Jelenlegi állás alapján hirdethetnek bajnokokat?

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 110 másodperc.

Az UEFA kedden ülésezik az 55 európai szövetség képviselőivel, hogy megvitassák mi alapján hirdessenek győzteseket, feljutókat és kiesőket a különböző bajnokságokban.

A találkozón három kulcskérdésben kell döntést hozni az UEFA-nak:

1. A nyári Európa-bajnokság elhalasztása 2021-re.
2. Megalkotni a krítérium-rendszert, mely alapján bajnokot hirdethetnek az európai bajnokságok, valamint meghatározhatják a kiesőket és feljutókat.
3. Meghatározni, mi alapján indulhatnak el csapatok a jövő évi Bajnokok Ligájában és Európa-ligában – szem előtt tartva a méltányosságot és az egyenlő esélyeket.

Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin azt a megoldást preferálja, hogy azok legyenek a bajnokok, akik az adott bajnokság felfüggesztésekor az élen álltak. Többen viszont úgy vélik, hogy erre nem lesz szükség, mivel lesz elég idő befejezni a bajnokságokat az Európa-bajnokság elhalasztásának köszönhetően. Ez persze attól is függ, hogy a koronavírus-járvány addigra kellően lecsillapodik-e. Ha ez nem történik meg, akkor a következő szezon Bajnokok Ligája és az Európa-liga résztvevőit szintén az alapján döntik el, ahogy a felfüggesztéskor álltak a tabellák.

Az Európai Döntőbizottság nem szeretne döntést hozni arról, hogy az országok, mi alapján határozzák meg a kiesőket és a feljutókat. Ezt a kérdést az UEFA az országok szövetségeire bízza. Bár valószínűleg ugyanaz a megoldás lenne a legkézenfekvőbb, ahogyan a bajnokokat is kiválasztják.

Korábbi példák

Mostanáig csupán egyszer fordult elő hasonló eset az európai futballban: 1999-ben az UEFA akkori elnöke, Lennart Johansson nevezte ki jugoszláv bajnoknak a Partizan Belgrade csapatát. Ők voltak a tabella élén, amikor felfüggesztették a bajnokságot a jugoszláv polgárháború miatt.

Forrás: as.com