Megyei osztályozók II.

Szombaton 17 órától került sor az Megyei I. osztályozó mérkőzéseinek visszavágóira. A kétszer kilencven perces párharcok után eldőlt, hogy az Iváncsa, a Debreceni EAC, a Makó és a Tiszakécske is a harmadosztályban kezdheti meg a jövő évi küzdelmeket.

Megyei I. osztályozó visszavágók
2017. június 17. 17:00 óra

Iváncsa KSE – Balatonlelle KSE 2-1 (2-0) (az első mérkőzésen: 5-1)
Az NB III-ba jutott: az Iváncsa 7-2-es összesítéssel.

Debreceni EAC – Körmendi FC 1-1 (0-0) (az első mérkőzésen: 1-0)
Az NB III-ba jutott: a Debreceni EAC 2-1-es összesítéssel.

UFC Nagykanizsa – M. Foci Kft. (Makói Futball Club) 2-0 (2-0) (az első mérkőzésen: 1-4)
Az NB III-ba jutott: a Makói FC 4-3-as összesítéssel.

Balassagyarmati VSE – Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 0-1 (0-1) (az első mérkőzésen: 0-1)
Az NB III-ba jutott: a Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 2-0-s összesítéssel.

Azon csapatok, amelyek osztályozó nélkül NB III-asok lettek: Pápa, Gyöngyös, Tiszafüred, Füzesgyarmati SK, THSE-Szabadkikötő, Vecsési FC.

A 2016/2017-es harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában induló csapatok elvileg (névsorrendben és a területi besorolásokat is figyelembe véve): Duna Asztfalt TVSE (Tiszakécske), Dunaharaszti MTK, Dunaújváros, FC Dabas, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhely, Makói FC, Mórahalom VSE, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, PMFC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Szigetszentmiklós. Amennyiben minden így marad, akkor látható, hogy egy hely még kiadó a tizenhat csapatos bajnokságban.

Megyei rajt

Az MLSZ megyei igazgatóságának tájékoztatása szerint előre láthatólag, terv szerint és a létszám függvényében a megyei I. és II. osztályú bajnokság az augusztus 12-i hétvégén, a megyei III. osztály pedig az augusztus 26-i hétvégén rajtol majd.

Megyei osztályozók I.

Nyolc megyeegyes bajnok vív meg idén azért, hogy a következő szezont az NB III-ban kezdhessék. A négy pár oda-visszavágós alapon méri össze tudását, az első mérkőzésekre pedig 2017. június 10-én délután került sor.

A Tiszakécske egygólos előnyt szerzett Kis Károly csapata ellen – csakúgy, mint a DEAC a Körmend otthonában. A Makó és az Iváncsa is simábban intézte el az ellenfelét, előbbi a Nagykanizsát verte 4-1-re, utóbbi pedig a Balatonlellét 5-1-re.

Balatonlelle – Iváncsa 1-5 (0-2), Körmend – Debreceni EAC 0-1 (0-0), Makó – Nagykanizsa 4-1 (2-0), Tiszakécske – Balassagyarmat 1-0 (1-0).

A visszavágókra június 17-én kerül sor Iváncsa – Balatonlelle, Debreceni EAC – Körmend, Nagykanizsa – Makó és Balassagyarmat – Tiszakécske párosításokban.

Az NB III. 2017/2018-as szezonjának három csoportjában az idei versenykiírás szerint 48 csapat (16-16-16) indulhat. A számunkra esetlegesen még szóba jöhető – amennyiben a hiányzók pótlására felkérés érkezik – Közép csoportban biztosan maradt, illetve felkerült csapatok (13 együttes névsorrendben): PMFC, Dunaharaszti MTK, Dunaújváros, FC Dabas, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhely, Mórahalom VSE, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Szigetszentmiklós.

