Információk: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. május 27. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

Cím: 2510 Dorog, Köztársaság út 3.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek és kizárólag a meccs előtt, a pénztáraknál lehet megvásárolni. A kasszák és a stadion 16:00 órakor nyitnak. A vendég szurkolók belépése a Déli kapun keresztül (Munkás utca – vasút felőli oldal) biztosított.

Stadion:

Térkép:

Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Az utolsó előtti mérkőzés következik ebben a szezonban a Békéscsaba 1912 Előre számára, amikor 2018. május 27-én (vasárnap) 17:00 órától a Dorogi FC vendégeként lépünk pályára.

Miközben a feljutók (MTK Budapest, Kisvárda Master Good) sorsa már korábban eldőlt és egy biztos kieső (Soproni VSE) kiléte is kiderült, addig csapatunk mindössze egyetlen bajnoki pontra van a a kitűzött céltól, a bronzéremtől! A terv teljesítéséhez azonban még két mérkőzést is abszolválni kell és csapatunk szándéka továbbra is a lehető legjobb teljesítmény nyújtása, további győzelmek és sikerek begyűjtése. A tét tehát továbbra is igen komoly, hiszen a 3. hely megszerzése – ezzel együtt a Magyarország 15. legjobb csapata cím elérése – egyáltalán nem egyszerű feladat. Első lépésben a Dorog az ellenfél, amely kitűzött céljait már elérte és stabil középcsapatként okozott meglepetéseket az idényben. Gondoljunk csak arra, hogy pontot rabolt az Új Hidegkuti Nándor Stadionból és hazai pályán is helyben hagyta az idei bajnokot (Dorogi FC – MTK Budapest 2-1). A taktikus, védekezésből építkező, türelmes játék ebben a szezonban is kifizetődő volt következő vendéglátóink számára, így a 36 mérkőzés alatt megszerzett 11 győzelem, 13 döntetlen, 12 vereség és az ezzel együtt járó 46 bajnoki pont egyáltalán nem érdemtelenül szerepel nevük mellett. Ezzel együtt csapatunk, a felejthetetlen Nyíregyháza elleni győzelem (3-1) után igen nagy lépést tett a vezetőség által kitűzött cél elérése érdekében. Nyugodtan kimondható, hogy talán a szezon legjobb produktumát nyújtotta csapatunk egy héttel ezelőtt, így a motiváció, a bronzérem megszerzésének lehetősége tovább javíthat a Lilák formáján, és bízhatunk abban, hogy Dorogon is hasonló mentalitással, elszántsággal és sikerrel szerepel majd csapatunk. Boér Gábor neveltjei összességében felülmúlták a várakozásokat – bár titkon azért mindenkiben ott motoszkált a feljutás lehetősége is, de maradjunk a realitás talaján – és ebben az igen kiegyenlített bajnokságban 36 mérkőzés alatt 18 győzelemmel, 8 döntetlennel, 10 vereséggel, valamint 62 megszerzett bajnoki egységgel megszorongatta és többször is veszélyeztette a második helyen feljutó Kisvárda csapatát. Fiatal egységünk ezzel ismét letette névjegyét a hazai labdarúgás térképén és amennyiben minden jól alakul, akkor a szezonfinálén, hazai pályán már örömfocival, mindenféle nyomasztó tét nélkül és felszabadultan fogadhatjuk 2018. június 3-án (vasárnap) a Soroksárt.

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC (2017. 11. 19.)

A két mérkőző fél mindössze három alkalommal találkozott egymással és az eddigi egymás elleni eredményeket felemlegetve (2 győzelem és 1 döntetlen) talán nem túlzás azt állítani, hogy ezúttal is mi vagyunk az esélyesebbek. A 18. fordulóban 2017. november 19-én 3-1 arányban győztük le a Komárom-Esztergom megyeieket, amikor gyakorlatilag már az első negyedórában eldöntöttük a találkozót. Ezzel együtt a bányászok igen jó sorozatot produkáltak, hiszen az utóbbi négy fordulóban 10 pontot zsebeltek be, hazai pályán megverték a második helyen feljutó Kisvárdát (1-0), idegenben legyőzték a Siófokot (0-1), majd szintén otthon 2-1 arányban múlták felül a Csákvárt, legutóbb pedig pontot hoztak el Albertirsáról, a Cegléd ideiglenes otthonából (1-1).

