A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 136 másodperc.
Ellenfél-mustra című cikksorozatunkban már részletesen tárgyaltuk a Nyíregyháza Spartacus FC csapatával közös bajnoki múltunkat, most viszont lássuk mi történt a Kupában!?
A Nyíregyházával eddig háromszor találkoztunk és egyszer sikerült továbblépnünk ellenük.
Először az 1880/81-es kiírás első fordulójában kerültünk össze, az egyetlen olyan párharc volt a 32 közé jutásért, ahol két NB I-es csapat mérkőzött. 1980. október 1-én Nyíregyházán 3200 néző előtt a hazaiak vezetését Csepregi egyenlítette ki, majd a 88. percben a hazai Moldván tizenegyesét Rabcsák kivédte. A hosszabbítás után büntetők döntöttek, az első öt kör után 4:4 volt az állás, a hatodik körben Steigerwald hibázott, a hazai Pethő belőtte, továbbment a Nyíregyháza.
Második alkalommal a 83/84-es sorozatban mérkőztünk. 1984. február 29-én a 8 közé jutásért zajlott a mérkőzés (helyszín a Fű-2) és háromezer-ötszázan voltak rá kíváncsiak. Mi akkor másodosztályú csapat voltunk, a vendégek NB I-esek, úgy mint a mostani felállásban. Az osztálykülönbség ellenére sima hazai siker született, 1-0-ás félidő után 5-0. Góllövők sorrendben Szekeres, Kanyári, Pásztor, Steigerwald és újra Szekeres. (A nemrég elhunyt Csanálosi Miklós első tétmérkőzése volt lila-fehérben ez a mérkőzés). A dátumot nézve bízzunk abban, hogy nem csak szőkőévenként lép tovább a Csaba.
Harmadik találkozásunk 2007. szeptember 26-án volt, a 2007/2008-as kiírásban. A 16 közé jutásért mérkőztünk, mi NB III-as csapatként, a vendégek megint első osztályúként (harmadosztályúként mi már ekkor a 2008/2009-es kiírás megyei selejtezőit játszottuk párhuzamosan). A kétosztálynyi különbség ellenére a 7. percben már 2-0-ra vezettünk (gól Pozsár tizenegyesből és Ladányi), még a 70. percben is 2-2 volt, a mérkőzés végül azonban sima lett, még 3 nyíregyházi gól és a vége 2-5. A Békés Megyei Hírlap szerint 200 néző volt, a Kelet-Magyarország szerint 300.
Köszönjük szépen az érdekes adatokat Juhász Zoltánnak!
Hajrá Lilák!
Közösségi média