Lila-fehér csapatépítő program

Időpont: 2024. február 2. (péntek) 15:15 óra

Helyszín: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok



Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Három hete készülünk

A végéhez közeledik a mórahalmi edzőtábor és a szombati két edzőmérkőzés után, vasárnap már hazatér csapatunk. Ezzel a felkészülés újabb szakasza ér véget és már csak három hét marad a bajnoki rajtig.

Makra Zsolt: – A szerdai tesztmérkőzés után, csütörtökön regeneráló tréninggel folytattuk a munkát. A délelőtti átmozgató edzés után, ebéd és közös strandolás következett, majd este csapatépítő programot szerveztünk Szegeden, ahol egy úgynevezett szabadulójátékon vettünk részt. Ez a játék is igen jól szolgálta a felkészülést, ezen belül is elsősorban a csapatépítést, hiszen a Paraparkban kisebb egységekre osztva, logikai úton, szorosan együttműködve kellett megoldani a feladatokat. Így némileg mindenki ki tudott egy kicsit szabadulni a mindennapos munkából és szórakozással, jókedvvel fűszerezve frissülhettek a játékosok. Mindenki nagyon élvezte a programot, ezáltal szerintem még jobban összekovácsolódtunk. Pénteken viszont már újra kemény munka várt a srácokra, két igen megerőltető tréninget vezényeltünk. Mindkét edzés majdnem kétórásra nyúlt, így tisztességes terhelést kapott a csapat. Délelőtt inkább az erősítés, illetve a fizikális dolgok kerültek előtérbe, délután viszont taktikai gyakorlás volt terítéken. Szombaton délelőtt átmozgatjuk az együttest, délután pedig két edzőmérkőzést játszunk. Rendesen, kétszer negyvenöt percet játszunk, minkét ellenfelünkkel – az a cél, hogy minden játékos a felkészülés során először, kilencven percet töltsön a pályán. Mindkét meccstől sokat várunk, szeretnénk ha maximális erőbedobással, minden olyan elem megjelenne a pályán, melyeket hetek óta gyakorlunk. Az edzőtábor végére már nagyon elfáradt mindenki, jól jön majd a kétnapos szusszanás. Ettől függetlenül úgy látom, hogy igen lelkes és motivált mindenki. A tesztmérkőzések sikerei is meghozták azt az áttörést, hogy hisznek a játékosok abban a rendszerben, amit csinálunk, látják és érzik a fizikai- és mentális állapotuk fejlődését. Az új játékrendszer elsajátításával is kitűnően haladunk, meglepően jól alkalmazkodott a csapat és mindenki megtalálta a helyét ebben a szisztémában. Minden pillanatban érdeklődnek, így csak a legjobbakat tudom mondani. A csúcsterhelésen ezután már túl leszünk, így nyilván az utolsó időszakban finomhangolunk és sokkal nagyob hangsúlyt kapnak a taktikai dolgok, valamint a hibák korrigálásai is. Összegezve: igen pozitívan értékelem az edzőtáborban közösen eltöltött időt és nagyon örülök, hogy együtt tudtunk lenni, nagyon hasznos volt. Vasárnap befejezzük a heti programot, a délelőtti regeneráció után hazautazunk és legközelebb kedden találkozunk a kerettel.

Boér Gábor: – Az elmúlt három hét összegzéseként elmondhatom, hogy rengeteget dolgoztunk és nagyon sokat léptünk előre taktikailag is. Ennek talán az egyik legjobb visszajelzése az aktuális bajnok Budapest Honvéd elleni tesztmérkőzés volt, ahol a kezdő összeállításuk ellen, teljes mértékben irányítani tudtuk a játékot és komoly lehetőségeket alakítottunk ki. Még számunkra is kicsit meglepő volt, hogy milyen főlényben játszottunk. Természetesen a helyén kell kezelnünk a dolgokat, elbizakodottságra nincs okunk, így a mai napon még előttünk álló két edzőmérkőzésen az elkövetett hibákat próbáljuk meg kijavítani, illetve a kétszer kilencven perc alatt – a felkészülés folyamán először – mindenki megkapja a maximális terhelést. Teljesen azonos erőviszonyokat képvisel majd mindkét csapatunk, hiszen továbbra is az a tervünk, hogy minden posztra legalább két azonos képességű és állóképességű focistával rendelkezzen a keretünk, mert nem szeretnénk különbséget tenni közöttük. Az edzőtábor egyébként nagyon hasznos volt – nem csak a futball részét tekintve -, hiszen rendesen összekovácsolódott a társaság és az új játékosoknak is sikerült teljesen beilleszkedniük. Egy szó, mint száz nagyszerű közösséget alkotunk, aminek én személy szerint nagyon örülök, hiszen többször is hangsúlyoztam már, ez jelentheti a siker egy részét. Összességében igyekeztünk változatos, izgalmas és mindenféle szempontból hasznos programot összeállítani a hétre, amit szerintem – a visszajelzések alapján – sikerült is elérnünk. A hangsúly viszont azon volt, hogy a lehető legkomolyabb módon tudjunk felkészülni a bajnokságra, így igen szigorúan kezeltük a dolgokat. Még mindig vannak olyan elemek, amelyek nem kerültek teljesen előtérbe, de az eltelt három hét tapasztalata az, hogy nagyon fogékonyak az új dolgokra a játékosok és igen hamar elsajátítják a változtatásokat. A keretünk majdnem véglegesnek tekinthető: Kiss Laci ügye folyamatban van, igen közel van a megállapodás és rajta kívül még egy fiatal játékos érkezése várható, de ez néhány napig maradjon még titok. Valószínűsíthetően legkésőbb jövő hét keddig erről is tájékoztatást adunk majd.