A 2016/2017-es kiírás szerint a bajnokság három csoportjának a legrosszabb 13. helyezettje is kiesett a Megyei-Budapesti I. osztályú bajnokságokba. A Mórahalom VSE (Közép csoport, 10 győzelem, 9 döntelen, 15 vereség, 39 pont), a Termálfürdő Tiszaújváros (Keleti csoport, 12 győzelem, 9 döntetlen, 13 vereség, 45 pont) és a Videoton FC II. (Nyugati csoport, 10 győzelem, 5 döntetlen, 17 vereség, 35 pont) hármasból, elvileg a szabályok szerint a fehérvári egyesület búcsúzik. A bajnokság végeredményéből következően az már korábban ismeretes volt, hogy a 14-18. helyezett csapatok (Békéscsaba 1912 Előre II., Várfürdő-Gyulai Termál FC, Dabas-Gyón FC, Méhkeréki SE és Komlói Bányász) kiestek a harmadosztályból. A Ferencváros viszont nem indítja második csapatát az NB III-ban, így még egy kiadó hely maradt. Látható és megszámolható, hogy a tizenhatcsapatos bajnokságra – amennyiben számításba vesszük a megyeegyes osztályozókból feljutókat és feltételezzük, hogy az induláshoz szükséges háttér és infrastruktúra is minden jogosult klub rendelkezésére áll, akkor összesen 14 hely foglalt – tehát a csoport teljes feltöltéséhez még két egyesület felkérésére lehet szükség.

A Békéscsaba 1912 Előre természetesen vállalná a NB III-as szereplést, de amennyiben csak a Megye I. marad számunkra elérhető, természetesen ott is elindítja majd csapatát. A felsőbb osztályban való indulás megvalósulásához, ilyen formán már csak a körülmények szerencsés alakulásában bízhatunk.

Függetlenül a tényektől és a szabályoktól még minden igen képlékeny, így bajnokságokban résztvevő csapatok végleges névsora még várat magára.

Összefoglaló: Ünnepélyes átadó – Gyermeknapi rendezvény

Átadták az utánpótlásképző központot

Szombaton Békéscsabán, a 4-es Honvéd utcában ünnepélyes keretek között átadták a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia utánpótlásképző központját. Az egész napos rendezvényen több száz fiatal és a szülők is részt vettek, hiszen most tartották az akadémia gyermeknapi ünnepségét is.

Az utánpótlásképző központ avatóján Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében a következőket mondta: – Az utánpótlásnevelés terén az MLSZ jó partnerre talált a kormányban, ennek köszönhető, hogy a társasági adókedvezmény jóvoltából az elmúlt években ezerkét új pálya létesült hazánkban, és mintegy ezerötszázat újítottak fel. Külön öröm számomra, hogy most itt lehetünk a békéscsabai akadémia utánpótlásnevelő központjának avatóján, amely több száz békéscsabai, és Békés megyei fiatalnak lesz az otthona. Az MLSZ nagyot lépett előre az utánpótlásnevelésben a Bozsik-program révén. Ezt bizonyítja, hogy az egyesületekben tizennyolcezerről ötvenkétezerre, az intézményekben huszonnyolcezerről százkétezerre nőtt az igazolt labdarúgók száma.

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre SE elnöke így fogalmazott: – Büszkék vagyunk arra, hogy akadémiánk régiós központként működik, amelyhez hat alközpont, és mintegy négyezer ifjú labdarúgó tartozik. Az elmúlt években mintegy hatszázötven millió forintos beruházást valósítottunk meg, amelynek része a most átadásra kerülő utánpótlásközpont. Köszönöm mindazoknak a cégeknek, vállalkozóknak a támogatását, akik a TAO révén segítettek bennünket céljaink elérésében.

Vantara Gyula, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője gratulált az új létesítmény megvalósításához. – Hatszázötven gyerek otthona lesz ez a központ, amelyben elhivatott szakemberek nevelik majd a fiatalokat. Köszönet jár azoknak a helyi és Békés megyei vállalkozóknak, akik a TAO-s támogatás révén tudták segíteni az új központ létrehozását.

A beszédek elhangzása után Dankó Béla, Vantara Gyula és dr. Kovács Mihály elvágták a nemzeti színű szalagot és ezzel felavatták a korszerű létesítményt. Ezt követően a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia dobogós helyen végzett különböző korosztályos csapatainak átadták az érmeket. A medálokat Vantara Gyula, Dankó Béla, dr. Kovács Mihály, Bíró Csaba, Békéscsaba önkormányzata szakbizottsági elnöke, Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. többségi tulajdonosa és a lila-fehér klub egykori kiváló, válogatott labdarúgója és edzője, Pásztor József nyújtotta át az ifjú labdarúgóknak és edzőiknek.

Fotók