DEAC – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre

0-3 (0-1)


Időpont: 2019. július 20. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: DEAC Egyetemi Sportcentrum

Cím: 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Kovács Zoltán

DEAC: Szabados István, Nagy Zoltán, Papp ferenc, Soltész János, Balogh Krisztián, Karikás Krisztián, Spitzmüller István, Ramos Colon Luis A., Bíró Péter, Urbin Péter, Bárány Donát.  Cserék: Tóth Dániel, Bucz Bence, Sütő Balázs, Sidibe Ibrahima, Patócs Richárd, Sándor Tamás, Gatourogbu Alexis.
Vezetőedző: Kondás Elemér

Békéscsaba: Uram János, Nagy Sándor, Farkas Márk, Szélpál Norbert, Mészáros Márk, Bidzilya Anton, Király Patrik, Pantovic Nikola, Faragó Tamás, Olasz Dénes, Máris Dominik. Cserék: Pilán Márkó, Babinyecz Balázs, Zahorán Balázs, Varga Tamás, Molnár Dominik, Gréczi Márton, Kovács Ádám, Tóth Dániel, Ilyés Tamás, Ribánszki László.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Faragó Tamás (1. perc), Molnár Dominik (63. perc), Ilyés Tamás (75. perc).


A szervezetten játszó lila-fehérek győzelme megérdemelt volt az ügyesen futballozó harmadosztályú egyetemisták ellen.

A mérkőzésen villámrajtot vett az NB II-es Békéscsaba, hiszen a kilépő Faragó Tamás már az első percben bevette Szabados kapuját. A folytatásban főleg a mezőnyben zajlott a játék, komolyabb helyzetek nem alakultak ki. A második játékrész derekán Molnár Dominik használta ki a DEAC hátsó alakzatának újabb megingását. A végeredményt Ilyés Tamás állította be a 75. minutumban, Schindler Szabolcs legénysége 3-0-s győzelmet aratott. Csapatunknak szerencséje sem volt, mivel Kertész Tamás ugyan szépen hozta magát helyzetbe, de lövése a kapufán csattant, így nem jött össze a szépítés.  Kondás Elemér egyébként minden játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra.

Kondás Elemér: – Az edzőmeccs elérte célját, hiszen egy jó csapat ellen tudtunk játszani. Igazából rúgattunk az ellenféllel három gólt, ám az biztató, hogy mertünk játszani, és helyzeteket is tudtunk kialakítani. A gólokat olyan hibák előzték meg, amelyek ha összeszokottabbak leszünk, már nem fognak előfordulni. Úgy gondolom, az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat, mivel nem volt ekkora különbség a csapatok között. Akad még teendőnk a bajnoki rajtig, két hetünk van rendezni a sorokat. Szerencsére fogékonyak a srácok az új dolgokra, ma is felfedeztem olyan elemeket, amiket nemrég gyakoroltunk.

Schindler Szabolcs: – A gyorsan szerzett gólunk meghatározta a mérkőzés menetét, hiszen az első percben sikerült betalálni. A csapat végig szervezetten játszott, a második félidőben pedig a friss embereknek köszönhetően tovább tudtuk növelni az előnyünket és szép gólokat rúgtunk. Az látszik, hogy Kondás Elemér igen jó csapatot rakott össze, hiszen masszívan és jól futballoztak.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Club Atletic Oradea

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Club Atletic Oradea

0-1 (0-0)

A mérkőzés megtekintése ingyenes. Használható az új lelátó.

Időpont: 2019. július 20. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Békéscsaba: Czinanó Áron, Fodor Zsombor, Kmetykó Márk, Szabó Zsombor, Kun László, Nyéki Boldizsár, Pusztai András, Váradi Ádám, Sinanovic Sinan, Molnár János, Körömi Zoltán. Cserék: Bukor Zoltán, Bánfi Dominik, Gigacz Ákos, Malkócs Marcell, Kasik Ákos, Fórizs Elek, Molnár Dávid, Csicsely János.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Nagyvárad: Ghete Vlad, Copil Cristian, Letan Cosmin, Stan Daniel, Panti Alin, Tenche Georege, Has Andrei, Costea Darius, Lezeau Alex, Ciocan Sergiu, Pasca Remus. Cserék: Nadin Herman, Man Serban, Ardelean Raul, Blagea Patrik, Balog Adrian, Gante Patrik, Farcas Andrei, Iovita Loren, Negrutiu Vlad.
Vezetőedző: Farcas Florin.

