Készülődés

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 557 másodperc.

Nagy a mozgolódás a Kórház utcában, hiszen a stadion rekonstrukció indulásával párhuzamosan, a létesítményt alkalmassá kell tenni a hatóságok és a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt szabályok szerint, a hazai mérkőzések megrendezésére.

Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy a régi, fedett lelátó teljes egészében lebontásra kerül, helyére pedig egy vadonatúj, komplett épület készül, lelátóval, kiszolgáló egységekkel és a technikai eszközök számára létfontosságú elemekkel. Békéscsaba Megyei Jogú Város 2017. január 18-án aláírta a kivitelezővel az erre vonatkozó szerződést, majd több egyeztetést követően február 8-án megtörtént az építési terület átadása. A teljes átalakítás az organizáció szerint 2017. december végéig készül el két ütemben. Az első ütemben a temető felőli lelátó bontása, parkolók kialakítása, közművek kiépítése, valamint az új komplexum teljes felépítése történik meg, melynek befejezése 2017. július hónapban várható. Jelenleg a régi infrastruktúra leszerelése, a felszerelt eszközök lebontása, dokumentálása és letárolása zajlik.

20170118

Mindez azt jelenti, hogy a régi lelátót a 2016/2017-es tavaszi szezonban egyáltalán nem lehet majd használni. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. hivatkozva a hatályos MLSZ Infrastruktúra Szabályzat I. rész 2.§ (3) pontjára, úgynevezett eltérési engedély kérelmet nyújtott be az MLSZ Infrastruktúra Igazgatósághoz, amely pontosan tartalmazta mindazon elemeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a békéscsabai és Békés megyei közönség hazai pályán, a Kórház utcai Stadionban tekinthesse meg a hazai mérkőzéseket. Az MLSZ és az érdekelt hatóságok biztosították a klubvezetést, hogy az átépítés alatti állapotokat – természetesen az előírt biztonsági intézkedések maradéktalan betartása mellett – a közösen rögzített formában történő mérkőzés rendezés lehetőségét megfelelőképpen kezelik majd.

A hazai mérkőzések Kórház utcai Stadionban történő lebonyolításához több átszervezést is végre kell hajtanunk. Mivel a régi fedett lelátót teljes egészében elbontják és az új építmény a pálya oldalvonalától számított öt méter távolságban kerül kialakításra (sokkal közelebb, mint a régi lelátó) – így a kijelölt építési terület miatt, a tavaszi szezonban az úgynevezett tribünt (B-közép) sem lehet majd a megfelelő irányból megközelíteni. Ezért vendégeink és szurkolóink testi épségének biztonsága, megóvása érdekében ez a szektor is lezárásra kerül. A stadion teljes értékű, használható részei az úgynevezett A, B, C, C1 hazai, valamint D és E vendég szektorok maradnak. A befogadóképesség ideiglenesen, összesen 2.372 főre csökken. A be- és kilépési pontok, valamint a pénztárak elhelyezkedése és működése nem változik. Megnyugtatjuk bérletes vendégeinket, akik a szezon elején a régi fedett, vagy a tribün lelátóra váltották meg szezon belépőjüket, hogy belépésük továbbra is biztosított, azaz bérletük érvényes marad egészen a szezon végéig! Fontos tudni, hogy ők a hazai szektorok nem lefoglalt, szabadon maradt ülőhelyei közül, tetszés szerint választhatnak, egyúttal teljesen díjmentesen lehetőségük nyílik arra, hogy ezeket akár le is foglalják a tavaszi szezonra – az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodájában, nyitvatartási időben (11:00-13:00 óra között) és mérkőzésnapokon kívül bármelyik munkanapon. A korábban megváltott, érvényes bérlet felmutatásával, valamint a használható, szabadon maradt helyek közül választva, teljesen ingyenesen úgynevezett technikai bérletet igényelhetnek, mellyel biztosíthatják és lefoglalhatják ülőhelyüket az izgalmasnak ígérkező, következő 9 hazai mérkőzésre.

palya_2017_uj

További változás, hogy a sajtó képviselői teljesen új helyen, a C-szektor tetején, számukra kialakított állásokból követhetik majd a mérkőzéseket, a VIP ülőhelyek pedig a B-szektor legfelső négy sorát foglalják majd el. Mivel a helyzet úgy hozta, hogy a VIP vendégek számára kijelölt ülőhelyek közül öt darab bérletes vendégeink által már megvásárolt pozíció, ezért a vezetőség úgy határozott, hogy a tavaszi szezonban azok tulajdonosai változatlanul onnan tekinthetik meg a meccseket, azaz ezúttal lehetőségük nyílik majd a VIP vendégek között helyet foglalni – amennyiben számukra ez így megfelelő.

Az építkezés miatt a vezetőség minden vendégünk, szurkolónk megértését és türelmét kéri, amennyiben bármely olyan körülmény adódna, amely számukra esetleg kellemetlenséget okoz. A klubvezetés és a háttérben dolgozók mindent megtesznek majd, hogy Önök továbbra is élőben, akadálytalanul a Kórház utcai centerpályán tudják megtekinteni a mérkőzéseket, hiszen ez számunkra a legfontosabb! Köszönjük!

Az első hazai, másodosztályú mérkőzés 2017. február 26-án (vasárnap) 16:00 órától kerül megrendezésre a centerpályán, amikor a Budaörs együttesét látjuk vendégül. Addig azonban még sok teendő akad a stadion körül és a program ezután még feszesebbé válik. A héten megtörténik a rendezéshez szükséges technika átszerelése és üzembe helyezése, visszakerülnek a pénztárakba a téli időszakra letárolt informatikai eszközök, valamint áthelyezzük és módosítjuk a stadionban elhelyezett tájékozató táblákat. Közben játékosaink és a szakmai stáb természetesen a hétvégi bajnoki rajtra készülődik, hiszen első csapatunk Balmazújvárosba, míg második együttesünk Méhkerékre látogat. Jövő hét kedden mindkét csapatunk a szokásos szezon előtti fotozáson veszt részt, szerdán pedig biztonságtechnikai ellenőrzésen bizonyíthatjuk, hogy minden rendezéshez szükséges feltételt megteremtettünk.

Érdemes lesz továbbra is rendszeresen látogatni weboldalunkat, hiszen bérlet akcióról, új igazolásainkról, külföldi vendégek látogatásáról és az építkezéssel kapcsolatos exkluzív hírekkel és további interjúkkal, nyilatkozatokkal harangozzuk be az Előre-tavaszt!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/