh Miklós személyében, aki egyelőre egy évre írt alá a klubhoz.
A békéscsabai születésű (1988. 05. 28.) védő-középpályás korábban már játszott a lila-fehéreknél és az Orosháza, Vasas, valamint a Szigetszentmiklós csapatainál is szerzett tapasztalatokat. Sok sikert kívánunk!
Közösségi média