Gólszerző: Gante Patrik (75. perc).

Sárga lap: Balog Adrian (82. perc).


2. félidő

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/662281317517217/’ width=’680′]

1. félidő:

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/908068796227097/’ width=’680′]


 

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (0-2)

Időpont: 2019. július 17. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Hódmezővásárhely

Békéscsaba: Uram János, Fodor Zsombor, Kmetykó Márk, Szabó Zsombor, Zahorán Balázs, Molnár János, Nyéki Boldizsár, Gigacz Ákos, Sinan Sinanovic, Csicsely János, Körömi Zoltán. Cserék: Bukor Zoltán Márk, Bánfi Dominik, Váradi Ádám, Kasik Ákos.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Csapatunk gólszerzői: Körömi Zoltán, Csicsely János.

Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK

2-2 (0-0)


Időpont: 2019. július 17. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bálint Attila

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Babinyecz Balázs, Kun Kászló, Bán Benedek, Károly Bálint, Molnár Dominik, Kovács Ádám, Máris Dominik, Tóth Dániel. Cserék: Major Barna, Pantovic Nikola, Varga Tamás, Gréczi Márton, Ilyés Tamás.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Füzesgyarmat: Ivicevic Márk, Achim Ádám, Raducu Sorin, Meiszter Márk, Pataki Zalán, Toca Bogdan, Constantinescu, Katona György, Székely Dávid, Popescu Robert, Lukács Zsombor. Cserék: Fildan Calin, Kenczel Ervin, Benkő-Bíró Norbert, Vincze Ákos, Fejes János, Achim Sebastian, Kis Szabolcs.
Vezetőedző: Boros Tibor

Gólszerzők: Székely Dávid (51. perc), Lukács Zsombor (53. perc), Varga Tamás (74. perc), Kun László (82. perc).

Sárga lap: ?????

Schindler Szabolcs: – Felforgatott csapattal játszottunk, most nem az eredmény volt az elsődleges. Sok pozitív dolgot láttam, de sok negatívat is.

Boros Tibor: – Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Füzesgyarmat eljutott arra a szintre, hogy pályára léphessen a Kórház utcai stadionban. Magát a játékot hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték mindkét oldalról. Sokan nem csak az elvárt taktikai feladatot töltötték meg tartalommal, de biztató teljesítményt is nyújtottak, akadt azonban több ellenpélda is.


2. félidő:

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/899439017106316/’ width=’680′]

1. félidő:

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/366033267438613′ width=’680′]


 

DVSC – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

DVSC – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (1-1)


Időpont: 2019. július 13. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Debreceni Labdarúgó Akadémia

Cím: 4014 Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 46.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Kövér Tamás, Szabó F. Szilárd

DVSC: Kosiczky Tomas, Bényei Balázs, Újvárosi Ádám, Kinyik Ákos, Barna Szabolcs, Damásdi Alex, Csősz Richárd, Kóródi Nándor, Bereczki Dániel, Kerekes Krisztián, Zsóri Dániel.  Cserék: Hrabina Alex, Lakatos Benjámin, Kuti Krisztián, Bíró Péter.
Vezetőedző: Herczeg András

Békéscsaba: Uram János, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Pilán Márkó, Faragó Tomás, Kovács Ádám, Nagy Sándor, Király Patrik, Gréczi Márton Péter, Olasz Dénes, Farkas Márk. Cserék: Eichenvalder Róbert, Pantovic Nikola, Molnár Dominik, Mészáros Márk, Ilyés Tamás, Máris Dominik, Károly Bálint, Babinyecz Balázs, Tóth Dániel.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Kinyik Ákos (11. perc), Gréczi Márton Péter (41. perc), Pantovic Nikola (55. perc).

Sárga lap: Szélpál Norbert (56. perc).

A 11. percben megszerezte a vezetést a Loki: Damásdi Alex bal oldalról elvégzett szabadrúgása után Kinyik Ákos hat méterről lőtt a kapuba. Újabb gól a 41. percben született, Gréczi 13 méterről, balról lőtt a rövidbe, ezzel egyenlítettek a vendégek.

A második félidőben átvette a vezetést a Békéscsaba, miután büntetőhöz jutott és ezt ki is használta. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, a találkozót 2-1-re a Békéscsaba nyerte.

Schindler Szabolcs: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játékkal nem. Mindez abból is adódik, hogy fáradt volt a csapat. A tempó nem volt jó, de a szervezettség amit bemutattunk biztató lehet a jövőre nézve.



Fotók