Kisfocisták

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 122 másodperc.

A péntek délelőtti edzésre kisfocistákat láttunk vendégül, hiszen a nagyszénási focitábor “lakói” érkeztek a Kórház utcába, Boér Gábor vezetőedző meghívására.

A köszöntés és eligazítás után, háromszor húsz fős csoportokra osztva közös edzés, öltöző- és székház látogatás volt a program, melyet a gyermkeken kívül labdarúgóink is ugyanúgy élveztek. A program végén csapatunk tagjai meglepetéssel készültek, hiszen minden nebulónak névre szóló emléklappal kedveskedtek.

Deák Balázs, táborvezető: – Nagyszénáson négy évvel ezelőtt kezdődött el ez a focitábor. Az egyik tanár úrral szerveztük meg először, láttuk hogy sok gyerek járt az utánpótlás edzésekre és úgy gondoltuk, hogy próbáljunk meg létrehozni egy nyári focitábort. Az első évben 37 résztvevővel indultunk és szerencsére évről-évre többen érkeznek hozzánk. Nagyon jól összejött minden, nagyszerű a szülői közösségünk, így jelen pillanatban már hatvanegy gyermeknek biztosítunk részvételi lehetőséget a táborban és a környező falvakból, városokból is érkeznek hozzánk. Gáborral nagyon régi baráti kapcsolatunk van, minden évben rendszeresen meglátogat minket és amikor legutóbb beszéltünk, ismét meghívtuk. Erre csak annyit mondott, hogy ezúttal nekünk kell őt és a csapatot meglátogatnunk Békéscsabán. A meghívást természetesen örömmel elfogadtuk és a srácok előtt egészen a mai reggelig titokban tartottuk. Csak annyit tudtak, hogy közösen utazunk, de hogy hova és miért, azt nem. Ezért aztán hatalmas meglepetésben volt részük, amikor közöltem velük, hogy Békés megye elsőszámú csapatához, a Békéscsaba 1912 Előre együtteséhez látogatunk. A közös edzés, a centerpálya, a rendelkezésre álló technika és körülmények, mind-mind csodálatra méltó és a srácoknak ez maradandó élményt és tapasztalatot jelent. Köszönjük szépen a lehetőséget!