Középdöntőben az Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 427 másodperc.

2014. november 18-án, kedden Kecskemétre utazik a csapat, ahol 15:00 órakor a Liga Kupa B. csoportjának 6. fordulójában, ismét utánpótlás korú játékosokkal kibővülve próbálja meg tovább javítani a csoportban elfoglalt helyét az Előre.

kte_stadion

Köztudott, hogy függetlenül a holnapi mérkőzés eredményétől, már hatalmas sikert könyvelhetünk el – hiszen a Békéscsaba 1912 Előre bejutott a Liga Kupa legjobb 16 csapata közé. Ebből a csoportból nem feltétlenül várta volna mindenki, hogy a lilák ilyen simának mondható módon, legrosszabb esetben a második helyen léphetnek tovább. Ehhez a sikerhez hozzátartozik az is, hogy ezeken a mérkőzéseken több utánpótlás korú játékost is bevetett Zoran Spisljak.

Reményt keltő, hogy a Liga Kupában lehetőséghez jutó, saját utánpótlásunkban nevelkedett játékosaink helyt álltak és már az utolsó forduló előtt kiharcolták a középdöntős szereplést. Ezt eddig még soha nem sikerült elérni a Viharsarokban. A csapatépítés fázisában különösen fontos dolog, hogy a jó teljesítményt nyújtó fiatalok ne kallódjanak el, tudásukat éles helyzetekben is megmutathassák. A futball világában számtalan példát láthattunk már, hogy ilyen módon felfedezett játékosok, gond nélkül megkapaszkodtak a felsőbb osztályokban is.

Természetesen nem a fő cél realizálódott a középdöntős szerepléssel, de nagyon fontos kiemelni, hogy a Békéscsabán maradt fiatal generáció élni tudott a lehetőséggel. Igen, a lényeg a “Békéscsabán maradt” szavakban rejlik, hiszen a nyár folyamán még azt is nehéz volt elérni az ifjúság körében, hogy ne menjenek máshova és a felnőtt csapattal készülve a segítségünkre lehessenek. Valószínűleg nem minden esetben a játékosok döntése volt, hogy távoznak Csabáról, hiszen ebben a korban még szülői hozzájárulás, támogatás is szükséges. Amennyiben ők nem látnak arra reális lehetőséget, hogy a gyermek megfelelőképpen fejlődhessen és a felnőtt csapattal együtt sikereket érhessen el, akkor egyszerűen itt hagyják Békéscsabát és máshol próbálnak szerencsét.

A szakmai stáb – Zoran Spisljak, Purguly Árpád, Bücs Zsolt, Hanyecz János – véleménye szerint, a békéscsabai labdarúgást kizárólag a saját nevelésű fiatalok bevonásával lehet újra éleszteni és megfelelő szintre emelni. Már most kézzel fogható feleszmélés tapasztalható a fiatalok körében, pedig még csak az út elején járunk. Folyamatosan fejlődni szükséges és javítani kell a hibákat, de ez csak úgy lehetséges, ha a tehetségek meg tudják tapasztalni a felnőtt csapat légkörét, edzéseit, mérkőzéseit – csak így tanulhatnak igazán és válhatnak valódi labdarúgóvá.

A puding próbája az evés és úgy látszik, hogy az étvágyunk tovább nő – hiszen a szakmai stáb folyamatosan figyeli a fiatalabb korú játékosok edzéseit és rendszeresen ki is próbálja őket a másodosztályú csapat mérkőzésein is. Így lesz ez ma is – tájékoztatott a mester, a tegnap délutáni edzés után, így néhány játékost meg is tudtunk találni kérdéseinkkel.

Konyecsni Zoltán (17 éves, jobb-szélső)

Milyen érzés a “nagyok” között játszani és hogyan kerültél a keretbe?

