Összetartás meglepetés vendéggel

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 308 másodperc.

Csütörtökön este közös vacsorával egybekötött, csapatépítés volt a program Liláknál. A szakmai stáb a helyszínen és az időponton kívül azonban csak annyit árult el, hogy egy meglepetés vendégre is számíthatunk. Arra senki sem számított, hogy egy legenda tisztel meg minket, hiszen Boér Gábor meghívására Urbán Flórián látogatta meg csapatunkat.

A jó hangulatú összejövetel célja részben a kikapcsolódás a napi rutinból, a sztorizgatás, az egymás iránti elkötelezettség további kialakítása és a ZTE elleni rangadó előtt némi extra motiváció – bár ebből azért bőven akad mindenkiben – szerzése volt. Boér Gábor köszöntője és a bemutatás után hamisítatlan lila-fehér ajándékkal leptük meg vendégünket, majd a közösen elfogyasztott vacsora után kötetlen beszélgetéssel, egymás ugratásával és a tanulságos történetek mesélésével telt az este.

Urbán Flórián: – Először is köszönöm szépen a meghívást! A látogatás apropója, hogy régebben Boér Gabi és Makra Zsolti is játékosaim voltam és meghívásukra érkeztem Békéscsabára. A mai napig szinte napi kapcsolatban vagyunk és nagyon örülök, hogy pozitív dolgok maradtak meg bennük velem kapcsolatban. Megkértek, hogy jöjjek el egy olyan mérkőzés előtt, ahol a találkozónak valódi presztízs értéke is van, így a Zalaegerszeg elleni meccs előtt elérkezettnek láttuk az időt. Elmeséltem a srácoknak az egyik saját tanulságos történetemet, melynek az volt a lényege, hogy minden ilyen töltettel is bíró mérkőzésen kizárólag saját magunkkal szabad foglalkozni. Nem annak kell bizonyítani, akivel valamilyen formában van, vagy volt konfliktusunk vagy bármilyen egyéb tüske maradt bennünk az illetővel szemben, hanem csak és kizárólag saját magunkra kell koncentrálni. Folyamatosan követem a bajnokság eseményeit és úgy látom, hogy a Békéscsaba jól szerepel. Szurkolok a csapatnak és a fiatal edzői gárdának, valamint nagyon örülök, hogy annak idején ellestek néhány dolgot tőlem és mai napig felemlegetik ezeket. Jó volt ilyen formában is visszaemlékezni! Még egyszer köszönöm a meghívást és sok sikert kívánok a Békéscsabának!

Boér Gábor: – Flórit részben azért hívtuk el és hoztuk össze a találkozót, mert nekem és Makra Zsoltinak is edzője volt korábban, szoros baráti kapcsolatot ápolunk, sokszor beszélünk és mindig úgy gondoltam vissza rá, hogy egy olyan edző volt az életemben, aki elég sok élményt adott. Természetesen voltak olyan események is, amelyekre nem szívesen emlékszik az ember, de összességében egy trénerrel szemben mindig kialakul egy kép, ez pedig mély nyomokat hagyott bennem és úgy gondoltuk, hogy ezek a tanulságos dolgok a srácok javára is válhatnak. Vendégünk egy igen karakteres, erős személyiség, aki ha megjelenik bárhol, az plusz dolgokat szabadíthat fel. Nem titkoltan az volt a célunk, hogy játékosaink új impulzust és információkat kapjanak és egy picit beszélgessenek vele a futballról, a labdarúgásról kialakult képéről. Teljesen másképp látja ezt a világot és minket nagyon megfogott annak idején a mindenáron győzni akarás és a megalkuvás nélküli játék, amelyet személye közvetített. Nagyon örülök, hogy elfogadta meghívásunkat, így az esténk ebből a szempontból mindenképpen feldobódott, azt pedig remélem, hogy a motiváció, elszántság és mentalitás szombat este a pályán is meg tud majd jelenni.