Következő edzőpartnerünk a Hódmezővásárhely

A felkészülés jelenlegi fázisában felpörögnek az események, hiszen az előttünk álló 18 nap alatt négy alkalommal lép pályára csapatunk. Február utolsó hetében pedig már bajnoki ritmusban készülünk a Pénzügyőr elleni idegenbeli mérkőzésre.

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre

A következő állomás február 7-én (szerdán) 18:00 órától a Hódmezővásárhelyi FC csapata, akiket a gyulai Termál műfüves pályán fogadunk majd edzőmérkőzésen. Mivel velük már nem mérkőzünk a bajnokságban, így abszolút ideális ellenfél lesznek. Emlékezzünk csak, hogy oda-vissza megvertük őket, hiszen az első fordulóban itthon 3-1 arányban, míg a 16. fordulóban idegenben a hosszabbításban szerzett góllal tudtunk győzni. A Vásárhely egyébként a Körösladányt fogadja majd március 3-án a harmadosztályú bajnokság Dél-keleti csoportjának 18. fordulójában, amely mérkőzés egyébként a további helyezések tekintetében igen nagy jelentőséggel bírhat. A sárga-kékek a negyedik, míg ladányiak a harmadik pozícióból várják a folytatás, a két csapat között hat pont a különbség, így belátható hogy a Vásárhely győzelmi kényszerben van, amennyiben nem szeretne leszakadni az élbolytól.

Három felkészülési meccsen ők is túl vannak már, tehát körülbelül hozzánk hasonló állapotban lehetnek: BVSC-Zugló – Hódmezővásárhelyi FC 5-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.- Hódmezővásárhelyi FC 1-3, Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget SE 2-0. Az utolsó mérkőzésük tanúsága szerint több számunkra ismerős labdarúgó is maradt a keretükben, hiszen Sipos Gábor és Gréczi Márton Péter is pályára lépett. Azt pedig a DEAC elleni felkészülési mérkőzésünkön láthattuk, hogy Tóth Dániel már nem a Vásárhely színeiben szerepel tovább. Nagy mozgás egyébként nem volt náluk, hiszen helyezésük és a csapat teljesítménye sem tette ezt igazából szükségessé.

A héten tehát kétszer is pályára lépünk, így minden bevethető labdarúgónk megkaphatja a megfelelő terhelést.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Elhunyt az Előre korábbi kapusa

A kétszeres magyar bajnok, válogatott Kovács László 1985-ben védte a békéscsabai kaput. Hatvanhat éves korában, rövid, gyógyíthatatlan betegség következtében pénteken a győri kórházban hunyt el.

Kovács László Tatabányán született, 1951. április 24-én. Szülővárosában kezdett el futballozni, majd a Videotonban vált NB I-es labdarúgóvá. Pályafutása első éveire így emlékezett vissza:
„Tősgyökeres tatabányai vagyok. A Tatabányai Bányász úttörőcsapatában kezdtem. A legtöbb, amit Tatabányán elértem, hogy időnként védtem a tartalékban. Mindezek ellenére titkos vágyam az volt, hogy NB I-es kapus legyek. 1971-ben bevonultam katonának, s akkor a tatai Rákóczi SE csapatához kerültem. Szerencsére, csapatunk nem egyszer volt edzőtársa a tatai edzőtáborban tanyázó NB I-es együtteseknek. Jól ment a védés, felfigyeltek rám. A Videoton és a Ferencváros hívott. Mindkét csapatnak rangja volt az NB I-ben. Gondolkoztam a lehetőségeimen. A Ferencvárosban Géczi válogatott kapus volt akkor. Mellette csak tartalék lehettem volna. A Videoton pedig – ahogy a lapokban olvastam – kapusgondokkal küzdött. A Vidit választottam. Emlékezetes dátum életemben 1972. június 23., akkor igazoltak át a fehérváriakhoz. Az NB I-es bemutatkozásomra még az év december 3-án, a Rába ETO ellen sor került” – emlékezett később a pályakezdésre a Labdarúgás hasábjain.