Míg a tabella eleje tisztább képet mutat, addig a végén vérre menő küzdelem zajlik a bennmaradásért, és két fordulóval a vége előtt még a 12. helyen álló Mosonmagyaróvár (45 pont) sem dőlhet hátra. Jelen pillanatban a két másik kieső helyen a ZTE FC (38 pont) és a Szolnoki MÁV FC (39 pont) osztozkodik, így számukra gyakorlatilag csak két-két győzelem jelenthetne megnyugvást, ezt viszont egyik csapat számára sem lesz egyszerű teljesíteni, ráadásul sorsuk – adott esetben – nem is biztos, hogy a saját kezükben lesz. Érdekesen és furcsán alakul a hajrá a másodosztályban, de ugyanez elmondható az NB I-ről is, hiszen még a 9. helyen álló Mezőkövesd (37 pont) sincs teljes biztonságban – bár a lefelé történő osztályváltásra a párosítások miatt elsősorban a Vasas, a Balmazújváros és a DVTK csapatának van legnagyobb esélye. Kíváncsian várjuk, hogy alakulnak a dolgok, hiszen a következő szezonban az említett együttesek közül kettővel biztosan találkozunk majd. A harmadosztály keleti csoportjában már korábban eldőlt a Monor NB II-es tagsága, nem úgy középen és nyugaton, ahol egyrészt a Pécs, és a Duna Aszfalt (Tiszakécske), valamint a Kaposvár és az Ajka vív ádáz küzdelmet a feljutásért.

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC (2017. 11. 19.)

Összegyűlt sárga cédulái miatt a dorogi együttesből Kitl Miklós kénytelen kihagyni a Békéscsaba elleni mérkőzést. A Liláknál szerencsére senki sem jutott ilyen sorsra, bár Gránicz, Mészáros és Nagy István is veszélyeztetett helyzetben van 4-4 színes lapjával. Mészáros sérülése miatt továbbra sem bevethető, ilyen formán holnap nem gyűjthet be újabb sárgát. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az ellenfél keretében Mészáros Áronnak és Faragó Tomásnak, hiszen előbbi 11, míg utóbbi 9 találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Boér Gábor: – Továbbra is a harmadik hely megszerzése a célunk és ehhez legalább úgy kell játszanunk Dorogon, mint legutóbb a Nyíregyháza ellen tette a csapat. Hangolódásként szombaton este Telkiben megnézzük a Bajnokok Ligája döntőt, majd vasárnap délután onnan folytatjuk utunkat Dorogra. Sérültjeink közül Gyurján Bence felépült, Mészáros Márk azonban továbbra is maródi, rá nem számíthatok, valamint Király Patrik bölcsességfoga rendetlenkedik, de a többi játékos hadra fogható az utolsó előtti fordulóban.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Kovács J. Zoltánt akkreditálta a szövetség. Az 1975-ben született sporival legutóbb 2017. augusztus 19-én a Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 753 sárga- és 65 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bertalan Dávidot és Mohos Milánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait ezúttal Böcskei Balázs látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 37. fordulója már pénteken megkezdődött az MTK Budapest – Kisvárda Master Good találkozóval, ahol némi meglepetésre a szabolcsiak 2-3 arányban elvették a budapestiek hazai veretlenségét. A felvonás többi mérkőzését 2018. május 27-én (vasárnap) 17:00 órától  Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE, Budaörs – Szolnoki MÁV FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Vác FC, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, Soroksár SC – Ceglédi VSE, KBSC FC – Aqvital FC Csákvár, Szeged 2011 – BFC Siófok, Soproni VSE – ZTE FC, Credobus Mosonmagyaróvár – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint vasárnap Dorog térségében akár 28 Celsius fokos maximális hőmérséklet is várható, elszórtan zápor-zivatar előfordulása valószínűsíthető. A Nap 2018. május 27-én (vasárnap) 20 óra 29 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Ünnepeltjeink

Májusban születésnap-dömping várható az Előrénél, hiszen három játékosunk, valamint a vezetőség és szakmai stáb egy-egy tagja is ebben a hónapban ünnepelhet.

Május 14-én Ilyés Tamás igazgatósági tag kezdi a sort. Két nap múlva, május 16-án viszont már Nagy István, csapatunk 10-es számú mezét viselő támadója is pezsgőt bonthat. A sormintát Szatmári István folytatja, aki május 23-án tölti be 21. életévét. Egy napra rá, csapatunk asszisztens edzője, Makra Zsolt iratkozhat fel az ünnepeltek listájára, hiszen május 24-én ünnepli újabb születésnapját. Végül, de nem utolsó sorban Király Patrik is behúzhat neve mellé még egy strigulát, hiszen május 27-én vághatja meg ünnepi tortáját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, további jó egészséget, valamint lila-fehér sikereket kívánunk!

Az elsők között csatlakoztunk

A Békéscsaba 1912 Előre is csatlakozott a Futball Éjszakája programhoz.

A hazai labdarúgó kultúra és egyesületek népszerűsítése a célja a Futball Éjszakája elnevezésű eseménynek, amelyet idén első alkalommal rendeznek meg Magyarországon. A kezdeményezéshez a Békéscsaba 1912 Előre is csatlakozott, további 20 egyesület mellett. A programot szeptember 7-én tartják meg.

