Korszerűbb, szebb lett az Előre székház

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 313 másodperc.

Közel hatvanmillió forintból korszerűsítették a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület székházának energetikai rendszerét. A februárban kezdődött munka a napokban fejeződött be, és akár 45-50 százalékos megtakarítást is jelenthet az üzemeltetési költségekben.

elore140605-6532

Békéscsaba önkormányzata a KEOP keretében valósította meg azt az 58,8 millió forint összköltségű beruházást, amelynek 85 százalékát uniós forrásból finanszírozták, és amelyhez 8,8 milliós önerőt adott a város. Az energetikai fejlesztés során a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület székházának külső homlokzata teljesen megújult, megtörtént a födém szigetelése, a külső, homlokzati nyílászárók cseréje, de átalakították, korszerűsítették az épület fűtési rendszerét is.A beruházás záró rendezvényén a város nevében

Zelenyányszki Péter bizottsági elnök, a körzet képviselője köszöntötte a kivitelező Proszerv Kft. ügyvezetőjét, Kalapáti Lászlót, az Előre elnökét, Kovács Mihályt, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, Kozma Jánost, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezetőjét, Tóth Sándort és a megjelent vendégeket.– A városvezetés nagy hangsúlyt fektet a sportra, értékeink védelmére. A felnőtt és utánpótlás labdarúgás bázisa, az Előre székháza is egy ilyen érték. A ház közel negyven éve épült, ez persze meg is látszott rajta, komoly „ráncfelvarrást” igényelt. A felújítás három ütemben történik, tavaly, a belső terek felújításával kezdődött, második ütemben most a hőszigetelés, a fűtés illetve a külső homlokzat felújítása történt meg. A tervek szerint a tetőszerkezet komplett felújítása következik, a focipályák felújításával párhuzamosan – tudtuk meg Zelenyánszki Pétertől.

Kalapáti László az esztétikailag és energetikai szempontból is sokat nyújtó beruházás részleteibe avatta be a jelenlevőket. A klub régóta dédelgetett álma volt, hogy végre olyan köntöst kapjon az épület, amely méltó a város és az egyesület sportmúltjához, most ez valóra vált.– Az önkormányzat komolyan hozzájárult a beruházás megvalósításához, nagy segítséget adott a sportklubnak. Köszönöm a város, a hivatal illetékes osztályai,

Lukácsi László főépítész támogatását. Köszönöm azok munkáját is akikkel együtt dolgozhattunk: akik az építészeti részben segítettek, akik a kazánt építették be, és persze köszönet közvetlen kollégáimnak is, akik a szigetelési munkákat, a fűtéstechnika építését és a villamos szerelést végezték – mondta Kalapáti László, hozzátéve, hogy hálás az épület használóinak és a sportolóknak a felújítás során tanúsított türelmükért.

Kovács Mihály leszögezte, hogy egyesületük a három alappillér – a felnőtt csapat, az utánpótlás és az infrastruktúra – folyamatos fejlesztését tűzte ki célul. Az infrastruktúra terén céljuk, hogy pályázati források bevonásával valamennyi pályájukat és épületüket sikerüljön felújítani.– Az épület belső tere egy évvel ezelőtt társasági adóból újult meg, most KEOP-os pályázatból következett a folyatás, a továbbiakban szintén társasági adós forrásból szeretnénk rendbe tenni a tetőt. Nagy szükségünk van erre a házra, már csak azért is, mert az utánpótlásunk is szépen fejlődik, júliustól közel hatszáz gyerek jár hozzánk – jegyezte meg Kovács Mihály, akitől azt is megtudtuk, hogy folyamatban van a pályák felújítása, a center pályát pedig majd a stadionrekonstrukciós program keretében szeretnék rendbe tenni.

Kozma János kiemelte, hogy a beruházással 45-50 százalékkal csökkennek az üzemeltetés költségei, ezzel nyer a város, nyer a vagyonkezelő, de nyernek az egyesületek is, hisz az önkormányzat sportra szánható támogatása véges: ha az energia terén spórolni tudnak, több juthat az egyesületek egyéb támogatására.

– A Kórház utca 6. szám alatti épület felújítása egy jelentős energia-megtakarítást hozó folyamat egyik eleme. Múlt évben megtörtént az Árpád fürdő energetikai fejlesztése, ott a több mint 30 milliós gázköltség 85 százalékát tudjuk megspórolni. Folyik a sportcsarnok felújítása, ahol szintén megtörténik a szigetelés, korszerűbb lesz a fűtés, és lesz egy napelemes mini erőmű is – mondta a vezérigazgató.

Ahogy Kovács Mihály fogalmazott: a műszaki-szakmai tartalmon túl az épület külső felújítása a klub számára azért is fontos, mert az épület kicsit jellegtelen volt már, most pedig a lila-fehér színek és a címer remélhetőleg azt sugallja majd az ide érkező vendégcsapatok számára, hogy ide vereséget szenvedni jöttek. Mit mást is tehettek volna hozzá a jelenlevők, mint azt: úgy legyen!

Mikóczy Erika
Fotó, forrás: csabaimerleg.hu