A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 149 másodperc.
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a BVSC-Zugló következik.
A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló, közismertebb nevén a BVSC-Zugló a főváros XIV. kerületének csapata, amely számos más sportágban (pl. úszás, ökölvívás, vízilabda) nemzetközi szinten is érdekelt. Talán leírható, hogy a 2024/2025-ös idény egyik meglepetés csapata a másodosztályban, hiszen újoncként 8 győzelem, 14 döntetlen, 8 vereség birtokában 38 bajnoki pontot gyűjtöttek, ezáltal a 9. pozícióban végeztek, tehát igen messze álltak a kieséstől. Ennek ellenére a szezon végeztével vezetőedzőt cseréltek, Csábi Józsefet Dragan Vukmir váltotta. Az előző idényben a BVSC legeredményesebb játékosa egyébként Pekár László volt 8 góllal.
Egymás elleni múlt
A két csapat egymás elleni statisztikáját mindhárom NB-s ligában elemezhetjük, de ezúttal maradnánk az aktuális második vonalbeli mérlegnél. Ebben az osztályban szempontunkból 5 győzelmet, 3 döntetlen, valamint 6 vereséget találunk és ahogy több más csapat, így a mi orrunk alá is borsot törtek az elmúlt idényben, mert idegenben kikaptunk (0-1), itthon pedig döntetlent (2-2) sikerült elérni velük szemben. A kék-sárgákkal kapcsolatban is van tehát törleszteni valónk, így bízunk benne, hogy az új szezonban sikerül visszavágni!
Stadion
A BVSC Szőnyi úti stadionját az elmúlt években többször is felújították, a gyepszőnyeget pedig tavaly ősszel cserélték ki. A lelátók kicsit furák és némileg áttekinthetetlenek (nyilván meg kell szokni), de mindenképpen megmaradt a retro érzés – persze ez csak a mi szubjektív véleményünk.
Fotó: BVSC-Zugló
Aktualitások
A nyári felkészülést Dragan Vukmir irányításával kezdte el a BVSC, az első edzőmeccsét pedig a Budaörs ellen játszotta, amelyen 3-0 arányban győzni tudott. A folytatásban a Videotontól 3-1-re kikaptak és a tervek szerint megmérkőznek még a Siófokkal és a Csákvárral is. Az érkezési oldalon Csernik Kornél (Tatabánya) említhető egyelőre, távozók viszont többen is vannak – a kölcsönben szereplő játékosokat visszahívták klubjaik -, így Hidi Patrik, David Nwachukwu, Kocsis Bence, Batai Tamás, Erdélyi Benedek, Kovács Dominik és Ábrahám Márton Ákos is máshol folytatja.
M.B.
https://www.facebook.com/profile.php?id=100064452741780
4/15. rész
Közösségi média