Az érdeklődők országszerte különböző sportfoglalkozásokon vehetnek részt. Lehetőség lesz arra, hogy betekintést nyerjenek a stadionok kulisszái mögé, a klubok működésébe, valamint kipróbálhatják azt, hogy milyen az NB1-es, valamint NB2-es labdarúgókkal együtt tréningezni. A magyar színészválogatott vezetője elárulta: a kezdeményezés a Színházak, valamint a Múzeumok Éjszakája program mintájára készült el.

– Színész-újságíró rangadóra gondoltunk először, aztán ennek a beszélgetésnek az lett a vége, hogy próbáljunk olyan rendezvényt szervezni, amely a magyar labdarúgást népszerűsíti és erre nagyon jó példa a Múzeumok Éjszakája, illetve a Színházak Éjszakája. Ennek mintájára indultunk el – emelte ki Nemcsák Károly.

A békéscsabai egyesület szinte az elsők között csatlakozott a kezdeményezést azért, hogy erősítsék a kapcsolatot a szurkolóikkal – árulta el a Békéscsaba 1912 Előre elnöke.

– Nekünk minden olyan rendezvény, amelyik erősíti a kapcsolatot a szurkolókkal, a nézőkkel az pozitív. Ezért is gondoltuk arra, hogy közvetlenül találkozzunk a szurkolókkal, megmutassuk például, hogy milyen a stadion, amely ráadásul akkorra készül el – fogalmazott Kozma János.

Igricz Mihály klubigazgató hozzátette: – Reméljük, hogy az eseménnyel tovább tudjuk népszerűsíteni a labdarúgást és még több fiatalt tudunk majd az akadémián fogadni.

Indul a jegyértékesítés az ausztrálok elleni mérkőzésre

A magyar válogatott június 9-én (szombat), 17:30 órakor a vb-résztvevő Ausztráliát fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában.

Az ausztrálok elleni találkozóra a Szurkolói Klub (SZK) tagjai május 20-án, vasárnap 10.00 órától vehetnek jegyeket, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók május 22-én, kedden 10.00 órától juthatnak hozzá belépőikhez.

A belépők elhelyezkedéstől függően 2500, 3000, 5000 forintba kerülnek a mérkőzésre. Az SZK-tagok számára élnek a klubtagsággal járó 15-25%-os vásárlási kedvezmények.

A mérkőzésre szóló jegyek szurkolói kártyával egyrészt interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, másrészt személyesen közel 350 értékesítési ponton a TEX viszonteladóknál vásárolhatók meg.
Szurkolói kártya nélkül – személyazonosításra alkalmas igazolvány bemutatása mellett – az alábbi helyszíneken lehet személyesen belépőket vásárolni:

• Ticket Express Bálna: 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
• Kórház utcai Stadion, Békéscsaba, Kórház utca 6.
• ZTE Aréna: Zalaegerszeg, Október 6. tér 16.

Külföldi állampolgárok (kivéve az ausztrál szurkolókat) utalványt vásárolhatnak a hazai szektorokba, amelyet a találkozó helyszínén – útlevelük bemutatásával – válthatnak át hivatalos meccsjegyre.

A jegyvásárlás szabályai

A meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon történő jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség, akárcsak a Ticket Express partnerirodáiban történő vásárláshoz. Kártya nélkül személyes azonosításra alkalmas igazolvány bemutatásával lehet belépőket vásárolni a fent jelölt helyszíneken. A vonatkozó jogszabálynak (A sportról szóló 2004. évi I. törvény 72. §-ának) megfelelően szurkolói kártya nélküli vásárlásnál minden esetben egyéni személyi azonosításra van szükség, ezért ilyen módon csak saját részre lehet belépőket venni. Sokan szeretnének szurkolói kártyával nem rendelkező családtagjuknak jegyet vásárolni, mások meghatalmazással, vagy egy másik személy irataival érkeznek a jegyértékesítés helyszínére. Aki nem rendelkezik szurkolói kártyával, annak azonosítása nem történt meg, így az előbb felsorolt esetekben az ablakoknál – a jogszabály előírásának megfelelően – nem fogják kiszolgálni. Egy személy maximálisan hat jegyet vásárolhat a mérkőzésekre.

A jegyértékesítéssel kapcsolatos kérdésekben az alábbi elérhetőségeken lehet további információkhoz jutni:

Ticket Express Ügyfélszolgálat
Telefon: +36-30-508-0999
E-mail: mlsz(at)tex.hu

Az ügyfélszolgálat munkanapokon 9 és 17 óra között, szombaton 10 és 15 óra között fogadja szurkolóink kérdéseit.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/indul-a-jegyertekesites-az-ausztralok-elleni-merkozesre