A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 145 másodperc.
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Tiszakécskei LC következik.
A Tiszakécskei LC-t 2000-ben alapították és nem jogutódja az 1999-ben megszűnt Tiszakécskei FC-nek, amely korábban az élvonalban is szerepelt. Az egyesület a hetedosztályból indulva egészen az NB III-ig menetelt. Az NB II-be először 2018-ba jutott fel a Tiszakécske, ezt követően hol az NB III-ban, hol pedig az NB II-ben szerepelt a csapat. A Tiszakécskei LC az NB III Dél-Keleti csoportját szoros küzdelemben, a második helyezett Gyulai Termál FC-nél mindössze három ponttal többet szerezve nyerte meg. Az osztályozót az Észak-Nyugati győztes Credobus Mosonmagyaróvár ellen játszotta a tiszakécskei alakulat: idegenben 3-0-ra nyertek, hazai pályán pedig 2-0-s vereséget szenvedtek.
Egymás elleni múlt
A két csapat találkozott már az első osztályban is, hiszen az 1997/1998-as idényben oda-vissza döntetlen eredményeket értünk el egymás ellen. A másodosztályban eddig 10 alkalommal mérkőztünk és a mérleg szempontunkból mindössze 2 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség, tehát van mit kozmetikázni az egyenlegen. Utoljára 2023. május 15-én találkoztunk velük, amikor 2-1 arányban sikerült itthon tartanunk a három pontot.
Stadion
A Tiszakécske a hazai mérkőzéseit a Tiszakécske Városi Stadionban játssza, melynek befogadóképessége 4500 fő.
Aktualitások
A kék-sárgák vezetőedzői pozícióját Pintér Csaba kapta meg az új idényre. A Tiszakécske hét edzőmeccset játszott a nyáron, egy győzelem és egy döntetlen mellett öt alkalommal vereséget szenvedett: Budapest Honvéd FC – Tiszakécskei LC 3-0, Mezőkövesd Zsóry FC – Tiszakécskei LC 3-1, Tiszakécskei LC – FC Tatabánya 0-3, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Tiszakécskei LC 1-2, Tiszakécskei LC – ASA Targu Mures 0-1, Tiszakécskei LC – FC Corvinul Hunedoara 1-1, Gyirmót FC Győr – Tiszakécskei LC 4-0. Érkeztek: Bódi Ádám (Kazincbarcika), Gyenes Ádám (Bp. Honvéd II), Lucas (brazil-magyar, Kazincbarcika), Varga József (Kazincbarcika). Távoztak: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (Ajka, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Engedi Márk (DVSC – kölcsönből vissza), Gyurján Bence (Mátészalka), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton), Marsa Levente (?).
M.B.
https://www.tiszakecskefoci.hu/
https://www.facebook.com/dunaaszfalttvse.hu
13/15. rész
Közösségi média