Hamar állandósította a helyét a Videotonban, sőt 1973 tavaszán már meghívtak az utánpótlás-válogatottba. Mi több, abban az évben a nagyválogatott kispadjára is leülhetett a jugoszlávok ellen. 1974-ben a bolgárok elleni 2-0-s győztes mérkőzésen debütált a nemzeti csapatban.

A Videotonban 208 bajnoki meccsen védett 1980-ig, legnagyobb sikere az 1976-os bajnoki ezüstérem volt. 1981-ben Győrbe került, ahol szinte újjászületett. Két bajnoki arany és két bajnoki ezüst, illetve egy elveszített Magyar Népköztársasági Kupa-döntő lett a hozadéka számára a Rába-parti Verebes-korszaknak. 1984-ben távozott Győrből, később a Békéscsabai Előre Spartacus SC (1985), a Siófoki Bányász (1985–1987), majd rövid ideig újra a Rába ETO (1988), végül az osztrák SV Forchtenstein (1988–1995) kapusa volt.

A visszavonulása után, 1999-től edzőként és kapusedzőként kötődött a pápai Lombard FC-hez, három rövid periódusban vezetőedzőként is segítette a csapatot. Miután az egyesület csődbe ment, a hajdani válogatott kapus 2016 nyarán a Budaörs szakmai stábjához csatlakozott és itt dolgozott egészen haláláig.

A Békéscsaba 1912 Előre megrendülten értesült Kovács László haláláról, tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt és osztozik családja gyászában.

A második erőfelmérő következik

A téli felkészülési időszak negyedik hetét 2024. február 3-án (szombaton) 11:00 órától (CET) a CS Socodor (Székudvar) elleni nemzetközi edzőmérkőzéssel zárja első csapatunk.

Edzés

Az elmúlt két napban az utóbbi hetek monotonitását csapatépítő programokkal is igyekeztünk megtörni, de a kiírt feladatokat természetesen mindenki maradéktalanul elvégezte. Elmondható, hogy a jelenlegi fázisnak megfelelő állapotban vannak játékosaink, korábbi sérültjeink pedig jó úton haladnak a versenyállapot elérése felé. Időközben a Magyar Labdarúgó Szövetség véglegesítette a tavaszi idény mérkőzéseinek kezdési időpontjait is, így a menetrend gyakorlatilag véglegesnek tekinthető. További lényeges tudnivaló, hogy a 2024. február 7-re (szerda) tervezett Hódmezővásárhely elleni edzőmérkőzés helyszíne, a 18:00 órás kezdési időpont (a vendég csapatnak csak ez az időpont felelt meg) miatt a gyulai Grosics Gyula Akadémia műfüves pályáján kerül megrendezésre.

Következő ellenfelünk az CS Socodor – azaz Székudvar csapata egyáltalán nem ismeretlen számunkra, hiszen korábban is találkoztunk már velük. Legutóbb 2023. július 22-én mérhettük össze erőinket a nyári felkészülés alatt, akkor 6-0 arányban tudtunk győzni. A székudvari klub jelenleg a Román III. ligában szerepel, csoportjukban az utolsó előtti kilencedik pozíciót foglalják el. Az Arad megyében található, alig több, mint kétezer lakost számláló község csapata az eddigi 2-2 győzelem és döntetlen, valamint 11 vereség birtokában mindössze 8 pontot gyűjtött az aktuális bajnokságban. Utolsó ismert keretük: Vlad Daina, Florin Mintaș, George Pirtea, Alexandru Lezeu, Bogdan Țoca, Daniel Clej, Andrei Şerengău, Ciprian Covaci, Vlad Flueraș, Alin Ciornei, Lucian Mucha, Beniamin Sîrb, Mario Pele, Ionuț Gherheș, Cristian Șulea, David Covaci, Teodor Turcuș, Eric Caia, Sebastian Mako, Marius Faur. Vezetőedzőjük: Tiberiu Darazs.

A felkészülési mérkőzés 2024. február 3-án (szombaton) 11:00 órától kerül megrendezésre a békéscsabai Kórház utcai Stadion műfüves pályáján. A belépés ingyenes, élő közvetítés nem lesz.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: