Sporthét

A békéscsabai önkormányzat éppen 11 évvel ezelőtt – a megújult Szent István téren –, 2014-ben rendezte meg első alkalommal a Sporthétfő elnevezésű programsorozatot. Azóta minden év nyarán vagy kora ősszel megjelentek a város sportszervezetei a főtéren, lehetőség nyílt a városban markánsan jelenlévő sportágak megismerésére, kipróbálására.

Sporthét

A Sporthétfőt a csabai polgárok megszerették, évről évre várták. A városvezetés úgy döntött, hogy 2024-től kezdve némileg átszervezi, megújítja a rendezvénysorozatot és nem négy vagy öt különböző hétfői napra, hanem egyetlen hétre szervezték az eseményeket. A megszokott, megkedvelt formát tehát nem változtatták meg, csupán a megjelenés napjait terelték egybe. Így persze a névváltoztatás is indokolt volt és az új programsorozat neve “Sporthét” lett.

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata és stábja 2025. augusztus 28-án (csütörtökön) este 20:00 órától érkezik a Szent István térre és természetesen ezúttal is szeretettel várja szurkolóit és az érdeklődőket!

Érdemes lesz velünk sportolni, hiszen a vállalkozó kedvűeket tiszteletjegyekkel lepjük meg!

Hajrá Lilák!



Facebook esemény


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

MOL Magyar Kupa 2025/2026. 3. forduló

A 2025/26. évi Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre a Nyíregyháza Spartacus FC együttesét fogadja. A forduló hivatalos játéknapjai 2025. szeptember 13-14. (szombat és vasárnap).

Békéscsaba 1912 Előre - Nyíregyháza Spartacus FC

A 3. forduló résztvevői: a 2. forduló mérkőzéseinek továbbjutó csapatai (36 csapat), a 2025/26. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő csapatok (12 csapat), a 2025/26. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő csapatok (16 csapat). Összesen: 64 csapat, így a mérkőzések száma 32. A 3-8. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés.

A pályaválasztás joga az 1-3. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben a két csapat azonos szintű bajnoki osztályban játszik, akkor az a pályaválasztó, amely csapat a 1-3. fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó, amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

A Kupában továbbjutó csapat meghatározása az 1-7. forduló mérkőzésein, tehát a továbbjutás szabályai a következők: egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az a csapat jut tovább, amelyik a mérkőzésen több gólt szerez. Ha a lejátszott mérkőzésen mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett, a mérkőzés rendes játékidejének leteltét követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. A hosszabbításban több gólt szerző csapat jut tovább. Ha a hosszabbítás során mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, vagy nem születik gól, akkor a továbbjutás büntetőrúgásokkal (büntetőpárbajjal) dől el. Ha hosszabbításra van szükség, öt perc szünetet kell tartani a rendes játékidő vége és a hosszabbítás kezdete között. A büntetőrúgásokat (büntetőpárbajt) az IFAB játékszabályaiban meghatározott eljárásnak megfelelően kell végrehajtani.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Monor SE

Békéscsaba 1912 ElőreMonor SE

NB III Dél-Keleti csoport 2025/2026.
5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Monor SE

0-1 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 27. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kása Tibor

Asszisztensek: Vilmányi Simon, Győri Levente Márk

Békéscsaba: Tóth Patrik (73), Komáromi Csongor (02), Bacsa Krisztián (03), Sirokmán Dominik (08), Oláh Ákos (09), Vólent Roland (10), Igricz Mihály (16), Német Gergő Ákos (18), Mágocsi Bence (27), Brecska Szabolcs (42), Avramucz Dávid (70). Cserék: Csonka Dávid István (35), Schrenck Rajmund (76), Papp Zsombor (05), Ilyés Brúnó (06), Dávid Kende (07), Borszéki Dániel Márk (14), Nagy Máté (15), Molnár Márkó Gábor (22), Kurai Levente (30).
Vezetőedző: Balog Zsolt

Monor: Pirgi Péter (24), Bedővári Péter Pál (05), Agóts Tamás (06), Hulicsár Máté (09), Farkas Ádám (10), Bezzeg Olivér Attila (13), Markó Ádám (16), Juhász Zsombor (19), Puskás Norbert Tibor (20), Kapronczai Gergely (21), Horváth László Dávid (23). Cserék: Tóth Bertold (01), Takács Dominik (02), Varga Bence 03), Kalocsány Péter (07), Szabó Kristóf Viktor (08), Szlovák Áron (11), Bálint Dominik (15), Keindl Kristóf Csaba (17), Borsos Attila (18).
Vezetőedző: Halgas István

Gól Gólszerző: Kapronczai Gergely (59. perc).

Sárga lap Sárga lap: Molnár Márkó Gábor (67. perc).


Csak a körgát felőli oldalon üzemelnek majd a pénztárak, így kizárólag az 5-ös számú kapun (Előre Székház után rögtön balra) lehetséges majd a belépés. A büfé szintén csak a körgát felőli oldalon nyit majd ki, a liget felől zárva lesz, mint ahogy az 1-es, valamint a 4-es számú kapu is. A pénztárak 16:45 órakor nyitnak és a mérkőzés végéig nyitva tartanak. Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő. Tizenöt éves kor alatt és hatvanöt éves kor felett a belépés díjtalan. A vendég pénztár, illetve szektor csak akkor kerül megnyitásra, amennyiben érkeznek vendég szurkolók. Élő közvetítés (live stream) nem lesz a mérkőzésről. A megváltott bérletek érvényesek.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre

Videoton FC FehérvárBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
5. forduló

Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. augusztus 24. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Székesfehérvári Sóstói Stadion

Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10.

Játékvezető: Karakó Ferenc

Asszisztensek: Georgiou Theodoros, Király Zsolt

Tartalék játékvezető: Papp Ádám


Videoton: Nagy Gergely (01), Spandler Csaba (04), Kovács Patrik Márk (09), Murka Benedek (22), Kálnoki-Kis Zsombor (23), Kocsis Gergő Bence (25), Bedi Bence (27), Kojnok Zsolt (29), Ominger Gergő (30), Horváth Tamás (53), Varga Roland (97). Cserék: Kemenes Botond (44), Kecskés Máté (02), Papp Milán (06), Bobál Gergely (10), Tóth Levente Milán (11), Kovács Bence (14), Lucas Simut Mario (16), Bertók Dániel (73), Kocsis Bence Máté (77), Dékei Márk (80), Virágh Milán Ferenc (87), Kovács Krisztián (90).
Vezetőedző: Boér Gábor

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Nagy Gergő (06), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Harsányi István (10), Ésik Ákos (11), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Csató Martin (24), Albert István (25). Cserék: Takács János (12), Szabó Bálint (05), Márkus Attila Márk (14), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Kristóf Márk Patrik (33), Kotula Máté (37), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78), Balla Kevin Károly (99).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Varga Roland (29. perc), Dékei Márk (74. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Hegedüs Ferenc (23. perc), Bertók Dániel (25. perc), Zsolnai Richárd Tibor (32. perc), Nagy Gergely (35. perc), Viczián Ádám (35. perc), Kocsis Gergő Bence (35. perc), Kuzma Hunor Álmos (56. perc), Bedi Bence (88. perc).


Jó lendülettel kezdtük a mérkőzést, ami leginkább szögletekben mutatkozott meg: az első említést érdemlő helyzet Viczián Ádám fejese volt az 5. percben. Ezt követően a fehérváriak próbálták átvenni a játék irányítását, Bedi mintegy 19 méteres lövéssel jelentkezett a 9. percben. A folytatásban sem záporoztak a helyzetek, majd az első félóra végén véleményes büntetőhöz jutott a Videoton: Varga 26 méteres szabadrúgása után Póser kiütötte a labdát, azonban a csabai kapu nem szabadult fel és úgy tűnt, Zsolnai a labdát rúgta el Bertu elől, a játékvezető azonban tizenegyest ítélt. A büntetőt Varga Roland értékesítette (1–0). A játékrész hajrájában inkább egymással foglalkoztak a felek, repkedtek is a sárga lapok, a kapuk nem forogtak veszélyben.

Videoton FC Fehérvár - Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)

Fotó: Fehér Viktor

Csató mester cserékkel frissített a 62. percben, azonban a hazaiak lelkesen és szervezetten futballoztak, jól szűrték meg próbálkozásainkat. Az 53. percben Borsos alakíthatott volna ki ígéretes helyzetet, azonban centerezése után nem érkezett társ középen. A 74. percben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés sorsa: a nem sokkal korábban csereként beálló Dékei Márk fordulásból, 19 méterről lőtt a bal alsó sarokba (2–0). Az eredmény a hajrában már nem változott, így a Videoton megszerezte első győzelmét a szezonban és pontszámban utolért minket.

Az eredményeknek köszönhetően a 11. helyen állunk a hétfő esti Vasas – Tiszakécske mérkőzés előtt. Folytatás augusztus 31-én (vasárnap) 19:00 órától, amikor a Budafoki MTE együttesét fogadjuk a Kórház utcában.



Belépőjegy, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

BelépőjegyMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Élőben közvetítjük a Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2025. augusztus 24-én (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 5. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Videoton FC Fehérvár – Békéscsaba 1912 Előre

A Békéscsaba 1912 Előre minden olyan idegenbeli mérkőzést élőben közvetít a helyszínekről, amelyeket a vendéglátó csapatok nem – tehát szurkolóink nem maradnak élő adások nélkül a 2025/2026-os idényben sem.

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=mtu089L0OhM

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.