– Hihetetlen érzés a felnőtt csapattal játszani, hiszen sokkal gyorsabb, ésszerűbb a játék, keményebbek az ütközések – mintha egy teljesen más szintre lépne az ember. A hétvégi Grosics Akadémia elleni meccs igen jól sikerült számomra – gólt is szereztem és büntetőt is sikerült kiharcolnunk. A teljesítményemre felfigyeltek és meghívást kaptam a “nagyokhoz”, holnap pedig utazom Kecskemétre is. Árpi bácsi már tavaly is sokat biztatott és most elérkezett az idő, hogy a mély vízben is lehetőséget kaphassak. Köszönöm szépen!

Pilán Márkó (16 éves, középpályás)

Milyen szempontok alapján választottak ki és mi a célod a labdarúgásban?

Szeretnék a lehető legmagasabb szintre eljutni a futballban – ezért keményen dolgozom és edzem. Teljes erőbedobással azért focizom, hogy előbb-utóbb a felnőtt csapatba kerülhessek. Most megkaptam a lehetőséget, hogy egy Liga Kupa meccsen is bizonyíthassak – aminek nagyon örülök és igyekszem majd megfelelően helytállni. Köszönöm a bizalmat!

Szántó Mihály Sándor (20 éves, középpályás)

Milyen a hangulat a csapatnál és mennyire sikerült beilleszkedni?

A hangulatra nem lehet panasz, ebből a szempontból is teljesen rendben van a csapat. Úgy érzem, hogy nagyon jó a közösség, a többiek segítenek és elfogadnak. Kaposvárról jöttem vissza Békéscsabára és főleg a felnőtt csapattal edzek – amikor nem vagyok kerettag, akkor pedig az U21-et erősítem. Az idei első Liga Kupa meccsen már kaptam lehetőséget és most újra a Kecskemét ellen bizonyíthatok. Zoran edzései igen kemények, szakszerűek és hasznosak – úgy érzem, hogy rengeteget tanulok és abszolút a hasznomra válnak. Szerintem a holnapi mérkőzés fejben dől majd el, de bízom a győzelemben és ha pályára léphetek, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Köszönöm a lehetőséget!

Az utolsó forduló előtt egy pont lemaradással állunk a DVSC mögött a második helyen, így megfelelő teljesítménnyel és egy kis szerencsével akár még az első hely is megszerezhető. A KTE és a Békéscsaba 2007. óta tízszer találkozott egymással és az eredmények tekintetében kiegyenlítettnek mondható a mérleg. Négy győzelem, három vereség és szintén három döntetlen szempontunkból a statisztikai mutató. Utoljára szeptember 2-án, itthon fogadtuk a Bács-Kiskun megyeieket, amikor 2-3-as eredménnyel nem sikerült a három pontot megszerezni – bár ekkor még nagyon a szezon elején jártunk. Van tehát okunk a visszavágásra – annál is inkább, hiszen a csapat minden mérkőzésre igen komolyan készül és tekintettel arra, hogy nincs ok az izgalomra, egy felszabadult, tudatos játékkal meglephetjük a nem túl jó szériában lévő Kecskemétet.

Nem kevésbé fontos, hogy szurkolóink tizenkettedik játékosként biztassák a csapatot, hiszen ez is a sikerünk egyik kulcsa lehet – bár az időpont nem éppen drukker-barát, de Kecskemét nincs messze – így bízunk benne, hogy sokan elkísérik a lilákat a lilákhoz!

Vozár Dávid eltiltását tölti, Prasler és Viczián még nem egészséges, a többiek azonban rendelkezésre állnak.

A mérkőzést Nagy Róbert, Varga Zsolt dr. és Márkus Tamás játékvezetői hármas dirigálja.

A kecskemetite.hu szerint a Liga Kupa meccsen csak az „A” lelátó lesz megnyitva, de a másik oldalra szóló bérletek természetesen ide is érvényesek ezúttal. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, de a bérletesek mellett a 14 éven aluliak is ingyen tekinthetik meg a találkozót. A főépületben ingyen készítik a klubkártyákat és 14 órától már várják a szurkolókat.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Címkék:  ,